FARKAS IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselõtársaim! A törvénytervezethez három módosító javaslatot nyújtottam be. Most kettõvel kívánnék foglalkozni, amelyek arra vonatkoznak, hogy az elõrehozott öregségi nyugdíj igénybevételénél adjunk kedvezményt azoknak, akik nehéz vagy egészségre ártalmas fizikai munkát végeznek, de ugyanakkor korkedvezményre mégsem jogosultak.
Meg kell hogy mondjam, óriási meglepetésemre, én ezt az általam fontosnak tartott két témát - azt hittem -, hogy majd figyelem és megértés fogja kísérni, ugyanakkor azt látom a bizottsági anyagokból, hogy lehet, hogy a problémát ugyan sokan megértették, de ezeket a javaslatokat - úgy látom - mégsem kívánják támogatni. Ehhez fûznék némi indoklást.
Én elfogadom az öregségi nyugdíjkorhatár emelésére kialakított tervezetet, és megmondom õszintén, nagyon praktikusnak is látom, hogy az átmenetet próbálja korrekt módon szabályozni a törvény, illetve az elõrehozott öregségi nyugdíj igénybevételével próbál valami korrekt szabályozást kialakítani. Képviselõtársaim - úgy látom - ehhez kapcsolódva a módosító javaslataikat is ezekre a témakörökre fogalmazták meg, azaz a legtöbb módosító javaslat az átmenet szabályozását próbálja elõtérbe helyezni.
(10.20)
Tehát hosszabb legyen az átmenet, vagy késõbb induljon be a rendszer - erre kaptunk itt példát az eddigi módosító javaslatokból is, illetve a szóbeli hozzászólások kapcsán is -, illetve rendkívül nagy súlyt helyeznek a szolgálati idõ beszámításánál a gyermekek számának. A legtöbb hozzászólás itt is ezzel foglalkozott. Én nem vitatom, hogy ez rendkívül fontos, de meg vagyok arról gyõzõdve, hogy egy másik elemet is figyelembe kell venni az öregségi nyugdíjkorhatárhoz fûzõdõ emelés kapcsán bekövetkezõ kedvezményekhez, ez pedig meggyõzõdésem szerint a munkának a valós tartalma. Meggyõzõdésem szerint nem mindegy, hogy valaki irodai munkakörben, ügyvédként, orvosként tölti el a szolgálati idejét, vagy pedig nehéz fizikai munkát végezve. Mondhatjuk azt, hogy a törvény biztosít valamiféle kedvezményt, hiszen benntartja a törvénytervezet a korkedvezményes rendszert. A korkedvezményes rendszer pedig, mint ahogy a tervezetbõl is láthatjuk, az biztosítja, hogy a korkedvezményben megszerzett évekkel csökkenthetõ a nyugdíjkorhatár, illetve megadja most már azt a lehetõséget is, hogy a korkedvezményben szerzett éveket hozzá lehet adni a szolgálati idõhöz.
Úgy érzem azonban, hogy ez mind kevés. Miért tartom ezt kevésnek? Azért, mert az egész arra a korkedvezményes rendszerre épül, arra a rendeletre, amelyik ma már elavultnak tekinthetõ. Elavultnak tekinthetõ, hiszen az akkori munkaköri besorolások is rendkívül vitatottak voltak. Elavult azért is, mert az akkor megállapított munkakörök esetében ma már jelentõs leépülésre került sor. Gondoljunk csak a bányászati, a nehézipari munkáknak a számára. Ugyanakkor tudom azt, hogy jelenleg folyamatban van ennek a korkedvezményes rendszernek az átdolgozása, és teljesen korrekt módon az azt elõkészítõk új szempontokat is figyelembe kívánnak venni a korkedvezmény alkalmazásakor. Ilyennek tekinthetõ például ami eddig nem szerepelt a korkedvezményre jogosító munkakörök listáján, abban a szempontrendszerben, például a fokozott pszichés megterhelés, amit hogy egy konkrét problémát említsek, például a folyamatos és/vagy a hárommûszakos munkarendben dolgozók vannak kitéve.
