DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szerencsésen alakult ez az egymás utáni sorrend, mert válaszolhatok az elõbbi véleményére. Ön azt mondja, hogy a négy százalékra vetített államháztartási hiány tartható és nem kell figyelembe venni a társdalombiztosítási alapok hiányát. A kettõ szerintünk - bármennyire udvariasak és a nemzetközi hatásokat tekintetbe vevõk vagyunk - nem elegendõ. Az IMF bizony mind a kettõt együtt kezeli. Tehát nem tudunk ez ellen tenni semmit. Most hogyha a hiány a társadalombiztosítási alapoknál és az egyéb köztartozásoknál ily mértékû, akkor csak üdvözlendõ, hogy a kormány elõterjeszt egy törvénymódosítást ennek a hiánynak a csökkentésére, a kintlévõségek behajtására.
Ebben nincs is, nem is lehet vita közöttünk. Itt mindössze arról van szó, hogy az eddig elhangzottak nem érintették ennek a hiánynak az alapvetõ okát. Elhangzott, hogy a közbefizetések, adók és társadalombiztosítási járulék - különösen az utóbbi - példátlanul magas Európában. 54 százalék lenne a társadalombiztosítási járulék, ha mindent összeadunk.
(10.20)
Ez valóban példátlanul magas a munkabérre vetítve. De nem a munkaerõ árára vetítve. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon ötödannyi a termelékenység, mint Nyugat-Európában, de a fizetések tizedannyiak. Tehát, ha a munkabérre vetítek egy költséget, akkor ez valóban 54 százalék lesz, ami példátlanul magas arányú. De a munkateljesítményhez képest ez azt jelenti, hogy 27 százalék, hogyha a munkaerõt reális árán fizetné meg a kormány, illetve a gazdaságpolitika olyan irányba menne, hogy a munkaerõ árát a termelékenységhez viszonyítva azonos arányban fizeti meg. Amíg ez nem történik meg, nyilvánvalóan azt fogják mondani, hogy ennek oly inflációgerjesztõ hatása van, ami nem elviselhetõ. De amíg ez nem történik meg, addig teljesen felesleges 54 százalék munkabérre vetített költségrõl beszélni, hiszen ennek a költségnek a teljesítményhez viszonyított fele akkor a munkabérre vetítõdik.
Szeretném felhívni a tisztelt kormány és kormányzó pártok figyelmét arra, hogyha komolyan vesszük, hogy Európába igyekszünk, ahol a munkaerõ szabad áramlása feltétele a tagságnak, akkor nem lesz tartható ez a különbség. A szociális, társadalombiztosítási és egyéb rendszerek szinkronizációja további hosszabb asszimilációs idõszakot igényel. Ezt még egy darabig el lehet viselni, tudunk manõverezni, mint Magyar Köztársaság. Azonban a munkaerõ- vándorlással szemben nem fogunk tudni védekezni. Tehát ha nem akarjuk azt, hogy Magyarországon kiürüljön a munkaerõ kínálata, akkor ezt tovább nem lehet hasonló módon fenntartani. Nem lehet a reálkereseteket csökkenteni, mert ennek az lesz a következménye, hogy valóban nem teremtõdik meg a befizetésekbõl a társadalombiztosítási és egyéb közkiadások fedezete. Az lesz a következménye, amit tapasztalunk, hogy a munkaerõ átvándorol a feketegazdaságba, és ott már bizony a legügyesebb pénzügyminiszter vagy adóhivatal sem képes utolérni.
Azokat az értékeket, a megtermelt értékek utáni befizetéseket nem képes realizálni, amit nyilván a közfeladatok ellátása miatt a társadalombiztosításnak és az államnak is feltétlenül be kellene hajtania.
Tehát a törvényjavaslatban ezt a rókafogta csuka helyzetet valami módon megpróbálja a kormány feloldani. Mégpedig oly módon, hogy szigorítja a köztartozások behajtásának feltételeit.
