KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak! A mai napon írásban jeleztem felszólalási szándékomat, azonban önök bizonyára tudják, hogy az alkotmányozási alapelvekrõl folyó vita úgy folyik a Házban, hogy közben párhuzamosan majdnem minden parlamenti bizottság ülésezik, emiatt aztán, hogyha az illetõ képviselõnek a bizottságban és itt a plenáris ülésen is akad dolga, akkor adott esetben ez bizonyos ütközéssel jár. Én azt gondolom, hogy részben ez az oka annak - hiszen ezt a saját példámon is most volt alkalmam megtapasztalni -, hogy bizony elég hektikusan, kiszámíthatatlanul vesznek részt ezen a vitán a képviselõk, ami elég baj - hozzáteszem -, hiszen az alkotmányos alapelvek elég fontos törvényalkotási és alkotmányozási kérdés ahhoz, sõt - ha úgy tetszik - talán a legfontosabb, hogy a parlament egy olyan technikát találjon ki a kérdés tárgyalására, ahol elvileg lehetõség biztosított mindenki számára arra, hogy részt vegyen ezen a vitán, anélkül hogy egyébként más kötelezettségének nem tudna akkor eleget tenni. Tehát Szigethy István felvetése jogos. Valóban a frakciók egy része nem tudta kihasználni az idejét, valóban más felvetések is kifogásolták azt, hogy a parlament sorai üresek. De mindig, amikor az ilyen felvetések elhangzanak - amelyek jogosak -, akkor tegyük azt hozzá, hogy tudomásul véve a helyzetet, egy olyan tárgyalási metódust választott a parlament, amikor eleve elvi képtelenség, hogy mindenki itt legyen, hiszen adott esetben akkor a bizottsági munkák megállnának, ha a parlament összes képviselõje a plenáris ülésen ülne, ami egyébként nyilván gátolná a parlament munkáját, tekintettel arra, hogy a bizonyos törvényalkotói szándékok komolyak, a nyárig nagyon sok törvényjavaslatot meg kell még tárgyalni a bizottságoknak is, a parlamentnek is, így ez a metódus azzal jár, amivel jár.
(16.10)
Hogyha valaki ezt kifogásolja, akkor kérem, hogy ezentúl ezt mindig tegye hozzá, hogy egyébként olyan megoldást választottunk, amikor bizony a képviselõk elvileg sem tudnak mindig részt venni a plenáris ülés munkáján akkor, amikor az alkotmányos alapelvekrõl tárgyal a parlament.
Tisztelt Képviselõtársak! Egy olyan kérdéskörrõl szeretnénk beszélni az alkotmányos alapelvek vitájában, ami számos hozzászólás által érintett. Ez az emberi jogok, a szociális jogok kérdésköre, az a kérdéskör, hogy mely jogokat kell az alkotmányba beemelni, s melyek azok a jogok, amelyeket államcélokként kell kitûzni. Vajon helyes-e ez a rendezõelv, mivel magyarázható, hogy ezt a megoldást választja az alkotmány-elõkészítõ bizottság, hiszen itt a plenáris ülésnél sokan felvetették, hogy lehetséges más megoldás. Lehetséges olyan megoldás, hogy az alapvetõ emberi jogok mellé bizonyos szociális alapjogokat is a parlamentbe emel a magyar alkotmányozó gyûlés, az Országgyûlés.
Én azt gondolom, hogy a parlament alkotmány-elõkészítõ bizottsága által választott megoldás helyes. A mostani megoldás, amint ez mindenki által ismert, az, hogy az emberi, általános emberi jogokat az alkotmányba szerepelteti vagy készül szerepeltetni a magyar parlament, a szociális jogokat pedig államcélokként fogalmazzuk meg, államcélokként kerülnek a parlament által támogatottan az alkotmányba. Ez magyarul azt jelenti, hogy a szociális jogok, a munkához való jog, bizonyos szociális ellátásokra való jog az nem alkotmányos alapjogként, bíróság által kikényszerített alapjogként szerepel az alkotmányban, hanem az alkotmányban államcélokként tûzzük ezeket ki. Vagyis kijelöljük, hogy az államnak az a célja, hogy olyan gazdaságpolitikát, olyan társadalompolitikát folytasson, ahol a munkához jutás, szociális ellátásokhoz való jutáshoz, ahol bizonyos szociális körülményekhez való jutás cél.
