DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Asszony. Akkor most jobban reagálhatok ezekre a kérdésekre, már csak azért is, mert Csépe Béla egy nagyon-nagyon fontos újabb összefüggésre hívta fel a figyelmet, ez a választási rendszer kérdése.
Valamit tisztázzunk. A jelenlegi parlament a választójogi törvény értelmében teljesen törvényesen, legálisan ült össze. Az alkotmányvitában szóba került az arányosság kérdése, Nagy Sándornak erre egy módosító indítványa is elõ lett terjesztve az Alkotmány-koncepcióhoz, több szakszervezet, állampolgár, tudós vetette fel az arányosítás kérdését. Ebben én partner vagyok Csépe Bélával, ne legyen benn a KDNP az arányosításban, nekem bent van egy módosító indítványom, illetve egy koncepcióm a választójogi törvényért, támogassák ezt, és akkor arányosabb rendszer lesz.
Csak valamire fel szeretném hívni a figyelmet. A koalíciónak úgyis lényegesen nagyobb lenne a többsége, mint például a választójogi törvény értelmében a korábbinak volt, de a kormányügyi koalíció nehezen ült volna össze, hiszen az õ társadalmi támogatottsága el sem érte az 50 százalékot. Akkor százalék alattiakkal együttesen lett volna mintegy 51 százalékos mandátumok arányos rendszerben.
Én úgy gondolom, hogy ez a politikai viszonyokat másként befolyásolta volna, de térek vissza a tárgyra, és nem akarom, hogy itt esetleg Elnök Asszony erre figyelmeztessen, csak szeretném mondani, hogy ez egy teljesen legális rendszer, nincs, ha esetleg Csépe Béla örülne annak, hogy a választók szavazati arányában kapjanak szót az ellenzékiek és a kormánypártiak, akkor ezzel valószínûleg nagyon súlyosan sértené az ellenzéki jogokat, mert a kormánykoalíció önkéntesen belement abba, hogy 50-50 százalékban vehessenek részt a vitában kormánypártiak, ellenzékiek, a 72-28 százalékos parlamenti arány ellenére. Mert ez nem erre a kérdésre tartozik. Csak úgy megjegyeztem, hogy vigyázzunk az érvekre, mert esetleg egészen más eredményhez vezetnek a számok ismeretében, mint ahogy erre valaki számot ad.
Visszatérve Dávid Ibolya felszólalására, önmagában nem akartam felszólalni, de nagyon sok fontos gondolatot említett, amit a vitában mindenképpen el kell mondani, és erre reagálni kell. Dávid Ibolya felvetette, hogy õ javasolta azt, hogy az elnöke ennek a négy együttes feltételnek a meglétét mérlegeljem. Én úgy gondolom, hogy ez elvileg egy nagyon szép gondolat, a napi gyakorlatban azonban azt hiszem, hogy csak oda vezetett volna, hogy a sokkal terméketlenebb ügyrendi vitáknak a "méregfogát" vetettük volna el, és még rosszabb lett volna a parlamenti színvonal ezekben a kérdésekben.
Én azt hiszem, hogy sokkal fontosabb lett volna az a szándék, hogy a politikai pártok, a frakció vezetõi igenis meg fogják gondolni, hogy ez a négy együttes feltétel fennáll. Most úgy tûnik a vitából, hogy már a vita résztvevõi sem tartják fontosnak ezt a négy feltételt. Varga László például éppen arról beszélt, hogy hát ezek egészen furcsa feltételek. Hát a napirend elõtti felszólalásnak ez lett volna eleve a rendeltetése, hogy ez a négy feltétel együttesen teljesüljön. Az, hogy ez nem teljesült, vezetett oda, hogy kénytelenek voltunk valamiféle más eszközhöz nyúlni. Ha az önkorlátozás, az önkorlát az, hogy valaki tudomásul vegye, hogy a parlamenti idõvel ne éljen vissza, ide vezetett, akkor sajnos más eszközhöz kellett nyúlni. Nagyon fájó szívvel mondom azt, hogy kellett nyúlni, mert bíztunk abban kormánypárti képviselõként, amikor dönthettünk volna akár másként is 1994 õszén, hogy az ellenzéki képviselõcsoportok vezetõinek nagyobb önmérséklete lesz ebben a kérdésben és tényleg a napirend elõtti négyes feltételt be fogják tartani.
