JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Köztársaság új alkotmányának szabályozási elveirõl szóló országgyûlési vita e szakaszában hozzászólónak, aki a katonai és rendvédelmi szervekkel foglalkozó részhez kívánja álláspontját megfogalmazni, szükségképpen szembe kell néznie azzal, hogy mondandója során egyrészt kénytelen más fejezetek e témakörrel szorosan összefüggõ részeihez is kapcsolódni. Másrészt nem kerülhetõ meg bizonyos észrevételek, álláspontok megerõsítése vagy éppen az azokkal való vita. Harmadrészt, hogy saját véleményem is vélhetõen vitatható, bár mindenféleképpen megfontolásra javasolt. Nem közhely, hogy a mindenkori alkotmány egyik legfontosabb elemének tekinthetõ az ország, a nemzet külsõ és belsõ biztonságának kérdéseit, az ezt garantáló szervek helyét, szerepét, irányítási rendszerét egymáshoz való viszonyukat és az állampolgárok ezzel kapcsolatos feladatait, kötelességeiket szabályozó rész. Úgy vélem, e körben a koncepciónak tükröznie kellene az elmúlt évek tisztázó elméleti vitáinak eredményeit, a közelmúlt gyakorlati tapasztalatait, gondolok itt azokra a témakörökre, amelyek alkotmányos összefüggései több vita során e Ház falai között is megjelentek. Mint például a hadsereg fõparancsnok joga, felelõssége, tényleges lehetõsége. A Magyar Honvédség irányítási rendszerérõl, részletes bontási létszámáról kialakult vita, az egyenruhás állampolgárok állampolgári jogainak korlátozásával kapcsolatos kérdések vagy éppen a legutóbbi, a különbözõ - az országon belül vagy kívül zajló - gyakorlatokkal, lövészetekkel kapcsolatos vita. Az is szerencsés lenne, ha a koncepció tükrözné és megteremtené a feltételeket a különbözõ európai integrációs szervezetekhez és a NATO-hoz való csatlakozási szándékunknak.
Tisztelt Országgyûlés! A szabályozási elvek mostani szövegezésû koncepciójának fõ és megoldatlanul maradt problémája, hogy valójában - ez persze egyéni véleményem - a koncepció hiányzik belõle. Az egyes szabályozási tárgykörök felsorolása anélkül, hogy ezeknek egymáshoz és fõként az elõzõ szövegezésû alkotmányhoz való viszonyáról világos álláspont tûnne ki, oda vezet, hogy minden itt szereplõ meghatározás esetlegesnek tûnik. Erre tekintettel a szöveg tartalmi értékelése sem történhet másként, mint az egyes rendelkezések egyenkénti sorravételével és értelmezésével anélkül, hogy valamiféle következtetésen érvényesülõ koncepcióhoz viszonyulhatnánk. Az elsõ bizonytalansági tényezõ magának a fejezetnek a szövegezése. A jogforrások és jogalkalmazási gyakorlat eddig is sok zavart okozó módon, párhuzamosan használta a fegyveres erõk, fegyveres testületek, rendvédelmi szervek, fegyveres szervek fogalmait anélkül, hogy a fogalomhasználat kereteit biztosan szabályozta volna. Az új szöveg ez tetézi a katonai szervek kifejezéssel és azzal, hogy csak példálózva utal a rendvédelmi szervekre. Jogalkotási gyakorlatunkból csak néhány példát ismertetnék arra vonatkozóan, hogy a fogalomhasználatunk mennyire pontatlan. A honvédelmi törvény fegyveres erõk alatt a Magyar Honvédséget és a határõrséget érti. A szolgálati törvény fegyveres szervek alatt éppúgy ért katonát és rendõrt, mint fegyõrt és határõrt és vámost. Hasonló