DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen Tisztelt Országgyûlés! Hát most már nem három tucattal, hanem egy tucattal vagyunk csak, ahogy ezt Szabad György képviselõtársunk meghatározta, és az idõ is elõrejárt. A hosszabb felszólalásomat Bihari Mihály nagyon gondos és nagyon pontos kivesézése helyenként fölöslegessé tette, így aztán egy modern mai férfi Sybillaként az anyagomat meglehetõsen megrostáltam, úgyhogy csak a legfontosabbakat kívánom elmondani, mindnyájunk érdekében.
Engedjék meg, hogy hadd mondjam el, hogy ez a felsõoktatásról szóló, az 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló T/2459. számú törvényjavaslat olyan felsõoktatási törvényt próbál kiegészíteni, megváltoztatni, amely azon törvények közé tartozik, amelyet jó törvénynek is nyugodtan nevezhetünk. Hiszen a jelen törvényjavaslat indoklása is leszögezi, hogy e törvény lefektette az autonóm magyar felsõoktatás alapjait és megteremtette átalakulásának legfontosabb feltételeit. Ráadásul a törvény idõzítései is megfelelõek voltak. A fejlesztési feladatokra, felkészülésre, a megfelelõ kidolgozásra elegendõ idõt hagyott, gondolt a továbbfejlesztésre is. A kormánynak a felsõoktatás fejlesztésére vonatkozó tervét 1995. év április 30- áig kellett az Országgyûlés elé terjesztenie. Ez, természetesen, nem történt meg. Ehelyett csak országgyûlési határozat született, 1995. novemberében, a fejlesztési irányelvekrõl, amelyek természetszerûen nem helyettesíthették a megfelelõ törvényt. Az országgyûlési irányelvekben errõl korábban már bõven esett szó, keveredtek a hangzatos szólamok, illetve az elfogadható és megvalósítható javaslatok, a ködös, vagy éppen képtelen elképzelések. Az mindenesetre, egyértelmûen megfogalmazódott a határozatban, hogy az Országgyûlés nem vállalja a felsõoktatás átgondolatlan átalakítását, a végsõ határidõk alaposan kitolódtak, s ezt a kormány csak a rövid távon megvalósuló elemek törvénybe foglalására használta fel.
A felsõoktatásról szóló törvény módosítására csak most került sor. A vaskosra sikeredett törvényjavaslat azonban változatlanul az utóbbi évek jogalkotásának alapvetõ betegségét hordozza, keverednek benne a lényeges és lényegtelen módosítások. A lényegtelennek tekinthetõk jelentõs része ráadásul formai, s ez áttekinthetetlenné teszi - az eredetileg - jó koncepciót. Korábbi törvényjavaslatok esetén is érzékelhetõ volt a lényegtelen módosítások szándékos halmozása, ezek azt a célt szolgálják, hogy elrejtsék a tényleges, de rejteni kívánt módosításokat. Indokolható tehát a gyanakvás ebben az esetben is. A törvényjavaslat módosításai ugyanazt a "megtakarítást mindenáron elvet" tükrözik, amelyet már korábbi más tárgyú törvényjavaslatoknál érvényesített a kormány. Most sincs másképp, de ezenkívül kiegészül olyan centralizációs törekvéssel, amely kimondhatatlanul is a felsõoktatás autonómiájának csökkentését szolgálja. A módosítások elsõ fõbb csoportját azok a javaslatok alkotják, amelyek az indoklás szerint megteremtik az intézményi integráció törvényi alapjait. A gondolat alapvetõen már ott elhibázott, hogy az integráció lehetõségét a törvény 12.§-a bõségesen tartalmazza, meghatározva az intézményi társulások fogalmát.
Az országgyûlési határozat csak azt irányozta elõ, hogy a jogi kereteket bõvíteni kell. Mindezek helyett teljesen új formát találtak ki: a felsõoktatási szövetséget. Ennek az új formának korántsem az a célja, mint a törvényben foglalt társulási megoldásnak, azaz idézem: "Az együttmûködés elõsegítése a felsõoktatás szerkezeti és irányítási rendjének korszerûsítése az oktatási, a tudományos-kutatási, az anyagi és szociális erõforrások közös hasznosítása." Idézet zárva. Hanem az intézményi autonómia megkerülése. Ezt a törvényjavaslat indoklása nyíltan kimondja a következõkben, idézem: "Az integráció átmeneti formája a felsõoktatási szövetség, amely az intézmények akaratelhatározásából, tehát autonómiájuk sérelme nélkül szervezõdik. Emellett a teljes integráció egységes önálló intézmény, lehetséges, sõt kívánatos integrálódási forma marad." A felsõoktatási szövetség létrehozásának fõ kritériumai szakmai és gazdálkodási célokhoz kötõdnek. Ezekhez a célokhoz pusztán eszköz, az eddigieknél szorosabb integrációs forma a felsõoktatási szövetség megteremtése; újra idézem: "amely elsõsorban hatékonyabb intézményi mûködést, szakmailag megalapozottabb képzési és kutatási méreteket hivatott biztosítani."
