DR. KÓNYA IMRE, az MDNP képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Képviselõtársaim! 1990 óta folyamatosan jelentkezõ igény a társadalom egyes szféráiban tevékenykedõk részérõl, hogy az adott terület kapjon önálló törvényt. E mögött az a logikus megközelítés húzódik meg, hogy nyilvánvaló, az átalakulással az adott területeken a viszonyok törvény által rendezendõk, és az adott területen tevékenykedõk nyilván a törvénytõl várják, hogy a helyzetük, viszonyaik rendezettebbek, nem utolsósorban anyagilag rendezettebbek legyenek. Az elmúlt ciklus során a fõ probléma az volt, hogy a különbözõ területek között, amelyek egyaránt bizonyos vonatkozásban fontosak voltak, hogyan lehet sorrendiségben különbséget tenni, és ennek nyomán nyilvánvalóan a négy év nem volt elegendõ, hogy minden terület törvényileg rendeztessék. Ezért nagyon sok minden, többek között a sport is erre a ciklusra maradt. Ebben a ciklusban egy sajátos megközelítés érvényesül, számos esetben azt tapasztaljuk, hogy megkapja ugyan az adott terület a törvényt, és mégsem történik meg az alapvetõ kérdéseknek a megnyugtató rendezése - megkerülik, szõnyeg alá söprik a problémákat.
Emlékeztetem tisztelt képviselõtársaimat az annyira várt szolgálati törvényre, a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati törvényére, amit nyilvánvaló, hogy az adott területen tevékenykedõk elsõsorban a nyugodt és megbízható elõmenetelt biztosító bértáblázat miatt tartottak annyira fontosnak. Nos, emlékezve, tisztelt képviselõtársaim, megszületett a bértáblázat, de 1999. január 1-jén lép hatályba.
Most valami hasonlót tapasztalunk, a sporttörvényre vonatkozó javaslatot elõterjesztette a kormányzat, viszont semmiféle megnyugtató megoldás nincs a kérdéskör rendezésére vonatkozóan. Tehát nem tartalmaz kiszámítható viszonyokat teremtõ megoldásokat ez a törvény, mindenekelõtt a finanszírozás teljesen megoldatlan, és tulajdonképpen a bizonytalanságot és a tervezhetetlenséget törvényesíti ez a javaslat, amennyiben változatlan formában fogadjuk el a törvényt. Pedig a sport, valóban azt gondolom, hogy olyan terület, amely nemcsak az adott területen tevékenykedõket foglalkoztatja, de már nagyon hosszú idõ óta a társadalmi közérdeklõdés középpontjában áll.
Hagyományosan ez a helyzet, tisztelt képviselõtársaim. Úgy gondolom, érthetõ talán, hogy egy kis ország társadalma részérõl egy olyan terület, ahol sikereket lehet elérni, nemzetközi vonatkozásban is mérhetõ sikereket lehet elérni, érthetõ módon a társadalom érdeklõdésének középpontjában áll. És ez az a terület, amelyik a szocializmus évtizedeiben furcsa módon nem esett vissza, hanem éppenséggel kiemelkedõ szerepet kapott, ami valahol érthetõ, hiszen az állam presztízskérdésnek tekintette a versenysportot, azon belül is az élsportot, másrészrõl pedig az egyéni érvényesülés szempontjából egy ilyen visszaszorított helyzetben szinte a sport volt az a terület, ahol a teljesítmény, a tehetség szabadon kibontakozhatott, az egyén érvényesülhetett.
És egy szempontról ne feledkezzünk meg: a visszaszorított nemzeti érzés is talán a sport területén kapott viszonylag szabad kibontakozási lehetõséget. Gondolom, nem vagyunk kevesen, akik nem utolsósorban azért jártunk nemzetközi mérkõzésekre, mert ott hallhattuk a Himnuszt és szabadon lobogtathattuk a nemzeti lobogót. Mindez odavezetett, hogy valóban, az elnyomás évtizedeiben is a sport, a versenysport kiemelkedõ teljesítményeket ért el, soha nem látott sikereket könyvelhettünk el magunknak.
A másik oldalról viszont, tisztelt képviselõtársaim, a szabadidõsport, a diáksport teljesen háttérbe szorult, semmiféle támogatást nem kapott, aminek a következménye a társadalom egészségi állapotának súlyos romlása, és amit mindenképpen elmondhatunk errõl az idõszakról, hogy a sport nem integrálódott a kultúra egészébe, pedig ez egy olyan területe a társadalmi aktivitásnak, ami szerves része a kultúrának.