kört szabályoz, de már katonai és rendvédelmi szóval jelzettel a közelmúltban elfogadott hallgatói jogállásról szóló törvény. Semmilyen oka nem látszik annak, hogy ezt a fogalmi káoszt az alkotmánykoncepció, esetleg maga az alkotmány szövege gerjessze. Indokolt a fegyveres erõk fogalma alatt továbbra is azokat a szervezeteket érteni, amelyek fõ szabályként az ország külsõ fegyveres támadással szembeni védelméért felelõsek, és ezen túl egyéb, az alapfeladatukkal nem ellentétes kiegészítõ funkciókat is ellátnak. Hasonlóképpen nem kell változtatni azon, hogy az országban a közrend és a közbiztonság védelméért általában a rendõrség, egyes speciális funkciók ellátásáért pedig szakosított rendvédelmi szervezetek felelõsek. Egyáltalában nem szükséges, hogy az utóbbiakat a jogforrások közös néven nevezzék, és az sem, hogy ez az alkotmányban történjék. Ha azonban ez megtörténik, akkor az a célszerû megoldás, hogy az önálló, specializált feladatkörû rendvédelmi szervezeteket a törvény felsorolja, és a végén utal arra, hogy ilyen szervezeteket újonnan ki hozhat létre. Ezzel függ össze az is, hogy csak ha a szöveg felsorolja a rendvédelmi szervezeteket, akkor szerepelhet ott a polgári védelem kapcsán a katasztrófavédelem is. Ellenkezõ esetben nem, hiszen a katasztrófavédelem nem tartozik sem a fegyveres erõk, sem pedig a rendvédelmi szervek feladatai közé általában. A részletes felsorolástól függetlenül azonban az feltétlenül szükséges, hogy mind a fegyveres erõkre, mind pedig a rendvédelmi szervekre nézve tartalmazza az alkotmány a külön törvényre utalásról szóló rendelkezést. A fegyveres erõkön belül a honvédség és a határõrség alapfeladatainak közös megfogalmazása lenne indokolt, a határõrizet egyik törvényes célja éppúgy a külsõ fegyveres támadás elleni katonai fellépésbõl következik, mint ahogyan a honvédség alapvetõ funkcióinak meghatározása. A jelenlegi szövegben a határõrség lebeg a kétféle ott szereplõ fogalomkör között, ami még a jelenlegi, vitatott, de legalább körülírható helyzethez képest is visszalépést jelent. Itt nyilvánvaló, hogy a koncepció megfogalmazói nem kívántak állást foglalni - vagy legalábbis nem az alkotmányi vitát kívánták terhelni azzal -, hogy a határõrség maradjon-e jelenlegi funkcióival, ezzel együtt szervezeteivel, vagy mozduljon el a határrendészeti feladatok irányába.
Magam sem kívánom itt a vitát folytatni, bár megjegyzem, hogy mélyen egyetértek a honvédelmi bizottság konszenzuson alapuló állásfoglalásával, mely szerint - idézem: " Az alkotmány rögzítse egyértelmûen, hogy a határõrség rendvédelmi szervezet, és ennek következményei: nem rendelkezhet sorállománnyal, dönteni kell a határvadászszázadok sorsáról, a határvédelem feladatait át kell adni a honvédségnek, az alkotmányban, illetve a határõrségrõl szóló törvényben jelenjenek meg." Idézet vége.
A szövegbõl kimaradt az arra való utalás, hogy a honvédség alapvetõ feladatainak meghatározása lehatároló, értelmezõ jellegû. Ez azért lenne fontos, mert annak ellenére, hogy az elõzõ alkotmány szövegének megalkotásakor is ez volt a szándék, nem változott kielégítõen az a gyakorlat, amely a honvédséget bármire felhasználható, kisegítõ erõként alkalmazta.
