DR. TÓTH TIHAMÉR (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Magam is azzal kezdeném hozzászólásomat, mint elõttem szóló képviselõtársam, Baráth Etele tette, hogy az ország sorsának alakításában, mégpedig egy alkotmány, egy hosszabb idõre szóló alkotmány koncepciójának a kidolgozásában részt venni, ebben véleményt nyilvánítani valóban felelõsségteljes képviselõi feladat. És nem mindig, nem minden idõben adatik meg országgyûlési képviselõknek sem, hogy ilyen munkában részt vegyenek.
Ehhez a felelõsséghez igazodva próbálom meg a Magyar Demokrata Néppárt képviselõcsoportjának egy részterületre vonatkozóan - és ugyancsak szerencsés helyzetben, most már harmadik képviselõként - az önkormányzatokról szólva, az önkormányzatokra vonatkozó 7. fejezet szabályaira vonatkoztatva álláspontunkat kifejteni.
Mindenekelõtt szeretnék utalni arra, hogy az Országgyûlés, az országgyûlési képviselõk helyesen teszik, hogyha igyekeznek megtalálni azokat a lehetõségeket, hogy minél szélesebb körben próbálják meg egy alkotmánykoncepciónak, egy alkotmánytervezetnek az érvényesülését, illetve a tervezetre vonatkozó elképzeléseknek a begyûjtését megtenni, mert ténylegesen megkönnyíti ez a népszavazással a jóváhagyandó alkotmány további sorsának a menetét. Ugyanis: ha hivatkozhatunk arra, ha van kellõ alapunk arra, hogy egy széles társadalmi támogatottsággal kerül egy alkotmányossági koncepció, egy alkotmányozási koncepció a Ház elé, akkor van jogi alapunk várni a népszavazástól ugyancsak egy széles körû társadalmi támogatottságot.
Az alkotmányos garanciák körérõl szeretnék néhány mondatot mondani, mielõtt rátérnék a részletes, önkormányzatokat érintõ szabályokra, s egyszerûen itt is csak azért, hogy arra hívjam fel a figyelmet, hogy milyen jelentõsége van az alkotmányban lefektetett szabályok érvényre juttatásának, illetve ezek ellenõrzésének. Mert - hogyha lehetõség lesz arra -, hogy egyszerû alkotmányos alapelveknek az érvényesülése azon múljon, hogy például egy-egy adott évben a költségvetési törvény tárgyalásánál milyen anyagiakat biztosítunk egyes intézmények mûködtetésére, akkor nem sokat fog érni magában az alkotmányban lefektetett bármilyen alapelv is.
Az érthetõség kedvéért gondoljunk csak arra, hogy miként mûködhetne és miként láthatná el az alkotmányban meghatározott feladatait az Alkotmánybíróság, abban az esetben, hogyha mûködési költségeinek csak egy töredékét biztosítaná a költségvetési törvényben a parlament.
Tehát ezekre garanciákra kell nagyon odafigyelnünk, ezeknek a garanciáknak kell valahol bent lenni az alkotmányban, hogy ne lehessen alacsonyabb rendû jogforrások, alacsonyabb rendû törvényekkel az alkotmányos rendelkezéseknek a hatályát elvenni.
Tulajdonképpen itt szeretnék szólni arról, ami már ma két oldalról is felvetõdött, hogy kétharmados törvények legyenek, vagy ne legyenek. Hát gondolom, hogy egy olyan parlamentben, amelyik 1985-90 között is mûködött, vagy még korábban, teljesen mindegy volt az, hogy egy adott törvényt kétharmados többséggel kellene-e meghozni vagy nem.
Egy többpárti parlamentben már egészen más a helyzet, egészen más a helyzet mindaddig, amíg egy kormányzó pártnak vagy a kormányzó koalíciónak nincsen kétharmados többsége.
Azt kell megvizsgálni tulajdonképpen, hogy mit akarunk itt elrendelni. Az volna az alkotmánynak a rendelkezése, hogy olyan társadalmi támogatottsággal jöjjön létre egy kormánykoalíció, amelyik a választók akaratát legalább úgy képviseli, hogy ott a képviselõknek a kétharmada jelen van, vagy pedig azt mondhatnánk, hogy a kétharmados törvényeknek az a jelentõsége, hogy lehetõleg terjesszük ki úgy, hogy a kormánykoalíció pártjain kívül még más pártoknak a véleménye is jelen lehessen. Tehát ez az a kérdés, ami eldöntendõ, és akkor innentõl kezdve tudjuk azt, hogy kétharmados törvényekrõl kell-e beszélni, vagy pedig azt mondani, hogy legalább még egy ellenzéki párt egyetértésével meghozott rendelkezésrõl.
