DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az alkotmány szabályozási elveinek általános vitájában, nyugodtan mondhatjuk, hogy már ebben az elõrehaladott stádiumában látszanak azok a vitákat kiváltó fõbb kérdések, amelyek hosszú évek óta foglalkoztatják egyrészt a magyar jogtudomány mûvelõit, másrészt az egész közvéleményt, de ugyanakkor - érzésem szerint - bizonyos megoldási lehetõségek is kirajzolódni látszanak. Mielõtt én a IV. rész 8. fejezetérõl, a bírósági szervezetrõl szólnék, engedjék meg, hogy általában is tehessek néhány észrevételt.
Rendkívül sok és kemény kritikát kaptunk a civil szervezetekbõl bejövõ észrevételekben, amelyek esszenciája a következõ: a szûk szakmai elit és a politika, a pártok kisajátítják maguknak az alkotmányozást. Ezek nagyon súlyos vádak, nagyon súlyos állítások, így mindenképpen el kell gondolkodnunk ezeken. Noha azt mondhatom, hogy itt semmilyen sarkos megállapítás önmagában nem bizonyítható, azonban vannak egyes gondolatok, vannak egyes jelek, amelyekre oda kell figyelnünk. Elõször is ismételten el kell mondanunk, és ezt nem árt többször is hangoztatni az ország nyilvánossága elõtt, hogy nem kívánnak sem az alkotmány-elõkészítõ bizottság tagjai, sem a parlamentben lévõ politikai pártok önállóan alkotmányozni, hanem igenis, a társadalom és az egész civil társadalom legszélesebb rétegeinek véleménye meghallgatása után kívánnak majdan alkotmánykoncepciót, utána pedig normaszöveget a tisztelt Ház, majd pedig a népszavazás elé bocsátani.
Mirõl van itt szó gyakorlatilag? Mi ez, ami alátámasztja cáfolataink igazságát? Mindannyiunk elõtt ismert az, hogy már az Igazságügyi Minisztérium alkotmánykoncepciójának elkészítése elõtt szakmai háttértanulmányok készültek el, több mint 140 olyan tanulmány, amely a mai jogtudomány legjelesebb mûvelõinek talán életmûvükbõl vett és az alkotmánnyal összefüggõ tudományos kutatások eredményeként jelent meg. Mindezek szintéziseként készült el az Igazságügyi Minisztérium által gondozott koncepció, amely a nemzetközi összehasonlítás próbáit is kiállta, és - a mi megítélésünk szerint - önmagában már ez a koncepció, ami döntési alternatívákat és javaslatokat is tartalmazott, elégséges lett volna az elõkészítõ bizottság munkájának megkezdéséhez, tehát egy kész koncepcióról szólhatott volna már a vita.
Kétségtelen dolog, hogy a történet nem így alakult, hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy újabb koncepció készült el, ami viszont, sajnos jelentõs idõveszteségeket okozott, így több hónappal elcsúsztatta az alkotmányozási folyamatot. Viszont szükség volt egy vitaanyagra.
Tisztelt Országgyûlés! Nem lehet a civil szervezõdések igényét úgy kielégíteni, hogy elkezdünk a nagyvilágba beszélni az alkotmányról és az alkotmányozásról, hát le kellett tenni az asztalra egy vitaanyagot, amelyet megkaphat mindenki, és ehhez a vitaanyaghoz hozzászólhat, észrevételeit írásban eljuttathatja, fórumokat rendezhet belõle, sajtóhoz fordulhat és így tovább, különbözõ megjelenési lehetõségei vannak a vélemények kifejtésének. Hogy ez a - most a Ház elõtt lévõ - koncepció vitaképes anyag, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel ezer vélemény érkezett be az elmúlt 45 nap során, még ma is érkeznek vélemények, és még ennél is - azt hiszem - nyomósabb érv az, hogy az általános vita eddigi részében elhangzott hozzászólások - frakcióktól függetlenül - szinte majdnem mindegyik, kivétel nélkül visszahoznak a beérkezett javaslatokból különbözõ vitatémákat, és elfogadásra ajánlanak megoldásokat. Itt nyugodtan lehetne hivatkozni arra is, hogy nagyon sok lakossági javaslatot felvetettek képviselõtársaink a vita során, a civil szervezetek javaslatai, véleményei, azok pedig, mondhatom nyugodtan, hogy majdnem minden képviselõi felszólalásban valamilyen formában megfogalmazódtak.
