DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két-három megjegyzést hadd fûzzek Kõszeg Ferenc szavaihoz.
Az elsõ, én örülök annak, hogy módosító indítványt adott be, hiszen csak ahhoz lehet beadni, ami van. Ezzel a gesztusával a maga részérõl mégiscsak kezdeményezésünket legalábbis javítandónak minõsítette.
A második megjegyzés ahhoz kapcsolódik, amirõl beszéltünk a megelõzõ percekben, és kétségtelenül így gondolom, ahogy õ engem idézett, szükség van Pilátus megemlítésére, minden misén és minden istentiszteleten, ahol keresztények összejönnek, több okból.
Nem fogok teologizálni elnök úr, de a dolog lényegéhez hozzátartozik. Hagyományosan benne él a 2000 éves kereszténységben az antijudaizmus, amellyel szemben az elsõ keresztényhitvallása pontosan megfogalmazza, hogy kit terhel Jézus halála. Ebben az értelemben a történeti tisztesség követeli meg, hogy minden idõk keresztényei ne összevissza vádaskodjanak, ne keressenek mindenkiben bûnöst, hanem tudják azt, kié ebben az esetben a politikai felelõsség. Pilátusra gondolok. A másik az üdvösség történeti differencia, ami azt jelenti, hogy nincs értelme a megváltásnak, e földön a megszentelõdésnek, akkor, ha a gonosz fölött nem gyõzedelmeskedik valaki. Ennek a totális gonosznak a szimbóluma ebben az esetben Pilátus és a római birodalom. Az, hogy õ pontosítva, megnevezve lett a hitvallásban, az arra szolgál, hogy az ezt meghaladó, a történelmi idõn túllévõ, bár történelemben munkálkodó isteni szándék méginkább konkréttá váljék. A mi esetünkben, és ebben az értelemben én egyetértek Kõszeg Ferenc módosító indítványával, sem eltagadható, hogy volt valaki és voltak valakik, akik úgy gondolták, hogy történelmi küldetésük hóhérrá lenni. Õ finomabban fogalmazott, de mégiscsak errõl van szó, ezek az emberek az akkori MSZMP vezetõi, lehet, hogy tépelõdve, lehet, hogy magukban viaskodva, ki tudja hogyan, de mégiscsak arra vállalkoztak, hogy azokkal, akikkel az elvi összetartozáson túl egy közös mozgalom és annak mindenfajta küszködése összekötötte õket, azokat megöljék és börtönbe csukják. Nem lehet Nagy Imre emlékét, nevét sem kiejteni - Sándorffy Ottó képviselõ úrnak igaza van -, a miniszterelnök megjelöléssel, hogy mellé ne gondoljuk a hóhérok nevét, vagy méginkább a névtelenségét, azzal együtt, hogy bennem fölvetõdött elsõ pillanatban és ezért is váltottunk szót, hogy kell-e, meg kell-e örökíteni a hóhérok emlékezetét is.
(21.20)
S úgy érzem, hogy - bár jobb szeretném nem tudni, hogy õk voltak, és azt, amit tettek - ebben az idõben, amiben mi vagyunk, s akik számára ez a törvény készül, akit valamilyen módon morálisan és politikailag orientál ennek a Háznak a döntése, azok bizony errõl sem feledkezhetnek meg. Nem történhetett meg, ahogy Sándorffy Ottó elõbb Gellért Kis Gáborra mutathat, de vélhetõen mindannyiunkra gondolt, nem történhetett volna meg az, amiben mi most együtt vagyunk, ha nincs, aki harcoljon, komolyan vegye a magyar nép valóságát, és nincsenek olyanok, akik ezzel a valósággal szemben egy külsõ erõszak késztetésére gyilkossá legyenek.
Ebben az értelemben én támogatom némi módosítással, s amennyiben erre mód nyílik - nem tudom, hogy pontosan a Házszabály mit ír elõ, ebben még tájékozatlan vagyok, talán bizottsági módosító, kapcsolódó módosító indítvány keretében, szeretném kiegészíteni Kõszeg Ferenc javaslatát, de ez majd kiderül, hogy nyílik erre mód. Köszönöm szépen.