DR. BALSAI ISTVÁN, az MDF képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Demokrata Fórum elsõsorban is üdvözli azt a törvényt, amelynek a tárgyalását itt folytatjuk ma. Üdvözli azt, hogy a magyar jogtörténetben nem elsõ, hanem második alkalommal az 1996-os törvényhozás ezzel a feladattal meg kíván birkózni. Szeretnék itt, mindjárt elöljáróban, nem a vita kedvéért, de hivatkozni a bizottsági elõadók - véleményem szerint - tévedésére. Nádori professzor úr elsõ törvénynek tekinti ezt a sporttörvényt, hasonlóan azokhoz, akik errõl már említést tettek. Szeretnék arra visszahivatkozni, hogy 1921-ben egy nagyon nagyívû törvényt - igaz, a sport szó helyett a testnevelés szó szerepel benne -, hozott már a nemzetgyûlés. Ennek a törvénynek a kapcsán került felállításra éppen a Testnevelési Fõiskola, amelynek képviselõtársam több évtizede professzora. Ennek a törvénynek a kapcsán került felállításra az a Testnevelési Tanács, amely a sportügyeket és a testnevelést, a mostani megoldáshoz némileg hasonló módon menedzselte. Ennek a törvénynek az elvárásai közé tartozott a Nemzeti Stadion felépítése, hát erre egy kicsit várni kellett, de nem mondhatjuk azt, hogy nem volt Magyarországon sporttörvény. Igenis volt, ez a második, reméljük, hogy talán sikeresebb próbálkozás. Még egyszer mondom, mi, a Magyar Demokrata Fórum részérõl azt a törvényt korszakalkotó törvénynek tartjuk, nem véletlenül. A nemzet tragikus idõszakában, a trianoni tragédia után az akkori törvényhozás felismerte a sport mint nemzeti értékteremtõ ügy szerepét, és ennek megfelelõen igyekeztt gondoskodni a törvényi feltételekrõl. Hogy ma, hat évvel a rendszerváltozás után sajnálattal azt kell megállapítani a törvény kapcsán, amelyet már az elõttem szólók részleteztek, hogy nincs olyan nemzeti ügyünk, amely .- sajnos - egy tízéves erózió folytán olyan mélyponton lenne, mint a sport ügye. Ezt, azt hiszem az ünneprontás vádja nélkül itt ma ki kell jelentenünk sokunknak.
(9.20)
Az a folyamat, amely oda vezetett, hogy ma a sportegyesületek 87%-a napi finanszírozási gondokkal küszködik, az a folyamat, amely oda vezetett, hogy nincs olyan sportegyesület Magyarországon, ami szakosztályokat vagy legalább egy szakosztályt ne kellett volna, hogy megszüntessen, az a folyamat, ami nem három, hanem ötmilliárd forintos halmozott adó és tb-hátralék tartozáshoz vezetett a sportegyesületek terhére, ami sokszor burleszkbe illõ jeleneteket produkált, amikor a sportegyesületek rendezvényeinek pénztárait az adófedõk megszállták tavaly emlékszünk erre, az adóhivatal emberei a napi bevételeket próbálták megszerezni. Ilyen és hasonló környezetben igen körültekintõ vállalkozást kell a törvényhozásnak és az elõterjesztõnek vállalni, amikor a sportról, az egészrõl kíván törvényt alkotni. Úgy tûnik számunkra, hogy ez a vállalkozása messzemenõen nem meríti ki a lehetõségeket. Az a helyzet, tisztelt képviselõtársaim, hogy amikor a fõállású edzõk száma 27%-kal csökkent az elmúlt években, tehát 27%-kal kevesebb edzõ van az egyesületek és a különbözõ sporttal foglalkozó szervezetek hivatásos állományában munkavállalóként, amikor - és a legszomorúbb hírt mondom -, az igazolt versenyzõk száma 37%-kal csökkent néhány év alatt, ezen belül az utánpótláskorú, tehát a jövõ szempontjából fontos és értékes utánpótláskorú versenyzõk száma közel 50%-kal kevesebb - én azt hiszem, hogy nem teszi a kérdést megkerülhetetlenné, és ez a sporttörvény sajnos nagyon sok kérdést a felsorolt problémákkal kapcsolatban meg sem kísérel kezelni.
