DR. BÁLINT GYÖRGY (SZDSZ): Igen Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Képviselõtársaim! Nagy öröm számomra, hogy éppen ma tárgyalja a tisztelt Ház az 1993. évi LXXX. törvénycikk, a felsõoktatásról szóló törvény módosítását. Ez módot ad számomra arra, hogy felidézzem egy kiváló magyar tudós emlékét. Gábor Dénesrõl, a holográfia megalkotójáról, számtalan mûszaki újdonság feltalálójáról, jelen humanista gondolkodóról van szó, akinek szülõházán ma abból az alkalomból lepleztek le emléktáblát, hogy 25 évvel ezelõtt tüntették ki Nobel-díjjal. Az ünnepségen Nagy Károly akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályának elnöke és más emlékezõk is azt a véleményüket hangsúlyozták, hogy Gábor Dénes tudósi sikereit nem csupán egyéni képességeinek, hanem annak is köszönhette, hogy olyan egyetemen szerezte képesítését, amely az alkotó képességét mobilizálta.
A tisztelt Ház által most tárgyalt törvénymódosításnak is az a célja, hogy Magyarországon olyan felsõoktatási rendszer alakuljon ki, ami sok nemzetközi gyûrû, esetleg Nobel díjra is méltó tudóst nevel ki a jövõben. Mindezt azért mondtam el, mert meggyõzõdésem, hogy a felsõoktatás rendszere egységes egész, amelynek egyes elemeit nem igen lehet büntetlenül megfuttatni, vagy éppen hátráltatni, mert ennek az egész rendszer látja a kárát. A törvény módosításának általános vitájában eddig is sok színvonalas, tartalmas és felelõsséget sugárzó felszólalás hangzott el jelen képviselõtársaim megfogalmazásában. Legutoljára nagyon átfogóan Bihari Mihálynak a hozzászólása volt az, amelyik nagyon sok gondolatot ébresztett bennem. Nem szeretném ezeket semmiképpen sem ismételgetni, azokat amikkel egyetértek és úgy gondolom, hogy az idõpont sem alkalmas arra, hogy vitába szálljunk azokkal, amelyekkel nem értek egyet. Hiszen ebben a kánikulában, amit most éppen átélünk, nagyon nagy gondok foglalkoztatnak bennünket. Mindenki aggódva nézi azokat a szántóföldeket, amelyeknek a növényei kókadoznak a forróságtól meg a szárazságtól. Ami persze egyáltalán nem csökkenti a dolognak a fontosságát és a lényegét.
Bihari Mihály részletesen elemezte a hozzászólásában azt a kérdést, hogy vajon a egyetemek mérete miként hat ki az egyetemek funkciójára. Én úgy gondolom, hogy Magyarországon a történelem múltja predesztinálja azt a jelenséget, hogy egy feltörekvõ kisterületû országban több település, több város is szeretné az egyetem székhelyének tudni magát. Ez egyáltalán nem elítélendõ jelenség, aminek az lehet a következménye, hogy ezek a viszonylag kisméretû felsõoktatási intézmények, bizonyos specialitásra tehetnek szert. Jóllehet nem elégítik ki az universitas maxima paramétereit, mégis bizonyos elõnyökkel rendelkezhetnek. Nálunk sohasem volt arra elegendõ pénz, és most legkevésbé van, hogy óriási, hatalmas, jól fölszerelt egyetemi kampuszok, egyetemi komplexusok alakuljanak ki. Valószínû, hogy a közeljövõben sem lesz erre nagyobb lehetõség.
(19.30)
Azonkívül az országban lévõ nem nagy távolságok is tulajdonképpen arra predesztinálnak, hogy nem baj az, hogyha az egyetemek egyes részei különbözõ városokban helyezkednek el, hiszen ez lehetõséget teremt arra, hogy a táj természetéhez, etnográfiai, szociális viszonyaihoz jobban igazodjanak, azoknak a problémáit inkább magukévá tegyék, mint a más, nagyobb területû országokban kialakult mamutintézmények.
