DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A mai felszólalásomban egy fejezettel szeretnék foglalkozni, amelyik látszólag nem fontosnak tûnik jelenleg, de sajnos, ha szükség lenne rá, akkor nagyon- nagyon fontos lenne, s ez a rendkívüli helyzeteknek a szabályozása. Ezt követõen a vitában felvetõdött néhány kérdésre szeretnék röviden reagálni.
A rendkívüli helyzetek szabályozását érintõen már több felszólalás elhangzott az utóbbi két napon, Mészáros Gyula, Varga István, Gyuricza Béla beszélt errõl a kérdésrõl. Ezek a felszólalások is meggyõztek arról, hogy az alkotmány-elõkészítõ bizottság tagjaként néhány félreértést feltétlenül el kell oszlatnom. Meg kell kísérelnünk azt, hogy olyan szabályozást teremtsen meg az alkotmány a rendkívüli helyzetek kérdésében, amely mindenképpen mûködõképes lenne ilyen helyzetben, amelyre remélhetõleg nem fog sor kerülni. De ha sor kerül rá, akkor nagyon fontos, hogy ezek a szabályok megfelelõen mûködjenek, hiszen az ország létét fenyegethetik az ilyen helyzetek.
(15.30)
Egy gátat gyakran csak nézegetnek az emberek a folyó partján. Azonban a gát akkor válik fontossá, hogyha esetleg évtizedek után egyszer árvíz van. Tehát ezekre a helyzetekre fel kell készülnünk. És éppen azért, mert ennek ritka a gyakorlata, éppen ezért nagyon fontos, hogy a fantáziánkkal próbáljuk a helyzeteket úgy elképzelni, hogy azok hatékony védelmet biztosíthassanak az ország számára.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az alkotmány-elõkészítõ bizottság által tervezett, vagy javasolt megoldás szakít a Honvédelmi Tanácsnak az eddigi szabályozásával. Tehát azok a képviselõi felszólalások, amelyek a mostani szabályozásnak megfelelõ Honvédelmi Tanáccsal vetik össze a koncepciót, figyelmen kívül hagyják azt, hogy egy egészen új jogintézményt próbálunk megfogalmazni elõre. És hogyha ezzel az Országgyûlés egyet ért majd, akkor a koncepcióba beépíteni.
Az egyik legfontosabb elvi kérdés az, hogy rendkívüli helyzetben is az államot vezetõ szerveknek maradjon meg az a legitimitása, amelyet végsõ soron a választásokon szerzett. Tehát az a legitimitás, amely visszavezethetõ magára a lakosságra, a lakosság szavazataira.
A jelenleg hatályos alkotmány szerinti Honvédelmi Tanács nem ezt tükrözi. Hadd ne mondjam, miután két képviselõ is már felvetette, hogy hagyni kellene a jelenlegi szabályozást, én azt mondom, hogy az Isten mentette meg Magyarországot, hogy ennek az alkalmazására nem került sor, mert egy olyan szabályozás, amelyik nagyon gyors cselekvést igénylõ esetekben azt sem tisztázza, hogy milyen szavazati arányok, milyen döntési mechanizmus mûködik egy tanácson belül, akkor azt hiszem nagyon nagy gondot jelentene egy többpárti parlament mellett, ennek a valódi mûködése.
A másik nagyon fontos elv, hogy az alkotmányban kialakult és az alkotmányos rendünknek kialakult gyakorlat, ilyen rendkívüli helyzetben is mûködhessen tovább.
Tehát, próbáltuk modellezni azt, hogy a köztársasági elnök, a kormány, az Országgyûlés, az Alkotmánybíróság, de az állampolgári jogok tekintetében is, lehetõség szerint minden maradjon a régi rendben, és csak olyan változások következzenek be, amelyek a rendkívüli helyzetben elkerülhetetlenek.
Éppen ezért szakítottunk azzal a hatályos alkotmány szerinti koncepcióval, hogy a Honvédelmi Tanács mindegy összevont csúcsszerve a köztársasági elnöknek, a kormánynak és az Országgyûlésnek.
