SZENTKUTI KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Önkormányzati szempontból szeretnék hozzászólni a törvénytervezethez, tudva azt természetesen, hogy ennek a törvénytervezetnek elsõsorban a gyerekekrõl kell szólnia, akik ott vannak az iskolában, és ott élik le az életüket.
(18.30)
A szülõkrõl kell szólnia, meg a pedagógusokról kell szólnia. De az önkormányzatok azért, akárhogy is nézzük, a legnagyobb feladatellátók ezen a területen, így az önkormányzatokat nagymértékben érinti ez a törvénytervezet.
Az önkormányzatoknak joga és kötelessége az óvoda és az alapoktatás ellátása. Ez a jog és kötelesség, legyen az az önkormányzat kicsi önkormányzat, vagy legyen az az önkormányzat nagy önkormányzat, városi, vagy megyei jogú városi, vagy fõvárosi önkormányzat, és én majd errõl egy kicsit szeretnék többet beszélni, mert most nagyon a falu felé mentünk el. Esemény az, hogyha az iskolában valami történik.
Egyrészt azért esemény, mert vagy egy közintézmény van abban a településben, mondjuk egy kis falun, és ennek az intézménynek a fenntartása, a mûködtetése, az ott történõ dolgok nagyon fontosak, és szem elõtt vannak, vagy azért esemény, mondjuk, egy nagyobb városban, mert egy nagy intézményrendszert kell fönntartani, s ez elég jelentõs problémákat okoz az önkormányzatnak.
Másrészt az iskolaügy mindig szem elõtt lévõ ügy. Hisz akár egy iskolaigazgató választása történik meg az önkormányzatban, vagy akár új pedagógus érkezik, vagy régi pedagógus megy el, vagy iskolát kell átalakítani, vagy bezárni akár, vagy társulni, ez mindig megmozgatja azt az adott települést, legyen az kicsi vagy nagy.
Tehát ilyen szempontból azt gondolom, hogy az iskolaügy, az az önkormányzatiság szempontjából, a helyi politika nagyon fontos ügye. Ez azt is indokolja, hogy mivel a helyi politikához nagyon szorosan hozzátartozik az iskolaügy, ezért az önkormányzatoknál kell maradniuk a közoktatásügynek, ott lehet megoldani, feloldani mindazokat a problémákat jórészt, amelyek a közoktatással kapcsolatosan felmerülnek.
A következõ kérdés, amirõl szeretnék beszélni, ezt talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy milyen iskolám legyen. Itt Pokorni képviselõ úr mondta, hogy persze, hát az önkormányzatoknak kell alapvetõen eldönteni, hogy milyen iskolám legyen, de azért jó a törvényben meghatározott kereteket, finanszírozási rendszereket és egyebeket kiépíteni, hogy az önkormányzatok mozgástere valamennyire körülírt legyen. Én ezzel természetesen egyetértek, ez jó dolog, de a felelõsség, az iskolával kapcsolatosan, jórészt az önkormányzatoké. Tehát nekik ebben a körben kell gondolkozni.
Most itt a falusi iskolákkal kapcsolatos kérdéseket, azt gondolom, hogy elég részletesen megtárgyalták a hozzászóló képviselõk. Én hadd beszéljek akkor a városról. Mert azt gondolom, hogy mindannyian azt gondoljuk, hogy a városokban is vannak iskolák, nemcsak a kistelepülésen, és a városokban is elég nehéz problémák merülnek fel a közoktatással kapcsolatosan, csak nyilván más szempontból, mint egy falusi iskolában.
Tehát a városnak is több fajtája van, ugye, kisváros, közepes város, meg megyei jogú város, vagy fõváros, s ezek mind-mind más formában jelennek meg. Talán emlékeznek arra képviselõtársaim, hogy beindult az a folyamat tavaly, fõleg év elején, hogy egy csomó kisváros, mondjuk így, megszabadult a gimnáziumától vagy a szakközépiskolájától, és fölajánlotta a megyének. Ugye, ez olyan szempontból is, hogy mondjam, "segítség volt" ehhez az, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetû támogatás, amelyik az a fajta támogatás, hogy amikor a település nem tudja ellátni a kötelezõ feladatait, akkor van egy kiegészítõ támogatás, szinte ösztönözte arra ezeket a kisvárosokat, hogy adják át az intézményeiket a megyének.
Ezzel kapcsolatosan Wekler Ferenc képviselõtársammal adtunk be egy módosítást a törvényhez, ezt a parlament elfogadta, de a folyamat jórészt lezajlott, s azt gondolom, hogy hibás folyamat volt, hiszen a városnak alapvetõ része a középiskola, a gimnázium, az odatartozik, attól város, és nem old meg semmit az, hogyha a megyei önkormányzat veszi át, elszakad a várostól, elidegenedik. Tehát, ez a folyamat megindult, hál'isten, hogy leállt, de mindenesetre jelzett egy olyan problémát, ami kisvárosi szinten megjelent.