(20.30)
Magyarra fordítva, mindezek a következõket jelentik: az államkassza, amelynek úgy a felsõoktatást, mint a kutatóintézeteket támogatnia kell, sokallja az erre fordított összegeket. Legszívesebben megszüntetné a felsõoktatási intézmények egy részét, illetve egybeolvasztaná õket, de az intézményi autonómia ezt nem teszi lehetõvé. Hasonlóan szívesen megszabadulna a kutatóintézetektõl, de ezek nyílt felszámolását, érthetõen, nem vállalja. Kitalált tehát olyan átmenetinek tekinthetõ formát, amelyben bele lehet az egyes intézményeket gyömöszölni, természetesen úgy, hogy ez látszólag önkéntesnek tûnjék, innen már csak egy lépés a törvényjavaslat szerint részleges intézményi önállóság felszámolása, és az új, immár összevont felsõoktatási intézmény létrehozása. Meg kell hagyni, az elképzelés taktikailag, ahogy Pesten mondani szoktuk, ügyes. De ellentétes mindazzal, amit a törvény, illetve az országgyûlési határozat szelleme és szövege tartalmaz.
A törvényjavaslat alapján a Felsõoktatási Szövetség az alapító szándéknyilatkozataiban, illetve az ehhez kapcsolódó dokumentumokban idézem: "kötelezettséget vállal arra, hogy a tételesen is felsorolt oktatási, kutatási és egyéb tevékenységeit, szervezeti párhuzamosságait felszámolja, továbbá a törvény által elõírt keretek között egységes gazdasági és igazgatási vezetésüket létrehozza." Az idézet elsõ része egyértelmûen az oktatási és kutatási kapacitások leépítését szolgálja, azaz feláldozza a pénzügyi érdekeknek.
A szervezeti párhuzamosság ténylegesen azt jelenti, hogy például egy kutatóintézettel közös szövetség esetén a felsõoktatási intézmény azonos jellegû kutatási tevékenységét fel kell hogy számolja, hiszen erre kötelezettséget vállal. Fel sem merül a jogszabály alkotójában, hogy ez a megoldás káros és gazdaságilag egyáltalán nem hatékony, hiszen a kutatóintézet nem mindig alkalmas oktatási célokra, a felsõoktatásban a kutatás eszközbázisa ugyanakkor az oktatást is szolgálja. Semmilyen hatásvizsgálatot nem kell mellékelni annak érdekében, hogy megállapítható legyen a kutatóhelyek csökkenése mennyiben eredményezi a kutatott témák számának, illetve a kutatás egészének eredményességét.
Hasonló a helyzet az oktatás területén is. A szövetségben részt vevõ felsõoktatási intézmények esetén ez a követelmény egyértelmûen azt a kapacitást jelenti, amely a meghatározott karokon csökkeni fog a szervezeti párhuzamosságok kiküszöbölésével. Ez a koncepció, lehet, hogy a költségek szempontjából kedvezõ, de ugyanakkor ellentétes azzal a nyomatékosan megfogalmazott helyes elképzeléssel, hogy növelni kell a hallgatói létszámot. A törvényjavaslat végiggondolatlanságát jól tükrözi az a követelmény, hogy a szövetség tagintézményeinek egységes gazdasági és igazgatási vezetést kell létrehoznia. Ennek a kritériumnak kihatásai alapvetõen csorbíthatják a tagok autonómiáját. A kötelezettségvállalás azt jelenti, hogy a tagintézmények, végsõ soron végrehajtják a teljes integrációt. Az átmeneti szövetségi keretek között ugyanis erre a törvényjavaslat semmilyen megoldást nem tartalmaz, sõt, kifejezetten az önálló intézményi gazdálkodást hangsúlyozza.
Gazdasági téren a törvényjavaslat ez a része telítve van ellentmondásokkal. A javasolt 59/F § (1) bekezdése kimondja, hogy a tanintézmény olyan jogi személy, amely - a szövetség mint önálló költségvetési szerv egységeként - dönt a kizárólagosan rendelkezésére bocsátott elõirányzatok, illetve pénzeszközök felhasználásáról. Ezeket az eszközöket a szövetség szenátusa határozza meg. Ugyanakkor a 12/B § (3) bekezdésében az esetleges kilépés esetén a közös vagyon megosztásáról beszél, amelyek mibenléte másutt fel sem merül a törvényjavaslatban.
Nem jobb a helyzet igazgatási téren sem. Lényegesen csökken a tagintézmények önállósága, tekintve, hogy szabályzataik kialakítása és jóváhagyása a szenátus hatáskörébe kerül. A szövetségi felügyelõ tanács létrehozása, amelyben már ott ül az állam képviselõje, az autonómia további alapos korlátozását jelenti. Mindezeket figyelembe véve, nem lehet csodálkozni azon, hogy a szövetségi formát a jogalkotó átmenetinek tekinti.
