DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknõ! Tisztelt Országgyûlés! (Különbözõ zajok a teremben.) Kedves Barátaim! A teremben a szobrokat is számításba véve alig két és fél tucatnyian lehetünk. Külön köszöntöm államtitkár urat, akire ismét az a nem könnyû feladat hárult, hogy a kormányt egyedül képviselje. Magam a Magyar Demokrata Néppárt képviselõjeként azok közé tartozom, akik a vita folytatása tekintetében úgy foglaltunk állást, hogy indokolt az elõterjesztett törvényjavaslat fontos témájához megfelelõ feltételeket biztosítani, és úgy gondoltam, hogy ezek a feltételek a ma délutáni vagy esti vitában sem ennek a törvényjavaslatnak, sem a felsõoktatásinak, most a nyugdíj ügyrõl nem is szólva, aligha biztosítottak. Mégis amellett foglaltam állást, hogyha a vita az ismert döntés következtében folytatódik, akkor feltétlenül hozzá szeretnék szólni két oknál fogva, mert van olyan monmdanivalóm még, ami az általános vita keretébe tartozik, másfelõl nagyon is hangsúlyozni szeretném, amit a Magyar Demokrata Néppárt általában is hangsúlyoz, hogy mi nem "csakazértis" vagyunk ellenzékiek, hanem ezért is vagyunk ellenzékiek, hogy megpróbáljunk elfogadtatni az ország és népe felemelkedését ténylegesen szolgáló érveket és javaslatokat. A vita korábbi - valaki aposztrofálta -, ebédidõ alatti szakaszában már volt alkalmam felszólalni és ott az általános kérdések közül többet érinteni. Ezek közül nagyon kiemelendõ fogadtatása volt annak, hogy a tankötelezettség 18 évig való kiterjesztése mellett foglaltam állást, utalva, visszautalva arra, hogy számomra különösen örvendetes volt, hogy ezt az általam szorgalmazott gondolatot nagyon rokonszenvezõ módon viszontláthattam a mûvelõdési miniszter úrnak abban a levelében, amit mellékelt a törvényjavaslat közreadásakor. Legyen szabad most arra hivatkoznom, hogy amikor ennek a szövegét megismertem a törvényjavaslat szövegével együtt, akkor egy olyan érzés fogott el, hogy most tényleg a magyar törvényhozásnak alkalma van jelentõs kérdésben vizsgázni, és hogy az elõrebocsátott szöveg nem egyszerûen kiegészítése vagy módosítása - ha azt szükségesnek tartották - az 1993. évi törvénynek, hanem valóban egy olyan törvényhozási kezdeményezés, aminek jelentõsége van, jelentõsége lehet összfejlõdésünkben. Nem akarok hosszasan élni a példálózás lehetõségével, de körülbelül úgy jártam - a hasonlatot már idéztem egy XIX. századi politikusunk, kritikusunk hagyatékából -, mint az, akit lakomára hívnak és már készülõdik, hogy helyet foglaljon az ebédlõasztalnál, de akkor kiderül, hogy ki kell menni a konyhába, mert a lakoma még nincsen készen, ott még csak folyik egy mindenki számára ígéretes alkalomnak az elõkészítése. Én úgy gondolom, hogyha a törvényjavaslat egészérõl kell szólni, ez a hasonlat nem erõltetett, talán nem is szemtelen, nem annak szánom, hanem körülbelül az állapotot mutatja be.
Ígéretes mozzanatok találhatók meg benne, magát ezt a miniszteri utalást az általános tankötelezettség kiterjesztésére ilyennek tekintem, de részletekben is látok ilyeneket, azonban az egész összességében nem alkalmas arra, hogy érdemlegesen, néhány pont kivételével, megemelje az 1993-as törvényt, noha annak javítása, kiegészítése nyilvánvalóan idõrõl idõre szükséges, és látszik az elõkészületekben, hogy különbözõ kezek, különbözõ fejek dolgoztak, de sem harmónia nincs az egészben, hanem megvolt ellentmondások kiélezésére került sor, nincs benne olyan koncepció, amely a részeket egységgé rendezné, nem akarom magamat ismételni.
Egyetlen dologgal szeretnék foglalkozni végsõ soron, ezzel a bizonyos kiterjesztésével a tankötelezettségnek. A magyar sajtóban kivételes helyzetet elfoglaló, sokak által legkedveltebbnek, másoknak inkább legkegyeltebbnek tûnõ napilap érdemesítette ezt a gondolatot, hogy címoldalán álomnak minõsítse, majd álom voltát a belsõ lapokon alátámasztani törekedjék. Legyen szabad, hogy ezzel foglalkozzam. Mindenekelõtt el szeretném mondani, s ez módosító - már benyújtott, természetesen, mert fél öt elmúlt és az óvatos képviselõ gondoskodik arról, hogy bármi történjék az ülésteremben, azt a bizonyos határidõt ne késse le -, tehát már benyújtott, egyébként már tegnap beérkezett módosító javaslatomban három konkrétummal igyekeztem alátámasztani, mint a törvénybe iktatandó elemként azt, hogy mit is értek, amit fokozatos kiterjesztésének a tankötelezettségnek neveztem. Ezt a három pontot legyen szabad lényegileg idéznem. Azt javasoltam, hogy a módosítandó '93-as törvény megfelelõ paragrafusa a következõk beiktatásával bõvüljön: a tankötelezettség az 1990. június 15-e után születettek esetében annak a tanévnek a befejezéséig tart, tartson, amelyben 18. életévüket betöltötték.
