DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Elöljáróban olyan lényeges elõkérdésekkel szeretnék foglalkozni, mint például, hogy van-e jelenleg alkotmányozási szükséghelyzet, vagyis szükséges-e egy új alkotmány létrehozása, és ha igen, mikor; alkalmas-e a jelenlegi társadalmi- politikai helyzet az új alkotmány létrejöttére; elégséges-e az alkotmánykoncepció társadalmi vitájára megszabott 45 nap; és elégséges-e a koncepció országgyûlési vitájára engedélyezett 40 óra.
Az alkotmányozási szükséghelyzet abban az értelemben valóban fennáll, hogy 1944. március 19-e óta, vagyis a német megszállás és az ország szuverenitásának elvesztése óta Magyarországnak mind a mai napig nem született minden tekintetben legitim új alkotmánya. A jelenleg is hatályos alkotmány, tehát az 1949. évi XX. törvény és annak módosításai olyan történelmi körülmények között születtek, amelyek erõteljesen megkérdõjelezik a hatályos alkotmány legitimitását. Az 1949. évi XX. törvény létrejöttekor az ország idegen hatalom katonai megszállása alatt volt, tehát a magyar szuverenitás nem létezett. E törvényt, amely lényegében az 1936-os szovjet alkotmány másolata volt, nem a magyar nép által szabadon megválasztott Országgyûlés alkotta meg, hiszen csalással és erõszakkal a kommunista párt jutott hatalomra. Mindezek következtében az 1949. évi XX. törvény, azaz az alkotmány nem a magyar nép akaratát fejezte ki. Ezen alkotmány legitimitásával szemben nemzetközi jogi érvek is felhozhatók. A párizsi békeszerzõdés kötelezte Magyarországot a polgári és politikai jogok biztosítására. Mivel azonban a kommunista párt hatalomra jutása az említett kötelezettség megszegésével történt, ezért a nem szabadon választott Országgyûlés által hozott alkotmány a hivatkozott békeszerzõdés értelmében sem legitim.
Az 1949. évi XX. törvény 1972-es reformja szintén legitimációs hiányban szenved, hiszen az Országgyûlést 1972-ben sem szabad választások révén választották meg, és az ország szuverenitása szintén hiányzott. A rendszerváltozást közvetlenül megelõzõen 1989-ben és 1990-ben végrehajtott alkotmánymódosítások - ugyan nem olyan mértékben, mint az elõzõek -, de ugyancsak nem tekinthetõk hiánytalanul legitimnek. Ennek lényegében egyebek mellett az az oka, hogy az 1989-ben alkotmányt módosító Országgyûlés, de a módosításban részt vevõ ellenzéki szervezetek sem rendelkeztek az alkotmánymódosításhoz szükséges felhatalmazással, hiszen azt elõzõleg szabad választásokon a néptõl nem szerezték meg.
Jelenleg tehát nincs olyan alkotmánya az országnak, amely minden tekintetben kifogástalanul megfelelne az egy alkotmánnyal szemben támasztható követelményeknek. Emiatt valóban alkotmányozási szükséghelyzet áll fenn, hiszen az országnak szüksége lenne egy maradéktalanul legitim alkotmányra. A fõ kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy az alkotmányozási szükséghelyzet mennyire sürgetõ, vagyis hogy éppen most kell-e rendkívül rövid határidõn belül feltétlenül új alkotmányt létrehozni. Véleményem szerint az idõ nem sürget, hiszen magának az alkotmánykoncepciónak az indokolása is elismeri, hogy - idézem - "Magyarországon 1989-90-ben az alaptörvény szintjén lényegében végbement a rendszerváltozás. Úgyszólván az alkotmány egész normaanyaga kicserélõdött, kialakultak a demokratikus jogállam alapvetõ szervezeti keretei, és valódi garanciákat tartalmazó módon fogalmazták meg az emberi és állampolgári jogoknak a korábbinál lényegesen szélesebb körét. Hatályos alkotmányunk - az Alkotmánybíróság tevékenységét is figyelembe véve - mûködõképes. Az országban tehát nincs alkotmányos szükséghelyzet." Eddig az idézet.