Az, hogy l990-ben az önkormányzati törvény olyan lett, mint amelyik jelenleg hatályos - az elmúlt idõszakban bekövetkezett módosítások ellenére is hatályos és még alkalmazható -, ez tulajdonképpen annak köszönhetõ, hogy egy parlamenti alku, egy parlamenti egyeztetés zajlott itt a Házban, és éppen azért, mert az ellenzéki kerekasztal-megállapodás értelmében itt kétharmados többséget írtak elõ, ezért szükség volt az ellenzéki pártok hozzájárulására is ahhoz, hogy a törvény elfogadásra kerüljön.
Ezek után szeretnék rátérni az önkormányzatokat érintõ rendelkezésekre. Magam is egyetértek azzal és üdvözlöm azt az elképzelést, hogy egy önálló fejezetet kap - illetve kapott - a koncepción belül az önkormányzatokra vonatkozó rész. Ugyanakkor nem tartom szerencsésnek azt, hogy ugyanebben a fejezetben kerülne majd szabályozásra a köztestületekre vonatkozó elképzelés és köztestületekre vonatkozó alkotmányi szabályozás.
Ugyanis valahol egészen más önkormányzat a köztestület, mint a közigazgatási fogalomban használt önkormányzat, mert ha ezt a kört így bõvítenénk és ezt a fejezetet így határoznánk meg, akkor nem is lenne semmiféle ellenérv arra sem, hogy például a társadalombiztosítás területén mûködõ önkormányzatokat miért ne ugyanebbe a fejezetbe hozzuk, mert valahol õk is önkormányzatként mûködnek.
De egyetértünk avval, hogy ez külön fejezet legyen, de ugyanakkor ne tartalmazza a köztestületekre vonatkozó szabályokat.
Azzal kezdõdik a koncepció az önkormányzatokra vonatkozóan, hogy a hatályos alkotmány rendelkezéseit mindenféleképpen fenn kell tartani, amelyik az önkormányzatok alapítására vonatkozik.
Tulajdonképpen nagyon helyes, csak egyet lehet érteni azzal, hogy a jelenlegi hatályos alkotmánynak ezt a rendelkezését így gondolja tovább életben tartani az alkotmány koncepciójáról szóló rendelkezés. Ugyanakkor szeretnék utalni arra is, hogy hiába deklarált az alkotmányban a helyi önkormányzatok alapításának a joga, ha más oldalról olyan szigorú pénzügyi és ellenõrzési szabályokat építünk be ugyanebbe a szabályba, amelyik egyszerûen lehetetlenné teszi a kistelepülési helyi önkormányzatoknak a mûködését.
Fel lehet tenni valóban a kérdést, hogy ez a 3200 önkormányzat, amelyik 1990-ben kialakult, ez egy ekkora országban, mint Magyarország sok-e vagy nem.
A megválaszolásánál én biztos vagyok benne, hogy egymásnak teljesen ellentmondó és teljesen logikusnak tûnõ érvek fognak majd megjelenni. De úgy érzem, hogyha az önkormányzatokról, az önkormányzatiságról beszélünk és ilyenfajta szabályokat rögzítünk az alkotmányban, akkor még sem volna helyénvaló valamifajta olyan kötelezõ rendelkezéseket beiktatni, amelyik az önkormányzat alapítási jogot a gyakorlatban, a gyakorlati mûködés terén tenné teljesen lehetetlenné.
A jelenlegi hatályos törvény is tartalmaz már bizonyos olyan rendelkezéseket, amelyek támogatási rendszeren belül anyagi eszközökkel ösztönzik az önkormányzatokat, például arra, hogy ne tartson fenn minden helyi önkormányzat önálló testületet, illetve önálló hivatalt, amelyik az igazgatási feladatokat végzi, hanem próbálják meg ezt lehetõleg közösen megoldani, és erre a célra jött létre a körjegyzõség intézménye.
A folyamatban lévõ közigazgatási reform részeként napvilágra került elképzelés szerint: szeretnék a körjegyzõségek alakításának a feltételeit önkormányzati lakosság-lélekszámhoz kötni.
