DR. NACSA JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Önvallomással kezdem, amennyiben beszédemrõl kiderül, hogy nincs benne mondanivaló, akkor nem sajnálom, hogy ilyen nagy üres padsorok mellett tettem, amennyiben viszont van mondanivaló, akkor sajnálják azok, akik nincsenek és nem hallották, hogy ezt elmulasztották. (Taps az MSZP oldaláról.) Bihari Mihály azt mondta, hogy nincs válság az egyetemen. Nincs módom igazolni vagy bizonyítani ennek ellenkezõjét, nem is vállakozom arra, bár õ hozzátette, hogy csak katasztrofális helyzetben van. Én azt tapasztalom, hogy a felsõoktatás van válságban, hogy ezen belül, egyetemen belül vagy mely egyetemen belül van hasonló helyzet, nem tudom megítélni, tény, hogy a felsõoktatásban dolgozók - magam kari tanácstag vagyok - úgy élik meg ezeket a napokat, heteket, éveket, olyan feszültségben, amely feszültség lebontása, levezénylése nagyon fontos feladat lenne. Hogy ez most válságszerû vagy nem válságmegoldás, az most egy más kérdés.
Úgy gondoltam, hogy azt kellene bemutatni hozzászólásom kapcsán, hogy mi az az eszköz, amely ebbõl a válságból a felsõoktatást kiemelheti vagy adott esetben fejlõdési pályára állíthatja. Hasonlattal élve olyan ez a helyzet, mint mikor James Watt megalkotta a gõzgépet, akkor csupán csak a Carnot- körfolyamatot akarta mûszakilag megvalósítani, hogy 2-300 évvel késõbb kiderült róla, hogy ez a társadalom modernizálásának a legfontosabb eszköze volt, az csak 2-300 évvel késõbb derült ki. A 414-esek természetesen jószerével csak a háború elõtt vontatták az expresszvonatokat.
Az egyetem számára, a felsõoktatás számára mi a gõzgép e tekintetben? Számomra maga az egyetem mint intézmény a több lábon álló - itt úgy fogalmazott Orosz István képviselõtársam, hogy több tudományterületet, több tudományágban, több szakon, több képzési formációt megalkotó intézmény - az az intézmény, ami egyetem, és ez az intézmény, amely stabilitást ad, belsõ stabilitást ad, ez az az intézmény, amely adott esetben képes szervezettséget biztosítani, és ez az az intézmény, amely önmaga fejlõdését is képes generálni. Ha ezt tekintjük jövõképének, a felsõoktatás jövõképének egyik elemének, akkor úgy gondolom, nem kellene elvárni ettõl a módosítástól, törvénymódosítástól, hogy egyszersmint James Watt a 414-est alkossa meg.
(21.40)
Azt kell elvárni tõle, hogy mûködõképes legyen. Holnap is mûködõképesebb legyen, mint tegnap volt, és tulajdonképpen, ezeken keresztül jusson el ahhoz, hogy végül is egy kiforrott, egy jövõt magán vivõ és jövõt elõidézõvé váljon, eszközévé váljon. Amennyiben ma addig fogunk vitatkozni, és addig nem hozunk törvénymódosítást, amíg minden részletébe menõen nem fogjuk pontosan meghatározni, mely egyetem az és milyen törvény kell ahhoz, hogy 20-25 év múlva az akkor élõk is azt mondják róla, hogy ez igazán akkor is megfelel annak, akkor - azt gondolom - nem lesz felsõoktatási törvény. Mert így nem lehet felsõoktatási törvényt megalkotni. Azok, akik 50 évvel ezelõtt más pályára állították a felsõoktatást, tudatosan vagy nem tudatosan modellezve vagy nem modellezve, nem jövõképben gondolkodtak, és nem a jövõ század aspektusából ítélték meg azokat az eszközöket-módszereket, amely eszközöket- módszereket bevezettek. Meggyõzõdésem, hogy nem a '93-as törvény és nem a tavalyi stabilizációs, gazdasági stabilizációs csomag az oka annak, hogy ma arról beszélhettem eddig, hogy vagy katasztrofális helyzet van az egyetemen, vagy válságban van az egyetem, hanem sokkal inkább annak az 50 évnek a végkifejlete, végeredménye, amely tulajdonképpen minden elemében kimerült és megváltoztatandó. Ebben a