Nos, a legnagyobb probléma az volt, hogy az a támogatás, ami - mondom, elsõsorban a versenysport vonatkozásában, de mégiscsak - érvényesült, kizárólag az állami szférára, a központi gazdálkodásra szorítkozott, és ezért, amikor megkezdõdtek a piacgazdasági átalakulás folyamatai, a privatizáció, ennek az elsõ jelei, akkor megindult a leépülése ennek a támogatási rendszernek, és ennek a következménye, hogy tulajdonképpen az utolsó 10 év folyamán teljesen összeomlott a sporttámogatási rendszer. Mindenekelõtt az egyesületeket sújtotta természetesen ez a helyzet, az egyesületeket, amelyek a legjobban ki voltak szolgáltatva, hiszen társadalmi egyesületekrõl van szó.
Néhány számot ezzel kapcsolatban, amely jelzi a tragikus helyzetet: az összes igazolt versenyzõ száma az utolsó 10 évben 37%-kal, az utánpótláskorúaké 47%-kal apadt. A legnagyobb probléma egyébként az utánpótlás nevelése. Nagyon figyelmeztetõ az a szám, hogy a Központi Sportiskola felvételi vizsgáira jelentkezõ tanulók száma '86-tól '94-ig 875-rõl 42 fõre esett vissza. Ami azt jelenti, hogy ha pillanatnyilag még a versenysport területén nem is észleljük a jelentõs visszaesést, 8-10 év távlatában prognosztizálható egy nagyon jelentõs visszaesés ezen a területen is.
(9.40)
Nos, a válságot észlelve, Tisztelt Országgyûlés, a korábbi parlament 1993- ban egy országgyûlési határozatot hozott a sport fejlesztésének a koncepciójáról. Én nem arról vitatkoznék elsõsorban, hogy az 1921. évi testnevelésrõl szóló törvény mennyiben tekinthetõ elõzményének ennek a mostani törvénynek, kétségkívül jogtörténeti szempontból ennek lehet jelentõsége, de a jelenlegi törvényjavaslat megítélése szempontjából úgy gondolom, hogy ez a sportkoncepciót tartalmazó országgyûlési határozatot kell figyelembe venni, mert ez a sporttörvény tulajdonképpen ezt a koncepciót igyekszik a törvény szintjén megvalósítani, és sajnos - és ez a kritikánknak a lényege -, hogy nem tudja megtenni, nem tud eleget tenni ennek a követelménynek, mert míg alapvetõ irányában igyekszik igazodni a sportkoncepcióhoz néhány kérdésben, és nagyon lényeges, és nagyon fontos kérdésekrõl van szó, elmarad az ott megfogalmazott követelményektõl.
Ezek mind a hosszú távú, mind a rövid távú rendezés, stabilizálás szempontjából fontosak. Mindenekelõtt volt abban a koncepcióban egy sajnos, elfelejtett új intézmény, a Nemzeti Sport Standard intézménye. Talán emlékezünk, az országgyûlési határozat hogyan fogalmazott: azt mondta, hogy ki kell dolgozni az egyes településtípusok kívánatos szabadtéri és fedett sportlétesítmény-ellátottsági normáit - ez az ún. Nemzeti Sport Standard. Hasonló mutatókat kell kidolgozni a nevelési, oktatási intézmények esetében is, és törekedni kell arra, hogy az új beruházásként épülõ iskolákhoz a normáknak megfelelõ, lehetõleg többfunkciós sportlétesítmények - beleértve a tanuszodákat is - épüljenek. Nos, a Nemzeti Sport Standardnek megfelelõen kellett volna a koncepció értelmében a települések rendezési terveiben is a területeket kialakítani, és azt is meg kellett volna teremteni, gondoskodni kellett volna, hogy védettséget élvezzenek ezek a területek. És ugyancsak hivatkozik a koncepciót meghatározó országgyûlési határozat arra, hogy folytatni kell a tornateremprogramot, sõt a céltámogatási rendszert ki kell terjeszteni a szabadtéri sportlétesítményekre, a tanuszodákra, és a pénzügyi lehetõségek függvényében, a helyi szabadidõsport-központokra. Talán emlékszünk még, tisztelt képviselõtársaim, erre a bizonyos tornateremprogramra, ugye, 600 tornaterem, sportcsarnok felépítését indítványozta ez a programterv, 500 meg is épült belõle, egy 30 milliárdos programról van szó, 30 milliárdosról, ahol, ugye, 40-60 százalék arányban állami és önkormányzati pénzekbõl történtek a beruházások. Ezt csak azért hangsúlyozom ilyen nyomatékosan, mert a sportszervezetek és a szakértõk véleménye szerint 3 milliárd forint az az összeg, amivel ki kellene egészíteni a jelenlegi sporttámogatási rendszert ahhoz, hogy a minimális igények teljesüljenek, hogy ne omoljék össze a rendszer. Hárommilliárd, tisztelt képviselõtársaim! Tehát ahhoz képest, hogy a korábbi kormányzat ezt a 30 milliárdos programot fel merte vállalni, úgy gondolom, hogy a sportszervezeteknek ez az igénye a jelenlegi kormányzattal szemben semmiképpen nem minõsíthetõ eltúlzott igénynek.