Az elképzelésünk az, hogy a köztársasági elnök továbbra is gyakorolja köztársasági elnöki jogait. Az Országgyûlés, ha nem tud folyamatosan ülésezni a rendkívüli helyzet miatt, akkor csökkentett létszámban is mûködõképes legyen, de ez a csökkentett létszám fejezze ki a választói akaratot. És ez nagyon lényeges szempont.
Tehát ha a Honvédelmi Tanács helyettesíti az Országgyûlést, akkor abban az Országgyûlésnek a pártarányai jelenjenek meg és így a Honvédelmi Tanácsnak a legitimációja is visszavezethetõ a választói akaratra, azaz az állampolgárok közös döntésére.
Ugyancsak könnyítést jelenthet az a döntésekhez, hogy nem feltétlenül szükséges a kormány egészének dönteni adott helyzetekben, hanem a kormány egy bizonyos, szûkített kabinetszerû mûködése is lehetõvé válna ebben a helyzetben.
Hangsúlyozni szeretném ez a koncepció nem azt tartalmazza, hogy a mostani Honvédelmi Tanáccsal szemben elkülönítve mûködne a köztársasági elnök, a kormány és az Országgyûlés vagy az Országgyûlést reprezentáló Honvédelmi Tanács. Hiszen semmi nem akadályozza meg az együttes ülésezést.
A közös gondolkodásnak ilyenkor lehetõsége lehet továbbra is. Azonban a hatáskörök, feladatok világosan váljanak el, hogyha erre véletlenül sor kerülne.
Nagyon lényeges megkülönböztetés, és ez az álláspont tulajdonképpen annak az albizottságnak az ülésén alakult ki, amelyen, egyébként az egyik képviselõnek az aggályai ellenére, honvédelmi szakértõk jelen voltak, és a gondolataikkal nagymértékben hozzájárultak az álláspont kialakításához. Tehát ott hangzott el az, hogy az azonnali döntésekhez, a kormányszintû döntésekhez nem feltétlenül szükséges a parlamentet képviselõ Honvédelmi Tanácsnak a jelenléte, hiszen ahogy a normális, békés viszonyok között is az Országgyûlés a törvényeket hozza meg, illetõleg a végrehajtó hatalmat ellenõrzi.
A Honvédelmi Tanácsnak is hasonló lenne a tevékenysége. Tehát a fontos, jogszabályszintû, stratégiai jellegû döntéseket meghozná, de a napi politikában, a napi helyzetben gyorsan változó szituációknak megfelelõen szükséges gyors döntéseket továbbra is a kormány, vagy a kormánynak a kabinetje hozhatná meg.
Ez azzal az elõnnyel is járna, hogyha békés viszonyok között az Országgyûlés megszokta a törvényhozói tevékenységet, a végrehajtó hatalom ellenõrzésének a tevékenységét, tulajdonképpen ezt a bejáratott gyakorlatát folytatná ilyen helyzetben is, és a kormány is a bejáratott, kitapasztalt gyakorlatát tudná folytatni.
Hangsúlyozom még egyszer, ez nem elkülönítést jelentene feltétlenül, hiszen az együttes tevékenység, az együttes ülésezés, változatlanul lehetséges lenne.
Nos, ez volt az elképzelésünk. Nagyon sok észrevétel érkezett, és hadd ragadjam meg az alkalmat ennek keretében, hogy megköszönjem azoknak az állampolgároknak, azoknak a társadalmi szervezeteknek és a tudományos élet szakértõinek az észrevételeit, amelyet mindenféle aggályoskodás ellenére, a megjelölt idõn belül eljuttattak az alkotmány-elõkészítõ bizottság titkárságához.
Nagyon értékes gondolatok érkeztek. Ezek közül néhányat ki szeretnék emelni.
Dr. Szalay Péter hívta fel a figyelmet, például arra, hogyha megnyugtatóan nem szabályozzuk ezeket a kérdéseket, akkor a szabályozatlanság, a pontatlanság a demokráciára veszélyes következményekkel járhat. És teljes egészében igaza van.
Az emberek ilyen helyzetben is természetesen szeretnének a jogaikkal élni, és biztosítaniunk kell lehetõség szerint azt, hogy ezeket a jogaikat minél teljesebb körben érvényesíthessék.