(12.50)
Úgy érzem, nem volna szerencsés. Magyarország nem nagy ország, de ennek ellenére a településszerkezetben óriási eltérések vannak a nyugat-dunántúli, az alföldi és az északi településeket ha összevetjük. Emiatt nem volna szerencsés csak egyedül és kizárólag a lélekszámhoz kötni azt a határt, amelyik a körjegyzõség mûködésének a feltételeit elõírja, illetve megengedi az önálló hivatalnak a mûködését. A jelenleg meglévõ anyagi ösztönzési rendszernek a továbbfinomításával esetleges újabb kedvezmények beépítésével lehetne valóban ösztönözni az önkormányzatokat arra, hogy próbálják meg a közösen, együtt elintézhetõ feladatokat egy hivatalban intézni, egy hivatalban megoldani ezeket az ügyeket, de ugyanakkor ügyelni arra - és azt hiszem, hogy a jelenlegi hatályos szabályozásnak ez az egyik legnagyobb hibája, hogy nem teszi lehetõvé azt -, hogy körjegyzõség esetén az egyes körjegyzõséghez tartozó településeken állandó ügyelete, állandó kihelyezett dolgozója legyen a körjegyzõségnek és emiatt elveszíti a lakosság azt a kapcsolatát, amelyik a hivatallal, az államigazgatást, a közigazgatást végzõ ügyintézõkkel kellene hogy meglegyen. Tehát egyetértek azzal, hogy a körjegyzõségeknek a számát lehetõleg bõvíteni kell, de ne kizárólag és kifejezetten csak lakossági lélekszámhoz legyen elõírva és körjegyzõség esetén is minden körjegyzõséghez tartozó településen legyen állandó jelenlét a hivatal dolgozói részérõl.
Képviselõtársaim szóltak már elõttem az önkormányzatok részére törvényben, jelenlegi hatályos szabályozás szerint is törvényben meghatározott kötelezõ feladatok ellátásáról, illetve az ezen túlmenõen önként választott feladatok ellátásáról. Nagyon lényeges az, hogy mely feladatoknak a helyben való intézését és végzését adja le a kormány, az állam az önkormányzatoknak, és úgy, ahogy azt a jelenlegi szabályozás is rögzíti. Ez csak és kizárólag abban az esetben történhessen, hogyha ehhez az anyagi fedezetet is biztosítja. Ugyanis megint ott lehetünk, hogy semmit nem érnek azok az általános rendelkezések, amelyek elmondják ugyan nagyon szépen, hogy állami feladatot csak akkor lehet, hogyha ehhez megvan a megfelelõ rendelkezés, (sic!) hogyha évenként a költségvetésben is mindig csökkenõ, fogyó mértékben hajlandó csak hozzájárulni az állam a korábban az önkormányzatokra átruházott feladatok végzéséhez.
Nagyon lényeges, hogy azokat a támogatási rendszereket tovább mûködteti, mert ez az egyetlen biztosíték arra, hogy hosszabb távra tudjanak az önkormányzatok az anyagi gazdálkodásukat tekintve tervezni és ne kelljen évrõl évre izgulni, és évrõl évre bizonytalanságban lenni a tekintetben, hogy jövõre hogy fog majd megváltozni a támogatási rendszer, milyen feladatok, illetve milyen célok és címek megvalósítása esetén lehet központi költségvetési támogatást igényelni és milyen lesz ennek a mértéke.
Szeretnék utalni most itt a legfrissebb történésekre e tekintetben. Az elmúlt évben a parlament kormányzati többsége úgy változtatta meg a címzett és céltámogatásokra vonatkozó törvényt, hogy a kistelepülések iskoláira vonatkozó támogatást kivette belõle és helyette új címként megjelent az iskolabusz vásárlásának a támogatása. Tulajdonképpen lehetne azt mondani, hogy ez egy koncepció és egészen addig lehetett reménykedni abban, hogy ebbõl lesz is valami, míg kézhez nem kapták, illetve a parlament el nem fogadta az idei évre vonatkozó címzett és céltámogatást és egyetlenegy ilyen kérelmet nem támogatott. Tehát teljesen álságos az, hogy ha azt mondjuk az önkormányzatoknak, hogy tessék kérem nyugodtan tervezni, tessék kérem nyugodtan ezekre a célokra odafigyelni és ha éppen valaki a kisiskolát megszünteti, bezárja, és a gyerekeit a másik faluban lévõ, másik településen lévõ iskolában fogja taníttatni, hogy ehhez majd kedvezményesen megpályázható autóbuszt tud szerezni, hogyha a parlament azt fogja mondani, hogy nagyon sajnáljuk, de ilyen célra nincsen pénz. Ezt szeretném továbbgondolni és továbbvinni az önkormányzatok által fenntartható és fenntartandó társulások tekintetében is. Nem a direktív szabályozás, nem az elõírásos jellegû szabályozás az, amelyik itt alkalmas lehet arra, hogy elõrevigye a jelenlegi helyzetet és az önkormányzatok gazdálkodásán kedvezõ irányban változtasson, hanem itt is az anyagi ösztönzés az, amelyik segíthet a kérdés megoldásában, mert én biztos vagyok benne, hogyha egy nagyobb térség összefogásával tudnak megvalósítani egy olyan célt, mint például egy szilárd hulladéklerakónak az építése, és ennek a kedvezménye és a támogatottsága a költségvetési törvényben úgy jelenik meg, hogy 50 százalékos saját erõ és 50 százalékos központi támogatás, de ha ezt egyedileg akarják megvalósítani, akkor csak 20 százalékos központi támogatás van, költségvetési támogatás, nyilvánvaló, hogy ez fogja ösztönözni majd a településeket arra, hogy ne mindenki egyenként lépjen, mert tudja, hogy akkor nagyobb támogatásra számíthat.
