KÖRÖSFÕI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A közoktatásról szóló törvény módosításának olyan fejezeteirõl szeretnék szólni, amirõl ma itt még nem sok szó esett. Az a kevés is többnyire tévedésen alapult, és ez pedig a szakképzés.
A szakképzés, amit én nem tudok csak oktatási kérdésként kezelni, hiszen megítélésem szerint jelentõs mértékben szociális, társadalmi probléma is. Azért állítom ezt, mert a munkaerõpiacon hasznosítható szakképzettség megszerzése talán leginkább a társadalmilag hátrányos helyzetben lévõ családok gyerekei számára jelent egzisztenciateremtõ lehetõséget. Gondolok itt az iskolázatlan szülõk, a csonka családok, a sokgyerekes családok, munkanélküli családok gyerekeire. Õk úgy tudnak csak a munkanélküliség rémétõl eséllyel menekülni, hogyha szakképzettséghez jutnak.
Az Állami Számvevõszék nemrégiben vizsgálta a szakképzést és ennek keretében megállapította, hogy a munkanélküliek kétharmada nem rendelkezik szakképzettséggel, és a munkanélküliek létszámán belül is folyamatosan nõ a pályakezdõ munkanélküliek száma.
Ugyancsak az Állami Számvevõszék megállapításai között szerepelt az is, hogy a szakképzõ iskolákban lévõ lemorzsolódás körülbelül 25%-os, ami elsõsorban a hiányos elõképzettség, a pályaalkalmatlanság és a rendezetlen családi háttér miatt következik be.
Mindezek alapján én a Közoktatási Törvény módosítását elsõsorban abból a szempontból kívánom vizsgálni, hogy képes-e ezeket a problémákat kezelni, vagyis a szakmához jutást, a lemorzsolódás csökkentését orvosolni.
A törvénymódosítás szerint iskolai rendszerû szakképzés négy esetben készíthet fel szakmai vizsgára. Az elsõ eset a tankötelezettség megszûnése után, a második: alapmûveltségi vizsga letételét követõen, harmadik esetben az érettségi vizsgára felkészítõ utolsó évfolyam után, és végül érettségi vizsga birtokában.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a törvénymódosítás lehetõvé teszi, hogy a szakmunkásképzõ iskola a szakképzés megkezdése elõtt a 9-10. évfolyamon általános mûveltséget megalapozó oktatást folytathasson, s emellett ezen a két évfolyamon szakmai elõkészítõ ismeretek oktatása is folyhat. Ezek a szakmai elõkészítõ ismeretek központi tantervben kerülnek meghatározásra a mûvelõdési miniszter egyetértése mellett.
Ezeket a lehetõségeket, melyekkel a szakmunkásképzõ iskolák nyilván élni is fognak, azért tartom fontosnak, mert egyrészt így megoldható lesz a jelenleg ott tanító közismereti tanárok órával való ellátása, tehát nem kell felmondani nekik, másrészt pedig ily módon csökkenthetõ a szakképzésben részt vevõ tanulók hiányos elõképzettség miatti nagyfokú lemorzsolódása.
Igen fontosnak tartom a törvénynek azt a pontját is, mely szerint, ha a tanuló a tankötelezettség ideje alatt az 1-10. évfolyam ismereteinek elsajátítását nem fejezte be, és szakképzettséggel nem rendelkezik, részére a tankötelezettség megszûnése után, a nappali rendszerû iskolai oktatásban, szakképzési évfolyamon felzárkóztató oktatás szervezhetõ. Ennek keretében a szakmai vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítása mellett felkészül az általános mûveltséget megalapozó pedagógiai szakasz követelményeibõl is.
A felzárkóztató oktatás keretében a szakképzési évfolyamok száma megnövelhetõ egy évfolyammal. Ez a lehetõség azért fontos - megitélésem szerint -, mert ha a tanuló a tankötelezettség ideje alatt bármilyen oknál fogva nem tudja megszerezni az alapfokú iskolai végzettséget, és jelenleg sajnos sok ilyen tanuló van, felzárkóztató oktatással a szakiskola egyidejûleg pótolhatja a lemaradást és teheti lehetõvé a szakképzésbe való bekapcsolódást.