Dávid Ibolya beszélt egy másik nagyon fontos kérdésrõl, teljes egészében igaza van. Mi a megelõzõ parlamentben például harcoltunk azért, hogy a kormány ellenõrzésének hatékony módszerei legyenek. Mi lett a válasz? Az alkotmányjogi bizottságban egy nagyon-nagyon vitatható egyedi döntés után az akkori kormánypárti többségnek az 50% kellett a meghallgatáshoz, leszavazta az igazságügyi miniszternek a meghallgatását. Miért? Csak. Az 50%-os szabály, tehát a többségi szabály ezekben a kérdésekben ezért volt rossz, ezért akartunk mi ez alá szállni, ezért mondtunk 40%-ot. És, hogy a választás végeredménye 28% lett az ellenzéki pártok javára, hát mit lehet tenni? A kormánykoalíció önként ment bele a 20%-ba, hangsúlyozom, mert a világon még egy ilyen parlament nincs, ahol a 20%-kal jogokat lehessen gyakorolni. Ez igenis a mostani parlament testére szabott rendelkezés, amelyet lehetõség szerint meg kell majd változtatni a következõ parlamentben, mert egy más összetételû parlament így nem tud mûködni, hogy a tegnapi szavazás is ezt bizonyította.
Azzal én nem értek egyet, hogy a kormánypártok miért nem élnek többet a napirend elõtti felszólalás kérdésével. A kormánypártok betartják azt a tendenciát, azt az ígéretet, hogy igenis a Házszabály szerint élnek a napirend elõtti felszólalási joggal, és nem a négyes feltétel megléte nélkül is mondanak napirend elõtti felszólalásokat. Itt mindössze arról van szó, hogy van aki betartja a Házszabályt, van aki nem tartja be a Házszabályt. De azt, hogy valaki nem tartja be a Házszabályt azt a másik terhére róni aligha lehet etikusan.
Nos a következõ kérdés, kormányfõi megszólalás, föl szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a korábbi Házszabályban teljesen kötetlenül, bármikor a kormány képviselõi megszólalhattak, nem volt korlátozva. Éltek is vele, szerencsére akkor, amikor kellett. Boross Péter például itt jelentette be annak idején a Ferihegy-i robbantást a délutáni órákban, frissen ahogy kellett, amikor megtörtént. De nem valamiféle szabályokhoz kötve, hanem azért, mert ez egy országot érdeklõ fontos esemény volt. Ez tényleg az volt.
Nos, a kormányfõi megszólalás nincs olyan feltételekhez kötve éppen azért, mert a kormányfõ, a köztársasági elnöknek a kezét nem szabad megkötni, hogyha valamit el akar mondani az országnak, akkor mondja el, éppen azért mert kivételes helyzetben van. Hogy ilyen kivételes helyzetben van, az éppen Antall Józsefnek volt az érdeme, aki a konstruktív bizalmatlansági elv megvitatásával és az SZDSZ-el kötött megállapodásban ezt elérte. Ha a miniszterelnöknek ilyen jogköre van, mint amilyen van a magyar közjogban, akkor a miniszterelnököt igenis megilleti az a jog, hogyha meg akar szólalni, szólaljon meg. Mostanában úgy tûnik, egy olyan gyakorlatot alakított ki, hogy havonta egyszer szólal meg.
(15.50)
Hogy akkor mennyi mondanivalója van, mennyi nincs, az természetesen már az õ ügye, hogy eldöntse.
Szóba került a következõ ciklus kérdése, hogy a Házszabályt erre kellene megalkotni. Én azt hiszem, hogy az ilyen változó parlamenti összetételek mellett aligha lehet. Annak idején, amikor '94 tavaszán mi tárgyaltunk arról a bizonyos Házszabály-módosításról az akkori kormánypártiakkal, nagyon örültünk, hogy legalább abba belementek, hogy a következõ ciklusban ezek az ellenzéki jogok mûködjenek. De korábban errõl szó nem lehetett. Hangsúlyozom, volt egy többségi szavazás, amikor ellenzékiként nem kaptunk levegõt azért, mert mindenhez 50 százalékot meghaladó szavazati eredmény kellett volna. Amikor végre elértük '94 tavaszán, hogy 40 százalékos szavazások is legyenek a parlamentben - nem 20, 40 -, akkor végül is a kormánykoalíció abba a kompromisszumba ment bele akkor, hogy majd a következõ parlamenti ciklusban lép hatályba. Ezt én Dávid Ibolyának emlékeztetõnek mondanám, mert igaz, hogy belementek, de nem arra a ciklusra.