Magának az alkotmánykoncepciónak az indokolása mondja ki tehát, hogy az országban nincs alkotmányozási szükséghelyzet abban az értelemben, hogy éppen most és szinte azonnal mindenképpen új alkotmányt kell létrehozni.
(13.50)
A jogállam legfõbb intézményei ugyanis már beépültek a jelenleg hatályos alkotmányszövegbe, és ezért biztosítatni tudják az ország mûködésének a kereteit.
Mindezek alapján tehát semmi sem indokolja a kormányzó pártok azon törekvését, hogy rendkívül rövid idõ alatt keresztülhajszolják az Országgyûlésben az új alkotmány elfogadását. Az új alaptörvény kidolgozására a koncepcióban felhozott indokok szintén nem elégségesek arra, hogy azok miatt gyorsan egy új alkotmányt kellene elfogadni.
A koncepció az új alkotmány létrehozásának indokaiként lényegében a következõket hozza fel: az 1989-1990-es alkotmányreform során a szövegbe beépült új jogintézményekre vonatkozó szabályozást az újabb tapasztalatok birtokában ismét végig kell gondolni. Bizonyos hiányzó tárgyköröket szabályozni kell, a meglévõ szabályozást pedig ki kell egészíteni. Felül kell vizsgálni az emberi jogok katalógusát. Jobbá kell tenni a hatályos szöveg belsõ összhangját és el kell végezni a szöveg bizonyos felülvizsgálatát az európai integráció szempontjából. Meg kell változtatni az alkotmány szerkezeti felépítését és jelképesen is szakítani kell a rosszemlékû 1949. évi XX. törvénnyel.
Mint látható, az alkotmánykoncepcióban felhozott indokok egyike sem olyan súlyú, ami önmagában sürgetõvé tenné egy új alkotmány meghozatalát. E kisebb korrekciók elvégezhetõk alkotmánymódosítással is, ezek miatt nincs szükség új alkotmányra.
Miért sürgetik tehát a kormányzó pártok az új alkotmány gyors megalkotását? Nyilvánvalóan propaganda szempontokból. Feltehetõen azért is, hogy elmondhassák, hogy a millecentenárium évében, ezeréves államiságunkhoz közel, az õ koalíciós kormányzásuk idején született meg az ország új alkotmánya. Úgy gondolom azonban, hogy a propaganda szempontoknak messze háttérbe kell szorulniuk az elõtt a legfontosabb szempont elõtt, hogy az országnak egy, az idõ során kiérlelt, jó alkotmányra van szüksége.
Míg tehát a kormányzó pártok az idõ elõtti gyors alkotmányozásban érdekeltek, addig a Kereszténydemokrata Néppárt egy megfelelõ idõtartam alatt elkészülõ, jó új alkotmányban érdekelt.
A következõ kérdés az, hogy a jelenlegi társadalmi-politikai helyzet és idõszak alkalmas-e egy új alkotmány megalkotására. Véleményem szerint erre nem alkalmas, a következõk miatt. A társadalmat éles politikai ellentétek szabdalják. A rendszerváltozás óta eltelt idõben többségében még nem alakultak ki végsõ formájukban az európai politikai tagozódásnak megfelelõ, stabil szavazóbázissal és világos értékrendszerrel rendelkezõ politikai pártok. Folyik tehát a pártosodás folyamata, és ezt jól mutatják az egyes pártokon belüli platformküzdelmek, pártok megszûnése és új pártok keletkezése. Átmeneti pártok átmeneti alkotmányozási akarata és elképzelései megkérdõjelezik a részvételükkel létrehozott új alkotmány stabilitását, különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy maga a társadalom, a civil szféra sem teljesen kialakult.
A Nyugat-Európában találóan posztkommunistának nevezett átmeneti magyarországi viszonyok még nem tették lehetõvé, hogy a társadalom kilábaljon abból a súlyos értékválságból, amelybe az elmúlt évtizedek diktatúrája taszította.