Az a véleménye a Magyar Demokrata Fórumnak, hogy mindaddig, amíg a finanszírozás megnyugtató rendezése nem történik meg, és erre a törvény sajnos nem ad választ, vagy rossz választ keres, addig a törvény célját nem fogja tudni betölteni. Nem az a baj, tisztelt képviselõtársaim, hogy az 1989-tõl kezdõdõ folyamat kapcsán felszabadultak az állami gyámkodás és az állami költségvetési ellátás negyvenéves formájának addig gyakorolt változata, ahol az egyesületek és a sport ügye, ez nem baj, sõt ezt azt hiszem senki nem kívánja vissza. A baj az, hogy nem lépett, és úgy tûnik a törvény alapján sem lép helyébe olyan finanszírozási és megnyugtató garanciákkal kecsegtetõ szemlélet és törvényes szabályozás, amely azt a folyamatot legalább fékezné, ha nem is megállítaná, amelyre az elõbb kívántam utalni, és amely adatokat nem az ellenzéki pártok elfogult szemlélete, hanem a sporttal leginkább foglalkozni jogosult Magyar Olimpiai Bizottság és az Országos Testnevelési és Sporthivatal 1995-ös márciusi felmérése tükröz.
Az a baj tehát, tisztelt képviselõtársaim, hogy ez a törvényjavaslat a legfontosabb kérdéseket illetõen nem az elvárásoknak megfelelõ megoldásokat ajánl. Az a véleményünk, hogyha nem alakul ki más képviselõtársunkkal együtthangzó véleményünk, hogyha nem alakul ki a szabályozás nonprofittörvényi háttere, nemcsak a sport terén természetesen, hogyha nem biztosítják a közvetlen, vagy közvetett sportbevételek, kereskedelmi forgalomból is származó adók, különbözõ, igen jelentõs adók tartalmának a legalább részbeni visszaforgatását vagy az adókedvezmények formájában történõ érdekeltségét a sport világába, hogyha mindent csak a költségvetési alku függvényeként, a szokásos bázisszemlélet alapján, minden évközbeni költségvetési tárgyalások kapcsán a Pénzügyminisztérium illetékes tisztviselõinek a hozzáállásán alapul - ez van évek óta, ezt tapasztaljuk most már hosszú idõ óta -, ha nincsenek automatikus finanszírozási biztonságos lehetõségek a sport finanszírozási intézményébe beépítve, ha állandósul a pénzhiány, ha a tartozás a végrehajtástól a társadalombiztosítási végrehajtástól, adóbehajtástól állandó fenyegetettség állapotában tartja a sportegyesületeket, ha általában a sport támogatási oldalán a támogatók részérõl nincsen biztosítva az a megfelelõ elismerés, adó- és más költségelszámolás tekintetében, amelyet nem láttunk ebben a törvényben, akkor addig nyugodtak nem lehetünk, tisztelt képviselõtársaim, addig ez a törvény nem fogja betölteni a célját.
Az a helyzet, hogy a sportlétesítmények terén - ha lehet - a helyzet még kedvezõtlenebb, mint az egyesületek terén, tudjuk jól, hogy hat éve húzódó és megoldatlan probléma az, amely az 1990-es, ideiglenesnek szánt törvény elmulasztott és a jelen állapotában most megkísérelt rendezési folyamatát kíséri. Azt kell mondanom azonban, hogy nemcsak a gazdátlanság, nemcsak a Kincstári Vagyonkezelõ Szervezet alá vonás okozta a problémákat, hiszen a közelmúltban, talán két héttel ezelõtt láthattuk azt a filmet, amely tragikus képet festett a Népstadion állapotairól, amely természetesen ennek a törvénynek a hatályán kívül esik, amely a központi sportlétesítményként a nemzeti törõdésnek a minimumát sem kapja meg. De mondhatnánk más példákat is. Szomorú és azt mondhatom, hogy gyalázatos az a helyzet, amely például az uszodák terén, különösen a Komjádi uszoda mellett a szétbontott Császár uszoda helyzetét jelenti. Több mint hat éve, tisztelt képviselõtársaim, ez a nagy múltú intézmény, ha nem is gazdátlanul, de mindenféle koncepciós tervszerûség nélkül a magyar sportlétesítmények amúgy sem túlságosan gazdag választékát tovább szûkíti.
