JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Kedves Képviselõtársaim! Jómagamnak másodszor van lehetõségem részt venni ebben a többek által felemelõnek minõsített vitában. Természetesen laikusként. Ezért is engedjék meg, hogy mielõtt a lényegre térjek - bár nagyon rövid leszek -, visszautaljak arra, amit két héttel ezelõtt próbáltam megfogalmazni.
Elsõsorban annak a problémának a meglétére, illetve megoldatlanságára szeretném felhívni a tisztelt Ház, illetve az elõkészítõk figyelmét, amelyet akkor is kérdésként fogalmaztam meg: Ki a jog alanya? Kizárólagosan az egyes ember, vagy az emberek közössége is az? Azaz, vannak-e kollektív jogok, elismerjük-e ezeket a jogokat, rendelkezünk-e róluk a magyar alkotmányban?
Jövendõ alkotmányunk szabályozási elvei szerint, nevezetesen a melléklet - II. rész b) pontja szerint -, idézem: "A minden embert megilletõ jogok azok, amelyekrõl szükséges rendelkezni." Tehát az egyénrõl, az egyes emberrõl van szó. Ennek voltaképpen és azonnal ellent mond a IV. rész 7. fejezete a) pontjának (2) bekezdése, amely megint csak idézem: "A polgárok kollektív jogaként jeleníti meg az önkormányzáshoz való jogot." Tehát a szabályozási elveket a készítõk vagy elveket készítõk maguk is említik a kollektív jogokat. Helyesen teszik - véleményem szerint -, hiszen mindannyian tudjuk, hogy bizonyos egyéni jogokat kizárólag közösségben lehetséges gyakorolni. Ez azonban változatlanul kardinális kérdés marad, s egyértelmûen ki kellene mondani - vagy legalábbis kérdés -, hogy ki kell-e mondani a Magyar Köztársaság alkotmányában elfogadjuk-e ezeket a jogokat vagy nem.
Tisztelt Ház! Az iménti idézetbõl szándékosan hagytam ki egy kifejezést, a "helyi" szócskát - mármint amikor az önkormányzatokról szóltam -, s tettem ezt nem véletlenül. Ugyanis, kedves képviselõtársaim, az önkormányzáshoz való jog nem csupán a helyi polgárok kollektív joga. Nyilvánvaló, hogy a tárgyalt fejezetben egymást követõ pontok, alpontok a települési önkormányzatról szólnak, mivel azonban a melléklet sehol nem foglalkozik az önkormányzatiság egyéb megnyilvánulási formáival, fel szeretném hívni a figyelmet arra a tényre, hogy részletes szabályozást igényelnek a helyi önkormányzatokon kívül a kisebbségi önkormányzati, a társadalombiztosítási önkormányzati választások, valamint a helyi népszavazást érintõ rendelkezések. Mihelyt ezt kimondtam, kissé meg is ingott elhatározottságom, különösen, ha arra gondolok, amit Csákabonyi Balázs képviselõtársam idézett az imént, már minthogy az alkotmány idõtálló dolgokat szabályoz, és bizony nem tudhatjuk, hogy ezek a képzõdmények - amelyekrõl szóltam - idõtállók-e.
Tisztelt Képviselõtársaim! Kissé kapcsolódik az elmondottakhoz, már mint a felsorolt önkormányzatok létéhez, létrejöttéhez a következõ kérdés, amivel foglalkozni szeretnék. Létrejöttéhez - ismétlem -, ami azt jelenti, hogy a választások szabályaival összefüggésben vannak észrevételeim. Pontosabban, az aktív választójog területének kiterjesztésére tennék javaslatot.
A IV. rész 1. fejezet b) pontja (2) bekezdésében a szabályozási elvek a bevándorolt személyek választójogáról rendelkeznek. Nos, a társadalombiztosítási önkormányzatok, illetve a kisebbségi önkormányzatok választására ezt az aktív választójogot nem terjeszti ki ez a szabályozási tervezet. Pedig - tisztelt Ház - az egyébként munkahellyel, állandó lakással, egészségbiztosítási számmal stb.-vel rendelkezõ, járulékfizetõ bevándorolt ugyanúgy jogosult megválasztani képviselõ-testületét, mint magyar állampolgárságú társai.
