BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Asszony, Államtitkár Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt mindig is behatóan foglalkozott sport, a sport körülményeinek a megteremtésével, a sporttörvény elõkészítésével és azokkal a célokkal, amelyben a törvény preambulumában maga a törvény-elõterjesztés megjelenik. Egyetértve azzal, hogy az egyetemes kultúra részeként elismert sport az egészségmegõrzésben, a személyiségformálásban, közösségi magatartás kialakítása területén, az ifjúság fizikai és erkölcsi nevelésében rendkívül jelentõs szerepet játszik, és mi ezeket a preambulumban megfogalmazott célokat tartjuk a legfontosabbnak.
Az elõttem szólóval ellentétben - és hadd emeljem ki Érsek Zsolt képviselõtársamnak a mondását, én is, mint az Olimpiai Bizottság tagja, számunkra lehet, hogy ez eretnek gondolatnak hangzik, de a sporttörvény formálása kapcsán nem az olimpiai mozgalom, az ott elért és gyönyörû és nemzeti lelket dobogtató eredmény a legfontosabb, hanem amelyet a preambulumban megfogalmazott a törvény-elõterjesztõ.
(12.10)
Ezt azért is hangsúlyozni kívánom, mert az olimpiai pontszámokban, érmekben elért nagyszerû teljesítmény és sikerek, úgy gondolom, a mai magyar társadalomban elhalványítják azokat a hátrányos tendenciákat és kedvezõtlen folyamatokat ezek a csodálatos, szép eredmények, amelyekrõl mindenképp szólni kell. És ennek a részének beszédemnek nem az a célja, hogy gyengébb olimpiai szereplés mellett érveljek. Ezeknek a csodálatos eredményeknek a megtartása mellett azt szeretném, hogyha valóban az egészségmegõrzés, a személyiségformálás, a fizikai és erkölcsi nevelés lenne a döntõ cél.
Milyen idõpontban kerül e törvény beterjesztésre? Amikor jelentõs mértékben a gazdasági, társadalmi átalakulás, a tulajdonviszonyok átalakulásának részesei, idõnként formálói, néha követõi vagyunk, itt a parlamentben is. Olyan idõpontban került benyújtásra, amikor a társadalmi csoportok céljainak, a példaképnek, általában az egyéni és csoportos életnek, a céljainak rendkívül mértékû dinamikus, helyenként befolyásolhatatlan, vagy nagyon befolyásolható átalakulása zajlik mind a családban, mind az ifjúságban, mind az egyénben, az egész társadalomban.
Ez az idõpont, amikor a középiskolai sport, megítélésem szerint és remélhetõleg a mélypontjára jutott - hiszen innen már csak felemelkedés lehet -, amikor a fõiskolai egyesületek, szakosztályok száma remélhetõleg a mélypontra jutott, hogy innen már csak felemelkedni lehet; amikor a Magyar Testnevelési Fõiskola - a testi nevelés, az ifjúság fizikai és erkölcsi nevelésében és a kiemelkedõ sporteredményekben meghatározó szerepet játszó egyetem - élet-halál harcot vív a fennmaradása érdekében, ez az európai vagy világhírû intézmény. Amikor a katonai toborzások, bevonulások alkalmával 30-35 százaléka alkalmatlan a magyar fiataloknak, a fiúknak a katonai szolgálatra testi, felépítésbeli, fizikális problémái miatt; amikor az önkormányzatok normatív támogatása nullára csökkent. Én most a kifejezetten a sport célú normatívákra gondolok; nyilván tudom, hogy ezenkívül más intézményi, testi nevelésre fordítható normatív támogatásokhoz jutnak az önkormányzatok, akik intézményeket tartanak fenn, amikor négy kiemelt sportegyesület kiemelt támogatást kap minisztériumokon keresztül központi forrásokból, amikor egyes kiemelt sportegyesületek tb- átütemezésben és adósságmentesítésben kiemelt megítélést élveznek azokkal szemben, akik eddig is és remélhetõleg a késõbbiekben is tisztességesen fizetik adótartozásaikat.
Én is egyetértek azzal, hogy a sporttörvényre szükség van, és a Fidesz- Magyar Polgári Párt mindent megtesz annak érdekében, hogy egy jó sporttörvény szülessen, amely szabályozza a sporttal kapcsolatos és a preambulumban megfogalmazott céloknak a megvalósítását.
Olyan idõszakban került ez a törvény benyújtásra, amikor a közigazgatási reform mind a sportigazgatással, mind a sport, és ahhoz kapcsolódó tevékenységnek és az önkormányzatoknak, valamint a dekoncentrált szervezeteknek is a reformjával kapcsolatosan foglalkozik.
