NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Országgyûlés, Hölgyeim és Uraim! Mindannyiunk elõtt ismert, hogy a tisztelt Ház igen feszített munkatempóban dolgozik ezekben a hetekben, hónapokban is. Olyan stratégiai kérdéseket érintõ javaslatokkal foglalkozunk, amelyek jelentõségéhez képest az elõttünk fekvõ javaslat talán kisebb horderejûnek tûnik. Pedig véleményem szerint közfigyelmet érdemlõ kérdésrõl van szó, még ezen a kései órán is, egy olyan döntésrõl, amelyet sok nem kormányzati szervezet régóta vár, és amelynek erõs üzenete van a magyar civil társadalom aktív szereplõi számára. Nem túlzás azt mondani, hogy az elmúlt években visszatérõen éppen ez a döntéssorozat váltotta ki a legtöbb, az Országgyûlés szerepével kapcsolatos vitát.
Ez volt az a döntés, amely alkalmat adott a civil társadalom aktív szereplõinek, elemzõknek, újságíróknak arra, hogy újra és újra feltehessék a kérdést, vajon mi a civil társadalom és a politikai elit viszonya, vajon milyen az Országgyûlés és a civil társadalom kapcsolata. E kérdések mögött akarva-akaratlanul ott bújik meg a kérdések kérdése, amely szerintem így hangzik: mit kellene tennünk ahhoz, hogy a magyar polgárok önkéntes egyesületei megerõsödjenek, hogy a magyar civil társadalom úgy fejlõdjön, hogy az ország érdekében találhassa meg és tölthesse be szerepét és feladatát.
Sokan arra egyszerûsítik a választ, hogy az Országgyûlés akkor válaszol e kérdésre a lehetõ legjobban, ha évrõlévre nagyobb összeget biztosít az országos egyesületek számára. Ebben is sok igazság van, én azonban azt szeretném aláhúzni, hogy sokkal összetettebb kérdésrõl van szó, amelyre nemcsak az Országgyûlésnek, hanem a civil társadalomnak is folyamatosan keresnie kell a választ. Olyan kérdésrõl van szó, amelyre a választ a közös felelõsség és az elkülönült munkamegosztás keretei között kell megkeresnünk. Olyan kérdésrõl van szó, amelyre minden érintettnek a maga kompetenciájában is választ kell keresnie. Olyan kérdésrõl, amelyre a válaszokat a lehetõ legnagyobb nyilvánosság elõtt kellene közösen megkeresnünk. Most ennek az összetett kérdésre adható összetett válasznak csak egyik elemével foglalkoznék. Jó ha tudjuk azonban, hogy ezen a most elosztandó 390 millió forinton kívül az Országgyûlés az éves költségvetésben ennél lényegesen többet szavazott meg a civil szervezetek támogatására, és számos más közvetett költségvetési forrás is rendelkezésükre áll ahhoz, hogy közpénzeket vehessenek igénybe tevékenységükhöz. Számításaim szerint csak ebben az évben mintegy 3,6 milliárd forint áll az egyesületek rendelkezésére az ez évi költségvetésben, amely tízszerese annak az összegnek, amelynek elosztásáról most vitatkozunk. Vitatkozunk, mondom, mert remélem, hogy annak ellenére, hogy ily kevesen vagyunk, érdemi, és az Országgyûlés szerepéhez méltó politikai vitát folytatunk le most ennek az összegnek a kapcsán.
Mindezek elõrebocsátása után szeretném megvizsgálni azt, hogy milyen is az elõttünk fekvõ, a bizottság által benyújtott javaslat. Szeretnék arra is kitérni, hogy mit is árul el ez a javaslat és arra, hogy mit kellene tennünk annak érdekében, hogy csökkenthessük az Országgyûlésre e tekintetben ránehezedõ nyomást. Elõször néhány adat. Ez a hetedik év, amikor az Országgyûlés e szerepében is kilép az ország nyilvánossága elé. Ez az év, amikor minden eddiginél több szervezet nyújtott be támogatási kérelmet, és minden eddiginél kevesebb pénz áll a rendelkezésünkre. Mindezeknek a birtokában mondhatom, ez a javaslat olyan, amilyen ilyen körülmények között lehet. Míg '90-ben 544 millió forintot fordított e célokra az Országgyûlés, '91-ben 426-ot, '93-ban 411-et, '94-'95-ben 400-400-at, addig most 390 milliót. Azt csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy amennyiben az Országgyûlés ennek az összegnek az évenkénti csupán 20%-os korrekciójával számolva az idén szétosztandó összegnek 990 milliónak kellene lennie.
Emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy ilyen összegû módosító indítvány nem került a tisztelt Ház elé, bár önök közül néhány kormánypárti képviselõ tett egy gyenge kísérletet arra, hogy ez az arány kedvezõbb legyen, de saját frakcióik támogatását sem tudták megszerezni ehhez.
Tisztelt kormánypárti Képviselõtársaim! Önök nagy elõszeretettel szoktak arra hivatkozni, hogy fontosnak tartják a civil társadalmat, az MSZP és az SZDSZ választási programjaiban, majd a közös kormányprogramban sokat és sok helyen emlegetik ennek a fontosságát. Ékes ez a példa a szavaik és a tényleges tetteik közötti különbségre a 390 millió forint. Továbbá sokat beszélnek arról, hogy az elõzõ ciklusban kormányzati felelõsséget kapott politikai erõk, szemben önökkel a civil társadalomnak nem voltak barátai, néha úgy is fogalmaznak, ellenségei lettek volna. Csak jelzem önöknek, hogy '91-ben egy támogatott szervezetre átlagosan 2 000 325, '92-ben 1 000 463, '94-ben 1 000 028, ezzel szemben '95-ben 770 000, most pedig 707 000 forint jut átlagosan. A pályázók, és értelemszerûen a támogatást elnyerõ szervezetek száma '95-ben a legutóbbi választásokat követõen ugrott meg jelentõsen. '93-ban 368, '94-ben 389, '95-ben 519 és '96-ban 551 szervezet. Ez a hirtelen növekedés nem független attól a várakozástól, amelyet önök megítélésünk szerint keltettek a civil szervezetekben az ígéreteikkel.
(21.00)
Ez az, amely az ez évi elosztás egyik igazi ellentmondása. Azt is szeretném megjegyezni, hogy ezek ismeretében már egyáltalán nem véletlen, hogy ez az év, amikor az eddigi 6 év alatt másodjára dönt ily késõn az Országgyûlés a támogatásokról. Június van. Azért fogalmazok így, mert ezidáig nem tudhatjuk, hogy önök milyen módosító indítványokat kívánnak benyújtani.
Már most látszik azonban, hogy a tavalyi tapasztalatokhoz hasonlóan lesznek egyesek, akik törekedni fognak arra - hogyha lehet - utolsó pillanatban benyújtott indítványaikkal revolverezzék az ellenzéket, s kész helyzetet teremtve érvényt szerezzenek politikai szimpátiájuknak.
Tisztelt Országgyûlés! Az elõttünk fekvõ javaslat tehát olyan, amilyen lehet, a szûk források, hiányzó peremfeltételek, szépen hangzó jelszavak mellett. Nem tartjuk optimálisnak ezt a javaslatot, de mint rámutattam, nem is tarthatjuk annak. Optimális javaslat akkor születne, ha annak a feltételei megteremtõdnének. Ezeket a feltételeket pedig meggyõzõ többségük birtokában a kormányzó pártoknak van módjuk megteremteni.
Önök már a választásokat követõen ígéretet tettek arra, ha jól emlékszem '94 novemberében benyújtják az úgynevezett nonprofittörvényt, amely segít tisztázni a civil szervezetek és az államháztartás kapcsolatát. Most '96 júniusát írjuk, mondanom sem kell, ez a javaslat nincsen sehol.
Önök sokat beszéltek itt a Házban az államháztartási reformról, amely alapvetõ fontosságú lenne az állam és a civil társadalom elválasztásának szempontjából. Ezzel kapcsolatosan semmilyen konkrét javaslatot nem tettek itt e Házban. Önök az elmúlt évi vitában sokat beszéltek arról, hogy ez az elosztás ilyen körülmények között soha többet nem fog megismétlõdni. Mondanom sem kell, hogy máig nem nyújtottak be semmilyen javaslatot e helyzet meghaladása érdekében. Ha a tavalyi módosító indítványokra emlékeztetem önöket, vagy megtippelhetem az idei módosító javaslatokat, azokból sem az derül ki, hogy önök átfogóan, koncepcionálisan, ha úgy tetszik elõremutatóan kívánnák megoldani a valóban sokféle szempontból rendkívül nehéz helyzetet.
