DR. MOLNÁR JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendkívüli helyzetekre vonatkozó alkotmányos szabályozás résztvevõjével kívánok foglalkozni. Ennél a résznél a szövegezéssel kapcsolatos elsõdleges problémáim abból erednek, hogy a megfogalmazások nem segítik elõ egy adott területen a fogalmak tiszta és következetes használatát, hanem még tovább is bonyolítják azt, amelyrõl késõbb részletesen beszélek.
A szabályozás támogatandó újdonsága, hogy szakítva a magyar jogi hagyománnyal, külön egységes fejezetben tartalmazza a rendkívüli felhatalmazáson alapuló hatalomgyakorlás valamennyi formáját. Az új megoldás azonban akkor épülhet be ténylegesen a magyar jogi szabályozás rendszerébe, ha az alkotmány egyúttal világosan szabályozza azt is, hogy a rendkívüli helyzetekre vonatkozó szabályokat milyen szinten és hány rendelkezés keretében kell szabályozni. A jelenleg hatályos alkotmány szövege ugyanis valamennyi rendkívüli helyzettípusra külön minõsített többséggel meghozandó jogszabály megalkotását írja elõ, amit az elõzõ kormányzati ciklusban, pártközi megállapodással, ideiglenesen egyetlen jogszabály, a honvédelmi törvény egyetlen fejezetében foglaltak össze.
Ez a megoldás kétféle értelemben is helytelen. Egyrészt ellentétes a hatályos alkotmány rendelkezéseivel és egy olyan nehezen értelmezhetõ megoldást csempész egy törvénybe, mint az ideiglenes szabályozás, másfelõl pedig lehetetlenné teszi, hogy a jogszabály maga differenciáljon az ömlesztve törvénybe foglalt, rendkívül sokfajta, sok irányú és célú és súlyú intézkedés között.
Ilyen rendelkezés hiányában a differenciálás az alkalmazóra marad, ami egyfelõl garanciális szempontból aggályos, másfelõl pedig eltûnik mögötte az, hogy a rendkívüli helyzetek nemcsak súlyuk, hanem a veszély természete miatt is eltérõ intézkedéseket kívánnak.
(16.30)
(MSZP): Mindezekbõl az következik, hogy helyes és támogatandó, hogy az alkotmány külön fejezetben foglalkozzon a rendkívüli helyzetek alkotmányos kérdéseivel, elsõsorban azonban a tartalmi meghatározás oldaláról, azaz a hatásköri rendelkezéseket továbbra is az egyes intézkedésre jogosult szervek, szabályozások keretében kell elhelyezni. Az alkotmány szintjén, azaz valamennyi törvényes rendelkezésre nézve irányadó alapelvként kell meghatározni, hogy a rendkívüli helyzetekben érvényesített különleges felhatalmazások nem jelentenek még idõlegesen sem lemondást a jogállam elveirõl és gyakorlatáról. Ellenkezõleg, ezek a különleges rendelkezések pontosan azt a célt kell hogy szolgálják, hogy az alkotmányos alapelvek különleges körülmények között is érvényesüljenek. Erre tekintettel minden különleges rendelkezés bevezetésénél és alkalmazásánál érvényesítendõ szabály, hogy kivételes rendelkezések bevezetése és egyedi alkalmazása is csak akkor lehetséges, ha a szükséges eredmény másképp nem érhetõ el, és csak abban a mértékben, ami az eredmény eléréséhez szükséges.
Az állam, az állami szervek és tisztségviselõk felelõsek a rendkívüli intézkedések indokolt és arányos megterhelést okozó alkalmazásáért, és az államnak biztosítania kell a méltányos kártalanítást azoknak, akik indokolatlanul vagy aránytalanul szenvedtek károkat.
Az alkotmánynak pontos és kategorikus, kizáró jellegû tartalmi meghatározással kell rendelkeznie a rendkívüli helyzetek típusáról. Alapvetõ szabályozási elvként kell kezelni, hogy az alkotmány, illetve a vonatkozó törvény akkor tesz eleget a garanciális követelményeknek, ha szigorú és megkerülhetetlen feltételekhez kötött határvonalat húz a rendes és a rendkívüli jogrend területe közé. Ezért helyeslendõ az a megoldás, amely a szükséghelyzetet egyértelmûen a belsõ eredeti válsághelyzet számára tartja fenn. Hasonlóképpen elfogadható az is, hogy a katasztrófahelyzet alkotmányi megfogalmazásával megszûnne az a jelenleg létezõ lehetõség, hogy a természeti vagy ipari csapás egyaránt lehet indoka a szükségállapot vagy a vészhelyzet kihirdetésének is.