Az államnak az a célja. Az állam, a kormány, a parlament azért politizál, azért csinál gazdaságpolitikát, költségvetést, azért csinál törvényeket, hogy ezt a célt valamilyen módon elérje. Természetesen más céljai is vannak, de az államcélok közé helyezi az alkotmány-elõkészítõ bizottság ezeket a bizonyos szociális alapjogokat vagy szociális jogokat.
Én azt hiszem, hogy ez a megoldás helyes. Ezt már említettem. És szeretnék néhány érvet felhozni amellett, hogy ez miért helyes. Az egyik érv, hogy az alkotmányban olyan alapjogok szerepeljenek, amelyek bíróság által kikényszeríthetõk. Teljesen világos, hogyha szociális jogok kerülnek alapjogként az alkotmányba megfogalmazásra, akkor ezek bíróság elvileg és gyakorlatilag is az a helyzet, hogy akkor bíróság által kikényszeríthetõek ezek a jogok. Az pedig világos, hogy nem feltétlen van az állam, a kormány, a parlament, az államháztartás olyan helyzetben, hogy ezek az alapjogok bíróság által kikényszeríthetõek legyenek.
Például vegyük azt, hogy vajon bíróság által kikényszerített, kikényszeríthetõ-e az a jog, hogy mindenki lakáshoz jusson. Én úgy gondolom, hogy nem. Azért nem, mert ennek vannak objektív akadályai, éppen ezért kötelezni kell az államot arra, hogy olyan gazdaságpolitikát folytasson, hogy ezt a célt elérje. De ha azt fogalmazzuk meg, hogy ez bíróság által kikényszeríthetõ alapjog, akkor képtelen helyzetet állítunk elõ, adott esetben ennek olyan objektív akadályai vannak, amelyek bírói ítélettõl függetlenül végrehajthatatlan.
Nem akarok profán példákat felhozni, de teljesen világos, hogy bizonyos kérdések törvénybe iktatása értelmetlen, tartalmatlan, nem kényszeríthetõ ki a végrehajtása, tehát behajthatalan. Hogyha most a magyar parlament azzal kísérletezne, hogy határozatba hozza, hogy a következõ labdarúgó világbajnokságot a magyar válogatott megnyeri, ugye ez képtelen és ostoba törvény lenne, hiszen - bár ez kívánatos cél lenne adott esetben a magyar futballbarátok számára -, de hát ez azért ennek a törvénynek a betartása, a kikényszerítése az ugye egy elvileg képtelen dolog.
Nem akarom, mondom még egyszer, a szociális jogokat ehhez hasonlítani, de lássuk be, hogy bizonyos párhuzamosság fellelhetõ ebben a kérdésben.
Én azt hiszem, hogy itt, dacára annak, hogy közérdek, hogy ezek a szociális jogok érvényesíthetõk legyenek Magyarországon. Közérdek az, hogy a parlament olyan politikát, a kormány olyan politikát folytasson, hogy ezek elérhetõk legyenek, ezzel együtt tudomásul kell venni, hogy a lehetõségeink korlátozottak. Emiatt csak olyan jogokat szabad az alkotmányba betenni, amelyek bíróság által kikényszeríthetõk, és a szociális jogokat államcélként kell az alkotmányban megfogalmazni.