Ez a lehetõség igen fontos az általam említett hátrányos helyzetû családok gyerekei számára. S itt szeretnék reagálni Takács Péter képviselõ úrnak, aki azt állította, hogy az esélyegyenlõtlenség ellen ez a törvénytervezet nem kíván semmit sem tenni.
A törvényjavaslat újrafogalmazza a szakközépiskolák feladatait is. Egyértelmûvé teszi, hogy a szakközépiskolában olyan szakmai vizsgára készülnek fel a tanulók, amely csak érettségi, illetve a középiskola utolsó évfolyamának a befejezése után szerezhetõ meg. A szakközépiskola a 9-12. évfolyamáig középiskolai évfolyamon általános mûveltség megalapozását végzi, ugyanakkor ezeken az évfolyamokon - hasonlóan a szakiskolához - folyhat szakmai elõkészítõ oktatás is.
Nagyon lényegesnek tartom azt, hogy a szakközépiskolának valamennyi évfolyamán lehetõség legyen arra, hogy ilyen szakmai elõkészítõ ismereteket oktathassanak, hiszen csak így lesz értelme annak, hogy egy tanuló a gimnázium helyett a szakközépiskolát válassza.
Egyébként mind a szakközépiskolánál, mind a szakiskolánál én nagyon fontosnak tartom, hogy az átmeneti szakasz, tehát a jelenlegi oktatási rendszerbõl az újba való áttérés megfelelõen kezelve legyen.
A szakképzés terén a pedagógus munkakörben való alkalmazás feltételeit a törvényjavaslat a következõk szerint állapítja meg: szakközépiskolában mindenféle elméleti oktatás esetén egyetemi végzettség kell, a szakmai elõkészítõ ismeretek oktatásánál is, kivéve, ha az 9. és 10. évfolyamon történik, ott elegendõ a fõiskolai képzettség.
Ugyancsak a szakközépiskolában gyakorlati oktatás esetén fõiskolai végzettség szükséges. Szakiskolában, szakmunkásképzõ iskolában a szakmai elméleti, és szakmai elõkészítõ tantárgyat tanító pedagógusnak a képzés szakirányának megfelelõ tanári, illetve fõiskolai végzettséggel kell rendelkezni, s ugyanilyennel kell rendelkezni akkor is, ha 9-10. évfolyamon végzi az általános mûveltséget megalapozó oktatást.
A szakiskolában a gyakorlati foglalkozást tartó pedagógusnak, a képzés szakirányának megfelelõ, tehát felsõfokú végzettséggel kell rendelkeznie. A törvénytervezet szerint ez utóbbi esetben lehet kivételt tenni akkor, ha a szakmai, gyakorlati képzést végzõ pedagógus a bizonyítvány, oklevél megszerzése óta, a törvény hatálybalépéséig, tehát '96. szeptember 1-jéig, legalább hét év szakmai gyakorlatot szerzett. Ilyen esetben elegendõ az érettségi bizonyítvány és a tanfolyami képzésben szerzett szakoktatói bizonyítvány.
Meggondolandónak tartom a szakközépiskolában a szakmai, elméleti oktatás és a 11-12. évfolyamon végzett szakmai elõkészítõ ismeretek oktatása esetén az egyetemi végzettség elõírását. Ugyanis a korábbi jogszabályok alapján, a szakmai elméleti és a szakmai elõkészítõ tantárgyak oktatásához számos pedagógus szerzett fõiskolai végzettséget, s ezeknek a többsége igen jó pedagógiai munkát végez. Nagy számuk miatt elég nagy gondot jelentene az átképzésük is.
Véleményem szerint legalább azok számára elegendõ lehetne a fõiskolai végzettség, akik hasonlóan az elõzõ kivétel esetéhez, az oklevelük megszerzése óta 96. szeptember 1-ig hét év pedagógiai gyakorlatot szereztek. Azok számára pedig, akik hét éven belül szerezték oklevelüket, egy elfogadható továbbképzési, átképzési lehetõséget kellene szervezni.
Indokoltnak és örvendetesnek tartom azt, hogy a törvénytervezet szerint a normatív költségvetési hozzájárulás összegeinek meghatározásakor differenciáló tényezõként figyelembe kell venni a szakképzést. Ez annál is inkább indokolt, mert a különbözõ szakmák, szakmai szintek, szakfeladatok különbözõ finanszírozást igényelnek.
