DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Szeretném a tisztelt Háznak megköszönni a toleranciáját.
(9.20)
Szeretném azért megjegyezni, hogy már befejeztem volna eddigre a beszédemet.
Tisztelt Ház! Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat indoklása tehát pontosan fogalmaz, amikor azt mondja: Nagy Imre "1953-tól, elsõ miniszterelnökségétõl kezdve a zsarnoki rendszer megreformálását tûzte ki célul." Valóban, ennyit és nem többet, ezt és nem mást. Nagy Imrét éppúgy az orosz birodalom hatalmi központja jelölte ki, mint korábban Rákosit. 1953 elõtti szerepvállalása, életpályája alkalmassá tette mind arra, hogy az eddig követett irányvonaltól eltérõ politikát hitelesítsenek a nevével, mind pedig arra, hogy az általa Moszkva szempontjából megbízhatónak tûnõ ember végezze el a kényes feladatot. Kétségtelen tény, Nagy Imre különös alakja a különleges anyagból gyúrt embereknek. 1945-ben a szovjet megszálló hatalom állampolgáraként, annak képviseletében tért vissza Magyarországra, annak érdekeit szolgálta különbözõ beosztásokban. Sohasem volt azonban hajlandó teljesen feladni személyiségének autonómiáját. Akkor sem, amikor ezért az életét kínálták cserébe érte.
Utolsó leheletéig megpróbálta nemzetének érdekeit összebékíteni azzal az eszmével, amelynek jegyében leélte az életét. A feloldhatatlan ellentmondást csak a tudatosan vállalt halál volt képes feloldani. "Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret."
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat elõbb idézett indoklása úgy tesz, mintha Nagy Imre pályája 1953-ban indult volna, mintha a magyar történelem a reformkommunisták színre lépésével kezdõdött volna. Nagy Imre azonban nem egyenlõ 1956-tal. Pályáját nem lehet csak az 1953 és '56 közötti idõszakra szûkítve vizsgálni. A mártírium azonban olyan új dimenziót teremt számunkra, amelyben a morális ítélkezés - már amennyiben egyáltalán jogunk van erre - egyértelmûen a fõhajtás gesztusát írja elõ számunkra.
Másfelõl azonban 1956 sem egyenlõ Nagy Imrével. Számos irányzat jelentkezett újra, amelyek nyilvánvalóan megküzdöttek volna egymással egy újabb szabad választáson. Ezen irányzatok mai utódainak nem kevesebb a joguk, hogy elõdeik, Mindszenty József, Kovács Béla vagy Kéthly Anna nagyságát ehhez hasonló törvényekben örökítsék meg.
Tisztelt Ház! Fel kell tennünk a kérdést: mi a törvényjavaslat valódi célja? A törvényjavaslat ugyanis - a látszattal ellentétben - nem a kommunistából nemzeti politikussá lett Nagy Imrérõl szól. A törvényjavaslat a mai MSZP-rõl, a Kádár feltétlen kiszolgálóiból a reformkommunizmusig, majd tovább, a szociáldemokráciáig eljutott vezetõirõl, tagjairól szól.
A törvényjavaslat kísérlet az MSZP történelmi legitimációjának megalapozására: ha már az elõdpárti múlttól az MSZP nem tud - de nem is akar - megszabadulni, akkor megpróbálja Nagy Imre nevét felhasználni arra, hogy egyszer és mindenkorra kikerülhesse az '56-tal való szembenézést, hogy burkoltan rehabilitálja az MSZP jogelõdeinek 1945 és 1989 közötti tevékenységét. (Taps a jobb oldali padsorokból.)
A törvényjavaslat valódi célja: újra a magyar progresszió fõáramába hazudni a magyar kommunizmust, annak egy áramlatát, illetve személy szerint mindazokat, akik az akasztókötelet fonogató Központi Bizottság tagjaiként, karhatalmistákként, szellemi verõlegényekként, kultúrcenzorokként, a III-as Fõcsoportfõnõkség hivatásos állományú tagjaiként vagy csak függetlenített párttitkárokként, apparátcsikokként mindent megtettek a forradalom leveréséért, emlékének meghamisításáért, párton belüli vagy azon kívüli ellenfeleik politikából - de ha kellett -, akár az életbõl való kiiktatásáért, a történelem meghamisításáért, a magyar történelmi közgondolkodás megmételyezéséért, a demokratikus nemzettudat kiirtásáért. (Taps a jobb oldali padsorokból.)
Tisztelt Ház! Bibó István az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem címû tanulmányában mondja a következõket: "..a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni."
A ma kormányzó, az ortodox kommunisták és a reformkommunisták utódainak kiegyezésébõl született MSZP-SZDSZ-koalíció filozófiává emelkedett alapvetõ hazugsága, hogy ennek a koalíciónak nincs alternatívája, s hogy ez a koalíció az európai felzárkózás, a modernizáció egyedüli záloga lenne. S hogy ez valóban így is legyen, elõször a múltat kell átfesteni. Ki kell sajátítani, demokratikus szocialista forradalommá kell átfesteni 1956-ot - ahogy tette ezt Szekeres Imre egy 1991-es interjújában.
Tisztelt Ház! A múlt meghamisításának eszközként használt bûvszava a megbékélés. Egyetértek Halda Aliz képviselõtársammal: erre a megbékélésre - a maguk nevében - mindazoknak joguk van, akiket sérelem ért. Nekünk, '56 után születetteknek azonban sem okunk, sem jogunk nincs, hogy megbocsássunk azoknak, akik a magyar történelem egyik legaljasabb gyilkosságsorozatát végrehajtották vagy cinkosan leplezték. Számunkra ez a vita nem sérelmekrõl szól, hanem saját múltunkhoz való jogunkról.
Tisztelt Ház! A T/2444. számon benyújtott törvényjavaslat - a beterjesztõk egy részének szándékától függetlenül - a bûntudatból fakadó túlkompenzálás, a múlttal való becsületes szembenézést kikerülni akaró legitimációkeresés szándéka, s a mindezeket kísérõ cinizmus, hatalmi pökhendiség terméke.
Sajnálatos, s egyben szégyenletes, hogy a fent jelzett célok elérésére az MSZP egyes képviselõi maguk mellé rántanák le Nagy Imre nevét. Arról, amit itt egyes MSZP-s képviselõk Nagy Imre születésének 100. évfordulója ürügyén mûvelnek, egy vers jut az eszembe: "Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van.." - írja Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról címû, 1956 õszén megjelent híres költeményében. Azt a mentalitást, ami itt megnyilvánult, tisztelt képviselõtársaim, nagyon jól lefesti a vers azt hiszem ide illõ utolsó két szakasza: "mert ahol zsarnokság van,/ minden hiában,/ e dal is, az ilyen hû, akármilyen mû,/ mert ott áll/ eleve sírodnál/ õ mondja meg, ki voltál/ porod is neki szolgál." Köszönöm a figyelmet. (Hosszú taps a jobb oldali padsorokból.)