Szó volt korábban, ugyancsak a koncepció kapcsán, az önkormányzatok ellenõrzésérõl. Én itt most elsõsorban a pénzügyi ellenõrzésre szeretnék kitérni, egyszerûen azért, mert jelenleg ez ami legkevésbé megoldott. Ugyanis az, hogy kimondjuk, hogy úgy volna helyes, hogy ezt ne a kormány végezze, ezt a pénzügyi ellenõrzési feladatot, hanem végezze egy olyan szerv, amelyik az Országgyûlés irányítása alatt, az Országgyûlésnek tartozik felelõsséggel - és ez az Állami Számvevõszék -, ez tulajdonképpen helyes. Csak meg kellene nézni azt, hogy a gyakorlatban van-e ennek valami icipici kis realitása is, hogy el tudják látni ezt a feladatot. Mert ha azt nézzük, hogy jelenleg körülbelül ötévenként tud kijutni az Állami Számvevõszék egy-egy települési önkormányzathoz és ötévenként tud egy átfogó ellenõrzést végrehajtani, akkor felteszem a kérdést, hogy milyen a hatékonysága ennek az ellenõrzésnek, amikor általában már nem is ugyanazzal a testülettel, nem is ugyanazzal a hivatalban lévõ polgármesterrel találkozik sokszor az ellenõrzés, mint amire a vizsgálat kiterjed. Tehát, ha megteremtjük a tárgyi feltételeit annak, hogy az ellenõrzés valóban az önkormányzatok érdekében fog történni, akkor elfogadható az, hogy akár a Számvevõszékhez telepítsük át ezt a hatáskört, de ellenkezõ esetben semmi értelme nincsen.
Nagyon röviden szeretnék csak már szólni a korábban többek által is érintett középszinttel. El kell dönteni valóban, hogy mi legyen a közigazgatási rendszeren belül a tagozódás és a középszintnek milyen feladatot szán az alkotmány. Nem tudom, illetve biztos vagyok benne, hogy sokáig nem lehet tartani és tovább lebegtetni ezt a vitát, hogy most középerõs, középgyenge, nagyon erõs vagy nagyon gyenge megyét kell-e létrehozni. Egy biztos: az az elképzelés, ami az 1990-es önkormányzati törvényben a megyék feladat- és hatáskörét ilyen mértékûre lecsökkentette, így ledegradálta a hatáskört, nem vált be, ennek a következménye lett az a rengeteg dekoncentrált - tehát a helyi középszintre telepített -, az egyes minisztériumokat képviselõ és az õ feladat- és hatáskörüket megjelenítõ intézménynek a létrehozása, tehát ez biztos, hogy nem jó, és így nem mûködhet tovább.
Az volna a helyes, ha sikerülne megtalálni, és hát gondolom, hogy itt nagyon sok egyeztetésre és a végén kompromisszum kötésére lesz szükség, azt a még elfogadható, de már a helyi önkormányzatok önállóságát nem veszélyeztetõ, mûködésüket továbbra is fenntartó középszintnek a létrehozását tudnánk az alkotmányban meghatározni, illetve ehhez kapcsolódóan lehetne a feladat- és hatásköröket megjeleníteni. (sic!)
Tisztelt Képviselõtársaim! Annak ellenére, hogy csak egy rövid kis fejezet az önkormányzatokra vonatkozó rész, mégis nagyon sok olyan témát és kérdéskört vet fel, amelyikrõl gondolom, még a következõkben is hosszasan folyik a vita, nemcsak a jelenlegi szakaszában az alkotmány elõkészítésének, hanem a késõbbiekben is. Az általam felvetetteket azért tartottam most szükségesnek itt kiemelni, hogy az alkotmány-elõkészítés további szakaszában ezekre a problémákra, ezekre a témákra próbáljunk nagyobb hangsúlyt fektetni.
(13.00)
Mégegyszer szeretném kérni azt, és ugyancsak elsõsorban azért, hogy a majd Országgyûlés által elfogadott alkotmánynak, a népszavazással történõ jóváhagyásánál sokkal nagyobb eredményességre számíthassunk, hogy keressük meg a társadalmi szervezeteket, próbáljunk meg lehetõséget teremteni annak, hogy minél szélesebb körben véleményeiket részünkre elmondhassák, és abból tudjunk építkezni, és ez vonatkozik természetesen az önkormányzatok érdekképviseleti szervezeteire is, akik ugyancsak gondolom, hogy nagyon sok hasznos gondolatot fognak a jövõben is ezen a téren elmondani. Köszönöm figyelmüket.