Ami pedig a helyi kisebbségi önkormányzatok választásában való részvételt illeti, ugyancsak - azt hiszem - elõremutató megoldás lenne, ha a bevándorolt élhetne választójogával. Õ maga természetesen nem választható. De az ilyen egyén támaszkodhatna nyelvének, kultúrájának megõrzésében az általa is megválasztott önkormányzatra, sõt, lakóhelyén õ maga is hozzájárulhat a hazai kisebbségek kultúrájának frissítéséhez. Mivel választó, ezt esetleg kötelességének is érezheti.
Képviselõtársaim! Ugyancsak a választójogot érinti az a kérdés, amelyre két héttel ezelõtti felszólalásomban utaltam - a részletekre nem tértem ki. Bár ma még változatlanul nem eldöntött kérdés, hogy az 1993. évi LXXVII. törvény 20. §-val mit kezd az alkotmányozó parlament. Hogy az ott, külön törvényt igénylõ szabályozás megszületik-e, s ha igen, hogyan oldja meg a kisebbségek parlamenti képviseletét, mégis látok itt tennivalót. Ismétlek, ismétlek, mert az ismétlés a tudás anyja, s talán ha többször mondjuk, többen hallják meg. Úgy gondolom, a szabályozási elvekben mindenképpen indokolt az általános elvek rögzítését elõírni.
Melyek lehetnének a normaszövegben is megfogalmazandó alapkövetelmények? Nos, véleményem szerint mintegy kizárva a delegálási elvet, valamint a korporáció megjelenését, ki kellene mondani, hogy a kisebbségi parlamenti képviselõt is:
1. az általános, titkos, egyenlõ és közvetlen választások során kell megválasztani;
2. mivel Magyarországon diaszpórában élnek a kisebbségek, csak országos lista állításával oldható meg ez a probléma, a részleteket természetesen ki kellene dolgozni;
3. a kisebbségi listára leadott szavazatok alapján az adott kisebbség egy, azaz egy kedvezményes mandátumhoz juthat.
Mindez a IV. 1/c. pontjába bele is illeszthetõ. Amennyiben ez az okfejtés halló fülekre talál, természetesen módosulnia kell az általános rendelkezések választójoggal foglalkozó fejezetének is.
(13.30)
Tisztelt Ház! Még egy utolsó észrevételemet szeretném megosztani önökkel, s kérni esetleges támogatásukat.
Egyrészt, ellentmondásos a "Jogrendszer, jogalkotás" címszó alatti részben a III-as rész 2. fejezetének (1) pontja. Ez ugyanis elõrevetíti, hogy az alkotmánynak majd rendezni kell például, többek között a törvénykezdeményezési jogot. Ugyanakkor a (2) pont kimondja, hogy összesen - és itt érzékelek valami fajta kizárólagosságot - összesen két helyrõl fogadható el törvénykezdeményezés, azaz a kormánytól, illetve képviselõktõl. Ha és amennyiben ez azt jelenti, hogy az állandó bizottságoknak megszûnik, vagy megszûnne a törvénykezdeményezési joga, akkor ezzel nemigen lehet egyetérteni.
Az Országgyûlés törvényalkotó munkájának jól bevált és ésszerû formája az állandó bizottságok általi javaslatkészítés, javaslat-beterjesztés. Elegendõ csak arra utalni például - igaz, hogy ez megint csak mostani aktualitás, és nem biztos, hogy valóban idõtálló - de mindannyian ismerjük, hogy a társadalmi szervezetek, vagy a nemzeti és etnikai kisebbségek költségvetési támogatása ilyen formában történik. Egyébként az európai jogalkotási tendenciában is beleillik az, hogy a szakbizottság készítse elõ a törvényjavaslatokat.
A törvénykezdeményezési jog megvonása a bizottságoktól kissé képmutatónak is tûnik szerintem, hiszen a képviselõ a jelenlegi megfogalmazás szerint, akár a bizottságban helyet foglaló összes társával együtt továbbra is nyújthatna be javaslatot. Nem állja meg szerintem a helyét az az indoklás sem, hogy a benyújtó bizottság bírálná el saját javaslatát. Mint tudjuk, a törvényjavaslatokat általában több bizottság is tárgyalja, az alkotmányügyi pedig mindegyiket.
Kérem az alkotmányelõkészítõket, az általam elmondottakat ha fontosnak tartják, vegyék figyelembe. Köszönöm figyelmüket. (Általános taps.)