RUSZNÁK MIKLÓS, a KDNP képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót! Tisztelt Országgyûlés! Nagyon Kedves Képviselõtársaim! Államtitkár Úr! Ha sportnyelven szeretném kezdeni a mai hozzászólásomat, akkor mondhatnám, hogy elkezdõdött a mérkõzés, és talán két csapatra valót is ki tudunk állítani, és tartalékok is vannak, de ezek a tartalékok remélhetõleg fõszereplõi lesznek a játéknak. Ami hiányzik ebbõl az egész játékból, a bíró. A bíró szerepe pedig, azt hiszem, a pénzügyminiszter úr, amelyre, illetve az itteni hozzászólásokban is többször esett szó, az õ kezében van a síp, õ adja meg a gólt, és remélhetõleg rúgunk minél több gólt itt, mi képviselõk az elkövetkezendõ idõkben és elkövetkezendõ hónapokban, és itt ha köztünk - hogyha megint csak sportnyelven szólok - barátságos mérkõzés folyik, mert úgy érzem, hogy itt nem kerülhetnek és nem is kerülnek pártpolitikai csatározások elõtérbe ezen a másfél-két órán, mert mindannyiunknak az a célja, hogy valahol a társadalom egészségét, a társadalom sportolási lehetõségét elõsegítsük, bármilyen kritikai éllel is fogalmazódtak meg az eddig elhangzott hozzászólásokban a törvényjavaslatnak a minõsége. Azt hiszem, hogy az lehet a dolgunk, hogy egy törvényjavaslat lehet jó, lehet rossz, de akik a sportot is szeretik és ezért élnek, úgy gondolom, hogy módosító javaslataikkal majd ezt valamilyen formában jobbá, minõségûvé teszik.
Amikor a hozzászólásomat készítettem, nagyon sok kritikai vélemény érkezett hozzám, hogy ez a sporttörvény végsõ soron nem old meg semmit. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy nem, de az elõzõekben kifejtettek alapján úgy gondolom, hogy a mai nehéz viszonyok között, amikor a társadalom különbözõ probémákkal, megélhetési gondokkal küzd, és hogyha a kultúrát egy olyan részének, illetve a sportot a kultúra egy részének tekintjük, akkor egy ókori görög filozófus jut eszünkbe vagy jut eszembe, hogy "a kultúra jó sorsban ékessség, balsorsban mentség". Hát most ne a mentségeket keressük, mert balsorsban vagyunk, hanem a lehetõséget és azokat, amelyek elõsegítik ennek a kultúrának az elõmozdítását.
Tisztelt Országgyûlés! A rendszerváltás után magunk mögött hagyott hat sovány esztendõ megpróbáltatásai mindinkább azt az igényt erõsítették meg sporttársadalmunkban, hogy jócskán elérkezett az ideje - már Nádori képviselõtársam említette -, egy második vagy elsõ sporttörvénynek a megalkotásának. A sport különbözõ területein tapasztalható rendezetlenség, a sport támogatása, finanszírozása vonatkozásában mutatkozó tisztázatlanság, az állami feladatok fontos megfogalmazásának hiánya, az elszegényedés, azok a súlyos veszteségek, amelyek a létesítmények állagának romlásában, az utánpótlásnevelés visszaesésében, a szakemberek és testnevelõk elpártolásában tükrõzödtek. Nem is beszélve a pénzügyi rendezetlenségbõl, amit az 1994-es ÁSZ-jelentés, azt hiszem, mindnyájunknak eljuttatott és azt tanulmányoztuk.
Az ország, a gazdaság társadalompolitikai átalakulásának olyan korszakát éli át, amely csodával aligha kecsegtet, sõt a nehezen elviselhetõ megszorítások realitásával kényszerülünk együtt élni. Ezt a sport és a testkultúra hívei is nehezen veszik tudomásul. Amitõl viszont a politikai döntéshozók, a kormány és a parlament nem tekinthet el, gazdaságilag egy ország soha nem kerülhet olyan súlyos helyzetbe, hogy - alkotmányunk szavaival élve - a rendszeres testedzés, a lakosság s mindenekelõtt a felnövekvõ nemzedék egészséges életmódja, illetve a nemzeti értékeket képviselõ versenysport ne lenne fontos és támogatandó.
