DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyûlés! Mint egykor volt amatõr sportoló, nem sokat tudnék hozzátenni a sporttörvény alapjainak vezérszónoki tárgyalásához, inkább szeretnék az egyes sportcélú ingatlanok helyzetérõl szót ejteni, legfeljebb egy-két megjegyzést tennék az elõttünk álló alap-törvényjavaslatra is.
A sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése kétségtelenül a magyar társadalom egyik idõszerû kérdése. Idõszerû, mivel a sport fejlõdése - beleértve a tömegsportot is -, de egyáltalán a sportegyesületek mûködése nagymértékben függ a sport célú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezettségétõl, hiszen nyilvánvaló, hogy senki sem fog fejleszteni, ha fennáll az ingatlan elvesztésének veszélye, a használati jog esetleges megszûnése, és így elvész a ráfordítás. Hangsúlyozni kívánom, hogy fontosnak tartom a törvényjavaslat napirendre kerülését, annál is inkább, mivel a társadalmi szervezetek kezelõi jogának megszüntetésérõl szóló 1990. évi LXX. törvény eredetileg az 1991. június 30-át határozta meg határidõként azt, hogy megszülessen a javaslat a végleges hasznosításra.
Várható lett volna, hogy - kormányoktól függetlenül - az illetékes minisztérium a rendelkezésre álló hosszú idõben alaposan körbejárja és megvizsgálja a témát, és a kérdést a kellõ elemzések elvégzése után átfogóan és megnyugtató módon elõterjeszti.
(9.20)
A törvényjavaslatot végigolvasva azonban kénytelen voltam arra a következtetésre jutni, hogy indokoltnak vélt elvárásainkban ismét csalódnom kellett. Valójában a javaslat csak részben és meglehetõsen felületesen rendezi a kérdést, legalább annyi problémát vetve fel, mint amennyit megold.
A törvényjavaslattal kapcsolatos alapvetõ kérdések három fõ csoportba sorolhatók. Az elsõ csoportba tartozik az a problémakör, hogy a sporttevékenység fogalma, illetve a sportszervezetek mibenléte a törvényjavaslat szempontjából nem kellõen tisztázott. Szükséges lett volna egyértelmûen definiálni magában a törvényjavaslatban azokat a sport-, illetve tömegsport tevékenységeket - köztük az iskolai testnevelés kérdését is -, amelyre a törvény vonatkozik. A sportszervezet fogalmát a törvényjavaslat ugyan igyekszik pontosabban meghatározni, azonban ez azért félrevezetõ, mert ezeknek a szervezeteknek csak egy részét érinti a készülõ törvény.
A második problémakör abból adódik, hogy nem pontosan meghatározott a maguknak a sport célú ingatlanoknak a fogalma sem: a részletes indoklás már kivételt fogalmaz meg, azaz értelmezése szerint a törvényjavaslat nem szabályozza azokat az ingatlan vagyontárgyakat, amelyek rendeltetése vegyes jellegû, tehát "részint sportcélokat, részint jóléti célokat szolgál". Ezt idézetként mondtam el a törvényjavaslatból. Minderrõl a törvényjavaslat 2. §- ban szó sincs. Itt csak az szerepel, hogy mindazok az ingatlanok érintettek, amelyek a meghatározott idõpontig sporttevékenységre szolgáltak, és a sportszervezetek rendeltetésszerû mûködéséhez szükségesek. Az indoklás baljós mondata szerint viszont mindazok a sportlétesítmények, amelyek bármilyen kismértékben is jóléti célú intézményekkel, létesítményekkel rendelkeznek - függetlenül attól, hogy sportszervezet rendeltetésszerû mûködéséhez szolgálnak alapul - kieshetnek a szabályozásból. Ez a probléma különösen az ÁPV Rt. kezelésében levõ objektumokat érinti. Önmagában tisztességtelen dolognak tartom, hogy valamilyen kizáró tényezõ megfogalmazására nem a törvényben, hanem csak annak indoklásában kerül sor. Ilyen esetben egy törvényjavaslat mit sem ér, elfogadhatatlan.
A harmadik problémahalmaz onnan ered, hogy a javaslat kidolgozói nem törekedtek a teljeskörûségre, azaz a sportcélú ingatlanok helyzetének általános rendezésére. Korábban számos nagy, patinás sportegyesületet a központi költségvetési szervek tartottak fenn. Így a sportlétesítmények a központi költségvetési körbe tartoztak, kezelõi hatáskörben maradtak, holott a közvetlen kapcsolat a sportegyesület és a központi költségvetési szerv között már régen megszûnt.
Ugyancsak indokolatlannak tartom az ingatlanoknak ezt a részét kizárni a rendezésbõl, hiszen konkrét példákat lehetne sorolni mindazokra a gondokra, amelyeket a sportegyesület mûködése és a kezelõi jog elkülönítése idézett elõ. Véleményem szerint - az alapvetõ hiányosságokon túlmenõen - a törvényjavaslat szabályozása, amely sportbarátnak tûnik elsõ közelítésre - számos vitatható vagy aggályos részt tartalmaz. Különösen a szerzés körülményei, illetve az abban résztvevõk körének meghatározása kelt némi gyanakvást.