Nagyvárosi szinten nyilván úgy jelenik meg ez a kérdés, hogy azt a meglévõ iskolaszámot megtartsam vagy ne, be kell zárnom adott esetben egy iskolát, mert nem tudom fönntartani, vagy megnézem, hogy abban a városban az iskolaellátási kötelezettségek hogyan illeszkednek, hogyan kapcsolódnak össze, s megpróbálok egy differenciált oktatási rendszert kialakítani.
És a városban megjelenik az a probléma is, hogy a város, mint olyan, befogadója a környékbeli településeknek, nemcsak alapfokú oktatásban, hanem elsõsorban középfokú oktatásban, tehát bejárnak oda a gyerekek. A városnak pluszköltségeibe kerül a bejáró gyerekek befogadása, ezt is kezelnie kell. Ezt valamiképpen segítette, és jó irányban mozdult el az a bejáró normatíva, ami szintén az 1996-os költségvetésben lépett életbe. Tehát irányokat, tendenciákat, azt gondolom, hogy jó értelemben jelzett.
S van még egy intézményrendszere a közoktatásnak, amirõl ma itt nem nagyon esett szó, ezek a pedagógiai szakmai szolgáltatások. Beszéljünk azért errõl is, hiszen idetartoznak a nevelési tanácsadók, a beszédjavító intézetek, logopédiai szolgáltatások, korai képességet vizsgáló intézményrendszer, és sajnos, azt gondolom, hogy ezeknek az intézményeknek nagyon nehéz most a helyzetük. Szintén a városok igyekeznek ezeket az intézményeket átadni a megyének. Ugyanakkor nagyon nehezen mérhetõ föl, hogy az ellátási kötelezettségük milyen. Pedig azt gondolom, hogy ezeknek az intézményeknek a tevékenysége és a mûködése ugyanúgy hozzátartozik a közoktatás rendszeréhez, mint az alapiskola. Tehát ennek az intézményrendszernek a helyzete ma nagyon labilissá vált, vándorolnak a megye és a város között. Ez semmiképp sem jó, hiszen elbizonytalanítja a rendszert.
Én azt gondolom, és az a véleményem, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak is alapvetõen a városokban, a megyei jogú városokban kell mûködniük, de természetesen intézményfenntartói társulási formában a megyével együtt. De erre az intézményszerkezetre, tehát a pedagógiai szakszolgálatokra oda kell figyelni, és én örülök annak, hogy a törvényben megjelenik, hogy ezeknek a tevékenységeknek, ha jól emlékszem, az állami költségvetés 1 százalékát kell odaadni és finanszírozni.
Ezzel kapcsolatosan szeretnék megjegyezni valamit, és módosító javaslatot is fogunk ezzel kapcsolatosan benyújtani. A törvény megváltoztatja az önkormányzatok feladatellátásának tipizálását, hogy így fogalmazzam. A mostani hatályos törvény azt mondja, hogy községnek, városnak, megyei jogú városnak, fõvárosnak óvodát, alapfokú oktatást, középfokú oktatást, nevelési tanácsadást stb. kell ellátnia, ez a feladata, amennyiben nem vállalja el, akkor a megyének kell ellátnia.
A megjelenõ törvénytervezetben ez megfordításra kerül, azt mondja, hogy alapvetõen középiskolát, szakközépiskolát, nevelési tanácsadót, pályaválasztást, logopédiát stb. a megyei önkormányzatnak vagy a fõvárosi önkormányzatnak kell ellátnia, amennyiben a települési önkormányzat nem vállalja, illetve megyei szinten nincs lefedve a tevékenység.
De azért itt megjelenik egy fordulat, ami lehet, hogy olyan jelzést jelent, hogy a városok ezektõl a feladatoktól szabaduljanak meg, amirõl már az elõbb is beszéltem. Nem tartom ezt szerencsésnek. Azt hiszem, jobb megfogalmazás az, ami a jelenlegi hatályos törvényben van.
Következõ kérdés, amirõl mindenképpen azt gondolom, hogy kell beszélni, ez a társulás. Bár errõl is hangzott már el, de kell beszélni róla. Az önkormányzati berkekben most már kialakulóban van, hogy a társulásokkal kapcsolatosan kell készíteni egy külön törvényt, egy társulási törvényt, amelyik remélhetõleg 1997-ben elkészül.
A társulás önkéntes, önkormányzati törvény rögzíti, hogy az önkormányzatok önkéntesen társulnak, s ennek sokféle szabad formája van. Általában amikor a falusi iskolák társulásáról beszélünk, meg a sajtóban is elhangzik, akkor inkább a negatív példák jönnek elõ, s kevésbé beszélünk a pozitív példákról, pedig ilyenek is vannak.