Ezért úgy gondolom, hogy a felhalmozott problémákra vonatkozó javasolt kezelési mód kevés. Hogy hogyan kellene a kérdést megoldani, azt hiszen, hogy a jelen országgyûlés nem minden elõzmény nélkül kell hogy hozzákezdjen a probléma feldolgozásához, hiszen az 1993-as országgyûlési határozat, amely az igen széles körû egyetértés alapján a sport és testnevelés ügyét mintegy globálisan megoldandó és a nemzeti ügyek szempontjából sok minden mással együtt szemlélendõ és együtt kezelendõ kérdést tûzte napirendre és meghagyta a következõ törvényalkotási periódusnak és következõ kormánynak, hogy egy olyan törvényt, amely a sportról szól, nem lehet elválasztani az egészségneveléstõl, a testneveléstõl, az ifjúsági sporttól, az iskolai sporttól, a fõiskolai sporttól, a szabadidõsporttól és minden más olyan kapcsolódó résztõl, amelyrõl itt már szóltak képviselõtársaim. Nos, ez az országgyûlési határozat kellõ kiinduló alap lehetett volna ahhoz, hogy egy ennél lényegesen szélesebb és nagyobbívû törvényjavaslatot terjesszen elõ az elõterjesztõ. Nem így történt.
Tisztelt képviselõtársaim, nem vagyunk ezért egyáltalán elégedettek ezzel az elõterjesztéssel. Nem tudjuk, hogy lehet-e rajta egyáltalán annyit javítani itt az országgyûlési tárgyalás során, amely elfogadhatóvá teszi. Azt kell nekünk is, a Magyar Demokrata Fórum részérõl hangsúlyoznunk, hogy ez a javaslat tulajdonképpen csak a közjogi kapcsolatokat rendezi, azokat a valóban fennálló és évek óta megoldatlan joghézagos intézkedéseket és állapotokat, amelyek az egyesületi jog alkotmányos alapokra helyezése után, majd az állami szerepvállalás tisztázatlansága miatt kialakultak a sport állami feladatvállalásában és a sporttal kapcsolatos közjogi szabályozásban. Ezek a szabályozások önmagukban nem elvetendõek. Tehát az Országos Testnevelési Hivatal jogállására, a Magyar Olimpiai Bizottság jogállására, a sportági szakszövetségek jogállására vonatkozó szabályozás nem eleve elvetendõ, azonban mi is kritikusan állunk ezzel a szabályozással szemben, különösen ami a Sporttanácsra vonatkozó szabályozási részt illeti, és általában az összetételt, az összetételre vonatkozó összeállítási javaslatot, tehát hogy kik legyenek és milyen szervezetekbõl verbuválódjon a kuratóriumok és a tanács tagsága.
Én is úgy gondolom, a Magyar Demokrata Fórum nevében, hogy önmagában az ellen semmiféle kifogás nem lehet, hogyha egy konzultatív kontroll szempontjából is fontos társadalmi jellegû szervezet az állami feladatot végrehajtani köteles hivatal mellett tevékenykedik. Ezért tehát a Sporttanácsnak a léte és bevezetése ellen nekünk nincs kifogásunk. Az ellen azonban feltétlenül szeretnénk valamilyen módosító javaslattal szembeszállni, amelyet a javaslat tartalmaz, hogy tudniillik ez a Sporttanács tulajdonképpen az állami sportirányítás felelõsségét veszi le az állami hivatal válláról, hiszen ennek a konzultatívnak jelzett testületnek a kezében van tulajdonképpen a költségvetési, elõkészítési és döntési jogkör, ami más szóval azt jelenti, hogy a magyar közjog rendszerében példátlan módon egy állami feladatot egy nem állami szervezet vállal át és ezzel felmenti, még egyszer mondom, felmenti az állami szervezet a felelõsség alól.
(09.30)