Dr. Szabó József, a Magyar Hadtudományi Társaságtól egy nagyon értékes gondolatot közölt az észrevételében, amelyet itt szeretnék ismertetni. Õ hangsúlyozta, hogy a Honvédelmi Tanácsnak békében is évente üléseznie kellene. Ezt valószínûleg célszerû is lenne beleépíteni a koncepcióba, hiszen, ahogy polgári védelmi gyakorlatozás folyik, a tûzoltók gyakorlatoznak, beszéltem az elõbb például az árvízvédelmi fölkészülésekrõl, nem lenne szerencsés, hogyha egy estleges ilyen nehéz helyzetben hirtelenében kellene egy új szituációban olyan embereknek együtt dolgozniuk, akiknek az együttdolgozása alapvetõen fontos az ország jövõje szempontjából.
Dr. Petrétei József javasolta, például szerkezetileg, hogy az alkotmányvédelem után helyezzük el ezt a fejezetet, és ez egy megfontolandó gondolat. Hiszen az alkotmányvédelem békés körülmények között is természetesen mûködik. És a rendkívüli helyzeteknek a rendkívülisége valóban kivétel.
És én el tudom fogadni azt a koncepciót, hogy ebben az esetben szerkezetileg a hangsúly elõtt legyen az alkotmányvédelmen, és csak utána a rendkívüli helyzetek szabályozásán.
Néhány észrevételt szeretnék mondani az elhangzott felszólalásokra.
Mészáros Gyula, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõjeként, szónokaként ebben a kérdésben egy nagyon értékes és tartalmas felszólalást mondott el tegnap. Ennek a felszólalásnak néhány elemére már reagáltam. Azt mindenképpen nagyon értékes gondolatnak tartom, hogy ebben a speciális kérdéskörben az alkotmány-elõkészítõ bizottság munkájában vegyen részt aktívan a honvédelmi bizottság is, hiszen az õ tapasztalatuk, gyakorlatuk ennek a kérdéskörnek a szabályozásánál minden bizonnyal nagyon hasznos lehet.
Varga István arra hivatkozott, hogy a hatályos alkotmány Honvédelmi Tanácsának a megtartása lenne célszerû és Gyuricza Béla is hasonló jelleggel beszélt errõl a kérdésrõl.
Én úgy gondolom, erre én már reagáltam. A Honvédelmi Tanács, amelyet mi most bevezetni tervezünk, más jellegû, mint a hatályos alkotmány szerinti csúcsszerv, amelyet a köztársasági elnök vezetne, és amelyben a parlamenti képviselõcsoportok vezetõi, illetõleg a kormány tagjai vennének részt, a honvédség vezetõin túlmenõen.
Nos, ebben a vegyes bizottságban, ebben a Honvédelmi Tanácsban nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen döntési mechanizmus mûködne. Az általunk javasolt tervezet részben a hatáskörök elválasztásával, részben pedig a döntési mechanizmus szabályozásával sokkal megnyugtatóbb és biztosabb képet jelentene, mint a hatályos alkotmány rendelkezéseinek a megtartása.
Ugyanehhez kapcsolódik, hogy Gyuricza Béla, a Fidesz részérõl, úgy látta, hogy nincs beszélõ viszonyban ez a fejezet a többi fejezettel. Én úgy gondolom, ez tévedés. Ami ilyen példákat õ mondott, az a hatályos alkotmány, és ennek a fejezetnek az ellentmondásait tartalmazták. Ezek nem olyan kérdések, hogy ne illeszkedne, valójában, ez a fejezet az alkotmány egészébe.
(15.40)
Úgy gondolom, hogy a rendkívüli helyzeteknek ez a szabályozása, amelyet mi javasolunk bevezetni, megnyugtatóbb lenne, mint a jelenlegi, nem kellõképpen szabályozott rendszer. Ugyanakkor azonban nagyon köszönjük azokat az észrevételeket, amelyek a lakosság részérõl, a tudományos élet részérõl érkeztek, és éppen azért, mert egy vadonatúj jogintézmény-rendszert próbálunk kidolgozni, az alkotmány-elõkészítõ bizottságban minden bizonnyal ezeket az észrevételeket kamatoztatni tudjuk.
