GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ma a koncepció általános vitája zajlik. Én úgy tartom célirányosnak, hogy ki-ki a koncepciónak megfelelõen, egyes részekkel kapcsolatban fejti ki véleményét, a továbblépésre így látok egyáltalán esélyt, és úgy gondolom, hogy politikustól elvárható minimális következetesség az, hogy ha már korábban a megelõzõ alkotmány-elõkészítõ bizottsági tárgyalásokon nem hiúsult meg ennek a koncepciónak a megvalósulása, akkor ehhez képest mondja el ki-ki itt a maga véleményét. Ez olyanfajta politikai játékra vagy annak gyanújára ad okot, hogyha itt ezen a pulpitoson érzékeljük azt a szándékot, hogy vagy halogassák, vagy egyáltalán lehetetlenné tegyék egy új alkotmány létrehozását, ami nem fér össze az elõzményekkel, és minimum következetlenségre utal.
Éppen ebbõl kiindulva én azt vállaltam magamra a frakcióm nevében, hogy egy nagyon rövid tételrõl szólok, igyekszem rövidre fogni magam. Ez pedig az országgyûlési biztosok kérdésköre, amely korábban is, vagy a hatályos alkotmányban is érintve van, és a koncepció is kitér rá.
Nem hosszú az a paragrafus, amely az állampolgári jogok országgyûlési biztosáról, illetve a kisebbségi biztosról szól a hatályos alkotmányban, de végül is a vonatkozó törvényben az Országgyûlés úgy döntött, hogy ezenkívül létrehozza az adatvédelmi biztos intézményét, és létrehozza az állampolgári jogok országgyûlési biztosa helyettesének intézményét is. Úgy gondolom, hogy miután a koncepcióban magában megjelent az adatvédelmi biztos szerepe, intézménye, akkor volnánk következetesek önmagunkhoz, hogy ha helyettest, és az állampolgári jogok országos biztosának helyettesét is megjelölnénk magában az alkotmányban, mert ezzel ezt a struktúrát, a mûködõ struktúrát jelenítenénk meg alaptörvényünkben.
(11.00)
Akkor, amikor a korábbi alkotmányozás során az országgyûlési biztosi intézményt megalkotta a törvényhozó, voltaképpen becsült. Megpróbált egy intézményt lerajzolni, elhelyezni a törvényhozás rendszerében, megpróbált olyan jogokat odarendelni, amelyeknek a mûködése felõl természetesen tapasztalat nem lehetett, csak elõzetes elképzelés, becslés, nemzetközi összefüggésekkel alátámasztott vízió, persze pozitív vízió, s ennek során létrejött ez az intézmény, amely mögött azonban most már egy esztendõ áll, hiszen egy éve választotta meg a három országgyûlési biztos, illetve az általános biztos helyettesét. S azt gondolom, hogy erre az egyéves mûködésre tekintettel az új alkotmányban már pontosabb információkkal rendelkezünk.
Gyorsan le szeretném szögezni, hogy semmi módon nem tartanám szükségesnek az ombudsmanok számát növelni, noha többfelõl érzékeljük akár a bizottságban, akár képviselõként, vagy állampolgárok felõl különbözõ érdekcsoportok irányából, hogy mondjunk gyermekvédelmi ombudsmant válasszon a parlament, hogy katonai ombudsmant válasszon a parlament, hogy katonai ombudsmant német mintára stb. Nos, úgy vélem, hogy ezekre nincsen szükség, valamennyi minisztériumnak jogában áll miniszteri ombudsmant kinevezni, aki hivalból eljár ezekben az ügyekben - parlament által választott ombudsmanra egyéb területeken nincsen szükség.
Szeretném külön az Országgyûlés figyelmébe ajánlani azt, hogy a szûk egy esztendõ alatt, amióta ezek az intézmények létrejöttek, valamennyi biztoshoz beérkezett ügyek számát tekintve több mint 3,5 ezer állampolgár kereste meg õket a legkülönbözõbb ügyekben, és ezek az ügyek jelzik azt, hogy igenis ebben a társadalomban a parlamenti biztosok intézményére szükség van. De szemben a hatályos alkotmánnyal, amely ma csak azt rögzíti, hogy felkérésre történõ eljárást kezdeményezhetnek, úgy vélem, nagyon fontos, amiképpen ezt a koncepció is tartalmazza, hogy a biztosok hivatalból is indíthassanak eljárást. Tessék arra gondolni, hogy gyermekek, akik nem jogképesek, de hát olyan sérelem érheti õket - és ezekrõl sajnos napjában tudósít a nyilvánosság. Nem indítanak eljárást kiszolgáltatottságuk miatt, de vonatkozhatik ez olyanokra, akik elmegyógyintézetben vannak, vagy éppenséggel katonák, börtönben vannak, nincsenek jogképes állapotban, akiket érhet, bizony érhet sérelem emberi jogaiban, személyiségjogaiban, és ezeknek az orvoslására kiválóan alkalmas intézmény az állampolgári jogok országgyûlési biztosának hivatala, vagy az adatvédelmi biztosé, vagy hogyha ilyen természetû ügyrõl van szó, a kisebbségi biztosé.
