DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hittem, hogy kétpercesre gondolt, hogy szokás szerint úgy hiszi, hogy kívánok kétperces reakciót.
Három dologban szeretnék még a közoktatási törvény kapcsolatában reagálni, miután a vezérszónoki rendszerben csak tizenöt percre volt mód, és úgy gondolom, hogy egy ilyen nagymérvû törvénymódosításban a tizenöt perc esetleg nem elég arra, vagy legalábbis a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának nem volt elég arra, hogy minden egyes részletben kifejtse a véleményét.
Az elsõ és legfontosabb, ami most már teljesen világos mindenki számára, hogy nem egyértelmûen szabályozott a nemzeti alaptanterv tantárgy- és mûveltségterület-struktúrája, az ehhez kapcsolódó vizsgarendszer, illetve az ehhez kapcsolódó vagy ettõl nem elválasztható iskolastruktúra. Én úgy gondolom, hogy a parlamenti vitában mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselõk egyértelmûen elmondták, hogyha ez a három dolog egymással ellentétben van, vagy nem egymásra épül, akkor csak zavar keletkezik a közoktatásban, akkor nem segíti a közoktatási törvény módosítása a rendszer jó mûködését, hanem folyamatosan kérdéseket fognak feltenni az iskolák, az iskolafenntartók, és azt hiszem, a szülõk, hiszen nem tudják eldönteni, hogy végül is mire fogják képezni a gyerekeket és hogyan fogják ezt számon kérni.
További problémánk - és úgy hiszem, hogy ma sem kaptunk erre választ, és az ezt megelõzõ idõszakban sem -, hogyha a nemzeti alaptanterv szabályozási struktúrája megmarad, akkor hogyan kívánják azt a közoktatási törvény legvégén talán feladatként vagy célként megfogalmazott 18 éves korig tartó tankötelezettséget megvalósítani. Hiszen így úgy érezzük és úgy gondoljuk a közvélemény számára egy furcsa, de nem rossz cél jelenik meg, miközben semmiféle elõzetes hatásvizsgálat, semmiféle elõzetes pedagógusképzési terv, semmiféle elõzetes tantárgyfejlesztési program nem indul meg. Nagyon szimpatikusan be lehet dobni ilyen kérdéseket, de úgy gondolom, hogy ez a szimpatikus bedobása a 18 éves korú tankötelezettségnek valójában további problémákat fog felkelteni, és célszerûnek tartanám, hogyha valóban egy kidolgozott program jelenne meg.
Elõbb képviselõtársam már beszélt arról, hogy a szakképzés és a közoktatás kapcsolatában némi probléma jelenik meg. Én úgy hiszem, hogy ez a némi probléma - és õ nagyon szakszerûen ezt elmondta - valóban módosító javaslatokkal talán korrigálható, de jobb lenne, hogyha az elõterjesztõ végiggondolná és a szakképzési törvény és a közoktatási törvény jobb kapcsolatát elõirányozná.
A másik nagyon jelentõs kérdés, amit részletesen nem volt módon kifejteni, az a pedagógusok, diákok és szülõk jogai és kötelezettségei. Nem egyszer szerepelt az elõterjesztésben, nem egyszer szerepelt kormánypárti képviselõk felszólalásában, hogy a diákok jogai megjelennek ebben a törvénymódosításban, és ez egy pozitívum. Én magam is azt hiszem, hogy a diákok jogainak megjelenése pozitívumnak tekinthetõ akkor, hogyha egyensúly alakul ki a diákság jogai és a szülõ jogai, vagy egyensúly alakul ki a diákság jogai és a pedagógus jogai között.
Nagyon szimpatikus, hogy egy diák bármikor véleményt mondhat, de vajon képviselõtársaim gondoltak-e arra, hogyha egy diák a dolgozatírás elõtt úgy dönt, hogy mégis inkább a matematika egészérõl kíván véleményt mondani, és ha a tanár ezt megakadályozza, hiszen nem az szerepel, ami a '93-as törvényben, hogy szervezett formában, hanem szabadon véleményt mondhat, akkor könnyen megakadályozhat bármiféle dolgozatírást. Én úgy gondolom, hogy az én tanári tapasztalatomból és szülõi tapasztalatomból mégis az derül ki, hogy a diákok kevésbé szeretnek dolgozatot írni, mint szabadon véleményt mondani.