Az derült ki, hogy önöknek kizárólag csak az a fontos, hogy minden lehetséges eszközzel és közpénzekbõl annak az egy-két szervezetnek az anyagi, pénzügyi kondícióit javítsák, akikkel az MSZMP választási szerzõdést kötött. A többi szervezet és a magyar civil társadalom egészének problematikája valójában igen kis érdeklõdést váltott ki frakcióikban. Ha hinni lehet a sajtónyilatkozatoknak, ez ebben az évben sincsen másképpen. Jó lenne tehát, ha mindenféle ígérgetések, illúziókeltések és szépen hangzó jelszavak helyett inkább errõl beszélnénk.
A civil társadalom támogatási problémái nem azonosak ugyanis a kliens szervezeteknek a finanszírozási nehézségeivel.
Tisztelt Országgyûlés! Mint mondtam, az elõttünk fekvõ javaslat olyan, amilyen lehet. Olyan pártok képviselõinek kellene errõl megállapodniuk egymással, amelyeknek a demokráciafelfogása, a civil társadalomról alkotott véleménye távol áll egymástól. Úgy kellene megállapodniuk egymással, hogy közben a többség érezteti a kisebbséggel, hogy úgyis az történik, amit õk akarnak. Mint korábban mindig, úgy most is, az ifjúsági szervezetek támogatása körül alakult ki a vita, és itt érzékelhetõ a leginkább ez a probléma. Itt válik minden évben igazán tettenérhetõvé a felfogásbeli különbség közöttünk. Itt látszik megismétlõdni az a tavalyi eset, amely kapcsán akkor megjegyezni bátorkodtunk, hogy nem a szabályok hiánya ennek az eljárásnak a problémája, hanem sokkal inkább a közös szabályok betartásának a hiánya.
Ez évben is megtörtént az például, hogy a bizottság egybehangzóan döntött olyan szabályokról, amelyeket az albizottságok igyekeztek is messzemenõen betartani. Egyik ilyen fontos szabály az volt, hogy a javaslat alapja a pályázó által benyújtott és az általa szolgáltatott adatok megítélése. Ez azt feltételezi, hogy az albizottságok legalább elolvassák a pályázatokat, és az azokban lévõ információkat értékelik. Ehhez a munkához sok idõ, türelem kell. Ezért szoktak volt a pártok úgynevezett szakértõi segítséget igénybe venni.
Az ifjúsági albizottságban - ebben a minden évben kritikus albizottságban - az MSZP például ezt nem tartotta fontosnak. Az albizottság az MSZP szakértõjének részvétele nélkül volt kénytelen kialakítani javaslatait. Ehhez természetesen a legnagyobb parlamenti pártnak éppen úgy joga van, mint a többinek. Csak az ilyen, majdhogynem tüntetõ távollét a konzenszuskeresõ szabályainak felrúgását is jelentheti. Annak a konszenzusnak a megkeresését, amely a tényleges információk, az adatok és a tények, a bizottság által elfogadott szabályok és a pénzügyi lehetõségek határai között mozoghat. A konszenzushoz közösen értékelt információkra van szükség. Az MSZP-nek sem szabadna - megítélésünk szerint - megfosztania magát ettõl, arra számítva, hogy majd a végszavazásnál mindent eldönthet, jelentõs többsége birtokában. Ez ugyanis nem fér bele a bizottság által egyhangúan elfogadott játékszabályokba.
Azt megintcsak közbevetõleg jegyzem meg, hogy az ifjúsági szervezetek egyfajta kivételezettsége változatlanul megmarad. Ha tisztelt képviselõtársaim megnézik az elmúlt évek támogatásait, és ennek alapján kiszámolják, hogy mely szervezetek kapták a legtöbb pénzt az Országgyûléstõl, mindezt megállapíthatják. Az elsõ húsz helyezett között hat ifjúsági szervezet található. Szociális négy, környezetvédelmi hat, kulturális egy. Az úgynevezett egyéb szervezet pedig három.
Tisztelt Országgyûlés! Ez a javaslat tehát olyan, amilyen az adott körülmények között lehet. Messze nem tökéletes, és tökéletlenségének több olyan oka van, amelyet az Országgyûlésnek csak a jövõben lesz módja orvosolnia. Ezekre szeretnék befejezésként vázlatpontszerûen rámutatni:
1. Amikor a magyar civil társadalomról és a nevében benyújtott pályázatokról vitatkozunk, valójában sötétben tapogatózunk. Igen keveset tudunk a civil társadalom valóságáról. Még soha nem történt meg például a benyújtott pályázatok sokféle szempontra épülõ elemzése, amely utat mutathatna a további feladatok elvégzéséhez. Szükséges lenne egy ilyen elemzés elvégeztetése.