A felsõoktatás fejlesztésének egyik elemeként jelölte meg az országgyûlési határozat az intézményekbe akkreditált iskolarendszerû felsõfokú szakképzés megvalósítását. Az elképzelés abból indult ki, hogy a felsõoktatás esetleges szabad kapacitásai jól hasznosíthatók a piaci igények kielégítésére. Az országgyûlési határozat mindezt - a szakmai szempontokon túlémenõen - az adott intézmények szabad elhatározásától, befogadó nyilatkozatától tette függõvé. A törvényjavaslat alkotói kapták a lehetõséget ugyanis - mint az indoklás megállapítja -, ez, idézem: "a hallgatói létszám jelentõs növekedését teszi lehetõvé, ám nem eredményez - a képzés szempontjából - túlképzés alapján elõálló indokolatlan költségnövekedést." Idézet zárva. A meglehetõsen ködbe burkolt javaslat, részint az akkreditációt, részint a kivitelezést szolgálja, statisztikailag - minden valószínûség szerint - ki lehet mutatni, így a felsõoktatási intézmények hallgatói látszámának emelkedését, de összességében, az alacsonyabb szintû képzés következtében, a minõségi színvonal mindenkképpen csökken, holott nem ez a cél. A módosításokból egyértelmûen látható, hogy valójában nem született megfogalmazásuk elõtt részletes felmérés és elemzés a témakör megvalósíthatóságáról és kiadásairól. A fontosabb elemek között kell említeni a felsõoktatás országos szakmai szerveinek az átalakítását. A módosításokban - az indoklás szerint - az volt a fõ cél, hogy egy olyan szakmai koordinációs rendszer kerüljön jogi megalapozásra, amely - idézem: "képes aktivizálni egy központosított kormányzati rendszer szükségtelen adminisztratív beavatkozásait." Idézet zárva. A valóságban ennek éppen az ellenkezõje igaz, a Felsõoktatási és Tudományos Tanács, függetlenül attól, hogy elnöke a mûvelõdési és közoktatásügyi miniszter, végsõ soron közvetlenül a kormányhoz rendelt szerv. Függetlenségét biztosította a törvény eredeti 76.§ (3) bekezdésének szövege, amely szerint, ha a mûvelõdési és közoktatási miniszter a kormánynak teendõ elõterjesztéseiben javaslatával nem ért a tanács egyet, az állásfoglalásról köteles indoklást készíteni, és az elõterjesztéshez csatolni a testület véleményét.
(20.40)
A törvényjavaslat ezzel a központosítás csökkentése jegyében a Felsõoktatást és Tudományos Tanácsot egyszerûen a mûvelõdési és közoktatási miniszter javaslattevõ és véleményezõ testületévé degradálta. Az esetleges tiltakozások elkerülése érdekében a törvényjavaslat radikálisan átalakította a tanács bizottságait. Összesen két funkcionális bizottsága maradt, a képzési ágak szerint szervezett bizottságok ennek alapján egyszerûen megszûntek. Mindezek mellett szaporodnak a központi adminisztratív szervek, amelyek esetén ugyancsak nem egészen érthetõ, hogyan is kell értelmezni, a - idézem - "szükségtelen adminisztratív beavatkozások csökkentését". Elég itt csak megemlíteni az újonnan létrejövõ országos felsõoktatási felvételi irodát, az országos kredittanács irodáját, ez utóbbiról - mely egyelõre az elképzelés szerint a Felsõoktatási és Tudományos Tanács titkárságának keretében mûködik - semmit sem lehet tudni, hiszen a kreditrendszer bevezetése, a törvényjavaslat szerint csak 1999-ben várható. Az a tény, hogy az országos akkreditációs bizottságot, magyar akkreditációs bizottsággá keresztelnék át, a törvényjavaslat indoklása, idézem: "a felsõoktatás minõségbiztosítási rendszere intézményi keretének minõsül. Az országgyûlési határozat nem kényszerítette arra a kormányt, hogy kellõen meg nem alapozott törvényjavaslatot terjesszen az Országgyûlés elé. A rövid távon megvalósítandó feladatok köre nem indokolja, hogy kiérleletlen ötletek, kapkodó intézkedések kerüljenek megfogalmazásra. Az országgyûlési határozat abból a megállapításából kiindulva, hogy a felsõoktatás a magyar polgárosodás és gazdasági megújulás egyik legfõbb tényezõje, sokkal óvatosabban és megalapozottabban kell eljárni, mint ahogy ezt a törvényjavaslat teszi. A rövid távú feladatokat nem rövid távú célokkal kell megvalósítani, és ezért javasolható, hogy a kormány vonja vissza az elõterjesztést, és alapos átértékelés után nyújtsa be ismét az Országgyûlésnek. Ez a Független Kisgazdapárt javaslata a kérdésben.
Kihagytam a javaslatok közül az állami és egyházi felsõoktatási intézmények finanszírozására vonatkozó kérdéseket, mert errõl már elõttem is többen szóltak, és utánam is ketten fognak errõl a kérdéskörrõl szólni és beszélni. Úgy érzem, hogy ezek a kérdések is rendkívül lényeges kérdések, dehát a Független Kisgazdapárt szónokai errõl a kérdésrõl még szót fognak ejteni. Köszönöm szépen. (Taps.)