Azonban nemcsak ez az érv szól amellett, hogy államcélokként fogalmazzunk meg bizonyos szociális ellátásokra való jogosultságot. És itt a közelmúlt bizonyos fejleményeire hadd utaljak. Teljesen világos, hogy a Bokros-csomag kapcsán beadott alkotmánybírósági indítvány, illetve az Alkotmánybíróság határozata a különbözõ politikai pártok által rendkívül élesen támadott. Az volt a kérdés, hogy gazdaságpolitikai ügyekben az alkotmánynak meddig tart a kompetenciája, az Alkotmánybíróságnak meddig tart a kompetenciája, és ez pártállástól függetlenül, attól függetlenül, hogy valaki szerette a Bokros- csomagot vagy támadta a Bokros-csomagot, mindenütt széles vitákat váltott ki. Ez mutatja azt a veszélyt, hogy mit is jelent az, hogyha bizonyos olyan jogokat az alkotmányba teszünk, amely adott esetben azt a veszélyt rejti magában, hogy az állam által egyébként kívánatosnak tartott célok megvalósítására bizonyos eszközöket nem tud igénybevenni.
Én szeretnék egy példát felhozni, ami az egyik általam beadott törvénymódosító javaslatban megfogalmazódik. Teljesen világos, hogy Magyarországnak elemi érdeke fûzõdik ahhoz, hogy minden gyerek iskolába járjon, vagy tegyen eleget képzési kötelezettségének vagy tankötelezettségének. Az a szomorú helyzet Magyarországon, hogy évente 6-10 ezer fiatal lépi át úgy a 16. életévét, hogy nem végzi el a 8 általánost. Az a szám egyébként összevethetõ a felsõoktatásban évente végzõk számával, az összes végzõknek 4- 8%-át teszi ki ez a szám évente is. Már nemcsak a rendszerváltás óta, hanem az elõtti idõszakra is tehetõ ez az adat.
Világos, hogy minden eszközt igénybe kell venni annak érdekében, hogy ezen a helyzeten valamilyen módon változtassunk. Teljesen világos, hogy annak a mai alkotmányban meglévõ kötelezettségnek viszonyított szülõknek gondoskodni kell a gyerek oktatásáról és nevelésérõl eleget kell tenni. Éppen ezért például felvethetõ az a javaslat, hogy bizonyos szociális juttatások igénybevételéhez az állam tegyen mellé feltételeket. Például lehetséges egy olyan megoldás - elvileg mondom, most nem azt vitatom, hogy ez hatékony, jó, kívánatos, csak elvileg lehetséges a mai helyzeten egy olyan megoldás -, amikor például az, hogy a családi pótlék nem szociális alapjog, nem állampolgári alanyi jogon jár, hanem bizonyos feltételek meglétéhez kötött juttatás, például a feltételek közé be lehetne emelni azt a feltételt, hogy csak az kapjon szociális segélyt, akinek a tanköteles korú gyereke a tankötelezettségének eleget tesz.
Most világos, hogy ez csak egy példa. Arra példa, hogyha a szociális jogokat az alkotmányba emelem be, nem államcélként, hanem alapjogként, akkor például ezektõl a lehetséges eszközöktõl a kormányzatot, a parlamentet eleve megfosztjuk. Eleve kizárjuk azt, hogyha alanyi joggá válnak ezek a szociális juttatások, hogy például a szociálpolitikában bizonyos szolgáltatásokat feltételekhez kössünk, éppen annak a különbözõ, egyébként mindenki által méltányolható, és fontos célok elérése érdekében. Teljesen világos, hogy az általam felhozott példa esetében ez azt célozza, hogy ezek a gyerekek valamilyen módon mégiscsak járjanak iskolába. Az állam ösztönözzön egy oldalról, másrészt kényszerítse ki, amire most is megvannak a jogi eszközök, hogy a gyerekeket szülõk iskolába járassák.
Ha az alapjogok között szerepel pédául a családi pótlék, akkor ez az eszköz az állam számára nem adott. Teljesen világos. Gondoljuk csak el, hogy számos olyan szociális jog, vagy szolgáltatás képzelhetõ el, aminek kapcsán felvetehetõk bizonyos feltételek. Azért, mert adott esetben a parlament, a kormány, az állam bizonyos állampolgári magatartásokat ösztönözni kíván. Azt mondja, hogy ehhez a szolgáltatáshoz csak akkor jut hozzá az illetõ, ha bizonyos feltételeknek eleget tesz.