Itt egy mondat megjegyzésem lenne még. Ma az egyik felszólalásban elhangzott, hogy a beérkezett lakossági, szakértõi észrevételek feldolgozása nehézségbe ütközik. Úgy gondolom, hogy azok az összeállítások, amelyeket megkaptunk kilenc kötetbe összeválogatva témák szerint a bizottságoknak a titkárságától, ezek áttekinthetõek, világosak, és minden témakörnél nyomon lehet követni a lakossági észrevételeket is, a szakértõi észrevételeket is. Elmondhatom - lehetséges, hogy más ezt nem teheti -, hogy ezekben a kérdéskörökben, amelyekben felszólaltam, én ezeket átolvastam. Ez mindenkinek a rendelkezésére áll, hogy ezekhez hozzájusson. Nem hiszem, hogy ezeknek a feldolgozása szükségessé tenné azt, hogy az alkotmányozási folyamat elhúzódjék. Lehetõség nyílt arra, hogy ezeket feldolgozzuk, megismerjük és ezeknek a gondolati tartalmát, amennyiben azok tényleg beleilleszkednek abba a többpárti egyetértésbe, amely alapján a koncepció megszületett, akkor ezeket a gondolatokat fel is lehet használni már most a vita során, vagy a módosító indítványoknál.
Egy-két további kérdésrõl szeretnék beszélni röviden. Maczó Ágnes felszólalásában foglalkozott a visszahívhatóság kérdésével, a visszahívhatóságról Fodor Gábor elvi alapon már beszélt, bizonyos értelemben technikailag is. Én szeretnék emlékeztetni arra, hogy a jelenlegi parlamentben összesen két olyan képviselõ van, aki egyéni képviselõként az elsõ fordulóban bekerült a parlamentbe. A többpárti parlamentekre ez jellemzõ. Egyszerûen technikailag nem mûködne a parlament akkor, ha megkívánnánk azt, hogy valamennyi képviselõ a választók többségének az akaratával kerüljön be. Hiszen összesen ketten érték el ezt az eredményt. Ha viszont nem úgy kerül be, akkor negatíve a választópolgároknak a többi része nem õrá szavazott. Hogyha õk úgy gondolják, hogy ragaszkodnak a korábbi döntésükhöz, akkor a választás másnapján szinte az egész parlamentet vissza lehetne hívni.
Úgy gondolom, hogy ez mûködésképtelen modell. Egy ilyen visszahívhatósági rendszer akkor mûködött, amikor a Hazafias Népfront választási mechanizmusában egy-két jelölt közül lehetett választani, a jelöltek nagy részét a lakosság akkor abszolút többséggel választotta, tehát ott a visszahívhatóság technikailag is kivitelezhetõ volt, amire megváltozott politikai körülmények között, 1989-ben néha sor is került. Egyébként nem úgy gondolták, hogy ez valaha is létezõ és élõ jogintézmény legyen. Hangsúlyozni szeretném, többpárti parlamentben ez, ahol sok párt vesz részt a választásokon, mûködésképtelen modell lenne.
Szeretnék hivatkozni egy másik kérdésre. Maczó Ágnes vetette fel azt, hogy az országgyûlési választások, illetõleg a köztársasági elnöki választás határozott idõpontban történjék. Ez nagyon szimpatikus megoldás. Mégis el kell gondolkodni azon, hogy az országgyûlési választások nem feltétlenül egy teljes ciklus befejezése után kerülnek kiírásra. Egy parlamentet fel lehet oszlatni, feloszlathatja önmagát, lehetséges, hogy ez a feloszlatás egy ciklus vége fele akár néhány hónappal a mandátum lejárta elõtt következik be. Nagyon nehéz lenne parlamentet úgy megválasztani, hogy annak a mandátuma csak néhány hónapra szóljon, tehát a következõ alkotmányos határidõ lejártáig, hiszen ebben az esetben nagyon kicsi lenne valószínûleg az érdeklõdés, a lakossági aktivitás, hogy ilyen parlamentet létre lehessen hozni, és nyilvánvalóan nagyon költséges lenne.