2. Az elmúlt hét évben az Országgyûlés ezen a közvetlen módon 2 milliárd 942 millió forintot juttatott a civil szervezeteknek. Még kísérlet sem történt e közel 3 milliárd forint közpénz tényleges felhasználásának és hasznosulásának ellenõrzésére. Jó lenne, ha az Állami Számvevõszéket az Országgyûlés megbízná - legalább szúrópróbaszerûen - negyven-ötven kiválasztott szervezet reprezentatív ellenõrzésével. Ez is újabb információkhoz segítene bennünket a tényleges igények, a pénz felhasználását illetõen. Úgy vélem, hogy az Országgyûlésnek módja van szempontokat javasolni egy ilyen vizsgálat számára.
3. Célszerû lenne megvizsgálni, hogy ez a 390 millió forint és az a nagy nyilvánosság, amely a pénz elosztását kíséri, valamint annak a 3,6 milliárd forintnak a felhasználása, amelyet a költségvetés ilyen-olyan fejezetekbe széttagolva a civil ügyek finanszírozására fordít és ennek a nyilvánossága milyen viszonyban vannak egymással. Ma sem tudunk túl sokat arról, hogy például a különbözõ tárcáknál, alapoknál és közalapítványoknál lévõ hasonló célú közpénzeket ki, hogyan, mikor, milyen arányban és kinek vagy minek az érdekében használja fel.
4. Célszerû lenne végül megállapítani az ilyetén pénzosztás normáit, prioritásait, kritériumait. Ez elõször is nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy végre rá kellene térni a normativitásra. Hangsúlyozom, a normativitás nem puszta statisztikai mutatók mechanikus alkalmazását jelenti, sokkal inkább elvárásokat. Elvárásoknak való megfelelést. Hogy egy példát mondjak, az Országgyûléshez az lenne a méltó, hogy például a legalább három éve tartósan a közcélok szolgálatában mûködõ országos egyesületeket támogatná, a mintaadó, a közhasznú feladatokat ellátó szervezeteket.
Az Országgyûlésnek nem kellene támogatnia például három hónapja bírósági nyilvántartásba vett szervezeteket.
5. Célszerû lenne azokat a sokat emlegetett civil kapcsolatokat teljes egészében átgondolni. Ha az Országgyûlés fenntartja magának az elosztás jogát - ezt magam nem kifogásolom -, akkor a civil szervezeteknek már a pályázati kiírás megszövegezésében, a fentebb említett pályázati kritériumok kidolgozásában is aktívan kellene együttmûködniük. Ezzel kiküszöbölhetõvé válik az a sokféle szereptévesztésre és szerepzavarra utaló helyzet, amely idén is oly sok félreértéshez vezetett. Nem ott kell az Országgyûlés alkotmányos felelõsségét szûkíteni, ahol idén olyan sokan akarták, hogy - tudniillik - õk osszák szét az összeget, hanem a szempontok kialakításában kell részt venniük.
6. Végül természetesen a legfontosabb: Mindent el kell követni, hogy ez a döntés valóban fontos, mintaadó, üzenetértékû legyen.
(21.10)
De ez csak akkor lehetséges, ha a támogatás jogi feltételei is megvalósulnak ebben a mindenkori kormánytöbbségnek áll meg a felelõssége. Nyújtsák be végre tisztelt kormánypárti képviselõtársaim az önök által oly látványosan megígért javaslatokat! E javaslatokat az Országgyûlés a kormányzó pártok kellõ konszenzus keresése mellett az elkövetkezõ hónapokban megfontolhatja. Az ezzel kapcsolatos feladatot elvégezheti, illetve elvégeztetheti. A Fidesz-Magyar Polgári Párt kész egy ilyen elvek mentén elinduló közös munkában részt venni, hiszen egy jobb, igazságosabb döntéseket eredményezõ és kevesebb felszültséget hordozó parlamenti munkában érdekelt. Mindezek ellenére támogatjuk az elõttünk fekvõ, megközelítõen konszenzuson alapuló javaslatot, de ettõl még rossz, olyan, amilyen az önök által teremtett körülmények mellett lehetett. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)