Támogatandó az a javaslat is, hogy a jelenlegi alkotmányban szereplõ zavaros státuszú felhatalmazás, amely a fegyveres csoportok váratlan betörése esetére szól, valamilyen világosabb megfogalmazást kapjon, és kapcsolatot alakítsanak ki a fegyveres védelem alapesete és ezen speciális eset között. A váratlan betörés esetére fenntartható az a jelenleg is érvényben lévõ szabály, hogy az ország fegyveres védelmi tervében meghatározott oltalmazó, elhárító intézkedések elrendelésére a kormány jogosult.
Ezek a javaslatok kiegészíthetõk azzal, hogy amennyiben a váratlan betörés eseti marad, azt nem követi idegen hatalom olyan támadása, amely az ország szuverenitása ellen irányul, akkor a köztársasági elnök térben és idõben korlátozott, helyi rendkívüli állapotot vezethet be.
Tekintettel azonban az elõbbiekben kifejtett követelményeikre is, határozottan elvetendõ az új, rendkívüli helyzettípus, a megelõzõ védelmi helyzet bevezetése. Abban az esetben ugyanis, ha váratlan betörés esetét levesszük az úgynevezett megelõzõ védelmi helyzet kategóriájából, akkor nem marad más, mint az úgynevezett idegen hatalom részérõl megnyilvánuló súlyos fenyegetettség, ami semmiképpen sem eléggé következõ tartalmú kifejezés ahhoz, hogy egy új, rendkívüli helyzettípus tartalmi meghatározását adja. Nem világos elõttem, hogy például mitõl súlyos a fenyegetés: attól, hogy a fenyegetõ komolyan gondolja, vagy attól, hogy mi komolyan vesszük? Ezzel kapcsolatban az sem világos, hogy mit jelent az, hogy az ilyen megelõzõ védelmi helyzetben hozott, de nem a közvetlen fegyveres betörésre vonatkozó szabályok jóváhagyásáról az Országgyûlés 15 napon belül dönt. Abban az esetben ugyanis, ha van 15 nap, hogy az Országgyûlés mérlegelje, vajon az idegen hatalom tényleg olyan komolyan fenyeget-e minket, akkor nem kell azt a hatáskört a kormányhoz telepíteni.
A fennmaradó 3 helyzettípust, tehát a fenyegetettségi helyzet, a korlátozott védelmi helyzet, a teljes védelmi helyzet meghatározása támogatandó, a javasolt intézményi rendszer és hatásköri átrendezések azonban nem.
Én úgy gondolom, hogy a szöveg maga is rendkívül szétesõ, a négymondatos bekezdés három egymást követõ mondata tartalmazza azt az információt, hogy a rendkívüli állapotot az Országgyûlés hirdeti ki, és két mondat azt, hogy az õ akadályoztatása esetén a köztársasági elnök helyettesíti ebben a testületet. Tekintettel arra, hogy a rendkívüli helyzetek természetüknél fogva alkalmatlanok arra, hogy plenáris vita tárgyai legyenek, érdemes lenne megfontolni ennek a formális hatáskörnek az eltörlését, és egységesen a köztársasági elnök hatáskörére utalni.
Ezzel szemben természetesen indokolt a rendkívüli helyzetek megszüntetését az országgyûlés hatáskörébe utalni. Az akadályoztatás tényének megállapítása tekintetében a javaslat fenntartja a hatályos, de sokat bírált szabályozást, ezt érdemes lenne megfontolni, mivel a felsorolt 3 tisztségviselõ (az országgyûlés elnöke, a miniszterelnök vagy az Alkotmánybíróság elnöke) közül az Alkotmánybíróság elnöke semmiképpen sem arra való, hogy politikai helyzeteket értékeljen, továbbá nem világos az "együttesen" kifejezés, valamilyen, kvázi testületi mûködésre utal-e, és ha igen, akkor ennek mik a szabályai?
