GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Én az általános vitában nem szólaltam fel. Volt ebben némi tudatosság, de legfõképpen a kíváncsiság, mert itt valamennyien Nagy Imréhez - korábban, késõbben - valamilyen viszonyt kialakítottunk. És számomra igazán tanulságos volt az a vita, amelynek végén megszülettek ezek a módosító indítványok, amelyekrõl most a vitában szólnunk kell, és ha netán megpróbálok én is most történeti analógiákat idézni a módosító indítványok kapcsán, azt bocsássák meg nekem, de a tényrõl szólok.
Milyen volt ez a vita? Agyonpolitizált. Keservesen, fájdalmasan agyonpolitizált vita volt, és közben-közben én magam egy-két felszólalástól eltekintve nagyon rosszul éreztem magam, mert úgy gondoltam, hogy méltatlan ez az egész Nagy Imre emlékéhez. Az, hogy ebben a Házban ilyen hihetetlen politikai indulatoktól átfûtött, és valóban a mártír miniszterelnök emlékéhez föl nem érõ megnyilatkozásra ragadtatták magukat képviselõtársaim.
Én magam támogatom azt a módosító indítványt, amely a 3. pontban szerepel, ez így korrekt. De van ennek egy történeti analógiája. 1948-ban a Magyar Országgyûlés itt, ezekben a sorokban elfogadta, azt a törvényjavaslatot törvénnyé emelte, amely Kossuth Lajos emlékét iktatta törvénybe. Pedig hát - tudnivaló volt akkor is, miként ma is -, hogy Kossuth Lajos viszonya a forradalomhoz korántsem volt kezdetben felhõtlen. Csak arra tessék gondolni, hogy 1848. március 17-én két, két és fél nappal a forradalom kitörése után a márciusi ifjak egy küldöttsége megkereste Pozsonyban az Országgyûlésben - Kossuth akkor már hallott némi zavargásokról Pest-Budáról -, és megszólította ezeket a fiatalokat, akik lelkesen körülvették, hogy: "Önök kik? Kit képviselnek?" És Vasvári Pál azt mondta, hogy: "Mi a pesti ifjak vagyunk, és a népet képviseljük." Mire Kossuth Lajos azt mondta, hogy: "A nép az itt van Pozsonyban, a törvényhozásban. S aki nem engedelmeskedik Pozsonynak, az függni fog." Ez két nappal azután hangzott el, hogy Pesten lezajlott a forradalom. Késõbb Kossuth Lajos ennek a forradalom és szabadságharcnak kiemelkedõ figurája, az ország kormányzója volt, majd emigrált. És jól tudjuk az emigrációs pályafutását is.
Tudjuk, hogy 1858-ban miféle kalandba kergette bele ezredesét. Felelõtlen, idõnként szánalmas emigráns tárgyalásokba bocsátkozott, kiesett a magyar történelembõl, de ettõl õ még mindig Kossuth Lajos maradt. És Kossuth Lajos neve elválaszthatatlanul összeforrott 1848-49-cel, ebben az azonosságban megtestesül mindazoknak a függetlenségi harca, akik vele együtt részt vettek ebben a forradalomban, Kossuth szerepét ebben az idõszakban - 1848-49-ben, és a megelõzõ idõszakban - semennyit nem kissebbíti ez, és azt gondolom, hogy a közös emlékezet, a történelmi emlékezet nem tudta megbontani azt az egységet, azt az azonosságot, amely 1848-49 és Kossuth Lajos között máig él a magyar köztudatban.
Ugyanígy ködös Nagy Imre és az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezete a magyar köztudatban. E tekintetben - úgy gondolom, és határozott véleményem - semmiféle különbség nincs a két történelmi nagyság között.
Mirõl szól tehát ez a törvény? És ez a lényeg. Az-e a kérdés számunkra itt, és eldöntendõ, hogy Nagy Imre milyen mértékben volt, és mennyire megbecsült nagyság volt ebben a forradalomban? Mert hát ez is megkérdõjelezõdött a vita során.
És még egy kifogásról hadd emlékezzek meg. Tudja-e valaki itt önök között, ki terjesztette be a Kossuth Lajos emlékét megörökítõ törvényjavaslatot? Tudja valaki? Megmondhatnám éppen, de nem szeretném megspórolni ezt a munkát. Tessenek utána nézni, és talán elszörnyedni, de legalább is szégyenkezni, mert senki nem emlékszik rá, nem is lényeges a neve, különösebben nem emlékezetre méltó, hacsak nem negatív értelemben. Ez a törvény ugyanis máig érvényben van, és máig vállalható - már a Kossuth emlékét magában foglaló törvény -, és teljesen érdektelenné vált, hogy mi is volt ennek a törvényjavaslatnak az elõzménye.