Tehát ez a modell, amelyet Maczó Ágnes felvázolt, bár nagyon szimpatikus, mert rögzíti az idõpontot, és valószínûleg a naptári évnek egy adott idõpontjára rögzítené a választásokat, mégis azért, mert nem feltétlenül tölti ki minden parlament a teljes ciklusát, lehetséges, hogy nagyon komoly mûködési zavarokat okozna.
Többen fölvetették már a közpénzügyek kérdését, éppen Bauer Tamás beszélt errõl a kérdésrõl nem régen. Én csak nyelvi oldalról szeretném ezt még kiegészíteni, hiszen Maczó Ágnes nyelvileg is úgy érezte, hogy a fülét bántja ez a szó. Úgy gondolom, hogy lehetséges, hogy ez a kifejezés egyenlõre még szokatlan, de a magyar nyelv ilyen jellegû szóösszetételekben gazdag. Közigazgatás, közoktatás, közpénzek, közügyek általában mind bevett, és a magyar nyelv számára közismert szó. Az a tartalmi különbség pedig, amelyrõl Bauer Tamás beszélt, hogy ez hangsúlyozza, hogy az általunk összeadott, valamennyiünk pénzérõl van szó, és nem valami elidegenedett, bármire megfejthetõ államnak az államháztartásáról, tehát a saját ügyeinkrõl döntünk a közpénzügyek szabályozásánál, ez a leglényegesebb szempont.
Tudnunk kell azt, hogy csak azt lehet elosztani, amit összeadtunk, és ha ez a gondolkodás keresztül megy, akkor ennek fontos segédeszköze lehet az, hogy az alkotmány is ezt a kifejezést használja.
Tóth Tihamér néhány nagyon fontos gondolatot vetett fel egy nagyon színvonalas felszólalásban. Messzemenõen egyetértek azzal a gondolatával, hogy a hatalommegosztás garanciája az, hogy ne lehessen költségvetési eszközökkel a képviselõk több, mint felének szavazatával olyan jogintézményeket anyagilag lehetetlenné tenni, amely jogintézményeknek a mûködése rendkívül fontos, a függetlensége rendkívül fontos. Sajnos, konkrét példát is tudok megjelölni, hiszen volt egy olyan szavazás az elmúlt parlamenti ciklusban, amelyben a függetlennek megtartani kívánt televízió költségvetési fedezetét, költségvetési pénzét egy egyszerû módosító indítvány, gyakorlatilag, elvonta a maradék összeget is, ami töredéke volt az eredetileg, a kormány által elõterjesztett összegnek, hosszú idõre zárolta. Ez a konkrét intézkedés a televízió függetlenségét, sõt, mûködését alapjaiban veszélyeztette. Teljesen hasonló módszerekkel, tehát egyszerû költségvetési szavazási módszerekkel anyagilag lehetetlenné lehet tenni hatalmi ágakat, amely hatalmi ágaknak a függetlensége feltétlenül szükséges a hatalmi ágak megosztása folytán.
Jelenleg is viták folytak például, a bírósági költségvetés, az Alkotmánybíróság költségvetése elõterjesztésének a módjáról, ahol valóban úgy tûnik, nem megnyugtató a törvényi szabályozás, hiszen a másik oldalról, ott áll a mindenkori kormány felelõssége a pénzügy politikáért, az egész költségvetésért. Itt valamilyen formában meg kell találni azt a kellõ összhangot, amely egyrészt garantálja a hatalmi ágak függetlenségét, másrészt pedig biztosítja azt is, hogy a kormány valóban felel a befolyt pénzekért. És esetleg olyan anomáliák nem fordulhatnak elõ, mint amelyek például, éppen januárban a társadalombiztosítási költségvetés során, eléggé komolyan fenyegették az állami költségvetés komolyságát. Tehát ez egy nagyon lényeges kérdés. Ebben a kérdésben az alkotmány garanciákat biztosíthat, de hangsúlyoznom kell, hogy éppen azért, mert ez a Szkülla és Kharübdisz közötti egyensúlyozás, elhajózás nagyon nehéz, nagyon kicsi lehetõségeket biztosít, hiszen mindkét irányban visszaélési lehetõségek vannak, nagyon fontos az, hogy mind a kormányzat részérõl, mind pedig a hatalmi ágakat képviselõ vezetõk részérõl a politikai kultúrának megfelelõ maximális egyetértés ki tudjon alakulni. Az Alkotmánybíróság a bírósági költségvetéssel kapcsolatosan egy állásfoglalást már az elmúlt évben errõl a kérdésrõl közzétett, ebben a gondolatkörben kellene valamiféle megnyugtató megoldást találnunk, amely egyébként, ismereteim szerint, még alkotmányban igazán nem sikerült. Tehát, ha valamit tudunk ebben garantálni, de sokkal fontosabb az, hogy itt a politikai kultúra megfelelõképpen mûködjék, és ne próbáljon visszaélni senki a saját helyzetével ebben a nagyon kényes kérdésben.