Tehát több önkormányzat igenis, nagyon jó társulási formákat tud kialakítani, most ez preferálva is van természetesen, nagyon sokféle megoldást tud kitalálni. Van arra példa, például, hogy három település úgy csinálja a társulását, hogy az egyikben óvoda van, a másikban alsó tagozat, a harmadikban felsõ tagozat, tehát mindenhol van közoktatási intézmény, megegyeznek egymással. De olyanra is van példa, hogy bizonyos fontos szakmai feladatokat, akár a számítógépes oktatást vagy a nyelvoktatást társulási formában oldják meg. Tehát, igenis van nagyon sok lehetõség, nyilván ez országrészenként különbözõ, de ebben az ügyben azt gondolom, tényleg nem kell ráerõltetni az önkormányzatokra semmiféle direktívát, ha akarnak, és azt gondolom, hogy egyre jobban erõsödik a társulási akarat, meg fogják találni azt, ami a falujuk, a településük és a szakmai feladatok szempontjából is elõnyös.
(18.40)
A finanszírozásról nagyon röviden. Én azt a számot ismerem, gondolom jól ismerem, hogy 1995-ben arányaiban egy 60-40%-os finanszírozás volt átlagosan. Tehát 60 állami, 40 önkormányzati támogatás. Nyilvánvalóan ebben benn van, hogy a kistelepülésen ez az arány eltolódik, többe kerül az iskola, nagyvárosban kevesebbe kerül az iskola. Ehhez az arányhoz képest mindenképpen ez a törvénytervezet jelentõs elõremozdulást jelent, hogy mi lesz végül is a törvényben, ugye ez alku tárgya, de mindenképpen egy elõmozdulást jelent, és én azt gondolom, bár ez fölvetõdik kérdésként, hogy na majd akkor az önkormányzat kevesebbet fog hozzátenni, nem hiszem. Ugyanis, amikor kevés volt az állami központi normatíva, akkor az önkormányzatok elsõ helyen tettek hozzá az iskolák mûködéséhez, fontosnak tartják az iskolaügyet, továbbra is fontosnak tartják, úgy gondolom, tehát ez a lehetõség talán egy levegõt ad számukra, és az iskolák szakmai feladatait jobban tudják támogatni.
És befejezésül, azt hiszem ma még errõl nem esett szó, a megyei közoktatás- fejlesztési tervrõl. Amelyet nagyon fontosnak tartok, a megyei közoktatás- fejlesztési tervben egy régiónak vagy megyének meg lehet fogalmazni a fõ, közoktatással kapcsolatos fejlesztési prioritásait, és én nagyon támogatom azt a megoldást, hogy ez a megyei területfejlesztési tanácsok jogkörébe tartozzon.
Ugye volt egy olyan alternatíva, hogy a megyei önkormányzatokéhoz, azért mert a megyei önkormányzat érintett az ügyben, hiszen intézményei vannak, a megyei területfejlesztési tanácsban pedig a különbözõ önkormányzati típusok, a kistelepülések is társulásaik útján a kamarák, más szervezetek képviselve vannak. Ez egy jó fórum arra, hogy a fenntartók minél szélesebb köre megjelenjen. Természetesen be kell vonni más iskolafenntartókat is ebbe a tevékenységbe.
Másrészt pedig, és erre azt hiszem, hogy a közoktatásban dolgozók kevésbé figyelnek, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok rövidesen el fogják fogadni a megye területfejlesztési koncepcióját, aminek nemcsak infrastruktúra-fejlesztés a célja, hanem humán fejlesztés is a célja, munkahelyteremtés is a célja, tehát a közoktatással ez nagyon szorosan egybekapcsolódik, tehát végre azt gondolom, ha ügyesek vagyunk és odafigyelhetünk, hogy benyomulhat ide az oktatás az igényeivel, és egy komplett területfejlesztést lehet készíteni. És nyilvánvalóan a területfejlesztési tanácsoknál meg fognak jelenni pénzek is, hisz már idén megjelennek 3 és 600 millió forint összegek, következõ évben lehet, hogy nagyobb összegek, tehát a közoktatásnak van lehetõsége arra, hogy ezekbõl a pénzekbõl is felhasználhasson. És hát legeslegutoljára, csak nagyon röviden, a kötelezõ óraszám bevezetésének dátumáról.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke foglalja
el.)
Az önkormányzatok abban érdekeltek, hogy a kötelezõ óraszám megemelésének bevezetése minél elõbb történjen meg. Ez az önkormányzatok számára fontos, fontos tudniuk, hogy hogyan tervezzenek, megerõsítés az átalakítás számára az önkormányzatoknak, amelyik egyébként zajlik, és az okos önkormányzat nyilvánvalóan azért elõre gondolkodik, kis lépésekben, tehát az önkormányzatok szempontjából az a fontos, hogy minél elõbb történjék ennek a bevezetése, tehát egy olyan módosító javaslatot fogunk benyújtani, amelyik azt mondja ki, hogy 1996. szeptember 1-jétõl történjék meg a kötelezõ óraszám megemelése. Én nem hiszem, hogy egy bármilyen munkaügyi problémát okozna, ezt a dolgot el kell rendezni. Az biztos, hogy 1997 februárjában, ami a törvénytervezetben szerepel, nem lehet ezt megcsinálni. Dátumot nem lehetett volna keresni rosszabbat, tehát ez egy rossz dátum. Ezen mindenképpen változtatni kell, és azt gondolom, hogy a tanév kezdésének idõszakához kell kötni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)