Mondok egy másik példát, ami szintén végiggondolásra talán érdemes. Nincs most éppen konkrét törvényjavaslat.
(16.20)
Hogyha a munkanélküli-ellátást alapjognak deklarálja a parlament, akkor például nehezen lehet, s így ugye elvileg felvetethetetlen egy olyan javaslat, hogy meghatározott idõn túl, ha valaki az ellátásban részt vesz, akkor kötelezhetõ legyen bizonyos mennyiségû közmunkára. A célokkal, azt hiszem, megint nem kell vitatkozni. Itt arról van szó, hogyha az alkotmányban olyan megoldásokat választunk-e, amely bizonyos lehetõségeket a gazdaságpolitika, a társadalompolitika, egyáltalán a politika, a kormányzat és a parlament számára nyitva hagy, hogy általa kívánatosnak vallott vagy vélt célokat érvényesítsen, vagy az érvényesítésüket segítse, vagy olyan alkotmányt válasszunk, ami ezeket a lehetõségeket lezárja.
Én azt állítom, hogy olyan alkotmányt kell választanunk, ami ezeket a lehetõségeket nyitva hagyja. Azt állítom, hogy igenis az államnak meg kell adni, a kormánynak, a parlamentnek meg kell adni azt a lehetõséget, hogy ezeket a kérdéseket saját, nyilvánvalóan jól felfogott érdekében ösztönözze, és olyan eszközökkel tudjon élni ezeknek a kérdéseknek az érvényesítése esetében, amelyek természetesen az alkotmányos keretek között azokat mindig be kell tartani, de amelyek mégis nagyobb mozgásteret engednek a politika számára.
Én nem a politika számára kérek nagy mozgásteret, nem általában, itt pusztán arról van szó, hogy fontoljuk meg, hogy mennyire tesszük lehetõvé azt, hogy bizonyos szociális ellátásoknál az állam lehetõségei ebben az értelemben nyitottak legyenek.
Tehát ez a másik olyan érv, amit megfontolásra ajánlok a tisztelt képviselõtársaimnak. Magyarul, hogy ez a másik érv amellett, hogy igenis a szociális jogokat államcélokként fogalmazzuk meg az alkotmányban, és ne az emberi jogok, az alapvetõ emberi jogok mellé emeljük be.
Hozzáteszem, hogy természetesen én messzemenõen elfogadom, megértem azokat az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy a szociális jogok kerüljenek be az alkotmányba az emberi jogok mellé. Én most csak arra kérem önöket, hogy gondoljanak bele a lehetõségeinkbe, a helyzetünkbe és abba, hogy vajon általában is milyen magatartásra utalunk a magyar állampolgárok számára. Gondolok itt arra, hogy egész más a mögöttes tartalma, az elvi, filozófiai tartalma egy olyan alkotmánynak és egy olyan gazdaságpolitikának, ami, mondjuk, bizonyos szociális ellátások esetében feltételeket is tud szabni, vagy ami erre képtelen, és azt mondja, hogy neked ez azért jár, mert magyar állampolgár vagy, alanyi jogon járnak bizonyos szolgáltatások, és az államnak nincs joga ahhoz, hogy megkérdezze, hogy a te teljesítményed, a saját érdekedben, adott esteben, ad abszurdum az milyen.
Nincs lehetõség arra, hogy megkérdezzük, hogy igen, természetesen neked járnak jogok, hiszen minden magyar állampolgár értékes, fontos, támogatandó. Hangsúlyozom, ezeket az elveket senki nem kérdõjelezi meg. De vajon meg lehet- e kérdezni az állampolgároktól, hogy annak érdekében, hogy az állam segítsen a te helyzeteden, te vajon fordítasz-e energiát arra, te, magyar állampolgár, hogy elmozdulj abból a helyzetbõl.