gondolkodásban a '93-as törvény már jó irányú elmozdulás. Gyorsan hadd soroljam fel, mert nagyon megy az idõ, hadd soroljam fel, melyek azok az elemek, amelyekben ténylegesen intézmény, egyetem - és ez egy integrált variáció, amelyben Orosz István elõttem nagyon pontosan definiálta - és az intézmény, ha megvalósul, akkor milyen elemeket kell még pontosan megvalósítani ahhoz, hogy valóban a válságból egy fejlõdési lépést is meg tudjunk valósítani. Tehát amennyiben az egyetem képes az erõforrásait mind a képzés, mind a kutatás érdekében integrálni, akkor van kitörési pontunk a válságból. Ha az intézmény és a felsõoktatás nem függ a kormányzattól, sem annak ágazati irányítóitól, új helyzet áll elõ, és ez nagyon fontos számomra. Ha szakmai kérdés, egy-egy tudományterület fejlõdése nem politikai vagy hatalmi játszma függvénye, hanem a felsõoktatás vagy a tudomány belsõ kompetenciájaként, szakmai vitaként oldódik meg, akkor beszélhetünk új fejlõdési pályára állításról. És ha mindezek törvényi garanciái is megszületnek ennek a vitának a kapcsán és eredményeképpen, akkor megteremtõdik a felsõoktatás számára az európai elõrelépés fejlõdési alternatíva. Ma az egyetemen egymásra csúsznak a stratégiai ügyekbõl fakadó, a belsõ szervezetlenségbõl adódó, a társadalmi-gazdasági átalakulással óhatatlanul együtt járó problémák és ezek keresztül-kasul átjárva a mai intézmények belsõ életét el is tüntetik a határokat és a megoldási lehetõségeket is. Nem szeretném leszûkíteni azokat a gondokat, amely a felsõoktatáson belül, az integrációval kapcsolatban felmerültek. Hadd utaljak arra, hogyha járjuk az intézményeket, nagyon sokszor fölmerül az a kérdés, hogy amennyiben mégis ebbõl a három intézménybõl egy új egyetem jön létre, akkor a párhuzamos tanszékekkel mi lesz. Ki lesz az új tanszéknek a vezetõje? Kik lesznek egyetemi tanárok? És azt gondolom, ebben a pillanatban már egészen más mederbe kerültünk, egészen más horizontot villantottunk fel, már nem a jövõképe, nem az egyetem jövõje a lényeges, hanem egyes személyi kérdések, vagy adott esetben személyi kérdésekké degradálódik. De tudni kell, nem csupán ezekben a kérdésekben van kérdés, sokkal inkább más ügyek is fölvethetõk. Csak egy konkrét példa. Akkor, amikor az egyetem gazdasági költségvetése kétszerese egy karnak - és nem az egyetemnek, hanem egy karnak - a költségvetésének, akkor úgy gondolom, hogy a gazdasági adminisztráció, bürokráciának ha három intézményben valósul ez meg, akkor már lehetséges, hogy lehet módosítani azokon az arányokon és lehet ott már bizonyos forrásokat felszabadítani.
Tisztelt Ház! A kutatás integrációját csupán érinteni kívánom. A fejlett világban EUREKA programok fogják össze a kutatókat és az intézményeket. Ma Magyarországon is elõfordul, hogy kutatóintézetnek tengeren túli kutatóintézettel van kapcsolata. Nem ez a jellemzõ. Ma még olyan is elõfordul, hogy tanszéken belül sincs kutatás-összehangolás. Arról nem is beszélek, hogy a karon belül hogyan lehetne vagy hogyan tudják összefogni azt a kompetenciát és azt a potenciált, amely a kutatásban adott esetben megvalósítható lenne. Egyetemi szintû összehangolásról meg nem is beszélünk, és azt gondolom, hogy nem kell tovább folytatnom. Kompetenciát kell adni az egyetemnek, meg kell teremteni az egyetem hatékony kutatási integráció-kialakításának azon lehetõségét, hogy az egyetem belülrõl ezt megtehesse, lehetõséget kell biztosítani a szervezeti egységnek és ezt követõen feladatot kell adni az egyénnek. Úgy gondolom, ha stabil egyetemekrõl van szó, akkor ez megtehetõ, ezért tartottam én nagyon fontosnak magát az intézményt mint legelsõ egységet.
