CSÉPE BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a vitában odáig jutottunk, hogy immár ezt az egész napirend elõtti kérdést, az ellenzéknek valóban sok hozzászólását mintha úgy kellene tekintenünk, mint egyéni ötletek improvizációit, öntetszelgést és valami ilyen nagyon csúnya mûfajt. Talán valaki még a cirkuszt is mondta, most már ezt nem tudom egész biztosan. De elhangzanak ilyenek is. Most csak úgy hirtelen emlékezetembõl felidézve, mert én magam is gyakoroltam ezt a mûfajt a frakció megbízásából elég sokszor, három téma: a tömeges elszegényedés, a lakáshelyzet alakulása, a létminimum-számítás, amihez annyi minden fûzõdik, aztán a szociális területet érintõleg. Három ilyen téma, és én nem hiszem, hogy ezt, ezeket a témákat, és sorolhatnám az ilyen jellegû témákat, ledegradálhatnánk arra, hogy itt valaki öntetszelgés alapján egyéni ötletbõl elveszi az idõt a tisztelt képviselõ uraktól. Orosz képviselõ úr megjegyezte, hogy úgy látszik, hogy a patkó két oldalán különbözõ logikával kell már gondolkodni. Én ezt meg szeretném cáfolni, mert én nem hiszem, hogy a patkó másik oldalán ezeket a témákat, amit most itt hármat például megemlítettem, úgy minõsítenék, mint ami nem országos jelentõségû, nem fontos, és akkor éppen a napirenden nem szereplõ téma, és halaszthatatlan is, mert halaszthatatlan mindezeknek a megoldása. Ez a három nagyon is halaszthatatlan.
Ezek olyan témák, amelyeknek a kiszorítása semmiképpen nem vall szociális érzékre - most egy újabb elemet behozva ebbe a vitába. De azt hiszem, hogy már úgy sem folytatható sokáig tovább. Én úgy vélem, hogyha valaki végignézi ezt a témalistát, akkor mégiscsak fölismeri benne mindazt, ami ennek az országnak, ennek az ország lakosságának fáj. Ami fáj, azt valakinek ki kell mondani. Ki mondja más ki, mint az ellenzék? Köszönöm szépen. (Taps a teremben a képviselõ úr körül.)