DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Néhány megállapításra szeretnék kitérni, amit a miniszterelnök úr felvezetett nekünk a Házban.
Ezek közül az elsõ az a megállapítás, amely azzal kapcsolatos, hogy itt a paternalista állam leépítése folyik, és nem folyik a Kádár-rendszer restaurációja. Nos, én azt hiszem, a Kádár-rendszerre sokminden jellemzõ volt, nem lehet egyetlen, talán éppen a szociálpolitikai, a szociális jóléti kiadások és néhány államháztartási kérdést kizárólagosan ebbõl a szempontból figyelembe venni. Viszont vannak olyan tünetek, amelyek politikai értelemben bizony igen kétségessé teszik, hogy a demokratizmus kiszélesítése, vagy pedig valami erõsen centralizált állammodell felé megyünk. Még egyszer mondom, nem a szociálpolitikáról van szó.
Maga az a tény, hogy az egész rendszerváltozásnak az útját miniszterelnök úr ismételten - és ez már a kormányprogram vitájában is elhangzott - '87-88- 89-re teszi. Világos, hogy úgy tekinti, mint az abban az idõben megjelenõ reformkommunista folyamatnak a továbbvitelét, mintha nem lett volna '90-ben egy valódi politikai rendszerváltozás az országban, ahonnan mi számítjuk az idõszámítást. Ilyen értelemben igenis visszacsempészõdik a Kádár-rendszer néhány alapvetõ eleme, és én azt hiszem, hogy ezek közé tartozik az a reflexszerû megállapítás is ismételten, amelyik arról szól, amivel indult a miniszterelnöki beszéd, hogy ebben a parlamentben élezõdik a vita. Én igazán nem tudom, hogy miben élezõdik, én gyakran éjjel, amikor hazamegyek, nézek nyugat-európai közvetítéseket, ottani parlamenti dolgokat, hát bizony még nagyon messze vagyunk attól az élességtõl, ami egy olasz, francia vagy angol parlamentben lezajlik.
(15.30)
Én azt hiszem, ez egy nagyon régi, éppen Kádár-korszakbeli reflex, amikor a vitát önmagában élezõdõnek tekintjük. Egyáltalán nem érzem annak. Ugyanennek a reflexszerû megnyilvánulása az, hogy ha az ellenzék igen korlátozott idõbeli lefolyás alatt a parlamentben elmondja a maga észrevételeit, ez obstrukciónak minõsül. Én úgy hiszem, hogy ha az európai parlamentekben megnézzük azokat a törvényeket, amelyeket itt futószalagon gyártunk a parlamentben, amit itt átfut a parlament két hónap alatt, mondjuk egy jól bejáratott demokráciában két-három év alatt tárgyal meg egy parlament. No, akkor ott mi van, ha ez itt obstrukció?
Én azt hiszem, hogy minden téren érezhetõ ez a centralizálási folyamat. Többször utaltunk itt már arra, hogy olyan kérdésekben, ahol a jog már megelõzte saját magát Magyarországon - például a kamarai törvényben - '94 tavasza óta a kormány képtelen volt a jogosítványokat úgy átadni a kamaráknak, mint ahogy azt a törvény elõírja, mert igenis egy centralizált állam modellban gondolkodik, és nem abban, ami az európai integráció szempontjából kívánatos lenne.
A másik kérdés, ha már az obstrukciónál tartunk, hogy hogyan értékeljük azt a dolgot, hogy itt milyen nagy elmaradások vannak az ellenzéknek az obstrukciója folytán az államháztartási reformban. Én azt hiszem, a római jog óta nincs visszafelé törvénykezés, mégis azt kell látnunk, hogy például születik június 4-én egy kormányhatározat államháztartási reform ügyben, amelyik másfél kolumnát májusra vonatkozólag visszakötelez. Én nem tudom, hogy lehet teljesíteni májusi határidõket egy júniusban született kormányhatározatról. A többiek júniusra szólnak, de olyan határidõvel, hogy a fölsorolásuk végére jutunk, már június elmúlik. Én azt hiszem ez az a látszattevékenység, ami ellen, ha fölszólalunk, ez nem obstrukció, csak éppenséggel egy kampányízû versenyfutásnak egy nagyon rossz megjelenése.
Miniszterelnök úr arról is beszélt, hogy az ország nincs rosszabb helyzetben, mint 1994-ben volt. Én azt elhiszem, hogy el lehet mondani bizonyos makroszámokat, de egy biztos: az ország polgárai sokkal rosszabb helyzetben vannak. Tehát lehet, hogy a makroszámokban megmutatkozik valami javulás, amit nagyon átmenetinek és idõlegesnek lehet érezni, hiszen a privatizáció, a vámpótlék idõben korlátozott, egyszeri és megismételhetetlen kérdések, és ez igazán nem oldja meg azokat a problémákat, amelyekkel szembenézünk.
Én azt hiszem, az igazi probléma abból van, hogy a kormányzat nem látta azt át, hogy a lakossági jövedelemstruktúrában a jóléti szociális kiadások faragása lehetetlen egyidejûleg a reálbérek radikális csökkenésével párhuzamosan egy olyan idõszakban, amikor a termelékenység nõ. Errõl már a múltkor volt szerencsém napirend elõtt szólni, ez egy abszolút lehetetlen dolog. S még egy megjegyzés: nem siker a 40 százalék tõke idejövetele az elõzõ ciklushoz képest, hiszen félidõben vagyunk, és ha félidõben annyi tõke jött (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) volna be, mint az elõzõ ciklus felében, akkor ez a 40 ma 50 százalék lenne. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalról.)