Dr. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról beterjesztett T/2458. sz. törvényjavaslat kapcsán a kisebbségek helyzetének változásával szeretnék foglalkozni. Azzal, hogy mi változhat meg, és mi még fontosabb, milyen irányban, a módosítások elfogadása esetén. Elõttem szóló képviselõtársammal megegyezõleg én is a nil nocere elvét szeretném követni, vagyis azt, hogy ne ártsunk, hanem - ha lehet, akkor - javítsunk.
A törvényhozás menetében 1993-ban szinte egyszerre fogadta el az Országgyûlés a közoktatásról szóló LXXIX. és a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló LXXXVII. törvényt. Az eddig érvényben levõ közoktatási törvényben megjelenik a kisebbségek kulturális önigazgatására vonatkozó jogi feltételek megalapozása.
Ez elsõ lépésnek volt tekinthetõ a kisebbségi önigazgatás kialakításának hosszú és nem is problémamentes útján. Márcsak azért is, mert tekintetbe kell vennünk, hogy a kisebbségi önkormányzatok a közoktatási törvény elfogadásakor még nem is léteztek. Mindenesetre érthetõ, hogy a már nyolc gyermek számára létesíthetõ önálló osztály indítását olyan küszöbnek tekintjük, amely csak a finnországi svédekéhez fogható helyzet kialakításának õszinte jó szándékát jelezték és jelzik.
Az anyanyelvû tanítás és tanulás jogának jó értelmû együttesét jelenti az a tény, hogy az oktatásban elõnyben részesült a kisebbséghez tartozó oktató még azzal a személlyel szemben is, aki a képesítési feltételeknek megfelelõ szinten, de nem anyanyelvként használja az oktatás nyelvét. Ez az elõnyszabály most a jelenlegi törvénymódosításból kimaradt. Az sem közömbös, hogy a közoktatási törvény az Országos Köznevelési Bizottság állandó bizottságaként hozta létre a nemzeti és etnikai kisebbségi bizottságot, ez pedig képviseltethette magát az OKT Tanterv, Tankönyv és Taneszköz Tanácsában is olyan nagyfokú önállósággal, amely lehetõvé tette több szomszéd ország gyakorlatával szemben a külországból behozott tankönyvek elfogadását. Ez a bizottság foglalkozot a NAT, a nemzeti alaptanterv kisebbségekre vonatkozó részével is.
A sokszor, fõleg kampányidõszakban nacionalistának bélyegzett kormányzat alakította ki a tankerületi oktatási központokkal együtt a kisebbségek térségi és országos szakmai hálózatát is. A hálózat szervesen illeszkedett a TOK szervezetébe, de kapcsolódott a kisebbségek országos szervezetéhez is, és így alapját képezte a kisebbségek önigazgatásához szükséges szakmai irányításnak.
A törvényt megelõzve már az 1012/1992. kormányhatározat alapján létrehozott önálló kisebbségi szervezeti egységek megteremtették a lehetõségét annak, hogy a kisebbségi oktatás területén is szétváljék az irányítás, a szolgáltatás, a tanácsadás és a kutatás. Mindezzel megindult egy demokratikus, önigazgatást megcélzó folyamat, amely - ahol csak létezik a világon - hosszú folyamatos munkával volt felépíthetõ.
A Magyar Demokrata Fórum azonban úgy látja, hogy ebbe a folyamatba nem illeszkedik be a jelenlegi közoktatási törvénynek a tervezett módosítása. Mint annyi más területen, itt is mintha másfelé indult volna el a szekér, és utasa hiába várja az elõre jelzett úticélt. A jelen kormány a tankerületi oktatási központok megszüntetésével a szakmai irányító egységet szüntette meg, és ahelyett, hogy megpróbált volna újat teremteni, inkább összemosta a szolgáltatás és irányítás feladatait az Országos Közoktatási Szolgáltatási Iroda keretében. Világos hogy ez, mint a minisztérium háttérintézménye lehetõvé teszi azt, hogy mindenbe központilag lehessen beleszólni. Ezt a lehetõséget valósággá teszi a feladatok említett összemosása, hiszen ugyanaz a szereplõ jelenik meg a rendeletkiadáskor, végrehajtáskor és annak ellenõrzésekor.
Ez kicsit emlékeztet arra, amikor az egyik miniszterünk elsõ helyettese által vezetett bizottság vizsgálja az illetõ miniszter alkotmánysértésének az ügyét.
A kisebbség számára idegcsillapítónak hathat, hogy a törvénymódosítás országos kisebbségi bizottságról beszél. Kérdés azonban, hogy hogyan lehet ezt a kisebbségi önkormányzatok mûködéséhez igazítani, mert a törvénymódosítás nem igazodik az elõzõ törvény óta kialakult kisebbségi szervezeti formához.