Természetesen a vitában azon felvetésekkel kapcsolatban is szeretnék reagálni, akik úgy fogalmaztak, most én szûkítem le, hogy jövõnk a múlt. Volt ilyen természetesen, aki úgy gondolta, hogy a századfordulóig kell visszamenni ahhoz, hogy az egyetemnek a jövõképét megalkossuk, Pásztohy képviselõtársam azt mondta, hogy adjuk vissza az agrár-felsõoktatást az FM-tárcának. Mind a kettõvel kapcsolatban az a véleményem, hogy ez így nem jövõkép. Ha egy képletes agrárius hasonlattal mondhatom el, akkor ez valami olyasmi, mint amikor hozzászokunk és bevezetésre kerül a kombájnos aratás Magyarországon, akkor valaki fejlesztésrõl, a traktoros-cséplõgépes megoldást és a 300 ezer fõs agrárproletáriátust akarja megcélozni, mint kaszálóbrigádot, aratóbrigádot mint jövõképet. Úgy gondolom, ez nem jövõkép. Nagyon szomorú visszalépés lenne, pontosan azokért az esetekért és folyamatokért, amelyet Orosz István is elmondott. Az azonban tény, hogy az agrár-felsõoktatásra szükséget látok. Nagyon fontosnak tartom, hogy maradjon, hiszen ennek a régiónak, ennek a területnek és fõleg Magyarországnak azon sajátosságokkal, amellyel bírunk, ez természetes módon szükségessé is teszi, hogy agrárfelsõoktatásban gondolkodjunk. De nagyon fontos, hogy a felsõoktatás kapcsán pontosan definiáljuk, hogy azokat a szakmai feladatokat, amelyekben valóban vannak hasonló feladatai, vagy adott esetben a tárcának is, tehát az FM-tárcának is, azokban legyen kompetenciája bekapcsolódási pontja, lehetõsége abba, hogy adott esetben segítséget kérjen vagy segítséget nyújtson.
Tisztelt Képviselõtársaim! Két dologgal szeretnék még foglalkozni. Az egyik: módosító javaslatot adtam be, mégpedig a doctorandus-képzéssel kapcsolatban. A doctorandus-képzés maga a gyakorlati kérdéskörhöz tartozó egyik eleme. Javaslatom lényege az, hogy ne szûkítsük le és ne határozzuk meg, hogy csak három év, amennyiben a felsõoktatási intézmény lehetõséget biztosít arra, hogy elfogadja kísérletkimaradás miatt vagy adott más kérdések miatt, hogy az illetõ még egy évvel meghosszabbítsa ezt, ezt ne zárjuk ki. Más oldala pedig úgy vetõdik fel, sokkal szélesebb horizonton, hogy adott esetben el tudom képzelni, hogy egy nemzetiségi önkormányzatot egyetemi végzettségûekkel támogatunk. Vagy egy határon túli autonómiatörekvésekért harcoló vagy ott csak kisebbségben lévõ magyar kisebbséget egyetemi végzettséggel támogatunk. Vagy egyetemi végzettség megszerzésével támogatunk. Tíz évvel ezelõtt, amikor Nyitrán egy baráti beszélgetésen a kollegáim - hiszen ott államvizsgáztattunk is -, azt mondták, hogy nem az kérdés, hogy egyetemi végzettségû kerül-e ki a magyarlakta vidékre, hanem az a kérdés, hogy magyarul tanult, magyar szakmát ismerõ, egyetemet magyarul elvégzett szakember kerül-e ki a faluba vagy adott esetben a településre.
(21.50)
Nekem is az a véleményem, amennyiben a Bányász Jánosné által elmondott képzés megvalósulása mellett ezzel is hozzá tudunk járulni, akkor tegyük ezt, függetlenül attól, hogy ebben a törvényben most pillanatnyilag mit fogalmazunk meg.
A következõ kérdéskör, amit még szeretnék elmondani: a kutatások alapjainak biztosításához. Javaslom, hogy a parlament törvényben mondja ki, hogy a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó tenderkiírásoknak legyen kötelezõen elõírt kitétele arra vonatkozóan, hogy a pályázati kiírás nyertese köteles a pályázat 1 százalékát felhasználni kutatás-fejlesztési megrendeléssel a Magyarországon mûködõ kutatóhelyeknél, köztük egyetemi kutatásoknál is.
Képviselõtársaim! Ez pillanatnyilag mintegy 4 milliárd forinttal járulna hozzá a kutatás támogatásához. Ezt és ehhez hasonló ötleteket, javaslatokat úgy gondolom föl kellene tudni használni, természetesen nem biztos, hogy ebben a törvényben. De hogy a költségvetési törvény vitája ezután következik, amennyiben megfontolásra találtatik és elfogadásra kerül, és támogatást találok, akkor ezt a következõ törvényekkel meg kell fogalmaznunk, és meg is teszem. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)