A sportlétesítmények felépítésén és létrehozásán túlmenõen azonban nagyon fontos kérdés a sportlétesítmények üzemeltetése. És ez sem egy megoldott kérdés. Emlékeztetem a tisztelt képviselõtársaimat, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a kultúra területén viszonylagos megoldottságról lehet beszélni, már ami az intézményi rendszert illeti, hiszen az egészségügy, oktatási intézmények ugyanúgy, mint a kõszínházak, az önkormányzatok részérõl úgy mûködtethetõk, hogy állami támogatást kapnak, mégpedig normatív állami támogatást. Nos, a sportlétesítményekre ilyen külön támogatás nem létezik, ilyen külön támogatás nincsen, és ennek hiányában az önkormányzatok kénytelenek nem sport célú igénybevétellel, illetve hasznosítással kitermelni - rossz szóval - azokat a költségeket, amelyek a sport célú hasznosítást szolgálnák. Tudniillik az egyesületeknek nincs erre megfelelõ pénzük, ez is megoldatlan kérdés, és ezt a kérdést sem oldja meg megfelelõen a sporttörvény, semmit nem kínál ebben a vonatkozásban. De annak idején a koncepcióban megjelent az ún. Nemzeti Sportalap, emlékezzünk, tisztelt képviselõtársaim, és ez a Nemzeti Sportalap biztos forrással rendelkezett a szerencsejátékokból befolyó bevételek egy részének a hasznosításával. Mint tudjuk, az új koalíció a többi alappal együtt ezt a Nemzeti Sportalapot is megszüntette, ennek aztán a következménye az volt, hogy az elmúlt idõszakban kizárólag a költségvetési, az éves költségvetési alkukra szorítkozhatott a sport.
Nos, most a sporttörvény létrehozza ugyan a két alapítvány formájában a sportalaphoz hasonló megoldást, de - és ez óriási nagy probléma - normatív forrással ez a két közalapítvány nem, illetve alig rendelkezik.
Az egyik közalapítványban ugye, ami elsõsorban a versenysportot finanszírozza, a totó megjelenik ilyenként, a másik közalapítványban semmi. Elfogadhatatlan, tisztelt képviselõtársaim, ez a megoldás, és úgy vélem, hogy ez a legnagyobb hiányossága ennek a törvényi rendelkezésnek, hogy a finanszírozás területén változatlanul az éves költségvetésnek lesz kitéve a sport abban az esetben, hogyha megfelelõ módosításokkal nem tesszük a szerencsejátékokat, mint normatív forrást, az ezeknek az alapítványoknak a növelhetõ, illetõleg rendszeresen igénybe vehetõ forrás után.
Tisztelt Képviselõtársaim! Rusznák képviselõtársam a Kereszténydemokrata Néppárt részérõl azzal kezdte a hozzászólását, hogy sporthasonlattal élt, hogy az ittlévõk mintegy futballcsapat, vagy két futballcsapat, megbeszélik a dolgokat, de nem szabad elfelejteni, hogy a pénzügyminiszter a bíró. Igen tisztelt képviselõtársaim, a finanszírozás kérdésében valóban a pénzügyminiszter a bíró. De hogy miyen játékszabályok alapján fújja a sípját, az azért alapvetõen rajtunk múlik. És ez az alapvetõ kérdés: hogy olyan játékszabályokat teremtünk-e, aminek keretében számíthat-e az adott terület stabil támogatásra, vagy a pénzügyminiszter akár le is rúghatja a játékosokat az évi költségvetés során. Én azt kérném, és azt javasolnám, hogy stabil játékszabályokat teremtsünk, és teremtsük meg azokat a normatív támogatási forrásokat, elsõsorban erre valóban a szerencsejátékból folyó bevételek alkalmasak, aminek során a pénügyminiszer akarata ellenére sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy lerúgja a játékosokat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.