(17.50)
Ez pedig nemcsak a honvédség feladatainak meghatározásáról szóló alkotmányos tételt sérti, hanem az állampolgári alapjogokat is, hiszen az állampolgárok személyes szolgálati kötelezettsége nem közmunka-kötelezettség. Erre tekintettel a szövegnek az alapvetõ feladatot, a rendkívüli feladatot, a rendkívüli helyzetekben külön szabály szerint végrehajtott, országon belüli katonai fellépést, valamint azt a kitételt kell tartalmaznia, hogy a törvény a honvédelmi kötelezettséget, a fegyveres erõk számára feladatot csak a fentiek keretén belül, azok maradéktalan végrehajtása érdekében fogalmazhat meg. A katasztrófavédelemmel kapcsolatosan a fegyveres erõk bevonására akkor kerülhet sor, ha egy adott esemény a veszélyhelyzet szintjét legalább regionális körben eléri, egyéb esetben általában a rendvédelmi szervezeteket, adott esetben a polgári védelmet kell igénybe venni. Ezt azonban a rendkívüli helyzeteknél kell szabályozni, illetve a katasztrófavédelem törvényi szabályozása körében lehet további lehetõséget adni arra, hogy amennyiben az élet- és vagyonbiztonság közvetlen oltalmazására, a helyi rendvédelmi erõk nem elégségesek, sürgõsségi alapon igénybe vehetõk a fegyveres erõk. A honvédség irányítása tekintetében az alkotmány megfogalmazás szintjén érdemi változtatásra nincs ok. A koncepció jelenlegi szövegében egyetlen eltérés mutatkozik, a honvédelmi miniszter megnevezése helyett a kormány kijelölt tagja kifejezés szerepel. Bár nyilván pontosításnak szánták, ez valójában pontatlanabbá teszi a szöveget. A kormány irányítási hatásköre ugyanis eddig sem volt kétséges, és ezt nyilvánvalóan mindig valamely tagján keresztül gyakorolta eddig is. A honvédelmi miniszter azonban nem a kormány, hanem saját jogán szerepelt az irányítók között, amit a honvédelmi törvény szedett részletezett jogosítványkatalógusba. A kérdéses megfogalmazás azonban a kormány bármely tagjára vonatkozhat, azaz nem mond többet, mint azt az evidenciát, hogy a kormány a hatáskörét a tagjain keresztül gyakorolja, hiszen a többi miniszternek természetesen nincsen a fegyveres erõkre általában meghatározott külön hatásköre.
Amennyiben arról van szó, hogy a határõrség esetében az irányító miniszter jogait a belügyminiszter gyakorolja, akkor azt kell beírni minden további körülményeskedés helyett. A határõrség státusa és irányítása tekintetében a kifejtettekre tekintettel úgy gondolom, hogy a fegyveres erõkre jelenleg is vonatkozó szabályokat kell alapul venni, ebbõl a szempontból zavarkeltõ, hogy míg a honvédségnél a szöveg külön utal az irányító miniszterre, addig a felsorolt rendvédelmi szerveknél nem, mintha azok közvetlenül tartoznának a kormány irányítása alá. Ez természetesen lehetséges - csak nem indokolt az ilyen eltérés a honvédséghez képest -, nem is beszélve arról, hogy az érintett rendvédelmi szervekrõl szóló jogszabályok éppen a honvédelmi miniszter mintájára szabályozzák az egyes irányító miniszterek jogkörét. A honvédelemrõl mint külön törvény szabályozási tárgyáról feltétlenül szólni kell, azonban a jelenlegi megfogalmazásból nem egyértelmû, hogy a Magyar Honvédségrõl vagy egységesen a honvédelemrõl és a honvédségrõl kell törvényt alkotni.
Egyébként ez utóbbi annyiban kívánatosabb, hogy nemrégen született meg hosszú vajúdás után az utóbbi alapon álló honvédelmi törvény, és ezért aránytalan terhet jelentene az alkotmány után pusztán formai okokból ezt újabb törvénnyel felváltani.