Valaki azt mondta elõttem, hogy ez egy kerek törvény. Én nem hiszen, hogy ez egy kerek törvény. Inkább azt látom, hogy ez a törvénytervezet, amely a sportról szól, vagy szólna, a legkevésbé befolyásolja a magyar sport életének késõbbi alakulását. Ez a törvény is, mint sok más törvény is, nem tehet vagy nem tesz mást, mint az egyes éves költségvetési törvényekre bízza, meg az államháztartási reformra, hogy vajon majd az államnak, illetve az önkormányzatoknak, valamint a sport finanszírozásában szerepet vállaló szponzoroknak milyen lehetõségeket teremt ahhoz, hogy ezt a társadalom szempontjából kiemelten fontos, az egyetemes kultúra részeként elismert tevékenységet támogassa.
Véleményem szerint is a sport utánpótlásának, az utánpótlás-nevelésnek, az ifjúság fizikai és erkölcsi nevelésének inkább meghatározó eleme lesz majd a közoktatási törvény, vagy lehetne, jelenleg nem az. Hol vagyunk már a mindennapos testnevelési lehetõségek megtartásától? Ott tartunk, hogy a testnevelési órák csoportbontásait kénytelenek az önkormányzatok megszüntetni. Fiúkat és lányokat egy csoportban, a testnevelõ tanároknak az elbocsátásával fogják majd megoldani az önkormányzatok pénzügyi és anyagi problémáikat. Rendkívül szomorú ez.
A felsõoktatási törvényben talán egyetlen fejezet sem szól arról, hogy mi lenne a szerepe a fõiskolákon, az egyetemeken, nemcsak a testnevelési egyetemen, hanem a többin is, hogy a legfogékonyabb és a legkritikusabb idõszakban lévõ ifjúságnak a felnõttkor küszöbén, vagy elsõ grádicsain milyen lehetõséget kell biztosítani ahhoz, hogy a testi nevelés, a fizikai, erkölcsi nevelés és annak az egész életre kiható hatásai érvényesüljenek is ebben a legfogékonyabb és a legtörékenyebb korban.
Nem született meg, vagy nyomait sem látni, amelyet a sporttörvénnyel együtt kértünk benyújtani és támogattunk, az úgynevezett nonprofittörvény. Az a nonprofittörvény, amely tisztességes kereteket ad azoknak a szervezeteknek, vállalkozásoknak, szponzoroknak, akik a sport tiszta szívû, tiszta támogatását tûzik maguk elé, és a sportért és a nem sportból kívánnak élni és boldogulni, és nem azt a célt tûzik maguk elé, hogy a sportlétesítmények értékesítésével vagy a sportból származó bevételeikbõl extraprofitra tegyenek szert.
Elhangzott ma elõttem néhány veszélyes megfogalmazás az Olimpiai Bizottsággal kapcsolatban, amelyet én is rendkívül nagyra értékelek, és annak elnökét, dr. Schmidt Pált pedig kiváló sportvezetõnek, politikusnak és embernek, sportembernek tartok. Elhangzott az, hogy nemzeteket elõzünk meg. Amikor valakik az érmek számát és a helyezések számát a nemzeti sportban, a nemzetek közötti sportban szerzett pontok számát összeadják és ezt elosztják a lélekszámmal. Ez egy nagyon veszélyes tendencia és nagyon veszélyes megítélés. Véleményem szerint egyetlen mérce lehet csak: hogy a magyar nemzet erkölcsi, fizikai állapota, az egészségmegõrzésben, a személyiségformálásban, amelyet most már harmadszor ismétlek meg a preambulumból, milyen eredményeket ért el. És én, aki évtizedeken keresztül sportoltam és ma is sportszövetségi vezetõnek tartom magamat és rendkívül fontosnak tartom ezeket a célokat, azt mondom, hogy minden nemzetközi eredménynél fontosabb lenne, hogy a nemzetek sorában elõbbre jussunk azokban a pontokban, amelyekben ma nem büszkélkedhetünk az élcsoportban, illetve mind az alkohol-, mind a dohányfogyasztásban, a cigaretta szívásában a nemzetek elõkelõ csoportjai közé tartozunk.
Olyan idõszakban kerül ez a sporttörvény beterjesztésre, amikor nagy kiemelt sportegyesületek arra kényszerülnek, mert én ezt annak tartom, hiszen nem tudatosan teszik ezt, hogy mind az alkohollal, mind a cigarettával kapcsolatos szponzori tevékenységbõl teremtsék elõ mûködésük szükséges feltételeit.