Tóth Tihamér vetette fel a kétharmados törvények kérdését is. Én úgy gondolom, hogy a koncepció egyetért abban, hogy azoknál a törvényeknél, amelyeknél az alkotmányszintû szabályozás nem garantálhat minden fontos elemet, a kétharmados törvényeket meg kell tartani. Többek között, amit õ az önkormányzati törvény kapcsán mondott, tehát a kötelezõ feladatok kérdése, az is ilyen jellegû kérdés. Amit mégis a kétharmados törvények kapcsán általánosságban mondott, az azt hiszem nem helytálló, õ azt vetette fel ugyanis, hogy valamelyik ellenzéki pártnak a hozzájárulása is szükséges lenne egy ilyen törvény meghozatalához. Ezt elõre nem lehet kiszámítani. Lehet kormánykoalíció 51%-kal, lehet 72%-kal, mint most, és mivel ez egy kiszámíthatatlan összefüggés, nagyon furcsa lenne, hogy az egyik helyzetben, akár egy 57-58%-os többség, tehát mondjuk egy 54%-os kormánykoalíció és egy kis pártnak a támogatottsága elég lenne a döntéshez, másik esetben pedig esetleg egy ilyen 72 százalékos parlamenti részvétel ne legyen elég a döntéshez.
(15.50)
Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben a választópolgárok döntenek, hogyha olyan pártokat segítenek hatalomhoz, amelyeknek a támogatottsága eléri az alkotmány szerinti szükséges parlamenti szavazatmennyiséget, akkor természetesen élhetnek ezekkel a jogaikkal, de fordítva, ha több ellenzéki pártnak a támogatása szükséges egy ilyen törvény meghozatalához, akkor többre legyen szükség. Itt csak a parlamenti képviselõk aránya lehet az, ami irányadó lehet, és nem az, hogy az arányoktól függetlenül valamelyik ellenzéki párt még besegítsen ennek a törvénynek a meghozatalánál.
Nem szívesen beszélek végül egyetlen kérdésrõl, hiszen a vita vége felé közeledve, egyre inkább úgy látszik, hogy fogy a mondanivaló. Ugyanakkor, több olyan észrevétel hangzott el ma is, hogy még nagyon-nagyon sokáig kellene ezt az eljárást elhúzni. Én úgy gondolom, hogy egy eljárásnak akkor van értelme, ha azt tartalommal ki lehet tölteni. Már a tegnapi napon néhány ellenzéki frakció nem tudta kihasználni felszólaló hiányában a felszólalás idejét. És úgy tûnik, hogy valami hasonló most is alakul. Én úgy gondolom, hogy az az igény, amely kezdetben elhangzott, hogy kevés az idõ, hogy a véleményt elmondhassák, ez a témáknak, a lehetõségeknek a rossz felmérése volt.
Most a vita vége felé látszik, hogy a legtöbb felszólalás elhangzott, a gondolatok elhangzottak, és alig hiszem, hogyha valakinek még nagyon fontos mondanivalója lenne, akkor a rendelkezésére álló felszólalási idõn belül azt ne mondaná el, és hagyná, hogy ez az idõ elvesszen.