Tisztelt Országgyûlés! Szeretném arra a figyelmet felhívni, hogy a másik, velünk szemben kissé nem megértõ hangú lakossági megnyilvánulás volt a következõ hogy vannak javaslataink, de hiába írjuk le õket, mert úgysem fogják figyelembe venni, ugyanis a döntési mechanizmus miatt már minden kérdést elõre eldöntöttek. Énnekem az a véleményem, hogy ez így nem fogadható el. Meggyõzõdésem az, hogy az alkotmányozásban részt vevõ delegátusok, függetlenül attól, hogy az ésszerû és jó javaslat honnan vagy kitõl érkezik, felül fogják vizsgálni azokat a korábbi döntéseiket, amelyeket kevesebb információs anyag hiányában hoztak meg, avagy pedig azóta elõkerültek még olyan tudományos érvelések, amelyek elõsegíthetik korábbi álláspontjuk felülvizsgálatát, felülbírálatát. Egyet azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig, és ezt is el kell mondani, hogy a közvélemény széles egésze tudja ezt, az alkotmánynak tartalmi és terjedelmi korlátai vannak. A terjedelmi korlátairól, azt hiszem, különösebben szólni sem kell, hiszen tudjuk azt, hogy nem lehet három kötetes alkotmányt megjelentetni, mert ez használhatatlan volna mind a jogalkalmazásnak, mind pedig a nagyközönség számára is, azonban hadd említsek néhány dolgot azokról a tartalmi követelményekrõl, amelyeket meg kell fogalmaznunk. Most ezeknek a megítélésében, ezeknek a tartalmi követelményeknek a megítélésében én azt hiszem, hogy nekünk a jogtudomány véleményére, mint a legfontosabb zsinórmértékre kell támaszkodnunk, és több szakvélemény közül is én személy szerint kiemelendõnek tartom Sajó András észrevételeit, aki azt mondja, hogy a szabályozási elveknek azt tekinti, hogy az alkotmányba szabály vagy intézmény csak garanciális céllal kerüljön felvételre, a védendõ értékekhez védelmi mechanizmus kapcsolódjon, továbbá az alkotmány a jövõre nézve csak abban kössön, amiben a mai generáció kötni jogosult, vagyis átmeneti intézmények és alkotmányos vállalt feladatok aktuális megoldási módja ne érvényesüljön, ne zárja ki a jövõre nézve a legalkalmasabb megoldás megtalálását.
(11.30)
Mindezek után itt jutok el a tudomány szerepéhez, aminek meghatározó jellegûnek kell lenni az alkotmányozási folyamat egészében is, és így a jelenlegi szakaszában is.
Tisztelt Országgyûlés! Azokban a kérdésekben, ahol a tudomány mûvelõi között egyetértés vagy döntõ mértékû többségi álláspont alakult ki, az elõkészítõ bizottság is könnyebben döntött. Szinte minden esetben elfogadta azokat a tudományos megállapításokat és észrevételeket.
Azonban azokban a kérdésekben, ahol az évtizedes tudományos vita sem vezetett eredményekhez, ott a bizottsági álláspont is bizonytalanná vált, és azt a látszatot keltheti, hogy bizonyos politikai szempontok érvényesülnek, holott csak arról van szó, hogy ennek a bizottságnak ilyen esetekben is döntést kellett hoznia, mert ez szükséges, hogy döntést hozzon. Ez a döntés természetesen vagy a jelenlegi szabályozás fenntartása, vagy pedig a megoldás törvényi szinten történõ utalása volt. Tehát itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy itt nem politikai alkudozások eredménye az a bizonytalanság, ami néhány, talán sokszor jelentõs intézmény tekintetében is az alkotmány szabályozási elveiben megjelenik.
