DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy vélem, errõl az oldalról is meg kell szólalni valakinek abból a generációból, amelynek Katona Tamás is tagja. Mélységesen egyetértek vele is, Salamon Lászlóval is. Méltatlan és méltánytalan a vitának sok eleme, ami ma a parlamentben Nagy Imre ürügyén folyik. Szégyellem magam a fröcskölõdõ gyûlölet, a primitív múltidézés miatt. Bocsánatot kérek Nagy Imre lányától, aki kénytelen végighallgatni mindazt, ami itt folyik.
De meg kell kérdeznem: milyen alapon merészeli bárki felelõsségre vonni Donáth Lászlót, Donáth Ferenc gyermekét? Kérdezem, ha élne, az '57-ben halálra ítélt Nagy Attilát is szégyenpadra vonnák a politikai percemberkék? Csak azért, mert a patkónak ezen az oldalán ül? Ki hatalmazott fel bárkit ebben a Házban, hogy az igaz bíró palástjában tetszelegjék? A magyar nép? Aligha. Szubjektív megjegyzés azok nevében, akik felnõttként élték meg '56-ot, s azok nevében, akik '56-nak a barikádnak azon az oldalán álltak, mint Nagy Imre, és most itt ülnek a Háznak ezen az oldalán. És azt hiszem, éppen ezért nem kell megigazulniuk.
Ha azok is úgy érzik, akik '56-ban lapítottak, vagy még meg sem születtek, hogy most az igazság bajnokainak tarthatják magukat csak azért, mert a patkó másik oldalán ülnek, tegyék ezt. Én keresztény emberként megbocsátok nekik. (Kitörõ taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)