MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Elõször egy megjegyzést tennék Sándorffy Ottó nemes kezdeményezésével kapcsolatban, hogy - mint ismeretes - annak idején, 1987-ben én tettem közzé a kivégzetteknek az elsõ listáját, amely fõleg Rajner Jánosnak a kutatásain alapult, de személyes gyûjtésünkön is. És ez a lista, ami itt szerepel, valóban nem a legautentikusabb és azóta többször ellenõrzött és átdolgozott lista. Ez egy roppant keserves dolog, és nagyon nehéz kivégzett embereknek az életét föltárni, az akkori rendkívül manipulatív ítéleteket végigelemezni, és abból megállapítani, hogy ki az a kivégzett, aki valóban mártírnak tekinthetõ.
A lista nagyrészt ilyen embereket tartalmaz, nagyon sokakat személyesen ismertem, de én is mondhatok példát. Például Zsendovics László, aki a feleségét feldarabolta, és ezért ítélték halálra, éppen akkor én is halálra voltam ítélve, amikor õt kivégezték, és ismerem az õ történetét, kétségtelen, hogy volt nemzetõr igazolványa, és ezért az akkori hatalom örömmel besorolta a politikaiak közé. Nekünk nem szabad ezekbe a hibákba esni.
De ahogy elmondtam az általános vitában, én örömmel üdvözöltem Sándorffy Ottónak a kezdeményezését, mert valóban Nagy Imrének az emléke elválaszthatatlan az '56-os mártíroknak az emlékétõl, akik az életüket adták, és az emléktörvényben helyes, hogyha együtt jelennek meg. Van is erre módosító
indítvány, Csákabonyi Balázs és társainak a javaslata, amelynek a szellemével teljes mértékig egyetértek és szívesen el tudom fogadni.
Egyetlenegy problémám van, hogy egy ilyen nemesveretû szövegben kétszer jelenik meg a mártír szó. Tehát Nagy Imre, mártírhalált halt magyar miniszterelnök és mártírtársai emlékérõl szól a törvény. Én úgy gondolom, hogy van egy nagyon szép magyar szavunk, amit hasonló szituációra már a magyar történelem és a magyar emlékezet és a magyar nemzeti múlt használt, ez pedig az aradi vértanúknak a kifejezése. Ez egyértelmû, teljesen átment a köztudatba, az aradi vértanúk. És valóban nagyon nagy a hasonlóság, hiszen az aradi vértanúk se voltak egységesek, különbözõ nyelveken beszéltek, és volt egy közös bennük, az, hogy a magyar szabadságharcban vettek részt és a magyar szabadságért haltak meg. De egyébként nagyon különbözõ emberek voltak.
Most '56-ra ugyanez igaz, és azért mondom, hogy egy csatlakozó módosító javaslattal, ha azt elfogadnák, akkor úgy lehetne módosítani, hogy vértanú társairól beszélnénk, tehát Nagy Imre, 1958-ban mártírhalált halt magyar miniszterelnök és vértanú társai emlékét törvényben örökíti meg. Ez még ma se hangzik koturnuszosan, fellengzõsen, és ugyanakkor ebben a szövegben kiküszöböli a szóismétlést, amit én egy picit zavarónak érzek.
(20.50)
Egyébként a javaslattal teljes mértékig egyetértek, és így sokkal jobb szívvel tudom elfogadni, hiszen '89-ben a nagy temetésen is együtt temettük õket, együtt emlékeztünk meg, együtt kiáltottuk a nevüket, és a temetõben pedig minden mártírnak fölolvastuk a nevét. Több ezren mondtuk a nevüket. Úgy gondolom, hogy ez egy helyes és nemes módosító indítvány, amit támogatni kell. Köszönöm szépen. (Általános szórványos taps.)