Összességében én azt hiszem, hogy az 1994-ben meghozott Házszabályban az akkori kormánykoalíció a maximális toleranciával viselkedett. Ezt merem állítani most is. Szó nincs arról, hogy az akkor biztosított jogok közül bármit a kormánykoalíció vissza kívánna venni. A napirend elõtti felszólalásoknak ez az elszabadult gyakorlata a négyes házszabályi feltételnek a felrúgása, semmibevétele. Az, hogy ötletszerûen, bárki, bármikor, amit fontosnak minõsít saját maga, beszélni akar, ez elébe kerüljön a parlament érdemi munkájának, amiben benne van az ellenõrzés is, benne van az interpelláció, a politikai vitanapok, az azonnali kérdések órája, - minden benne van. Az egész parlamenti munka csúszik meg azért, mert egyes képviselõcsoport-vezetõk nagyon szerepelni akarnak. Idõnként kénytelen vagyok erre gondolni a statisztikák alapján, és éppen a témák alapján, amelyekrõl néhány most szóba is került.
Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben, éppen az MDF frakciójának illett volna - többek között az MDF indulási értékeire tekintettel is - visszafogottabbnak lenni például éppen az alkotmányozás idején. Én nem hiszem, hogyha elõtte két napon keresztül az Országgyûlésben lehetõség volt arra, hogy a halaszthatatlan és sürgõsnek minõsített - nem az -, de annak minõsített kérdésekben elmondják a véleményüket. A kötött televíziós mûsoridejû alkotmányozó országgyûlési ülést azzal kellett kezdeni, hogy 1996. szeptember 1-jén lesz-e tanévnyitó. Azt hiszem, hogy ez az alkotmányozással aligha vethetõ egybe - súlyát tekintve.
Amirõl én beszéltem, az az, hogy az Országgyûlés érdemi munkát kell hogy végezzen. Az Országgyûlés, mint minden jogállami parlament, tervezetten, napirend szerint folytatja a munkáját. Azt, hogy egyéni ötletekkel ezt szét lehessen zilálni, aligha lehet elfogadni. Éppen ezért itt mindössze arról van szó, hogyha valaki beszélni akar, beszéljen, a Házszabály lehetõvé teszi, de nem az érdemi munka rovására. Amint az elõbb már említettem, ez most is kompromisszum. Hiszen a tipikus eset az, hogy kétnapos ülések vannak. Hétfõn, mielõtt a napirendet megállapítanánk, mondják el az ellenzékiek, amit akarnak. Ez bizonyos értelemben kompromisszum. Bizonyos értelemben azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlat folytatódhat. Nem hiszem, hogy hétfõrõl keddre hirtelenjében annyi új kérdés még felvetõdne. De azért a keddi napot azért már az Országgyûlés érdemi munkájára, a többségi napirend által szabályozott érdemi munkára lehessen fordítani.
Én azt hiszem, hogy az a harc - nevezzük nevén, mert errõl van szó -, hogy a parlament munkája igazából annyiban látszik az ország elõtt, amennyiben azt a televízió közvetíti. A televíziós közvetítésnek, ennek a kép-építésnek a technikáját próbálja - nem a Házszabály betartásával, hangsúlyozom, hanem a Házszabályban adott lehetõségek jogszerûtlen felhasználásával - a négy együttes feltétel hiányában is - az ellenzék magának kisajátítani.
Azt hiszem, ez nem igazán etikus kérdés, nem igazán olyan kérdés, amely miatt bárki azt mondhatná, hogy az ellenzéknek jogait korlátozzák. Az ellenzék jogai változatlanul megvannak abban a nagyon széles körben, ahogy 1994 szeptemberében a kormánykoalíció biztosította, mert tudta, hogy biztosítania kell. Köszönöm szépen.(Taps a bal oldalról.)