Azt hiszem, a kereszténydemokratáknak, elsõsorban a kereszténydemokrácia felfogása szerint az emberrõl és az emberi életrõl, a tiszteletrõl a sporton keresztül különbözõ megállapításai vannak. A kereszténydemokraták úgy gondolják, hogy az ifjúsági egészségnevelés nem képzelhetõ el a gyermek- és fiatalkorúak fokozott mozgásigényének, testedzésének biztosítása nélkül. Az iskolai, óvodai testnevelésnek ezt kell biztosítania. Az ifjúság körében indokolt a tömegsportmozgalom kialakítása, amely ugyancsak a tömeges testedzést és az egészséges életmódot szolgálja. A fiatalok edzett életmódra szoktatása, nevelése legeredményesebben az iskolákhoz kapcsolódó tömegsportmozgalom szervezésével oldható meg. Lehetõséget kell teremteni arra, hogy az oktatási intézmények végzettjeinek továbbra is biztosítsák, sõt szervezzék a sportmozgalmat, s ennek keretében az egészséges életmódra való nevelést. Ennek érdekében a tömegsport szervezését vállaló iskolákat anyagi szempontból is támogatni kell.
A kereszténydemokraták a versenysport eredményeit az egész társadalom eredményeinek tartják, intézményeinek, szervezeteinek állami támogatásával egyetértenek. A kiemelkedõ eredményeket elért sportolókat segíteni kell abban, hogy eredményeiket fenntartsák és továbbfejlesszék, sõt életüknek hátralévõ részében mindenféleképpen meg kell becsülni, és olyan egzisztenciát kell nekik nyújtani, amely felérhet egy bizonyos miniszteri végkielégítéssel is. Anyagi megbecsülésüket mindenféleképpen ebben az országban lehetõvé kell tenni.
Amikor véleményemet, javaslataimat a sporttörvénnyel kapcsolatban elmondom, elsõsorban a Magyar Köztársaság kormánya által is 1992. V. 15-én elfogadott Európai Sport Chartát, megítélésem szerint a még mindig nem hatálytalanított - Magyarország nemzetgyûlése által 1921. december 31-én kihirdetett - , a testnevelésrõl szóló 53. törvénycikk és végrehajtási rendeletét az Országgyûlés 1993. évi országgyûlési határozatát a testnevelés és sport megújításának koncepciójáról, valamint az európai országok gyakorlatát vettem figyelembe.
(8.50)
Az OTSH egy éve, a jelenlegi törvényjavaslatban nyomokban sem fedezhetõ fel, ami az elmúlt három évben az egyeztetés során ebben a hatályos jogszabályban lefektetésre került. A jelenlegi törvényjavaslatban nyomokban sem fedezhetõ fel az országgyûlési határozatban foglalt célok, feladatok, gondolatok. Az anyagot készítõk mintha el sem olvasták volna ezt az országgyûlési határozatot. Az OTSH egy éve még széles szakmai-társadalmi vitát ígért a sporttörvényrõl. A most parlament elé kerülõ törvényjavaslat elõkészítésében, véleményezésében az OTSH is csak statisztaszerepet kapott. Az anyagot a sportszervezetek, a sport érdekképviseleti szervezetei zömének megkérdezése nélkül készítették el, így nincsen mögötte a sporttársadalom egyetértése, véleménye, szakmai háttere. Bár - ahogy Páva képviselõtársam mondta - sportfórumokat igyekeztek, igyekeztünk rendezni. Én magam is részt vettem néhányon.
Ez a törvény eddig még nem látott mértékben megpróbálja központosítani az élsportot, versenysportot, a sportirányítást. Gátat vet a sport egyik lényeges eleme, az önszervezõdés elé, s kizárólag csak a felülrõl szervezett sporttevékenységet ismeri el. E sporttörvénytervezettõl, úgy gondolom, elvárható lenne, hogy a sport és a testnevelés valamennyi területével foglalkozzon. A sport állami teendõinek végrehajtása nemcsak egy minisztérium, hivatal, jelen esetben az OTSH feladata. Végrehajtása ki kell hogy terjedjen a minisztériumokon, sportszervezeteken, egyesületeken, szövetségeken át tömegszervezetekre, óvodákra, az alap-, közép- és felsõoktatási intézményekre, a mozgássérültekre, a szabadidõsportra, nyugdíjasokra, fegyveres testületekre és hadd ne soroljam tovább.