Ha megállapodott értékeket képviselõ és stabil új alkotmányt akarunk, akkor annak megalkotására a jelenlegi konfliktusos társadalmi-politikai helyzet nem tekinthetõ alkalmasnak, azt csak a kormánypártok által szorgalmazott nagyon rövid idõnél lényegesen hosszabb idõ alatt lehet létrehozni.
A következõ kérdés, hogy elegendõ-e az új alkotmánykoncepció társadalmi vitájára megszabott 45 nap. Mint ismeretes, e 45 napos idõszak április 1-jétõl május 15-ig tartott. Ha e nagyon komoly témához illene a humor, akkor azt mondhatnám, hogy itt egy áprilisi tréfáról van szó. A társadalmi vitára megszabott 45 nap alatt ugyanis a magyar társadalom széles rétegeiben egyáltalán nem vetett visszhangot az új alkotmány koncepciója, sõt, a tömegkommunkáció által sugárzott ismeretek hiányában érdektelenséggel és értetlenséggel szemléli az egész alkotmányozási folyamatot. A 45 napot megelõzõen és az alatt beérkezett mégoly színvonalas hivatásos szakértõi tanulmányok nem helyettesíthetik magának a társadalomnak, a civil szervezeteknek és az állampolgároknak az alkotmánykoncepcióról való érdemi vitáját. A civil szervezetektõl és az állampolgároktól beérkezett észrevételek önmagukban még szintén nem jelentenek vitát. Vitát az érvek és ellenérvek ütköztetése jelent, az a folyamat, amelyben a társadalom véleménye kikristályosodik, és ennek során megérti, átlátja és magáénak fogadja el a különbözõ alkotmányos jogintézményeket, mintegy társszerzõje azoknak. Ehhez nyilván teljesen elégtelen az erre megszabott 45 nap. Valódi társadalmi vita tehát nem volt, és ezért fenyeget az a veszély, hogy az állampolgárok érdemi megvitatás és beleszólás hiányában ezt az új alkotmányt sem fogják a magukénak érezni, ha így születik meg. Ez pedig súlyosan hátráltatja a demokratikus jogállami intézményeknek a társadalomban való mélyebb meggyökereztetését is. Érdemi társadalmi vita hiányában az új alkotmány csupán a jelenlegi parlamenti pártok politikai alkuja lesz, és nem fogja kifejezni a széles értelemben vett valódi népakaratot.
Mindezek alapján azt már nem is kell indokolnom, hogy az alkotmánykoncepció országgyûlési vitájára elõírt szûk 40 óra egyenesen méltatlan az alkotmányhoz. Mindenesetre arra jó volt, hogy világossá tegye azt, hogy még a parlamenti pártok között sincs konszenzus, nemhogy a társadalomban, sõt a legkomolyabb alkotmányfilozófiai eltérések vannak az egyes jogintézmények megítélésében. Ez a tény ugyancsak azt bizonyítja, hogy jelenleg egy nagyon elsietett és erõltetett alkotmányozásról van szó, egy olyan alkotmányozási folyamatról, amely nem felel meg egy új, jó és kiérlelt alkotmány létrehozásával szemben támasztott követelményeknek.
Itt engedjék meg, hogy egy elõzõ hozzászólásra röviden reagáljak ugyanakkor. A Szabad Demokraták szónoka, Hack Péter azt fejtette ki, hogy új szakmai szempontok a vitában már úgysem jönnek elõ, lehet hogy 10, de 100 év múlva sem fognak a pártok érvrendszerei, amelyek ellentétesek, közelebb kerülni egymáshoz, ha most nem tudnak a pártok megállapodni, akkor 1998-ban még inkább nem fognak tudni. Önmagában ezzel a fejtegetéssel egyetértek, mármint azzal, hogy a különbözõ parlamenti pártoknak ellentétes alkotmányfilozófiai elképzelései és ellentétes érvrendszerei vannak, csakhogy a kérdés lényege nem ez. Ez a probléma ugyanis feloldható. Tudniillik azokban a kérdésekben, amelyekben nem tudnak a pártok konszenzusra jutni, ki kell kérni az alkotmányozás Országgyûlésen kívüli másik alanyának, magának a népnek a döntését, és ez legyen irányadó a továbbiakban a kodifikáció sorsára. A probléma tehát megoldható.
