POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor a kormány a jövõ évi költségvetést készíti elõ, akkor kellõ figyelemmel és nagy figyelemmel kísérik ezt a munkáját nemcsak a parlamenti képviselõk, nemcsak a pártok, hanem valamennyi érintett szféra irányítói, vezetõ testületei. Így volt ez a közelmúltban is, amikor a felsõoktatás egyik legrangosabb testülete, a Felsõoktatási és Tudományos Tanács ülésén a kormány képviselõje arról számolt be, hogy szemben azzal, amirõl a kormányprogram maga is szól, szemben azzal, amirõl a felsõoktatási törvény vitájával kapcsolatban számtalanszor szót váltottunk itt a teremben, a kormány szeretné szándékai szerint befagyasztani a felvételi keretszámokat, azaz nem kívánja növelni az elsõ évfolyamra fölvett hallgatók számát. Ez mindenképpen ellentétes az eddigi politikával, azzal a közmegegyezéssel, ami a felsõoktatás fontosságáról szól.
Szemben azzal, amirõl hallottunk valamennyien, illetve tudunk valamennyien, elhangzott, aránylag nagy nyilvánosságot is kapott az a szándék, hogy a kormány növelni igyekszik a felsõoktatási alaptandíj összegét. Elõször azt hallottuk, hogy ezt 50 százalékkal, majd a második változatban vagy sokadik változatban megnyugtatták az érintetteket, hogy nem 50 százalékkal, csak valamely mértékben, de a növekedés tényével bizonyos, hogy egyetért a kormány.
Megszoktuk már azt, hogy ezekben a kérdésekben a kormány egy sajátos szerepjátékot, szereposztást valósít meg: van a gonosz, a népet sanyargató Pénzügyminisztérium, és van a jó király, változó személlyel, legtöbbször ezekben a kérdésekben maga a mûvelõdési miniszter látja el ezt a szerepet. Így történt ez most is, gyorsan elhatárolódott a mûvelõdési miniszter attól az elképzeléstõl, amit saját kormányának másik tagja, a pénzügyminiszter esetleg megfogalmazott. Ebben meg is nyugodhatnánk, hogy a szokásos dramaturgia szerint, dramaturgiai szabályok szerint lejátszódott ez a történet, azonban mégsem tehetjük ezt, és ezért kértem szót. Hiszen miközben Magyar Bálint miniszter úr a jó király szerepét játszotta, és próbálta megnyugtatni az érintetteket, hogy õ személy szerint nem ért egyet a 2000 forintos alaptandíj 3000 forintra való fölemelésével, és így a kiegészítõ tandíjnak, a 8000 forintos kiegészítõ tandíj lehetõségnek a 12 000 forintra való fölemelésével, megkockáztatta, hogy õ ugyanis azt gondolná, hogy szükséges lenne visszahozni a kiegészítõ tandíj szedésének a lehetõségét.
(15.10)
Emlékezetébe szeretném idézni mindenkinek, hogy ez az, amiért tavaly õsszel a diákok több ezren összegyûltek a Kossuth téren, több héten keresztül, éjszakákon keresztül demonstráltak, és ez az, amire ígéretet tett a Magyar Köztársaság kormánya, hogy az alapképzésben nem fogják alkalmazni ezt a kiegészítõ tandíjat, mert rossz, káros hatásúnak gondolják õk maguk is, egyetértve a diákokkal, persze más politikai elemzõkkel.
Az, amirõl a miniszter úr beszélt, az két veszéllyel fenyeget. Az egyik ilyen veszély, hogy megingatja nemcsak a diákok, hanem minden más politika iránt érdeklõdõ érintett állampolgár bizalmát a kormány szavahihetõségében, nem elõször, de most a mûvelõdési miniszter esetében elsõként. A másik veszély pedig az, hogyha komoly és megalapozott szándék az, amirõl a mûvelõdési miniszter beszélt, tudniillik, hogy oly módon kívánják differenciálni a tandíjat, hogy a magas képzési költségû képzésekért többet kelljen fizetni, az alacsonyabb képzési költségekért pedig kevesebbet, tehát ez a Mûvelõdési Minisztérium számára a tandíj differenciálása, ennek igen szomorú következménye lesz Magyarországon. Mégpedig az, hogy a szegény családok gyermekei legfeljebb tanítónak vagy pedagógusnak adhatják a gyerekeiket, lévén ez egy olcsó képzés. A gazdagabb, módosabb családok pedig beírathatják majd adott esetben közgazdásznak vagy orvosnak is õket.
Ez egy olyasfajta kasztosodó, dinasztizálódó értelmiséget tételez, amit egyik parlamenti párt sem gondolhat komolyan, illetve aki ezt kimondja, annak számolnia kell a társadalmilag igencsak messzire ható következményekkel. Erre kell felhívni a figyelmet, az ma már önmagában nem adna okot egy napirend elõtti hozzászólásra, hogy a kormány egy évvel ezelõtti ígéretét igyekszik visszavonni, és azt, amit a diákoknak megígért, most újból beterjeszteni. Azonban az már igen, hogy egy dinasztizálódó, kasztosodó társadalom rémképét felvetõ tandíjrendeletet fontolgat akár a miniszter úr személy szerint, akár a tárca. Mind a kettõ igen aggodalmas. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)