Persze hogy hátrányai is vannak ennek az elaprózottságnak, ami elsõsorban a tudomány interdiszciplináris jellegének erõsödésébõl származik. De nem hiszem, hogy éppen a 200-300 kilométeres távolság akadályozná meg azt, hogy Pécsett vagy Debrecenben mûködõ, két hasonló témán munkálkodó egyetemi tanszék egymással jó kapcsolatot, alkotó közösséget tudjon teremteni. Persze hogy valamiképpen szövetkezésekre, vagy összevonásokra van szükség, de ezeknek mindig valami belsõ tartalmat kell hordozniuk, mert anélkül semmiféle szervezeti átalakulás nem töltheti be a hozzáfûzött reményeket.
Második témaként engedjék meg, hogy az agrár-felsõoktatásról szóljak egynéhány szót. Én úgy gondolom, hogy az utóbbi, mintegy egy évtizedben nagyon nagy fejlõdés zajlott le az agrár-felsõoktatásban, mert az oktatás mellett nagyobb szerepet kapott az egyetemek munkájában a kutatás és a szaktanácsadás is, amelyre nagyon nagy szükség van. Azt is kezdik többé-kevésbé az egyetemeken, felsõfokú oktatási intézményekben figyelembe venni, hogy a mezõgazdaság egyike azoknak a tudományoknak, amelyek a leggyorsabban változnak. Olyan hibrid kukoricafajták, amelyek öt évvel ezelõtt még 20-30 százalékát foglalták el a vetésterületnek, mármint a kukorica vetésterületének, ma már szinte ismeretlenek. Vagy olyan növényvédõ szerek, amelyek egy-két évvel ezelõtt még általános használatban voltak, ma már nincsenek is forgalomban. Vagy tessék csak gondolni arra, hogy tíz évvel ezelõtt még csak piros almát szerettek az emberek fogyasztani, ha valaki most a televíziónak a reklámjait nézi, milyen színû almába harapnak bele fogorvosnál a gyerekek? Zöld almába.
Nagyon gyorsan változik minden, és ezt a változást nekünk is föltétlenül kísérnünk kell, és ez pénzbe kerül. Pénzbe kerül, sok pénzbe, az agrár- felsõoktatás a felsõoktatás többi szférái között egyike a legköltségesebbeknek.
Énnekem az az egyetlen aggályom most, amikor errõl a kérdésrõl beszélek, hogy vajon az oktatást finanszírozó intézmények fogják-e tudni tolerálni azokat a különbségeket, amelyek az egyes oktatási szférák költségigényessége között fölmerülnek. Én úgy gondolom, hogy elengedhetetlen, hogy az FM szaktárca a jövõben is a szakemberigény meghatározásában és a szakmai szerkezet kialakításában érdemi szerepet kapjon, felügyelje a tangazdaságokat, támogassa azoknak a mûködését.
Másrészt föltétlenül szükségesnek tartom, bár ez nem a törvény szövegéhez tartozó kérdés, hogy a Mûvelõdési Minisztériumban olyan szakemberek legyenek, akik többek között elkötelezettjei a mezõgazdasági felsõoktatásnak is.
Az '93. évi LXXX. törvény módosításában ennek az alapelvnek a mezõgazdaság vonatkozásában, az agrár-felsõoktatás vonatkozásában a mûvelõdési és a földmûvelésügyi tárca alkotó együttmûködésének a jelentõségét szeretném hangsúlyozni, és azt, hogy az agrároktatás tényleg nagyon költséges, hiszen nem csupán elméleti elõadásokra van itt szükség, hanem tangazdaságra, laboratóriumokra, tanmûhelyekre, kísérleti üzemekre, feldolgozótelepekre, mindezeknek a finanszírozása, és mindezeknek persze a tárgyi korszerû tartalommal való megtöltése a legfontosabb feladat akkor, amikor az agrár- felsõoktatásnak kérdéseirõl beszélünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)