Az 1921-es sporttörvény, például 21 éves korig kötelezõvé teszi a szervezett testnevelésben való részvételt. A 7. §-ban pedig minden 1000 fõ munkaerõt foglalkoztató üzem, gyár, vállalat köteles alkalmazottai testnevelési szükségletének kiegészítésérõl megfelelõen gondoskodni, létesítményt biztosítani. A kiindulópontnak annak kellene lenni végsõ soron, hogy a rendszeres testedzéshez való jog alapvetõ jog az alkotmány 70/D §-a szerint. A kérdés, amit a sporttörvénynek meg kellene válaszolni, hogy az állampolgár ezt az alapvetõ jogát a különbözõ életkorban, különbözõ szervezeti keretek között, különbözõ szinten milyen törvényi garanciákkal tudja gyakorolni, hogyan tudja az alkotmányos jogát érvényesíteni. Ez a törvényjavaslat nem válaszol ezekre a kérdésekre.
Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a törvényjavaslat nem veszi figyelembe az Országgyûlés határozatát, hanem - nyilván célzatosan, az atlantai olimpia elõtt - az OTSH-nak mint államigazgatási szervnek, a MOB-nak és sportági szakszövetségeknek a jogállását rendezi csak.
A fõ kérdés az, hogy ki fogja hosszú távon kézben tartani, irányítani, birtokolni a verseny- és élsportot, hiszen a csak gondot jelentõ többi területrõl - diáksport, szabadidõsport -, alig történik említés a törvényjavaslatban. Az élsport kézben tartása hálás dolog, hiszen egyes területei kifejezetten jó üzleti lehetõséget biztosítanak. A magyar sportnak még mindig lesznek eredményei, remélhetõleg, melyeknek komoly a reklámértéke is. Hálás dolog lesz az eredmények mellé majd odaállni, eredményes sportolókkal mutatkozni, és akkor még az ingatlanokról nem is esett szó.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az egész sporttörvény lelke a sport finanszírozásának megoldása hosszú távra. Ismereteim szerint a Pénzügyminisztérium hatalmi kérdést csinál a sportfinanszírozásból, pedig ahogy említettem, ez a lelke a sporttörvénynek. E nélkül az egész sporttörvény értelmetlenné válik, hiszen nem fog megoldani a sport hatalmi kérdésein kívül semmit a sporttársadalom számára.
Elõttem szóló képviselõtársaim már szóltak róla. A Pénzügyminisztérium semmiféle automatizmust, normatív állami támogatást nem támogatott az anyag elõkészítése alatt, a finanszírozási megoldásokban. Hiszen ez más területek számára is precedens értékû lehetett volna. Kizárólag az éves költségvetési törvényben meghatározott összeggel kívánja támogatni a sportot. Ez lehetetlenné teszi, hogy egy évnél hosszabb távra lehessen tervezni nevelési folyamatokat a sportszervezetekben.
Az elmúlt évben, azt hiszem még '94-ben még 50 forint volt a normatív támogatás, minimális volt, kevés volt. Azt hiszem, vissza kellene állítani valamilyen elfogadható mértékben a normatív támogatást. A törvény csak a felsõ szint támogatásával foglalkozik. Kétségtelen, profitálni az élsportból jobban lehet, mint az óvodástornából. A közép- és alsószintû sport támogatásáról szó sem esik. Érdekesség, hogy az egyesületekrõl, mint a sport egyik alapvetõ szinterérõl említést sem tesz a törvény. Kimaradt az egyik legégetõbb és legfontosabb, a sportegyesületek jogállásának, helyzetének a finanszírozási- mûködési anomáliák megszüntetését és rendezését célzó intézkedések, feladatok meghatározása, törvényi szabályozásának módja, elrendelése.