A társadalmi szervezet kezelõi jogának megszüntetésével a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésébe átment sport célú ingatlanokat a törvényjavaslat szerint ingyenesen megszerezheti az a sportegyesület, amelytõl a korábbi kezelõi jogot megvonták, illetve az önkormányzat. A tulajdonjog átruházásánál az adott sportegyesületeket - mivel általában ismert ezek korántsem rózsás gazdasági helyzete -, komolyan érinti az a megkötés, hogy nem lehet köztartozásuk. Ez a feltétel valószínûleg sok esetben azt fogja eredményezni, hogy nem a sportegyesület, hanem az önkormányzat lesz a tulajdonos: azaz a sportegyesület kedvezõtlenebb helyzetbe kerül. Igaz ugyan, hogy a javaslat 6. §-a alapján mód nyílik arra, hogy tulajdon helyett vagyonkezelésbe kapják meg az objektumot, de csak akkor, ha arra az önkormányzat nem tart igényt. A sport célú ingatlanok viszont kétségtelenül nagyon vonzó, nagy értékû területek, s megfelelõ értékesítés esetén tisztes hasznot ígérnek.
A törvényjavaslat itt furcsa kiskaput nyit. Azt, hogy az ingatlant rendeltetésszerûen és az elõírásoknak megfelelõen sportlétesítményként használják, amit az OTSH elnöke ellenõriz. De ha az önkormányzat kijelenti, hogy hasonló sport célú ingatlan szerzése, építése érdekében, el kívánja idõ elõtt idegeníteni a korábbi, ehhez az illetékes miniszter ad hozzájárulást, függetlenül az OTSH-tól. Azaz, senki sem kérdezi meg, hogy az új ingatlan megszerzése, építése általában szakmailag indokolt-e, az mikor fog mûködni, arról nem is beszélve, hogy az új tulajdonost a sport célú felhasználásra már csak korlátozott kötelezettség terheli, ugyanis a vételt többnyire nem a sport szeretete, hanem az indokolja, hogy az értékes telek egy része más célra is felhasználható. A törvény tehát a javaslat szerinti formájában kijátszható.
Hogy a vagyoni, tehát haszonszerzési szempontok felmerülhetnek, arra érdekes példa az önkormányzatok rangsorolása. Míg országosan a szerzésre értelemszerûen az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat és csak ezt követõen a megyei önkormányzat jogosult, a fõvárosban ez megfordul. Elsõdlegesen a fõvárosi önkormányzat a jogosult, és csak utána a kerületi önkormányzatok. Ezt a megoldást teljesen elhibázottnak és célzatosnak tartja a Független Kisgazdapárt.
A sport szempontjából talán némileg kedvezõbb, de az elõzõhöz hasonlóan problémákat rejt magában az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. vagyoni körébe tartozó sportobjektumok átadása, ahol a tulajdonszerzést az ingatlant jelenleg használó sportszervezet számára teszik ezt lehetõvé.
Értelemszerûen merült fel az a kérdés, hogy mi történik azokkal a sport célú ingatlanokkal, amelyek így nem kelnek el. Talán lehetõvé teszik, hogy a sportpályával nem rendelkezõ vagy újabban alakult sportszervezetek szerezzék meg? A 8. § konkrét választ ad. Ezeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázat útján az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. saját hatáskörében értékesítheti. A jogszabály-szervezet alkotója számára is némi zavart okozhatott a sportobjektumok ilyen nyílt elkótyavetyélése, ezért úgy intézkedik, hogy az ingatlanok értékesítésébõl befolyó bevételt - természetesen a privatizációs költségek levonása után -, melyek nagyságát és indokoltságát már senki sem ellenõrzi, az OTSH kapja meg.
(9.30)
Fel sem merülnek a sport szakmai szempontjai, azaz annak a kérdése, hogy magát az objektumot nem lehetett volna hasznosabban felhasználni az értékesítés helyett. Mennyivel egyszerûbb és a sport érdekeit szolgáló megoldás lenne - hiszen a bevételbõl az államkassza úgysem részesül -, ha az át nem adott ingatlanok tulajdonjogát az OTSH szerezné meg, azzal a megkötéssel, hogy ebbõl az alapból kell gondoskodnia az újonnan létrejövõ sportszervezetek ellátásáról, illetve a létesítmények sportszerû hasznosításáról.
Hasonló megoldás javasolható a tulajdonjogot megszerzett, de megszûnõ sportszervezetek esetében. Teljesen értelmetlen az államra visszaszálló ingatlant a KVI vagy az ÁPV Rt. kezelésébe adni, hiszen ezek után csak értékesítésre kerülhet sor.
Befejezésül még egy gondolatot kell felvetnem. Magyarországon évek óta rohamosan csökken a tömegsportban résztvevõk száma. Nem utolsósorban az olcsóbb sportolási lehetõségek erõteljes csökkenésével. Elég csak arra a statisztikai adatra hivatkozni, hogy a sportegyesületi, sportköri tagok száma az 1988. évi 734 ezerrõl 1993-ra már 421 ezerre esett vissza. Közismert a sport és az emberek egészségi állapota közötti összefüggés. Ezért arra kérem képviselõtársaimat, jól gondolják meg a törvényjavaslatba és a benyújtott módosító indítványokba - a Független Kisgazdapárt is több ilyen indítványt tesz - foglaltakat, hiszen minden indokolatlanul megszüntetett sportlétesítmény egyben emberéleteket is jelenthet. Ez a Független Kisgazdapárt véleménye. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)