Természetesen megvannak a jogai és a lehetõségei annak, hogy a diákok véleményt mondjanak, ez a '93-as törvényben is szerepel, és és magam is úgy gondolom, hogy a demokráciának egyik mérföldköve az, hogy megtesszük-e vagy tanítjuk-e a diákokat arra, hogy a jogaikat és a kötelességeiket együttesen érvényesítsék, de nem tartom jónak, és meg kell, hogy mondjam, hogy az ENSZ Gyermeki Jogok Alapokmányával ellentétes azon joggyakorlási forma, amikor olyan lehetõségekbe kergetjük bele a diákokat, ami után esetleg a retorzió megjelenik. Én tudom, hogy az expozéban vagy az expozé utáni felszólalásomban mód volt már arról beszélni, hogy egyes diákjogok egyszerûen teljesíthetetlenek.
Ismét fel szeretném hívni a figyelmet a lakáshoz és levelezéshez való jog kapcsán, hogy ma sem kaptunk vagy eddigiek során nem tudott senki választ adni, hogy hogyan is kell ezt értelmezni, de van más jog is, és természetesen, úgy gondolom, hogy azokat a módosító indítványokat, amelyeket többpárti módosító indítványként fogunk beadni, az jelentõs mértékben a vallásszabadság, illetve a szülõ nevelési jogát fogja befolyásolni.
(22.10)
A harmadik vagy ehhez kapcsolódó nagyon lényeges kérdés az iskolaszékek kérdése. Úgy gondolom, hogy a magyar közoktatási rendszernek a '93-ban létrejött közoktatási törvényben egyik legdemokratikusabb intézménye volt az iskolaszék, hiszen ott mindazok az érdekelt résztvevõk, a pedagógusok, a diákok, a szülõk és az iskolafenntartók közösen alakíthatták ki a véleményüket, és azt is tudom, hogy nagyon sok jó iskolaszék mûködik a magyar közoktatásban, és természetesen több olyan iskolaszék is van, amelyik nem jól mûködik és nem demokratikusan, és nem az iskola munkáját segíti. Mégis szeretném felhívni a figyelmet arra, hogyha '90-ben nem lett volna önkormányzati törvény, akkor nem jöttek volna létre az önkormányzatok, és hogyha hagytuk volna, hogy csak ott jöjjön létre önkormányzat, ahol a polgárok eléggé érettek arra, hogy rájöjjenek arra, hogy demokrácia van, akkor ma sem lennének önkormányzatok számos településen, és ma is tudjuk, hogy vannak rosszul mûködõ önkorányzatok és kiválóan mûködõ önkormányzatok.
Én szeretném, hogyha meggondolná az oktatási kormányzat, és valami módon nem gátolni kívánná az iskolaszékek létrejöttét, hanem segíteni, mert ma is azt hiszem, hogy ez egy olyan demokratikus intézményrendszer, amelyik számos nyugat-európai országban igen jól mûködik, és lehetõséget biztosítani arra, hogy a konfliktusok ne az utcán dõljenek el, a konfliktusok ne úgy dõljenek el, hogy szülõk protestálnak az önkormányzat vagy az iskola ellen, hanem valóban bent, és mindannyian a gyermekek érdekét nézzük.
A harmadik lényeges kérdés, amiben pedig szeretnék véleményt nyilvánítani, az a finanszírozás kérdése. Nagyon sokan úgy ítélik meg, hogy ez a finanszírozási rendszer jobb, mint a '93-as közoktatási törvényben megszabott finanszírozási rendszer. Úgy gondolom, hogy azt a vitát, hogy normatív módon vagy nem normatív módon kívánjuk-e finanszírozni a közoktatást, nem itt kell lefolytatni. Úgy gondolom, hogy ez a vita számos esetben folytatódni fog akkor is, hogyha ezt a közoktatási törvényt elfogadjuk, vagy a módosítást elfogadja a parlament, de alapvetõen egy dolgot tisztázni kell. Ma a közoktatásból, ugyanúgy mint a felsõoktatásból, ha valódi reális értékén nézzük, akkor forrásokat vonunk ki. A költségvetés kapcsán kevesebb támogatás jutott, s az önkormányzatok forráshiányos létét figyelembe véve, sajnos, kevesebb jut a közoktatásra, mint amennyit mindannyian szeretnénk. El kellene dönteni, hogy melyik az az ágazat, vagy melyik az a terület, amelyik az országot ki tudja húzni a kátyúból, el kellene dönteni, hogy a közoktatás és a felsõoktatás hiánya, forráshiánya, az a pár milliárd forint, az valóban javít-e a költségvetés pozícióján, vagy olyan hosszú távú károkat okoz, aminek a következményét nem jövõre, vagy egy múlva, vagy fél év múlva fogjuk látni, hanem évtizedeken keresztül.
Én úgy hiszem, hogy a jelenlegi költségvetési hiány mellett is meggondolandó, hogy forrásokkal tápláljuk a közoktatást és a felsõoktatást, mert úgy gondolom, hogy ez a befektetés ez meg fog térülni, lehet hogy nem rövid távon, hanem hosszú távon. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)