Egyetértek azzal is, amit elõttem szóltak, hogy a sport egészségügyi szervezeteit meg kell õrizni, de én ezen nemcsak a Aportkórházat értem, hanem azt a sportorvosi intézményhálózatot, amely ma az önkormányzatok elégtelen finanszírozása miatt vergõdik, és az önkormányzati fenntartású sportintézményeknél és egészségügyi intézményeknél, ha jóhiszemûen akarok fogalmazni, akkor keresi a helyét.
Én a sportegészségügy, a sportbiztosításnak a maximális híve vagyok, és aki erre áldozza az életét, vagy aki nem az életét áldozza rá és nem sportból, a sport eredményébõl akar megélni, hanem csak egészséges ember akar lenni, annak is meg kell adni az esélyt, hogy ellenõrzötten, felügyelet mellett és errõl a biztosítás mellett is eredményesen tevékenykedhessen. Ez pedig a sportorvosi hálózatnak, a sportegészségügyi hálózatnak, az országos hálózatnak a megtartását jelenti számomra.
(12.20)
Valaki azt mondta elõttem, hogy az önkormányzatok kezébe került a sport támogatásának, szervezésének legnagyobbik része, és ezért van kerettörvény - mert tisztelt uraim, itt '90-ben rendszerváltás volt, és az önkormányzatok nagy jogosítványokat kaptak meg. Bárcsak így lenne.
Az önkormányzati rész rendkívül szegényes, és rendkívül hátrányos. Olyan megfogalmazásokat tart, amelyek azt az érzetet keltik abban, aki ezt a törvényt olvassa és nem ismeri az önkormányzatok feladatait és lehetõségeit - amik '90-ben elindultak és megcsillant elõttünk és az önkormányzatok elõtt -, hogy itt minden rendben van. Az Olimpiai Bizottságban is beszámoltam arról - és így a városok képviselõit is meghívták az Olimpiai Bizottságba, és az OTSH rendszeres kapcsolatot tart ma már nemcsak a megyei önkormányzatok vezetõivel, hanem idõnként néhány városba is ellátogatnak. Több mint négyszeres támogatást adtak a városok, mint az állam, a megyéknél pedig mondjuk tízszeres támogatást adtak. Mégis, a megyei önkormányzatok és a fõvárosi önkormányzatok kiemelt kedvezményezettek ebben a javaslatban, a megyei jogú városok, amelyek saját területükön megyei feladatokat is elláthatnak, így a sportnak a szervezését és a támogatását, a helyi önkormányzatok sorában a futottak még között vannak megemlítve azok, akik a sport finanszírozásához, a sportlétesítmények fenntartásához erejüket megfeszítve, megítélésem szerint teljesítõképességük határán túl adnak támogatást.
Ezért tehát nem értek egyet azzal, hogy kvázi-hatósági feladatokat, és kvázi-önkormányzati, felügyeleti, összefogó, integráló feladatokat a megyei önkormányzatok és a fõvárosi önkormányzat kapjon. Ezeknél is - mint a többi ilyen tevékenységnél is - a kis régióknak, a körzetközpontnak, a városközpontnak kell ezeknek a társulásoknak és igazgatási feladatoknak a szerepkörét átvenni.
Ez a törvény konzervál, de nem teremt alapokat ahhoz, hogy ezek a konzervált jelenlegi állapotok - akár állami, akár önkormányzati támogatásban - magasabb szintre emelkedjenek. Nem hajlandó az érdekeltségi irányba elvinni a versenysportot, annak a lehetõségeit megteremteni, a konzerválás mellett pedig mind az állami, mind az önkormányzati támogatásokat minimalizálja.
A Sporttanácsnak a létrehozásával egyetértünk. Tisztázni kell azonban, határozottabban, e törvény keretei között, hogy mi az OTSH-nak és mi a Sporttanácsnak a feladata. Nem szokás, hogy a társadalmi szervezet és egy ilyen erõs állami szervezet hasonló jogosítványokkal, egyik a másikkal várhatóan rivalizálva, mûködési határokat várhatóan átlépve, majd egymásra mutogathasson.
Megítélésem szerint e törvénytervezetnek a hátránya, hogy a sport igazi céljára csak a preambulumban tesz említést, azt követõen néhány kiemelt sportegyesületnek a támogatását és néhány önkormányzatnak a feladatait fogalmazza újra. Szeretném, hogyha ez a sporttörvény nem lenne ismét színtere a fõváros és a vidék sportfeszültségeinek. Szeretném azt, hogyha nem néhány kiemelt sportegyesület és sportvezetõnek a lehetõségeit fogalmazná és rögzítené ez a törvény, ha lehetõség lenne a vidék sportegyesületeinek is a feltámadásra.