Tisztelt Országgyûlés! A tervezet IV. részének 8. fejezete a "Bírósági szervezet" elnevezést kapta. Az ehhez érkezett észrevételek döntõ többségükben a tudomány és a közvetlenül érintettek körébõl származnak. Ez érthetõ is, hiszen a társadalmat az foglalkoztatja és azt követeli, hogy az igazságszolgáltatás legyen pártatlan, legyen gyors, legyen hatékony, továbbá - mert ez már nem is alkotmányozási kérdés - az állam biztosítsa a bírósági döntések végrehajtását is.
A szakmai észrevételek azonban széleskörûek, sokszínûek. Többen is, jó néhány tekintetben - szerintem jogosan - kifogásolják a bírósági szervezetnek az Alkotmányban történõ elhelyezését, az igazságszolgáltatás elveinek meghatározását és rendszerbeli elhelyezését, a szervezeti rendszer kidolgozatlanságát, az önálló hatalmi ág mûködésének hiányosan kidolgozott garanciarendszerét, és még számos megoldandó feladatot jelölnek meg.
Nézzük mindjárt az elsõt, az elhelyezésre vonatkozó észrevételeket. Többen kifogásolják, hogy a javaslatban szereplõ elhelyezés azt a korábbi felfogást tükrözi - ez egyébként a Legfelsõbb Bíróság bírói értekezletének a véleménye is egyben -, hogy az állami szervek között csupán egyszerû munkamegosztás létezik, és nem emeli ki eléggé a bíráskodás önálló hatalmi ág jellegét.
Mindezekre való tekintettel, az MSZP képviselõcsoportja úgy látja, hogy az elhelyezés indokolt a központi törvényhozó és a végrehajtó hatalom szabályozását követõen a IV. rész 5. fejezeteként. Itt kívánom megjegyezni, hogy közvetlenül ezt követhetné akkor az ügyészségrõl szóló fejezet is, hiszen jó, hogyha a kettõ együtt van elhelyezve.
Az elnevezés nem pontos, mert ez a fejezet nemcsak a bíróságok szervezeti felépítését, hanem azok mûködési elveit, a bírói függetlenségre, a bírói felelõsségre és egyebekre vonatkozó szabályokat is tartalmaz. Itt több javaslat született, van, aki igazságszolgáltatásnak kívánja elnevezni a fejezetet, van, aki igazságszolgáltatás és bírói szervezet megjelölést használna, van, aki a bírói hatalom kifejezést tartaná a legjobbnak éppen. Maczó Ágnes képviselõasszony szólott errõl ma délelõtt. Van, aki azt mondja, hogy csak a bíróságok. Én személy szerint ez utóbbi megoldás híve vagyok, mert szerény véleményem szerint ez utóbbi a legkifejezõbb. Ez hordozza az önálló hatalmi ág ebben megjelenõ értékelését is. Mindjárt hozzá kívánom tenni, hogy természetesen nem zárkózunk el az SZDSZ indítványa elõl - Hack Péter szólott róla - hogy igazságszolgáltatás fejezetcikk kellene. Nagyon elgondolkodtató - éppen azért mondom -, mi e téren is nyitottak vagyunk.
Most annál is inkább jónak tûnik ez az elnevezés, mert hiszen az igazságszolgáltatást más is végzi még Magyarországon, nemcsak a bíróságok. Gondoljunk például a szabálysértési eljárásokkal kapcsolatos, ugyancsak kvázi igazságszolgáltatási feladatokra, nem is beszélve a választottbíróságokról, mert a jelenlegi elképzeléshez valóban nehezen illeszkedik a választottbírósági szervezetrendszernek a megjelenítése, holott tudjuk, hogy '94-ben egy európai mércével is nagyon korszerû törvényt alkotott a Magyar Országgyûlés a választottbíráskodásról.