Másodszor: a tankötelezettségnek gimnáziumban, szakközépiskolában, szakmunkásképzõ iskolában, illetve - a korábbi törvény fogalomhasználatával éltem - iskolai rendszerû szakképzés keretében lehet, lehessen eleget tenni.
Harmadszor: a mûvelõdési és közoktatási miniszternek a tankötelezettség fokozatos kiterjesztése, pedagógiai, jogi, pénzügyi és technikai feltételeit a szaktárcák közremûködésével olyan ütemezéssel kell, kelljen biztosítania, hogy 2006. szeptember 1-jén a tankötelezettség kitejesztése megtörténhessék.
Nem rohamításról van tehát szó, hanem egy, tulajdonképpen a szaktárcának és mindennek, ami alá van rendelve, de végsõ soron, úgy gondolom, a magyar társadalom legnagyobb méretû vállakozásai egyikén tíz év alatt legyen módja a fokozatos áttérést elõkészíteni és megvalósítani.
(17.30)
Ez nem hebehurgyaság, ez nem hûbelebalázs-módra tervezés és nem álom, amire rálegyinteni és aztán a patópálság keretei közé visszasüppedni lehet. Hadd mondjam el, hogy milyen indoklás húzódik meg ezen elgondolás mögött. Én úgy gondolom, nem túlzás törvényhozásunk nemzeti és demokratikus kötelezettségeként ajánlani e program felvállalását, hiszen a demográfiai adatok tanúsága szerint, és ezt valamennyien sokoldalúan ismerjük és sokszor ismételjük, egyre csökkenõ létszámú tanulóévjárataink felkészültségét, életesélyeit s nem utolsósorban nemzetközi versenyképességét, egyszóval a minõségét mindenekelõtt ezzel tudjuk fokozni. Én úgy érzem - kérem, akik élcelõdni szeretnek, bátran élcelõdjenek -, nincs mentsége az ezredvég kormányzatának és törvényhozásának, ha belenyugszik, hogy álomnak minõsüljön a tankötelezettségnek az a kiterjesztése, amelyik tõlünk nyugatra már megkezdõdött - ez tény -, és ami az általunk javasolt egy évtizednyi fokozatos elõkészítést biztosító periódus idején okkal feltételezhetõen megkezdõdik régiónkban is.
Én úgy gondolom - és itt nagyon keményen mondok ellent az álomról szólóknak -, ha nem teszünk meg mindent ennek az álomnak a realizálásáért, akkor alighanem a lemaradás rémálmával kell majd megküzdenünk. Örömmel venném, ha ezt nemcsak a szobrokkal együtt háromtucatnyi jelenlévõ hallaná, hanem ha az önök révén el tudna jutni minden képviselõhöz. Mert álommá minõsíteni valamit, ami realizálható, az az országra valóban a lemaradás rémálmát idézi. És mit tehetnénk még rosszabbat ezzel az országgal, minthogy anyagi, erkölcsi és politikai helyzetének romlásához a kulturális lemaradás rémét társítjuk? A szobrokkal együtt háromtucatnyian hallják.
Módosító javaslatunkat indokolja továbbá a közvetlenül érintett korosztály jelentõs részének veszélyeztetettsége. Próbatevõ, objektív és züllesztõ szubjektív tényezõk által és életutaikat meghatározó súlyos következményekkel. Vajon nem indokolja ez az elõbbiek mellett azt, hogy a tankötelezettség tartást adó keretei a pedagógusok figyelõ tekintetétõl kísérten alakuljanak ezek az életutak? Rá lehet ezzel donquijotizmussal és álommal szólva legyintéssel elhárítani a jövõbe vetendõ pillantást?
Kérem kormánypárti képviselõinket, hogy fontolják meg. Történelmi a felelõsségük, nem frázisként mondom, és remélem, ellenzéki képviselõink nem fognak velük együtt beleesni a hibába, hogy ezt a javaslatot ilyen határozottan a Néppárt sorából való képviselõ terjeszti elõ, hogy még újabb ostorcsapásokkal jelezzék ilyen vagy olyan indítékúnak érzett elkülönülésüket különbözõ stációikon. Nem fogjuk feladni! Sem ezt, sem többi realizálható, de nem a pillanatnak szóló javaslatainkat.
Hadd tegyem hozzá még, hogy a módosító javaslatunkat indokolja az is, hogy a csökkenõ évjáratokra hivatkozva - mint az elõbb éppen a Fidesz tisztelt képviselõje mondotta, de mondották mások is - országos és helyi kezdeményezések irányulnak a tankötelezettség kiterjesztésének alkalmas keretet biztosító iskolák, tantermek kiiktatására, más célú hasznosítására.
Tervezik a pedagógusok számának csökkentését, elbocsátások, idõ elõtti nyugdíjazások révén. Ez a folyamat pedig végkielégítési kompenzációs kötelezettséggel, munkanélküli-támogatás nyújtásával, átképzési költséggel járul együtt, a költségvetés szempontjait figyelve, jelenlegi és eljövendõ költségnövelõ tényezõként.
Mindezt a foglalkoztatási igényt növelve, messzemenõen és sokrétûen ellensúlyozhatná a tankötelezettség önmagában kiemelkedõ fontosságú kiterjesztésének mintegy a mellékhatása.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem okvetetlenkedésbõl, nem az idõ kihasználásának okából, hanem egy, a társadalom felemelkedését, öröklött értékeinket, értékgyarapítással bõvíteni akaró politikai erõ koncepciójaként adtam elõ, és szeretném képviselni a vita további fázisaiban is. Köszönöm a figyelmüket. (Általános taps.)