Mondom, egyetértenénk ezzel, hogyha ezek a köztartozások nem lennének ilyen képtelenül magasak. Ezek azért olyan képtelenül magasak, mert a munkabérek ilyen képtelenül alacsonyak. Hogyha a köztartozások behajtása szigorításának az útjára lépünk, ami szükségszerû, meg elkerülhetetlen - tehát nem is nagyon tiltakozhatunk ellene -, akkor mérlegelni kéne, hogy ennek nem az lesz-e a következménye, hogy további elvándorlás következik be, a teljesítmények a jelenleginél is nagyobb mértékben a feketegazdaságban jelennek meg. Ennek kezelésére - mindenféle szándék és szándéknyilatkozattal szemben - az elmúlt két évben semmi sem történt.
A második problémánk az elénk terjesztett törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban az, hogy nem szektorsemleges vagy - másképpen fogalmazva - diszkriminál a gazdasági élet különbözõ szereplõi között. Nem azonos szigort érvényesít a gazdaság minden szereplõjével szemben. Ennek az lesz a következménye, hogy miután a gazdaság hihetetlenül rugalmas és minden parlamenti, törvényhozói és kormányzati szándék ellenére - hála a jó Istennek - mûködik és öntörvényûen mûködik, megint csak az lesz a következménye, hogy azokról a területekrõl, ahol a szigor szigorúbb lesz át fog vándorolni mind az anyagi tõke, mind a humán tõke arra a területre, ahol kevésbé szigorúak ezek a behajtási követelmények.
A harmadik problémánk a törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy tulajdonképpen a 24 milliárdos tb-kintlévõség behajtásából 20 milliárd többségû állami tulajdonú vállalatokra vonatkozik. Miért nem élt eddig a társadalombiztosítási önkormányzat a behajtás, a csõdtörvény adta lehetõségekkel. Azért, mert nem akart saját kenyéradója, a mindenkori kormány kezébe harapni. A mostani társadalombiztosítási önkormányzat elkötelezett - személyi meg egyéb összefüggések miatt - a jelenlegi kormánynak. Hogy várható el, hogy az állammal szemben állami tulajdonú, többségi tulajdonú vállalatokkal szemben kezdeményezzen csõdeljárást, még ha ez számára hasznos is lenne, hiszen politikailag is, meg gazdaságilag is kötõdik hozzá. Tulajdonképpen itt a 24 milliárdból 20 milliárdot az állam zsebébõl terveznek átrakni - az egyik zsebébõl a másik zsebébe. Arra természetesen az államnak joga van, hogy kotorásszon saját zsebében. De egy fillérrel több nem lesz attól, hogy a bal vagy a jobb zsebemben szerepel ez a 20 milliárd forint. Tehát tulajdonképpen itt a hihetetlenül nehéz helyzetben lévõ kormány és kormánypárti képviselõ kétségbeesett kísérletérõl beszélhetünk, amely megpróbálja ezt a dilemmát feloldani, de véleményünk szerint - a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint - ez a megoldási kísérlet több veszélyt rejt magában, mint amennyi haszon várható tõle.
Addig, amíg az alapkérdéseket nem rendezzük, tehát nem dönti el a törvényhozás vagy a kormány, hogy a munkajövedelmek mily mértékben tükrözzék nem az európai átlagot, hanem a teljesítményhez viszonyított európai átlagot, és nem erre tervez és alapít társadalombiztosítási és egyéb közterheket és behajtásokat, addig ez a kérdés megoldhatatlan. Addig ez a törvényjavaslat hiába jószándékú, hiába üdvözlendõ a Magyar Demokrata Fórum részérõl, mint egy újabb kísérlet. Sajnos az, hogy valaki jót igyekszik cselekedni, még nem garancia arra, hogy a cselekedete valóban üdvös lesz.
Hiszen, ahogy a kínaiak mondták, a pokolba vezetõ út is jószándékkal van kikövezve. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiból.)