Most pedig rátérek arra, hogy melyek azok a kulcskérdések, amelyeket a Kereszténydemokrata Néppárt rendkívül fontosnak tart az alkotmánykoncepcióban. Ezek a következõk. Az állam szociális jellege, a szociális jogok alapjogként való megfogalmazása, az érdekegyeztetés alkotmányos garanciái, az Országgyûlés szerkezete, vagyis hogy egy- vagy kétkamarás Országgyûlés legyen-e, a köztársasági elnök megválasztásának módja, a népszavazás kérdése, a külföldön élõ magyar állampolgárok választójoga, a kommunikációs jogok, a Magyar Nemzeti Bank jogállása, az ügyészség államszervezeten belüli pozíciója, az alkotmány megváltoztatásának, valamint az alkotmányozás alanyának a kérdése.
(14.00)
Az állam szociális jellege tekintetében határozott álláspontunk, hogy Magyarországnak nemcsak jogállamnak, hanem szociális államnak is kell lennie. Az állam szociális jellegét egyaránt deklarálja például a német, az osztrák, a francia, az olasz, a svájci, továbbá a neolatin államok alkotmánya, ez tehát tipikusnak tekinthetõ a korszerû Európában. A magyar alkotmány sem ragadhat le a XVIII. századi liberális államfilozófia szintjén, hiszen azóta lényegesen megváltozott a piacgazdaság, szociális elemekkel bõvült, és megváltozott az állam szerepfelfogása is, mivel beavatkozik, és helyesen, a rászorultak érdekében.
Az állam szociális jellegének a kimondása egyrészt olyan állami kötelezettségvállalást jelent, amely a szociális jogok érvényesülésének az egyik garanciája, másrészt pedig kötelezõ értelmezõ keretként szolgál az Alkotmánybíróság törvényértelmezõ tevékenysége számára. Az Alkotmánybíróság tehát erre hivatkozással megsemmisítheti az alkotmányellenesen antiszociális törvényeket. Ez tehát rendkívül fontos garancia az állampolgárok számára.
Mindezek alapján az az álláspontunk, hogy az alkotmánykoncepció mondja ki azt, hogy a magyar állam szociális állam is egyben. A Kereszténydemokrata Néppárt ragaszkodik a szociális jogok alapjogként való megfogalmazásához.
Ezzel szemben az alkotmánykoncepció, a korszerû európai alkotmányokkal ellentétben, a szociális jogokat nem a bíróság elõtt is kikényszeríthetõ alapjogként, hanem csupán az államnak a gazdaság teherbíró-képességétõl függõ távoli céljaként fogalmazza meg. Ez azt jelenti, hogy az állam e jogokat nem köteles biztosítani az állampolgárok számára, illetve a mindenkor hatalmon lévõ kormányzat mérlegelésétõl függ, hogy szerinte már megértek-e a gazdasági feltételek e jogok biztosítására.
Mint azt már korábban is kifejtettük, a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint a szociális jogok biztosítása az állampolgárok számára nem függ, és nincs ok-okozati összefüggésben a gazdaság teherbíró-képességével. Hiszen a társadalmi igazságosság és szolidaritás kinyilvánítására és vállalására mindenfajta gazdasági helyzetben szükség van, sõt annál inkább szükség van, amikor a gazdaság lehetõségei korlátozottak. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt az olyan alapvetõ szociális jogokat, mint például az alapvetõ egészségügyi és szociális ellátáshoz való jog, a fizetett szabadsághoz való jog, az ünnepnapokra járó díjazáshoz való jog, a munkaidõ ésszerû korlátozásához való jog és a vállalat ügyei iránti informálódáshoz való jog bíróság elõtt kikényszeríthetõ alapjogként, alanyi jogként kívánja biztosítani az állampolgárok számára. Ugyanakkor a szintén csupán az állam céljaként megfogalmazott olyan értékeket, mint például a nemzeti kultúra, valamint a család védelme, a nagyobb garanciát jelentõ alapvetõ alkotmányos elvek között kívánunk szabályozni.