Én azt állítom, hogy nagyon nehéz, ha nem majdhogynem lehetetlen a halmozottan hátrányos helyzetû embereken segíteni úgy, hogy nem ösztönzöm õket arra valamilyen módon, hogy saját maguk fordítsanak energiákat arra, hogy abból a helyzetbõl elkerüljenek. Én most nem arról beszélek, hogy az minden esetben lehetséges, ennek nyilván vannak tárgyi feltételei, egy sor mindentõl függ. De azt állítom, hogy ha eleve kizárjuk azt, hogy megkérdezhessek bizonyos feltételeket az emberektõl, mert azt mondom, hogy ez neki jár pont, akkor ez egy rossz utalás, ez egy rossz elv. Azért rossz elv, mert az emberek, a magyar állampolgárok aktív segítsége, cselekedete nélkül nem lehet a saját sorsukon segíteni.
Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, itt nem arról van szó, hogy a szociális jogokat valaki mellékesnek tekinti, eszünkbe sem jutott ez. Nyilvánvaló, akik államcélokként fogalmazták meg ezeket a szociális jogokat, azok szintén nem arra gondoltak, hogy ez egy lényegtelen, másodrendû, B kategóriás jog. Nem errõl van szó.
Teljesen világos, hogy nemcsak arról van szó egy ilyen kérdés eldöntésében, hogy meddig ér a takarónk. Teljesen világos, hogy bizonyos jogok biztosítása az nem pénz, nem gazdasági teljesítõképesség kérdése. Dehát természetesen itt a kérdés megítéléséhez ez hozzátartozik, mert még egyszer mondom, persze mint deklaráltan szociális jogokat, amiket senki nem tud betartani Magyarországon és betartatni, ennek sok értelme nincs.
Tehát ezeken az érveken túlmenõen én arra szeretném önöket ösztönözni, hogy gondoljanak bele abba, hogy ez a megoldás, amit most választunk, ez milyen lehetõségeket ad még a kormányzat számára, milyen üzenete van ennek a társadalom számára, és hogy ez kívánatos üzenet-e vagy sem. Én azt gondolom, hogy igen. Kívánatos, ezért támogatom ezt a megoldást.
Tisztelt Képviselõtársak! Én ebben a vitában laikusként veszek részt, nincs jogászi végzettségem, az alkotmány egy sor vonatkozó kérdése jogi kérdés, teljesen világos, és komoly elõképzettséget igényel annak megítélése, hogy az általános jogelvek és a magyar jogszabályok az alkotmányosság keretei között ez az anyag, ez a vita, különbözõ megoldások beilleszthetõk-e vagy sem. Éppen ezért arra kérem Önöket, hogy az én felszólalásomat ne mint egy jogi felszólalást értelmezzék: Én laikus módon közelítek ehhez a kérdéshez, de úgy gondolom, hogy az, amit én ezekben a szociális jogok, verzus emberi jogok ügyben mondani akartam, az világos.
Világos lehet és nyilvánvaló, hogy különösen az alkotmányos alapelvek vitájánál ezekrõl az elvekrõl érdemes beszélni. A konkrét megvalósítások, a konkrét formák egy késõbbi vitának a témája lehet.
Én jónak tartom ezt a megfogalmazást. Nem véletlen, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt a megfogalmazást, ezeket az elveket - a szociális jogok és az emberi jogok esetében - támogatta az alkotmány-elõkészítõ bizottságban, aktív résztvevõje volt annak a vitának, ahogy ez kimunkálódott. Ezek voltak azok az érvek, vagy mögöttes gondolatok, ami mellett ezt támogattuk. Mondom még egyszer itt laikus nézõpontból, hiszen én nem jogászként nézek erre a kérdéskörre.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy meghallgattak, és remélem, hogy ennek a kérdésnek a jó körbejárásához sikerült néhány támpontot adnom a képviselõtársaknak és a magyar választópolgároknak egyaránt. (Taps.)