DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen Tisztelt Képviselõtársaim! Horn Gyula miniszterelnök úrnak a korábbi kormány kötelezettségvállalásaival kapcsolatos kijelentései óriási vitát váltottak ki e Házban, nemcsak a 600 milliárd forintosnak állított kötelezettségvállalás késõbbi 900 milliárd forintra való emelése miatt, hanem azért is, hogy egyáltalán a kormányoknak Magyarországon milyen összeghatár erejéig és milyen feltételrendszer mellett van jogi lehetõsége ilyen kötelezettségvállalásra. Ennek részbeni folyományaként az alkotmányozás kapcsán is több olyan elõterjesztés történt, amely épp a kormánynak ebbéli jogait kívánja meghatározott keretek közé szorítani, de úgy gondolom, hogy nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a Független Kisgazdapárt és a Fidesz egymástól függetlenül terjesztettek be országgyûlési határozati javaslatokat ugyancsak e tárgykörben. Ebbõl látható, hogy milyen fontossága van a szóban forgó kérdésnek.
Sajnálatos módon most egy olyan aktualitás miatt kell erre visszatérnem, ami az egész magyar jövõt illeti. Nevezetesen arról van szó, hogy a zsidó kárpótlás kérdésében rövidesen a Ház elé fognak kerülni a kormányzati elképzelések, sajnálatos módon anélkül, hogy ezt megelõzte volna az eddigi gyakorlatnak megfelelõen az a hétpárti konszenzus kialakítására irányuló törekvés, amely nélkül ennek a kérdésnek a rendezése el sem képzelhetõ. Hadd emlékeztessem képviselõtársaimat arra, hogy igen jelentõs dologról van szó, hiszen a kötelezettségvállalással kapcsolatos kormányzati felelõsség kapcsán már a 600 milliárd forint, illetõleg 900 milliárd forint is óriási parlamenti felzúdulást váltott ki, de hát gondolom, nem kell különösképpen e Ház elõtt bizonygatnom, hogy a 30 milliárdot meghaladó bruttó USA-adósságállomány milyen mértékben veti fel a kormányok felelõsségvállalása korlátainak a jogi problémakörét, de a jelen esetben olyan összegrõl lehet szó, amelyet az egyik államtitkár úgy határozott meg, hogy az azonos lehet a teljes magyar nemzeti értékkel.
Úgy gondolom, hogy egy olyan kártalanításnak a szóba kerülése, amely a teljes magyar értékre vonatkozik, ez önmagában szükségessé teszi, hogy e kérdésrõl a Független Kisgazdapárt akként szóljon a napirend elõtt, hogy ezt az egész kérdéskört a parlamenti pártoknak és a civil szférának a média nyilvánossága elõtti megbeszéléseken kell tisztáznia, hiszen a párizsi békeszerzõdés 1947-ben egy évi határidõt szabott meg e kérdés rendezésére, és nyilvánvaló, hogy akkor, amikor ilyen óriási kártérítés fizetése vagy kárpótlás fizetése merülhet fel ebben az esetben, a pártok elõzetes véleményének a beszerzését a tisztelt kormány semmiképpen sem mellõzheti.
Hadd utaljak arra, hogy a Független Kisgazdapárt nem érdemben kívánja most e kérdést vitatni, hanem arra szeretne rámutatni, hogy hatalmas társadalmi feszültségeket vethet fel e kérdés, ha a hétpárti konszenzust nem sikerülne létrehozni, hiszen hadd utaljak arra, hogy maga az elõterjesztés is azt a technikát választotta, hogy a Pénzügyminisztérium hatáskörébõl áttette a Külügyminisztérium hatáskörébe - a Külügyminisztérium egy ötven évvel ezelõtti kötelezettségre nézve elõterjeszt egy határozati javaslatot, a Ház pedig nincs abban a helyzetben, hogy ennek minden kihatását megvizsgálja.
(15.20)
Ez nemzeti tragédiát jelenthet a belsõ feszültségeket illetõen, ezért javasoljuk, vonja vissza a külügyi kormányzat ezt az elõterjesztést, és a 7 párttal közösen - (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ végét.) befejezem, elnök úr - tekintsék át a kérdéskört abból a szempontból, hogy a társadalmi feszültség és felesleges indulatok kezelhetõek legyenek. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)