Tisztelt Országgyûlés! A szakmai vélemények is helyeslik, hogy az igazságszolgáltatás alapelvei két külön helyen szerepelnek, így azok az alapelvek, amelyek az alapvetõ emberi jogok közé tartoznak, a második részben kerültek elhelyezésre. Szükségesnek tartják azonban néhány esetben az elhelyezés megváltoztatását, azt hiszem, Kutrucz Katalin képviselõ asszony is utalt rá, hogy például az eljárásban résztvevõ személy által értett nyelv átemelésre kerüljön az igazságszolgáltatás alapelveibõl a II. részben, hiszen itt alapjogokról, méghozzá alanyi alapjogokról van szó.
Egy érdekes felvetés: szakvéleményekben is megjelenik - és fõleg a gyakorló jogászok körében érhetõ tetten - a következõ: ez pedig a nagyon sok vitát kiváltott társasbíráskodás fõ szabályként történõ megjelenítésének elve. Én azt hiszem, hogy ma már ez nem jellemzõ, mert a társas bíráskodás inkább a feljebbviteli eljárásokban dominál, és a büntetõeljárásban, a büntetõjogban, de a tendencia az az egyes bíráskodásnak a nagyobb mértékû elterjesztése, hiszen ez gyorsítaná az igazságszolgáltatást. Ez az ami énszerintem cél is és feladat is a jövõre vonatkozóan, úgyhogy itt egy olyan indítványt szeretnénk elõterjeszteni, hogy ezt hagyjuk is ki az igazságszolgáltatás alapelvei közül magát a társas bíráskodás megjelölést.
Ugyanez vonatkozik - és ez kényes téma - a néprészvétel elvének a rögzítésére. Kétségtelen, hogy ez hagyományként él, mind az eljárásjogokban, mind az alkotmányban. Tudjuk azt, hogy a népi ülnökök rendszerére gondol itt gyakorlatilag a törvényhozó, amikor a néprészvételrõl beszél. Azonban ismerjük az igazságügy fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket, hogy az egész népi ülnöki rendszert felül kellene vizsgálni.
Ennek egy nyomós okára hadd hívjam fel a figyelmet. A tudományban egyre inkább olvasható az a megállapítás, hogy ez összeegyeztethetelen a bírói függetlenség elvével. Nagyon érdekes és súlyos megállapítás. Felvetõdik a kérdés, hogy miért? Hát kérem szépen azért, mert a népi ülnök, aki nem bíró, rá nem vonatkoznak a szigorú összeférhetetlenségi és etikai követelmények. Aki a választását nem az alkotmányban vagy a bírói szervezetre vonatkozó törvényben meghatározott módon nyeri el. Akinek nem kizárt a párttagsága, vagy például nem is tudjuk róla, hogy párttag-e. Õ tehát gyakorlatilag nem bíró, de a tanács tagjaként - mivel az érdemi döntés meghozatalában is teljesen szavazati joggal rendelkezik - kvázi bírói munkát végez. Ez komoly alkotmányos problémákat vet fel, most itt nincs lehetõség ennek bõvebb taglalására, talán a részletes vitában majd kitérünk erre. Én azt hiszem, hogy meg fogjuk fogalmazni azt a módosító indítványt, hogy a néprészvétel elvét is hagyjuk el, mert ennek csak akkor volna jelentõsége, hogyha a jogalkotási, illetõleg a büntetõjog-átalakítási koncepció (és itt az eljárásjogra gondolok) az esküdtbíróság intézményét meghonosítaná. Az esküdtbíróság nélkül nem érdemes néprészvételrõl beszélnünk.
Tisztelt Országgyûlés! A koncepció nyitva hagyja a bírósági szervezeti rendszerre, a 3 vagy 4 szintû tagozódásra vonatkozó kérdések eldöntését, továbbá meghatározott ügyek csoportjára külön bíróságok létesítésének lehetõségét. Ugyanakkor határozottan kizárja a rendkívüli bíróságok létrehozását. Ez utóbbit a tudomány és a szakmai észrevételek is elfogadják, míg a bírósági szintek számát és a külön bíróságok kérdéskörét illetõen a vélemények rendkívül különbözõek. És itt szeretnék egy lényeges, általunk követett gyakorlatra utalni, hogy az alkotmány-elõkészítõ bizottság nem kívánt szakmai kérdést nehezen megváltoztatható módon eldönteni, mivel a háttértanulmányok sem egyértelmûek, továbbá az ország teherbíró képességét is figyelembe kellett venni e problémakör megfogalmazásakor.