Ugyanide tartozik a rövid ütemidejû futószalag melletti munkavégzés is, amirõl mindannyian tudunk, hogy milyen mértékben megterhelõ, mégis az 1990-es rendelet ezt valamilyen szempontból nem vette figyelembe. De hogy egy más területet is említsek, pszichoszociális igénybevételt jelent például a súlyos fogyatékosoknak az ápolása, gondozása vagy az intenzív osztályokon lévõ betegeknek az ellátása. Ez az új korkedvezményes rendszer, ami nem tudni, hogy mikor lép életbe, majd talán beemeli az ilyen tevékenységekkel foglalkozó embereket is ebbe a rendszerbe. De nem tudni, hogy mikor.
Ugyanakkor arról is meg vagyok gyõzõdve, hogy bármilyen új korkedvezményes rendszert fogunk is alkotni, attól függetlenül lesznek olyan munkakörök, amelyek éppen a határeset környékén lesznek, tehát már nem kerülnek be a korkedvezményes rendszerbe, és a korhatáremelés kapcsán nem élvezik azokat a kedvezményeket, ami egyébként a korkedvezménnyel összefüggésben biztosított.
Lehet, hogy csak néhány tized ponton fog ez múlni, hogy valaki két-három évig is képes - vagy kötelezõ lesz számára - tovább dolgozni. Én a javaslatomban arra törekedtem, hogy akik nem kerülnek be a korkedvezményes rendszerbe, de valóban nehéz, egészségre ártalmas, pszichikai szempontból terhelt munkakörben dolgoznak, azok is jogosultak legyenek valamiféle ellátásra. Az ötlet abból adódott, hogy a parlamentben korábbi törvényeknél is törekedtünk az átmenetnek a szabályozására. Gondoljunk például a családi pótlékkal kapcsolatos kérdésre, amikor a merev határok helyett próbáltunk különbözõ lépcsõket életbe léptetni.
Nos az én javaslatom is valamiféle lépcsõként jelenne meg. A javaslatom két részbõl áll. Egyrészt a korkedvezményre nem jogosító, olyan fizikai munkakörökben dolgozó nõk esetében, akiknek egészségét tartós terhelés érte, akkor is legyen lehetõség az elõrehozott öregségi nyugdíjra, ha ahhoz legfeljebb három évvel kevesebb szolgálati idõt szereztek. Magyarán fogalmazva, aki ilyen munkakörben dolgozott, ha nem is jogosult korkedvezményre, de legalább korábban a 35 évnél hamarabb el tudjon menni ebbe az elõrehozott nyugdíjba. A javaslat másik eleme ehhez kapcsolódik. Tudjuk, hogy az elõrehozott öregségi nyugdíj esetében a szolgálati idõ függvényében 30 naponként 0,1-0,5 százalékkal csökkenne a nyugdíjnak az összege. Én ennek a mértékét próbálnám vitatni ebben az esetben, és azt javaslom, hogy az általam érintett munkakörökben vagy tevékenységeknél csak a csökkentés 50 százalékát érvényesítsük.
Kedves Képviselõtársaim! Mint az elején is említettem, a módosító javaslatomat nem fogadta kitörõ lelkesedés, és megmondom õszintén nem találkoztam olyan emberrel, aki ennek az értelmét nem látta volna jogosnak, mindössze olyanokkal találkoztam, akik azt mondták, hogy nem egzakt, nem határozható meg kellõ pontossággal. Én ezt megmondom õszintén, nem is tudom vitatni. De rendkívül nehéz a rendszert egy bizonytalan helyzethez kapcsolni. Az elõbb indokoltam, hogy a korkedvezményes rendszer egy régi elavult szabályozáson alapul, amelyik átdolgozás alatt van. Most azt az egzakt formát megtalálni, ami egy bizonytalan rendszertõl való eltérést szabályozza, bizonyára nemcsak az én képességemet haladja meg, hanem talán az elõterjesztõét is és több képviselõtársamét is.
Én nagyon fontosnak tartanám, hogy mégis találjuk meg az átmenetnek valamiféle szabályozási lehetõségét ebben a körben, és én különösen kérném az elõterjesztõt, illetve a témakörben érintett bizottságokat, hogy próbáljunk erre valamilyen megoldást találni. Jelentsük ki, ha már nem találunk konkrét formát, hogy a korkedvezményrendszert meddig kívánjuk például átalakíttatni,
és milyen lépéseket teszünk arra az esetre, akik a korkedvezményes rendszerbõl majdan ki fognak maradni, de talán mégis szükség lenne õket kedvezményezni ennek a törvénynek a kapcsán. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)