Tehát nagyon fontos az, hogy az alkotmány lehetõvé tegye a hivatalbóli eljárást, és talán megfontolandónak tartom a jogalkotóknak vagy akik az alkotmányt írják, a kodifikátoroknak azt is, hogy az alkotmányban megjelenjen: az ombudsmanok eljárásának egyetlen korlátja van, s ez a bírói függetlenség. Tehát semmilyen intézmény, amely ugyan nem kormányhivatal, de közvetve a végrehajtó hatalomhoz kötõdik, ne mondhassa, ne próbálja kivonni magát, vagy ne vonhassa ki magát egyáltalán az eljárás alól, s ezt talán fontos volna magában az alkotmányban rögzíteni.
Nyilvánvaló, hogy az alkotmányban nem lehet kitérni arra, amit a következõkben mondandó vagyok, de mégis összefügg azzal a munkával, ami most itt körünkben zajlik. A hatályos alkotmány is tartalmazza, és a koncepció is kitér azokra a közjogi méltóságokra, akiket itt a parlamentben választunk meg. De egyik esetében sem tér ki a megválasztási idõtartamára. Lehet, hogy ezt okkal teszi, ugyanakkor itt van egy belsõ ellentmondás, amire nem tudom, hogy az alkotmányban vagy a vonatkozó törvényekben kell választ adni, de egészen biztos, hogy ezekbõl a dokumentumokból, ezekbõl a hivatalos jogszabályokból nem derül a magyarázatra fény. Éspedig arról van szó, hogy mondjuk az Alkotmánybíróság tagjait, az Állami Számvevõszék elnökét, a Legfelsõbb Bíróság elnökét s az ombudsmanokat egyként a parlament választja meg kétharmados szavazataránnyal.
A vonatkozó törvényekben intézkednek megválasztásuk idõtartamáról, de ez azonban nagyon különbözõ, az alkotmánybírák esetében 9 esztendõ, az Állami Számvevõszék elnöke esetében 12 év, a Legfelsõbb Bíróság elnökét és az ombudsmanokat 6-6 esztendõ választjuk meg. Miért? Mi ennek a magyarázata, és van-e alkotmányos alapja annak, hogy itt ilyenfajta idõkülönbözõségek legyenek?
Ha az volna, hogy átíveljenek ciklusok, ezeknek a közjogi méltóságoknak a tevékenysége, akkor sem magyarázza ezeket a különbségeket ez az álláspont. Úgyhogy vagy az alkotmányban magában, vagy a vonatkozó törvényben úgy gondolom, hogy ezekre a kétségekre, kérdésekre választ kell adni, mert ez idõ szerint ezek megválaszolatlanok.
És végezetül kicsit tartózkodva ugyan, de mégiscsak az Országgyûlés figyelmébe, illetve az alkotmányozó jogászok figyelmébe ajánlom az ombudsmanoknak egy lehetséges, megfontolandó funkcióját. Mégpedig azt, hogy az alapjogi bíráskodással összefüggésben tegye lehetõvé az alkotmány számukra, hogy közpártfogóként mûködjenek közre. Ez sok oknál fogva fontos lehetne, a jogban járatosak tudják, mirõl van szó, ezek az ügyek esetleg felgyorsulnának, talán nem volna olyan mértékben az a sok elhúzódó bírósági tárgyalás, mint aminek most tanúi vagyunk.
És végezetül, tisztelt Országgyûlés! Engedjenek meg egy személyes megjegyzést, így a vita vége felé. Én igyekeztem figyelemmel kísérni az elmúlt hetek vitáját. Ha valaki akár írásban, akár szóban, képben, hangban követte ezt a vitát, rendkívül sok ismeretre tett szert. Történelmi, jogtörténeti, összehasonlító jogtudományi, jogelméleti, jogtechnikai ismeretek garmadával gyarapodhatott. Nyilván ezek roppant hasznosak. Leginkább egy kvízmûsorban. Mert hát volt egy sejtésem nekem korábban, ami ennek a vitának a során meggyõzõdéssé erõsödött. Éspedig az, hogy a jogalkotás sokkal fontosabb dolog annál, hogysem csak jogászokra lehetne bízni. Köszönöm. (Általános taps a teremben.)