Visszatérve a szociális jogokhoz, elmondható, hogy azok a klasszikus szabadságjogokat - mint például a sajtó-, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadság -, követõen már a századforduló körül alapjogként fogalmazódtak meg az elsõ szociális beállítottságú és kultúrájú alkotmányokban. Az utóbbi évek európai jogfejlõdése pedig már egyértelmûen a szociális jogok kiterjesztése irányába mutat, és a nemzetközi dokumentumokban is szerves egységet képez mint emberi jog - a klasszikus szabadságjogokkal. Ha e jogokat csupán az állam céljaként, és nem alapjogként fogalmazza meg az alkotmánykoncepció, az egyes vonatkozásokban még a jelenleg hatályos alkotmányhoz képest is visszalépést jelent.
A Kereszténydemokrata Néppártnak tehát az az álláspontja, hogy az európai kereszténydemokrata ihletésû szociális piacgazdaságnak megfelelõen az alapszintû szociális biztonság az állampolgárokat az állammal szemben kikényszeríthetõ alapjogként illesse meg. Ellenkezõ esetben visszatérünk egy 200 évvel ezelõtti, elavult liberális állammodellhez, amelyben a szociális ellátás nem alanyi jogként, hanem csupán alamizsnaként járt az állampolgároknak. Egy ilyen konstrukció egy antiszociális alkotmányos szabályozást eredményezne, amely esetleg évtizedekre konzerválna egy olyan torz társadalomszerkezetet, amely a vékony meggazdagodott réteg mellett nem nyújtana szociális biztonságot és kapaszkodót azoknak a millióknak, akik már most is a létminimum körül vagy az alatt élnek Magyarországon.
Ugyanakkor természetesen csak azokat a szociális jogokat kell alapjogként szabályozni, amelyek egy piacgazdaságban is reálisan biztosíthatók, és nyilvánvalóan el kell kerülni a volt, úgynevezett szocialista országok propagandisztikus gyakorlatát, amelynek során minden jogot deklaráltak, de azokat az állam nem tudta és nem is akarta biztosítani, és a bíróság elõtt sem lehetett azokat kikényszeríteni.
Áttérve a társadalmi-gazdasági érdekegyeztetés témakörére, a Kereszténydemokrata Néppártnak az az álláspontja, hogy az érdekegyeztetés intézményét alkotmányos szintre kell emelni, különösen akkor, ha az Országgyûlés egykamarás lesz. Természetesen a részletes szabályokat külön törvény tartalmazná.
Az érdekegyeztetés a modern szociális piacgazdaság egyik alapvetõ jellemzõje. Az érdekegyeztetés intézménye a századfordulótól kezdve fokozatosan nyert teret, a második világháborút követõen pedig a nyugat- európai országokban intézményesített módon uralkodóvá vált. Ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban a gazdasági, a munkaügyi és a szociális tárgykörökben a politikai döntéshozatalt és a törvényhozást különbözõ formákban egy sokoldalú érdekegyeztetés elõzi meg, amelybe a társadalom minden rétegét több szinten bevonják.
Az Országgyûlés szerkezetét illetõen a Kereszténydemokrata Néppárt egyetért azoknak a pártoknak az elképzelésével, amelyek a kétkamarás Országgyûlést a nemzeti konszenzus kialakíthatósága szempontjából jobbnak tartják, mint az egykamarást. Álláspontunk szerint ez azért van így, mert ebben az esetben a törvényalkotás során többféle társadalmi érdeket és szempontot lehet érvényesíteni, de legalábbis figyelembe venni, hiszen a politikai világnézeti alapon megválasztott képviselõházon kívül a második kamarában például az önkormányzatok, a köztestületek és a különbözõ foglalkozások képviselõi is intézményes módon és az Országgyûlésen belül érvényesíthetik álláspontjukat.