Tisztelt Országgyûlés! A honvédelmi kötelezettségek természetének tisztázása szempontjából fontos lenne annak világos kimondása, hogy a hadkötelezettség valamennyi formája szükségképpen honvédelmi érdekû tevékenységet kell, hogy jelentsen. Ez a polgári szolgálat esetén kap valódi fontosságot, hiszen ez nem kapcsolódik közvetlenül szervezetileg a honvédelem intézményrendszeréhez. Ugyanakkor itt is igaz az a szabály, hogy az állampolgárokat csak világosan meghatározott alkotmányos célú kötelezettségekkel lehet terhelni. A honvédelem csak akkor felel meg céljának, ha azt minden formájában a honvédelmi érdek szerint teljesítik, ellenkezõ esetben munkakötelezettségrõl lenne szó. Erre tekintettel a szövegben is a fegyver nélküli katonai szolgálat mellett a honvédelmi-polgári szolgálatot kellene szerepeltetni. Komoly és kiemelkedõ elõrelépés a gazdasági szolgáltatási kötelezettség és az ezzel összefüggõ arányossági követelmény alkotmányba foglalása, és hasonlóképpen eredmény a hivatásos szolgálat önálló megjelenése a honvédelemmel kapcsolatban, ugyanakkor érthetetlen, hogy miért ragaszkodik a koncepció a katonák párttagságának tilalmához. Ez a megoldás nem csupán azzal nem vet számot, hogy egy többpártrendszeren alapuló parlamentális demokráciákban a pártokhoz való tartozás minden állampolgárnak - így az egyenruhásnak is - alapvetõ politikai szabadságjogai közé tartozik - mellékesen választópolgárként is -, hanem azzal sem, hogy amíg a pártok a politizálás ellenõrizhetõ terepét nyújtják, addig a pártokból való kiiktatással az esetleges politizálás az informális szférába szorul vissza. Mindez nálunk még nem feltétlenül jellemzõ, de elõfordulhat.
Tisztelt Képviselõtársaim! Idõm fogytán, ezért röviden néhány gondolatot szeretnék mondani tételszerûen. Egy: az alkotmány fõparancsnoki jogkörét összegyûjtve teljeskörûen határozza meg, a rendelkezések tartalmazzák, hogy a köztársasági elnök legyen a Honvédelmi Tanács elnöke és a védelmi terv jóváhagyója. A 6. fejezet címe a fegyveres erõ és rendvédelmi szervek legyen. Három: a 6. fejezetben az alkotmány határozza meg a katasztrófavédelmet és a polgári védelmet, illetve ezek szervezeti kereteit. Négy: a 6. fejezetben az alkotmány tartalmazzon rendelkezést arról, hogy az állam biztosítsa a haza fegyveres és polgári védelmét, illetve az ezekhez szükséges szervezeteket és eszközöket. Indokolt annak kimondása is, hogy a fegyveres és polgári védelemben részt vevõ szervek feladataikat, feladatkörük megtartásával együttmûködve látják el. Befejezésül az alkotmány mondja ki, hogy a Magyar Honvédség alapvetõ feladata a haza fegyveres védelme. Alapfeladatát a Magyar Honvédség fegyverei alkalmazásával látja el. Alapfeladatán túl a Magyar Honvédség a rendkívüli helyzetre irányadó szabályok szerint felhasználható arra, hogy elhárítsa az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát tömeges mértékben veszélyeztetõ, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos, erõszakos cselekményeket, és igénybe vehetõ a rendkívüli méretû elemi csapás, ipari szerencsétlenség, katasztrófa következményének felszámolásához.
Összefoglalva: a fejezet megfogalmazásait tekintve, meglehetõsen sok pontatlanságot tartalmazó szöveg, amely valójában nem indokolja, hogy miért kellene a jelenlegi alkotmányszövegtõl ebben az esetben eltérni. Valójában az egész fejezetben két olyan elem van, aminek a kijavításával jogpolitikailag és a honvédelem hosszú távú fejlõdése szempontjából is fontos célt lehetne elérni. Az elsõ ezek közül a honvédelem és a fegyveres erõk célhoz kötöttségének hangsúlyozása és garantálása, a haderõreform által megvalósítandó céloknak tágabb értelemben elõfeltétele az erõforrások koncentrálása és profiltisztítás. Másodszor: a hivatásos állomány párttagságának az ügye, bár az elõzõnél kisebb hatókörû kérdés, de része annak, hogy az állam valóban komolyan veszi-e az állampolgári jogok érvényesülését, és megbízik-e azokban, akikre rábízza magát. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)