Ha az egyesületek megszûnnek, ki lesz tagja a sportági szakszövetségnek, kivel rendezik meg a bajnokságokat? Mintegy 1800 egyesület tartozik különbözõ adókkal, mintegy 3 milliárd forinttal. Nagy bajban vannak a vidéki sportegyesületek és elõreláthatólag - ha nem történik ebben változás - meg fognak szûnni. Említés sem történik a diáksport hatékonyabbá tételére. A felsõoktatásban megoldatlan a sport helyzete, egyre inkább az egyetemek és fõiskolák szüntetik meg a testnevelési tanszéküket. Ugyancsak nem történik említés a fegyveres testületek, a sportban betöltött kiemelkedõ és a magyar sport számára nélkülözhetetlen szerepérõl, mint a katonaság, rendõrség, melynek kiképzési feladatai között fontos szerepet kellene betöltenie a sportnak.
A gondok mindaddig nem fognak megszûnni, amíg komplex törvényi szabályozás nem történik, a testnevelés és sporttevékenységre, a környezetére ható, azzal kölcsönhatásban álló, szabályozott keretek között együttmûködõ hivatali és társadalmi intézményrendszerre. Javaslom és kérem, hogy a törvény egészüljön ki és adjon választ és határozza meg elsõsorban a 24/1993. országgyûlési határozatban leírtakat, melyek ma is hatályosak.
Tisztelt Országgyûlés! Az értelmezõ rendelkezések közül szeretném kiemelni azt, hogy a versenysport kiemelése és definiálása úgy gondolom, hogy önkényes. Ezen az alapon definiálni kellene a diáksportot, a szabadidõsportot, a tömegsportot, a fegyveres testületek sportját, a mozgássérültek sportját, és hadd ne soroljam tovább - vagy ezekkel ne is foglalkozzun?.
A törvénnyel kapcsolatban még a Sporttanács megalakítását indokolatlannak tartom ilyen jogosítványokkal, mint ahogy a törvényben meg van fogalmazva. Egy országos hatáskörû szervezet, az OTSH elnökének egy társadalmi szervezet határozza meg, hogy mit csinálhat. Érthetetlen, hogy az országos hatáskörû minisztériumi szintû államigazgatási szervezet felett egy társadalmi szervezet, a Sporttanács, a társadalmi kontroll szerepén kívül más jogosítvánnyal is rendelkezzen, márpedig az a) pont szerint a Sporttanács kidolgozza a sportszervezetek támogatására szolgáló központi költségvetési pénzeszközök elosztásának elveit. A törvénytervezet már az indulás pillanatában deklarálja az OTSH alkalmatlanságát a feladat ellátására azzal, hogy rögtön fölé helyez egy szervezetet. Ennek alapján valamennyi minisztérium fölé lehetne tenni egy társadalmi szervezetet, egy tanácsot. Semmi nem indokolja, hogy a parlamenti sporttal foglalkozó bizottság és az OTSH közé még egy testületet iktasson közbe. A Sporttanács helyett logikusabb lenne önálló parlamenti sportbizottságot létrehozni, amely gyakorolhatná a törvényes módon az OTSH felett a társadalmi kontrollt, amit Páva képviselõtársam is már említett. Tisztázatlan az OTSH elnökének rangja is, az anyagban csak annyi szerepel róla, az OTSH élén áll. Az egész magyar sport presztízse veszíthet, ha nem államtitkári rangban van. A kinevezésrõl sem esik szó, ez késõbb komoly mûködési zavarokat okozhat.
Végezetül pedig a jelenlegi államtitkár úrnak, Gallov Rezsõnek három mondatát szeretném egyik újságcikkbõl idézni: "A sporttörvényjavaslat természetesen nem tekinthetõ teljesnek, még kevésbé tökéletesnek. Túl sokat nem várhatunk tõle. A törvényalkotásnak ebben a végsõ szakaszában azután már a képviselõkön, a honatyák bölcsességén múlik, mennyire lehet tovább javítani, tökéletesíteni a sporttörvényt, s az is, hogy majd a költségvetési törvény elõkészítése, parlamenti vitája, valamint adótörvények módosításával és a nonprofit törvény megalkotásával miként juthatunk még közelebb sportkultúránk valóban európai mértékû támogatásához és eredményességéhez."
(09.00)
Ehhez kívánok én kedves képviselõtársaimnak közös együttmûködést. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Általános taps.)