A köztársasági elnök megválasztásának módja tekintetében a Kereszténydemokrata Néppárt az elnök közvetlen, nép általi választását támogatja. Az elnök nemzeti szimbólum is egyben, s mint ilyen, véleményünk szerint csak közvetlenül, a nép által legitimálható. Az elnök a kormányzati válságkezelésre, illetve a konszenzusteremtésre is hitelesebben tud törekedni, ha közvetlenül és sok szálon kapcsolódik a társadalomhoz, mintha különbözõ politikai pártoknak a foglya. A köztársasági elnököt az európai parlamentáris demokráciákban több helyen választja közvetlenül a lakosság, mint az Országgyûlés. A közvetlen, nép általi elnökválasztás jobban a nyilvánosság elõtt zajlik, és a nemzeti sorskérdésekben világossá teszi a jelölt álláspontját.
A népszavazás tekintetében az alkotmánykoncepció rendkívül leszûkíti az ügydöntõ népszavazás lehetõségét, állampolgári kezdeményezésre ugyanis csak egy, már meghozott törvény hatályon kívül helyezése érdekében teszi lehetõvé, és mind az ügydöntõ, mind pedig a véleménynyilvánító népszavazás kezdeményezési feltételeit erõteljesen megszigorítja. Ez véleményünk szerint a közvetlen néprészvétel szinte teljes visszaszorítását, illetve a nép közvetlen akaratnyilvánításának a szinte teljes megszüntetését eredményezi.
Természetesen nem értünk egyet azzal, hogy a demokráciát a közvetett képviseleti demokráciára, azaz a parlamenti pártokra szûkítse le a koncepció, és a népet teljesen kizárja abból, hogy közvetlenül is beleszóljon az életét befolyásoló fontos, demokratikus intézmények létrehozásába és formálásába. Ezt mint néppárt is ellenezzük.
Nem értünk egyet azzal sem, hogy az alkotmánykoncepció szerint csak az ország területén élõ nagykorú magyar állampolgároknak legyen választójoga, mivel ez kizárja a választójogból a külföldön élõ magyar állampolgárokat. A külföldön élõ magyar politikai emigráció számtalan alkalommal bizonyította Magyarország iránti elkötelezettségét, hiszen például 1945 és '56 után világszerte ébren tartotta a magyar ügyet szóban és publikációkban, valamint a nemzetközi szervezetekkel és sok kormánnyal való kapcsolattartásban, de nemegyszer anyagi áldozatokat is vállalt. Európában valamilyen formában valamennyi ország megadja a választójogot külföldön élõ állampolgárainak.
(14.10)
A magyar állampolgárok politikai jogai tekintetében súlyos diszkrimináció lenne, ha a magyar állampolgárok egy része rendelkezne választójoggal, más része nem, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanakkor nem magyar állampolgár - bevándorlók -, igaz, hogy az önkormányzati választásoknál, de rendelkeznek választójoggal. A nemzetközi gyakorlat ezzel teljesen ellentétes, ugyanis Európában a választójog megadását az állampolgársághoz kötik, tehát aki nem adott állam állampolgára, az nem szavazhat, aki viszont igen, az szavazhat akár belföldön, akár külföldön él.
Az 1956-os magyar politikai emigráció, úgy gondolom, a forradalomban való helytállásáért, helytállásával és ezzel a magyar jövõért sokkal többet tett annál, minthogy egyáltalán vita tárgya legyen a választójoga. A választójog megadása tulajdonképpen csak egy szolid gesztus lenne irányukban, nem is szólva arról, hogy akik miatt kénytelenek voltak elhagyni az országot, azok - természetesen - rendelkeznek választójoggal. Javasoljuk tehát, hogy azok a külföldön élõ magyar állampolgárok, akik magyar útlevél kiváltásával is igazolták az anyaországhoz való ragaszkodásukat - esetleg további feltételek elõírásával - szavazhassanak a magyarországi országgyûlési választásokon - listára.
A kommunikációs jogok tekintetében azzal az állásponttal értünk egyet, amelyik a közszolgálati médiumok pártatlanságának és a sajtópluralizmus létének a garanciáit is a szabályozás tárgykörébe kívánja vonni. Erre azért van szükség, mert például a sajtópluralizmus Magyarországon már csaknem teljesen megszûnt, hiszen az a néhány ellenzéki beállítottságú lap, amely még megmaradt, szinte a megsemmisülés határán áll. Mivel e téma kifejtése más felszólalásban már részletesen megtörtént, erre most külön nem térek ki.