Ugyanakkor azonban, ki kell térnem arra is, hogy miért fontos, hogy ebben a kérdésben máris döntsünk. Kutrucz Katalinnak az elõbbi nagyon színvonalas felszólalása megfontolandó érveket említett. Azt, hogy valóban az állampolgárok jogait jobban érinthetik azok a kicsi kérdések, amelyekben õ pontatlanságokat talált, minden bizonnyal más is, mint azok a nagy kérdések, mint köztársasági elnök választása, kétkamarás parlament, amelyek nagyon- nagyon messze vannak az emberek életétõl, az emberek mindennapi gondjaitól.
Éppen ezért, ezeket a gondolatokat, hogy elõ kell terjeszteni a módosító javaslatokat, messzemenõen figyelembe kell vennünk. De fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy most már több hete folyik a vita. Azt megelõzõen másfél hónapig lehetõség nyílott arra, hogy a közzétett koncepciót bárki áttekintse. Én úgy gondolom, hogyha valaki 45 nap alatt nem készítette el a javaslatát, akkor ezután sem fogja elkészíteni. Éppen a beérkezett óriási anyag, szakértõi vélemények, választói levelek, állampolgári észrevételek bizonyítják, hogy az alkotmányozás megszólította a lakosságnak jelentõs részét. És aki úgy érezte, hogy mondanivalója van, az ebben a 45 napban is azt el tudta juttatni, meg tudta fogalmazni. Én nem hiszem, hogy csak azért, mert néhányan absztraktan úgy gondolják, hogy ez kevés idõ, de ezt semmivel nem igazolják, azért kellene esetleg elhúzni ezt az alkotmányozási folyamatot.
Én megmondom õszintén, Lezsák Sándor felszólalása alatt rosszul éreztem magam. Nem annyira a felszólalás tartalma miatt, mert abban nem sok olyan gondolat hangzott el, amivel igazán vitatkozni kellene, mert igazából nagyon kevés volt a tényszerû észrevétel, inkább a felszólalásnak a gyászos jellege miatt éreztem magam rosszul.
Én úgy gondolom, hogy az alkotmányozás nemzeti feladat. Ebben együtt kell dolgoznunk. Ellenzéki képviselõk sora bizonyította, hogy aktívan, nagyon értékes gondolatokkal, mind az elõkészítõ szakaszban, mind pedig a parlamenti vitában hozzá kíván járulni ehhez a valóban nemzeti ügyhöz. Én nem értem, hogyha az MDF nagyon értékes gondolatokkal, aktívan végig részt vett a többhónapos alkotmányelõkészítõ szakaszban, tényleg úgy éreztük, hogy ügyüknek érzik a bizottság jelen levõ képviselõi, hogy ez az alkotmány megszülessék, akkor egy ilyen, letargikus hangulatot árasztó felszólalás, miért rontja ennek a pozitív képnek az összhatását éppen a párt elnöke részérõl. Én bízom abban, hogy ez Lezsák Sándor részérõl csak egy indiszponált, rossz lelkiállapot volt, és nem azt jelzi, hogy az MDF változtat az eddigi pozitív, aktív, valóban alkotó magatartásán, amellyel hozzá kívánt járulni az alkotmány megteremtéséhez.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ez tényleg nemzeti ügy. Nemzeti ügyrõl nem beszélni kell, hanem csinálni, hogyha erre lehetõség van.
Összességében én úgy gondolom, hogy azoknak az aggályoknak a felvetésével, amelyet Kutrucz Katalin az elõbb elmondott, mindent meg kell még tennünk a vita késõbbi szakaszában, mind az alkotmány-elõkészítõ bizottságban a módosító indítványok feldolgozásánál, mind pedig a részletes vitában, hogy valóban ez a koncepció minél jobb legyen. Erre van esély. Éppen az ellenzéki gondolatok is bizonyítják, hogy az ellenzéki pártok felelõsen gondolkodó politikusai is érzik a történelmi lehetõséget, érzik azt, hogy olyasmiben vehetnek részt, amibõl nincsenek kizárva, amelyben a részvételükre szükség van, ami az ország sorsát befolyásolhatja. És én úgy gondolom, hogyha ezt igazából átérzik, akkor ez a munkánk nem lesz eredménytelen, és sikerül a lakosságot is meggyõzni arról, hogy az egész ország érdeke, hogy ez az alkotmány megszülessék. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)