A részletes vitában ki kívánok majd térni az Igazságügy-minisztérium tanulmányára, amelyben kellõ mélységû hatásvizsgálat alapján az a következtetés került levonásra, hogy az ítélõ táblák az ezredforduló elõtt személyi és tárgyi feltételek hiányában nem állíthatók fel.
(11.40)
Kritikaként fogalmazták meg, hogy erre való tekintettel lebegtet a koncepció. Nem ad határozott állásfoglalást a szintrendszerre vonatkozóan, és ezzel hátráltatja az eljárásjogok elõrehaladott kodifikációs munkálatait. Ez így önmagában igaz is. Azonban milyen következtetést vonhatunk le ebbõl? Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az alkotmányos rendezéssel egy idõben folyó kodifikációs munkáknak a jelenlegi szint- és fórumrendszerbõl kell kiindulniuk, és azt kell az újraszabályozás alapjának tekinteni. Hadd utaljak arra, hogy több kiemelkedõ szakértõ: Kengyel Miklós, Kisdévi, Horváth Jenõ, megfelelõnek tartják a jelenlegi szintrendszert is, és bizonyos módosításokkal mûködõképesnek, és az eljárási jogok korszerûsítésével pedig azok a hátrányok nagyrészt kiküszöbölhetõk, véleményük szerint, mint amelyekrõl eddig szó volt.
Jogosan bírált hiányossága a tervezetnek, hogy nem teremti meg az önálló hatalmi ág jellegébõl adódó garanciarendszert, nem függetleníti kellõen a végrehajtó hatalomtól, nem hozza létre ennek intézményrendszerét.
Az MSZP kész felülvizsgálni e kérdésben álláspontját és elfogadni az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felállítására vonatkozó többségi véleményeket. Isépy Tamás képviselõ úr bõven fejtegette az imént ennek az ellenkezõjét. Hozzá kívánom tenni, nagyon sok észérv szólal meg mellette, de ugyanennyi van talán, ami ellene szól. Mindenesetre a mi álláspontunk így változtatható.
Még egyetlenegy téma és befejezem, mert idõm lejárt. Az alapelveknél megfogalmazza a koncepció a védelemhez való jogot. Megítélésünk szerint ezt ki kellene bõvíteni a védelemhez és a jogi képviselethez való joggal. Tudniillik a jogi képviseleti jog sok esetben legalább olyan fontos, mint a büntetõügyekben a védelemhez fûzõdõ jog, csak más relációban jelenik ez meg. Az állampolgárnak alanyi joga és igen-igen erõs érdeke fûzõdik ahhoz, hogy a számtalan eljárásban, ami létezik ma egy jogrendszerben, igényelhesse jogi szakember közremûködését.
Visszatérve még a védelem jogára, itt egy nagyon fontos intézmény maradt el a koncepcióból, ez pedig a következõre alapítható: a védelemnek egy anyagi és egy alaki oldalát tudjuk megkülönböztetni. Az anyagi, ami azokat a szabályokat feltételezi, amelyek az eljárás alá vontnak a védelemmel kapcsolatos jogait tartalmazzák, az alaki védelem viszont annak a garantálása, hogy a védõ egy olyan független, autonóm, minden befolyástól mentes szervezetnek a tagja, aki tevékenységét e szervezet függetlenségére alapítva garanciálisan meg tudja oldani a problémás büntetõeljárásokban. Ennek hiányáról már több történelmi korban, több keserû tapasztalattal rendelkezünk.
Hatályos alkotmányunk 57. §-a (3) bekezdése rögzíti a védõi immunitást akként, hogy a védõ a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt nem vonható felelõsségre. Ez, sajnos, a koncepcióból kimaradt. Feltétlenül pótolandónak tartjuk, mert ez egy alapvetõ garanciális rendelkezés.
Továbbá javasolni fogjuk, hogy az ügyészséget követõen szabályozandó a védelem és a jogi képviselet, valamint ennek intézményrendszerének alkotmányban történõ megjelenítése. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)