Apropó, egyesület! Ez a törvénytervezet két alkalommal szól az egyesületrõl. Véleményünk szerint a szövetségeket, és ezen belül is - vagy ezen felül - a sportegyesületeket kell a sportról szóló törvényjavaslat középpontjába állítani. Rajtuk áll vagy bukik az egyetemes magyar sport fejlõdése.
Tisztelt Ház! Az alapítványokkal kapcsolatban el kívánom mondani, hogy az egy nagyszerû dolog, hogy létrejönnek, és nagyszerû dolog az is, hogy kormánypárti képviselõk lobbyznak és módosító javaslatokat terjesztenek be, hogy minden határon túl az alapítványok gazdálkodása kiterjedjen és nagyobb összegekkel gazdálkodhasson. Minden alapítványnak nemcsak ebben az idõszakban, ebben a választási ciklusban, kormányzati periódusban, a korábbiban, és az azt megelõzõben is az a veszélye, hogy ezek az alapítványok nem normatív módon támogatásokat adnak, hanem pályázati alapon megkülönböztethetõ lehetõségeket biztosítanak a kedvelt, a szeretett vagy kevésbé kedvelt egyesületeknek és sportvezetõk számára.
Mindenképp a törvény garanciát kell, hogy adjon, hogy a hozzáférhetõség lehetõsége nem a pártszínektõl, nem a település vagy az egyesület szinétõl függ, hanem attól, hogy milyen sportcélokat vállal fel. A szakszövetségek törvényességi felügyeleténél az önkormányzati elvet valljuk. Az önkormányzati elvhez, a helyi önkormányzatok rendszerében nem a törvényességi felügyelet, nem a törvényességi ellenõrzés tartozik, ezért javasoljuk, hogy OTSH-nak - mint ahogy a törvény további részeiben erre utaló megjegyzések vannak - törvényességi ellenõrzési jogosítványai lehetnek.
Befejezésül arról szeretnék beszélni, hogy mit várunk el e törvénytervezettõl, mit várunk a törvénytervezettõl.
Tisztább viszonyokat nemcsak a társadalomban, hanem annak hû tükörképében, a sportban, a sportegyesületekben, a sporttámogatásban, tisztább és normatív támogatási rendszert, amely nem az adót be nem fizetõ, nem a létesítményt értésekítõ és abból magának hasznot hajtó, hanem a tisztán, törvényes módon versenyzõket felkészítõ, versenyzõket segítõ és a sport egyetemes, kulturális értékeit célul tûzõ egyesületeknek a támogatását szeretném. Ne mindig azt támogassa az állami és kormányzati vezetés, aki az adó elengedése mellett érvel, hanem azokat is, akik tisztességes és törvénytisztelõ sportvezetõk és sportolók.
Várjuk, hogy mihamarabb beterjesztésre kerüljön a nonprofittörvény, amely lehetõséget biztosít az alapítványi támogatásokon túl is, hogy a sportegyesületek, a szövetségek támogatókat szerezzenek maguknak, és nem utolsósorban az önkormányzatok. Már most jelzem, hogy a nonprofittörvénnyel is olyan kereteket kell meghatározni, amely kizárja a visszaélés lehetõségét, és nem abból élnek egyesek, hogy játékosokat adnak-vesznek, irritálva nemcsak a lakosságot, hanem irritálva azokat is, akik a sport érdekében szólni kívánnak, hiszen a 30-40 vagy több tízmillió forintos átigazolások és a különbözõ asztal alatt dugott pénzek mindenkit, aki a sport ügyében szólni kívánnak, kicsit riaszt is.
Kívánjuk a törvénytervezettõl a magyar testnevelés egyik fellegvárának, a Testnevelési Fõiskolának és a sportegészségügynek a megerõsödését, törvénybe iktatását, az egyetemi és a fõiskolai sportnak a megerõsödését, és nemcsak a kialakult gazdasági nehézségekre és az egyetemek autonómiájára való hivatkozással a szándékos elhanyagolását, kívánjuk, hogy a szövetségek nagyobb szerepet kapjanak a sporttörvényben és szövetségeik ügyeinek intézésében, és a törvény - nagyon kérem -, hogy az egyesületet, a sportegyesületet tûzze a törvénytervezetnek a középpontjába.
Befejezésül szeretnénk, ha a preambulumban foglaltak az egész törvénytervezetben végigkísérve találhatók lennének, ha az ifjúság fizikai és erkölcsi nevelésében, a közösségi magatartás kialakításában és az egészségmegõrzésben látná mindenki - az elõterjesztõ is és a sportért dolgozók is - a törvény igazi célját és értelmét.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt ezért fog dolgozni, hogy ez a törvényben és a kísérõ törvényekben megvalósuljon. Köszönöm a figyelmet. (Általános taps.)