KÕSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök úr! Tisztelt Ház! Mint közismert, a Szabad Demokraták Szövetsége nem értett egyet ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztésével. Nem értett egyet azzal, nem ért egyet azzal, hogy történelmi nagyjaink, mégpedig közelálló nagyjaink emlékét törvényben örökítse meg a tisztelt Ház.
)
(21.10)
Mert hogyha erre kerül sor, és ez a részletes vita is, tehát az általános vita természetesen méginkább, de a részletes vita is azt bizonyította, hogy bármennyire is ünnepélyesen és bármennyire is valamiféle nemzeti egység nevében próbálunk ilyen törvényjavaslatokat elõterjeszteni, óhatatlanul fellángol körülöttünk a politikai vita, Gellért Kis Gábor felszólalása csak igazolta ezt. Fellángolhat a vita akár egy Kossuth emlékét megörökítõ törvény körül is, hiszen Kossuth, hiába 150 éves az esemény, amely Kossuth nevéhez elsõsorban kapcsolódik, természetesen Kossuth neve is lehet politikai jelkép. És méginkább, természetszerûen Nagy Imre neve. Ha arra gondolunk, hogy milyen veszélyei vannak az ilyenfajta törvényben való megörökítésnek, akkor nemcsak arra érdemes emlékeznünk, hogy ez az Országgyûlés Kossuth emlékét foglalta törvénybe, hanem arra is, hogy Sztálin emlékét is törvénybe foglalta. Tehát azt gondolom, hogy a történelmi nagyságok attól elevenek, hogy igenis van körülöttük vita, történészi vita is és politikai vita is, és semmi értelme nincs annak, hogy történelmi tanulságok törvénybe legyenek foglalva, és ilyen módon a kikezdhetetlenség aurája vagy bazaltja vegye õket körül.
Hogy ennek ellenére mégis módosító indítványt terjesztettem be, azt mindenekelõtt az a gyakorlatias meggondolás indokolja, hogy nyilvánvaló az, hogy a beterjesztõk és a beterjesztõ frakciók a maga többségével képes arra, hogy a törvényt keresztül vigye, és hogy ez elfogadott törvényként jelenjen meg a magyar törvénytárban. Márpedig, hogyha van törvényünk amely Nagy Imre és mártírtársai emlékét megörökíti, akkor azt gondolom, hogy ebbõl a törvénybõl nem hiányozhat a másik oldalnak az említése. Nem sorscsapás és természeti katasztrófa végzett Nagy Imrével, nem sorscsapásból volt az, ami a forradalmat leverte, ebben emberi bûnök, emberi gazság is jelen van.
Azt gondolom, hogyha a holocaust áldozatairól beszélünk és rájuk emlékezünk, akkor ehhez a történethez is hozzátartozik, és nem lehet nem hozzátenni azokat az erõket, amelyek a holocausthoz vezettek, és azokat a személyeket akiket ezért felelõsség terhel, nemcsak külföldi személyeket, hanem azokat, akik a deportáláshoz vezetõ törvényeket hozták, azokat, akik a deportálást végrehajtották, és így tovább.
Ezért azt gondolom, hogy ez a törvény úgy teljes, hogyha megemlékezik azokról és megemlékezik azoknak a nem múló erkölcsi felelõsségérõl, akik a vétkesei voltak annak, ami történt. Nincsenek mártírok hóhérok nélkül, nincsenek áldozatok azok nélkül, akik meggyilkolták õket. A szünetben néhány szót váltottunk Donáth László képviselõtársammal errõl a módosító javaslatról, és õ eszembe idézte azt, amire magamtól nem gondoltam volna, hogy az apostoli hitvallásban is szerepel Pilátus neve, benne van a krédóban Pilátus neve, és õ mondta azt, hogy a gondolatnak ezzel a részével tökéletesen egyetértek, hogy az üdvtörténethez hozzátartozik a gonosz említése is. Tehát nem akarom természetesen ilyen teológiai régiókba, nincs is hozzá mûveltségem, hogy ilyen teológiai régiókba vigyem a dolgot, én azt gondolom, hogy szekuláris módon is igaz ez.
És végezetül azt hiszem, hogy az ügyetlen és esetleges fogalmazás helyett talán jobban teszem, hogyha felolvasom azt a néhány szót, amit a törvény indokolásaképpen írtam. Abban azt hiszem, hogy benne van az, hogy miért tartom fontosnak azt, hogy ez a törvény ne maradjon csonka, ha az elfogadására sor kerül.
Nagy Imre mártírhalála és tágabban a forradalom leverése, nem sorscsapásként következett be. A tragédiának, vagy nevezzük inkább gaztettnek, voltak hazai felelõsei, hazai vétkesei. A magyar önszemlélet gyengéje, hogy nem szeretünk, bár nagyjaink, Kölcsey, Petõfi, Ady példát mutattak erre, szembenézni azzal, nem terheli-e vajon erkölcsi felelõsség történelmünk katasztrofális eseményeiért magát a társadalmat is, és ha igen, hogyan oszlik meg ez a felelõsség a társadalom egyes csoportjai, a döntéshozók, a döntéseket végrehajtók és a döntéseket elfogadók között. Az aradi vértanúkra emlékezünk, mögöttük ott van Haynau sötét árnyéka, de ott van Ferenc Józsefé is, akit a nemzet 18 évvel késõbb alkotmányos uralkodójának fogadott el.
Ha törvényt alkotunk Nagy Imre emlékérõl, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mártírumában és a forradalom leverésében tevõleges szerepet játszottak honfitársai, nemzetünk hazaárulóvá lett tagjai. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)