Problémásnak látom viszont a kötelezõ óraszámok megállapításánál szakközépiskolában és szakiskolában a gyakorlatioktatás-vezetõk számára heti 11 kötelezõ óraszám elõírását. A gyakorlatioktatás-vezetõ az új típusú szakképzésben meghatározó szereppel bír, elsõrendû feladata a kapcsolattartás azokkal a gazdálkodó szervezetekkel, ahol gyakorlati képzés folyik. A gyakorlati képzõ helyek viszont ma már nem nagyvállalatok, hanem kis cégek, magánvállalkozások. Ezért számtalan esetben egy-egy iskolának száz, vagy annál is több képzõ hellyel kell a gyakorlati oktatást megoldani.
(22.00)
Ennyi gyakorlati képzõhellyel, ilyen magas kötelezõ óraszám mellett rendszeres kapcsolatot tartani képtelenség. Itt szeretném megemlíteni azt, hogy a szakképzési törvény tavaly elfogadott módosítása is egy új feladatot ad a szakképzõ iskolák számára, ugyanis a gazdasági kamaráknak a tanulószerzõdést kötött tanulók ellenõrzésébe megadja azt a lehetõséget, hogy bevonhatja a szakképzõ iskolát is. Na most még ezzel a pluszfeladattal is megbirkózni ilyen magas óraszám mellett nem lehet.
Végül szólni szeretnék az osztály-, illetve csoportlétszám-határokról. A törvénytervezet szerint a 11-13. évfolyamon, valamint a szakközépiskola és szakiskola elméleti képzõ és szakképzõ évfolyamain a megengedett maximális osztálylétszám 35 fõ. De ezt is túl lehet lépni 20 százalékkal, ha az adott évfolyamon csak egy iskolai osztály indul. Ez azt eredményezheti, hogy 42 fõs osztályok jöhetnek létre. Ilyen létszám mellett elfogadható színvonalú oktatást folytatni képtelenség. Ez csak arra jó, hogy az ott tanító tanárok elõbb-utóbb megtépázott idegrendszerû pedagógusokká váljanak, és a tantermek jelentõs része sem alkalmas ilyen magas létszámú osztályok befogadására. És sajnos, ez a probléma a szakképzõ iskolákban igen reálisan jelentkezhet, hiszen ha például egy évfolyamon, mondjuk, 42 autószerelõ tanuló jelentkezik, legnagyobb jóindulat mellett se lehet hatot közülük áttenni, mondjuk, fodrász vagy asztalos osztályba. Márpedig, ha jelentkezik ennyi tanuló és, mondjuk, zömük tanulószerzõdés útján kerül ide, akkor tetejébe a törvény azt mondja ki, hogy tanulószerzõdést kötött tanulónak a fölvételét nem lehet elutasítani. Tehát kötelezõ felvenni. Tehát igenis létrejöhetnek ilyen magas osztályok.
Szakmailag érthetetlen számomra az is, hogy a törvénytervezet szerint, ha a szakközépiskolai és szakiskolai gyakorlati képzés esetén az elõírtnál kisebb létszámú, tehát három-hat tanulóból álló csoportot szerveznek azért, mert a szakképzés központi tanterve szerint a gyakorlati képzés kis létszámú foglalkozást igényel, akkor ehhez a törvénytervezet szerint be kell szerezni a pénzügyminiszter egyetértését.
Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy a pénzügyminiszter egyetértésén múljék például az, hogy egy, mondjuk, olyan köztudottan balesetveszélyes szakmánál, mint az öntõ szakma, gyakorlati oktatását ne 12 fõs, hanem ennél kisebb csoportokban végezzék. Szakmai és munkavédelmi szempontból kell ezt eldönteni, és semmiképpen nem a pénzügyminiszter egyetértésén.
Tisztelt Országgyûlés! Összefoglalva mondanivalómat úgy állapítom meg, hogy a benyújtott törvénytervezet az általam elmondottak szerint több helyen módosításra szorul. Ezekre a módosításokra benyújtottunk javaslatokat, de véleményem szerint ezek elfogadásával a törvénytervezet mindent összevetve több pozitívumot tartalmaz és jelentõs mértékben elõsegítheti azoknak a gondoknak az orvoslását, amikrõl a felszólalásom elején szóltam. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)