Nem indokolt a Honvédelmi Tanács átalakítására tett javaslat. A szövegbõl kivehetõen itt valamiféle kicsinyített vagy árnyékparlament létrehozásáról van szó, de a szerep nem megfogható az eddigi javaslat alapján. Nem világos, miért kellene megváltoztatni a jelenlegi szabályozást egy nagyobb és kuszább szerepû intézmény létrehozása érdekében.
Tudniillik a jelenlegi szerepû Honvédelmi Tanács esetében az merül fel, hogy csökkenteni kellene a részt vevõ tagok számát. Ez elképzelhetõ például az által, hogy csak a honvédség parancsnoka marad meg mint katonai vezetõ, és kikerülnek a tanácsból a frakcióvezetõk például olyan úton, hogy nemcsak a honvédelmi bizottság, hanem például az alkotmányjogi és a nemzetbiztonsági bizottság is felügyeleti jogot kap az intézkedések felett, és a frakcióvezetõk pedig állandó meghívotti státuszt kapnának a Honvédelmi Tanács mellett.
Tisztelt Országgyûlés! A szükséghelyzet definíciójához semmiképpen sem elegendõ a jelenlegi megfogalmazás. Az alkotmányos rend veszélyeztetése mellett a személy- és vagyonbiztonság veszélyeztetése önmagában nem vezethet szükségállapothoz, hiszen ez gyakorlatilag egy nagyobb fegyveres rablás esetén már rendkívüli helyzet megállapítására ad alapot.
A jelenlegi hatályos alkotmányban adott meghatározás sem vitathatatlan, azonban a szabályozási célnak jobban megfelel. Itt ugyanis a rendkívüliség szempontjából nem az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetése a döntõ szempont, hanem a tömeges elkövetés, illetve az, hogy a közrend és a közbiztonság helyreállítására a rendõrség ereje nem elegendõ. A már említettek miatt ugyanakkor helytelen az a megoldás, amely nem differenciál, a rendkívüli állapotban, illetve a szükségállapotban alkalmazandó szabályok között.
A katasztrófahelyzet fogalmának meghatározásában a társadalmi eredetû esemény az, aminek pontos megfogalmazása elkerülhetetlen. Ebbõl a szempontból számomra aggasztó, hogy a dokumentumban példaként emlegetett eset - a migráció - biztosan nem katasztrófahelyzetet idéz elõ, mégha különleges állami intézkedés megtételét indokolja is.
A kormány hatáskörének megjelölésében a dokumentum megfogalmazása pontatlan. A kormány a saját vagy alacsonyabb szintû jogforrásban megfogalmazott szabálytól bármikor eltérhet, felhatalmazásra csak a törvénytõl való eltérés esetén van szükség.
Tisztelt Országgyûlés! Az Alkotmánybírósággal kapcsolatos szabályozás sem értelmezhetõ. A rendkívüli helyzettel összefüggésbe hozott rendkívüli intézkedések jellemzõen alapjogi korlátozásokat tartalmaznak, míg az ebbe a körbe nem tartozók esetében - éppen a rendkívüli helyzetre való tekintettel - maga az alkotmány ad lehetõséget az ideiglenes eltérésre, azaz az alkotmánysértésre fogalmilag itt nincs mód.
Összefoglalólag: a jelenlegi szabályozás messze nem vitathatatlan, és számos vonatkozásban részben pontosításra, részben pedig továbbfejlesztésre szorul.
(16.40)
Ez azonban nem lehet ok arra, hogy a viszonylag pontos és gyakorlatban már értelmezett meghatározásokat újabbakkal váltsuk fel, amelyek nem többet, hanem kevesebbet adnak az elõdeinknél. Jogpolitikai szempontból a fejezet, a fejezetnek az a törekvése, hogy a köztársasági elnök szerepét tovább redukálja, nemcsak indokolatlan, hanem abból a szempontból is érthetetlen, hogy az összes részt vevõ pártok alkotmányozási célként jelölték meg a köztársasági elnök súlyának, kiegyensúlyozó szerepének garanciális irányba történõ növelését.
Tisztelt Országgyûlés! Köszönöm figyelmüket. (Taps.)