A Magyar Nemzeti Bank jogállása tekintetében azzal az állásponttal értünk egyet, amelyik a Nemzeti Banknak nem abszolút, hanem relatív önállóságot biztosít. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank pénzügypolitikájának illeszkednie kell a kormány általános gazdaságpolitikájának a kereteibe, nem lehet azzal ellentétes, együtt kell mûködnie a kormánnyal. A Nemzeti Bank tehát a kormány általános gazdaságpolitikájának a keretein belül élvez önállóságot, ellenkezõ esetben a kormány nem tudna eleget tenni azon alkotmányos kötelezettségének, miszerint politikájáért, amelynek része kell hogy legyen a Nemzeti Bank által folytatott pénzügypolitika... tehát a kormány ebben az esetben nem lehetne felelõs az Országgyûlésnek a politikájáért, amely pedig alkotmányos kötelessége.
Az ügyészség államszervezeten belüli pozíciója tekintetében az az álláspontunk, hogy az ügyészség az egységes igazságszolgáltatás része és nem önálló hatalmi ág, mint a jelenlegi szabályozásban. Ezért helyét nem az Országgyûlés, hanem az igazságügyi kormányzat mellett kell meghatározni.
Az alkotmány megváltoztatása kérdésében elvi álláspontként le kívánom szögezni, hogy nem tartjuk helyesnek, valamint bizonyos feltételek mellett elfogadni, annak késõbbi megváltoztatását pedig szigorúbb feltételekhez kötni. Ha jövõre nézve szigorúbb feltételek kívánunk elõírni, akkor e szigorúbb feltételek ránk nézve is legyenek érvényesek.
Az alkotmányozás alanyával kapcsolatban a koncepció azt tartalmazza, hogy az alkotmányozásnak két alanya van, éspedig az Országgyûlés és a Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége. Az alkotmány eszme, amely már a középkorban kialakult, és modern értelmezésében, mint az alkotmányos államszervezet követelése a XVIII. század végére, a polgárosodásért vívott küzdelmek középpontjába került, szükségképpen feltételezi, hogy egy új alkotmánynak széles körû, a parlamenti pártok körét lényegesen meghaladó konszenzuson kell alakulnia. Az alkotmány az államalkotás, a nemzet legfontosabb dokumentuma, ezért valódi társadalmi szerzõdést, valódi népakaratot kell kifejeznie. Ellenkezõ esetben súlyosan sérül a népfelség, a népszuverenitás elve.
Mindezekbõl következik, hogy az alkotmányozás legfontosabb alapkérdéseiben még a végleges normaszöveg elkészülte elõtt ki kell kérni az alkotmányozás Országgyûlésen kívüli másik alanyának, a népnek a döntését. Vagy másképpen fogalmazva: míg a törvényhozó hatalom az Országgyûlést, addig az alkotmányozó hatalom az Országgyûlést és a népet együttesen jelenti.
A végleges normaszövegrõl történõ népszavazás csak formális lenne, hiszen érdemben nem tud dönteni az alkotmányról, mivel nincs mód a részletekben, illetve az alapkérdésekben való állásfoglalásra, csak az egész alkotmány elfogadására vagy elutasítására. Az új alkotmánnyal kapcsolatos valódi társadalmi konszenzus mellõzhetetlen feltétele tehát az, hogy a végleges normaszöveg elkészültét megelõzõen olyan alapkérdésekben, mint például a szociális szféra szabályozásának mikéntje, az Országgyûlés egy- vagy kétkamarás mivolta, a köztársasági elnök megválasztásának módja, és még néhány nagy horderejû kérdésben a végsõ döntést maga a magyar nép hozza meg.
Mindezek alapján a Kereszténydemokrata Néppárt ellenzi a koncepció általános vitájának a lezárását is mindaddig, amíg a nép népszavazáson nem döntött az új alkotmány említett alapvetõ kérdéseiben. Köszönöm a figyelmet.