Nem tudok örülni annak sem, hogy a törvény egyszerûen megerõsíti a nemzeti alaptanterv kisebbségekre vonatkozó fejezeteit, holott tudvalevõ, hogy eltérõen a magyar tannyelvû oktatástól, az alapvetõ követelmények rögzítése nem történt meg. Ehelyett a kisebbségek nyelvén történõ oktatásra vonatkozólag a NAT csupán célokat rögzített, amikor megfogalmazta a nemzeti és etnikai kisebbségek oktatásának sajátos elveit.
Ugyanakkor az a furcsa helyzet állt elõ, hogy talán az agyelszívás különleges eseteként tarthatjuk számon azt, hogy a korábban hatályon kívül helyzett NAT-alapelvek visszaköszönnek címszavakként. A NAT követelményrendszere csak a magyar tannyelvû oktatásban részesülõk számára ismert. Az a NAT-megerõsítés, mely a törvénymódosításban és ebben a szövegben jelentkezik, a kisebbségekekre vonatkozólag pusztán irányelvek megerõsítését jelenti, no meg azt, hogy a NAT kisebbségekre vonatkozó részletes követelménye nem került sem a kormány, sem a parlament elé. Talán joggal feltételezhetem ennek alapján, hogy talán el se készült. Ha pedig nem készült el, akkor nem szabályozhat.
És itt térnék vissza az anyanyelven történõ tanulás és az anyanyelvi tanítás viszonyára. Bõvében vagyunk a szomszédsági példáknak, hogy a helyzetbõl fakadólag az államnyelvet beszélõ tanár határozza meg a nemzetiségi osztály tannyelvét is. Mint jeleztem, a törvényjavaslatba nem került bele az az elõnybiztosítás, ami a képesítés és nyelvismeret mellett a kisebbséghez tartozást jelent az oktató számára. Ugyanakkor antidemokratikus mûködést tesz lehetõvé az a szabály, hogy a nemzetiségi iskola fogalmánál olyan egyharmados szabályt alkalmaz, amely az elõzõ három évben kialakult helyzetet igyekszik befagyasztani. De a 25%-os kisebbségi arány küszöbe miatt - amit rögzít a törvénymódosítás - az oda is vezethet, hogy kisebbségi önkormányzat engedélyével kinevezett igazgató, az igazgató kinevezése tulajdonképpen a többség szándékának, véleményének, igényének tekintetbevétele nélkül történik. Miközben a törvény módosítása kitér az oktatók továbbképzésének részleteire, valamint bizonyos szociálisnak is értékelhetõ jogokra, például az ingyenes könyvtárhasználatra, nem említi a nemzetiségi pedagógusok továbbképzésének érzékeny kérdését. A törvénymódosításban az a megjelenõ szemlélet, mint amilyen a szülõk beleszólási jogának megnyíráblása, például iskolaszékek kötelezõ jellegének eltörlése, a szülõk tájékoztatásának a kiskorúakra történõ korlátozása, a szülõi kamara megszüntetése, és mindenekfölött bizonyos centralizációnak érezhetõ törekvések, mint a tanügyi körzetek visszaállítása, megyei tanügyi igazgatás hatáskörének növelése, mely a kisiskolák összevonását vetíti elõre, veszélyezteti véleményem szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek önszervezõdését is. Hiszen Magyarországon a nem magyar közösségek területi szétszórtságban vannak jelen, ellentétben a területi tömböket alkotó határon túli magyarsággal. A szórványok megmaradását pedig vitathatatlanul elõsegíti a decentralizáció, a szubszidiaritás, vagy még egyszerûbben szólva, a helyi önszervezõdés.
Még egy megjegyzést tennék. Még nemzetközi összehasonlításban is utalok német, dán, de akár román példára is. Hiányossága a törvénymódosításról szóló javaslatnak, hogy egyszerûen megfeledkezik a nem magyar állampolgárságú, de magyar nemzetiségû oktatókról és diákokról.
A kormányprogram szellemébõl is következnék pedig, hogy a határainkon kívül élõ magyar közösségek anyanyelvi oktatása megjelenjék mint felelõsségvállalás a törvényszövegben.
Ha nem kíván a kormány szembekerülni azzal, amit úgy fogalmazott meg, hogy idézem: "A kormány a határon túli magyarságot kulturális értelemben a magyar nemzet részének tekinti" - idáig az idézett a kormányprogram 116. oldaláról, akkor nem érthetõ, hogyan maradhatott ki részvételük azokból a testületekbõl, amelyek a tantervre, taneszközökre, a közoktatás mûködtetésére vonatkozó döntéseket hozzák. Akár véletlen, akár szándékos ez a feledékenység, súlyos feledékenység. Alátámasztja azt az aggodalmunkat, amely talán nem alaptalan, hogy a kormánynak nemzetpolitikája legalábbis hiányos, ha egyáltalán létezik. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)
(20.10)