DR. CSIHA JUDIT, igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõ Úr! Õszintén sajnálom, hogy napirend után hangzik el ez a felszólalás, mert majdnem hogy azt tudnám mondani, hogy minden szavával egyetértek. Valóban egy olyan, most már több éve tartó folyamat részese a mindenkori parlament, ami egy erõltetett ütemû, kényszeres jogalkotásba torkolló munkát végez. Ezen a héten az alkotmánykoncepció vitájában hangzott el az a vélemény - G. Nagyné dr. Maczó Ágnes fölszólalásában -, hogy az lenne az igazi törvényalkotás és törvényhozói munka, hogyha a törvényhozás kizárólag azokkal a fontos politikai döntésekkel foglalkozna, vitatkozna és döntené õket el, amelyek a társadalom életét alapvetõen befolyásolják. Valóban ez lenne az ideális állapot. De képviselõ úr az elmúlt fél év alatt immár harmadik alkalommal teszi - helyesen és okkal - szóvá a jogalkotás színvonalát, ütemét és témáit, hiszen azonnali kérdésben és interpellációkban már elhangzottak ezek az - én úgy fogom fel - intelmek a törvényhozáshoz és a jogalkotás elõkészítéséhez. Én hiszek abban makacsul, hogy ezek az intelmek - különösen, hogyha rendszeres idõközönként meg is ismétlõdnek - meghallgatásra találnak. Meghallgatásra találnak a jogszabályok technikai elõkészítõi fülei számára meghallgatásra találnak a bizottsági szakértõk fülei számára és meghallgatásra találnak a képviselõk számára is. Mert azért azt is el kell ehhez mondani a teljesség kedvéért, hogy a parlamenti képviselõ olyan, hogy szeretne mindent törvényben szabályozni - a lehetõ legapróbb részletekig -, akkor érzi magát biztonságban. Éppen azért szoktuk több helyütt megfogalmazni és ez párthovatartozástól függetlenül, akik ezzel foglalkozunk, többször elmondtuk, hogy határozza meg az alkotmány - vagy ennek hiányában a jogalkotási törvény - azokat a kizárólagos törvényhozási tárgyakat, amirõl törvényt kell alkotni és minden egyéb tárgyról vitatkozzunk és döntsük el, hogy milyen szintû jogforrás szabályozza ezeket az ügyeket.
Az elõkészítõ tevékenységnek a kulcskérdése a kodifikációs munka szintje, ami egy technika. Kodifikátorban, mint tudjuk - jó kodifikátorban - szegények vagyunk országosan, és ez megint nem kormányfüggõ, hiszen ez egy olyan szakma, amit el lehet sajátítani, amit gyakorolni kell és a kellõ rutin megszerzésével lehet koherens jogszabályokat hibátlan szerkezetben megalkotni. Az áprilisi interpellációja kapcsán elmondtam, hogy megpróbálkozunk egy olyan képzési formával, ami kifejezetten erre a technikára oktatja a jogászságot, amitõl azt várjuk, hogy legalább a technikai elõkészítés kiegyensúlyozottabb színvonalú legyen. Az ellen persze nincs orvosság, hogyha a parlamenti fázisban a képviselõk úgy nyújtják be a módosító indítványaikat - különféle okokból, ebben a lobbyérdektõl kezdve, a személyes választókerületi érdeken keresztül vagy a szakmai érdeklõdésig minden megtalálható -, hogy nem gondolják át, hogy annak a jogszabálynak a rendszerében milyen változást eredményez - jó vagy rossz irányban - az a módosító indítvány. Én mégis azt hiszem és abban bízom, hogyha lecsillapul néhány év múlva - nem közeli idõben sajnos, de néhány év múlva - lecsillapul ez a törvényhozási láz. Ha elfogadjuk azt valamennyien, akik a törvényhozásban érdekeltek vagyunk és lehetünk, hogy a törvény az a legmagasabb szintû jogforrás, tehát a törvénybe olyan szabály való, ami valóban az emberek, az ország lakosságának egészét vagy nagy részét érinti, és minden más szabály más szabályozási keretek között nyerjen megfogalmazást. Ha ezt elérjük - és talán elérjük -, akkor megvalósulhat az az igény, amit képviselõ úr immáron harmadszor szóvá tesz és én hadd biztassam, hogy idõnként ezt tegye szóvá. Köszönöm. (Taps.)