HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony! Két kérdéshez szeretnék röviden hozzászólni a benyújtott módosító indítványok alapján. Az egyik a kétszintû érettségi ügye. Többek között az késztetett hozzászólásra, de közben Kovács Kálmán távozott, hogy õ azt jelezte, mintha mi felülvizsgáltuk volna az eddigi álláspontunkat, errõl természetesen nincsen szó. Nem azért nincsen szó, mert nem szoktuk meghallgatni az ellenzéki pártok véleményét, azért nincsen szó, mert nincsen igaza. Nem tervezi az elõterjesztõ sem - tudomásom szerint -, de az általunk benyújtott módosító indítvány semmiképpen a nemzeti alaptanterv 18 évre történõ kiterjesztését. Nem is lehetséges ez. A nemzeti alaptanterv kiterjesztése azt feltételezi, hogy a magyar diákok 100 százaléka 18 éves koráig általános iskolába jár a szó igazi értelmében, és csak utána kezdõdik el bármiféle differenciált képzés Magyarországon. Azt gondolom, hogy ez egyrészt egy illúzió, másrészt valószínûleg nem is valóságos társadalmi igényekre támaszkodó elképzelés. Nincs a világon olyan iskolarendszer, ami 18 éves korig egységes és általános képzésben gondolkodna, ettõl persze Magyarországon még lehetne, tehát önmagában ez a tény én tudom, hogy nem meggyõzõ senki számára, de ennek sem a tárgyi, sem a személyi, de leginkább a program feltétele és még egyszer mondom, a társadalmi igény feltétel oldala egyszerûen nincsen meg.
Amiben mi gondolkodunk - és ebbõl a szempontból kétségtelen tény -, hogy egy új típusú gondolkodásba kezdtünk, és örülök hogy ez találkozott az ellenzéki képviselõtársaink egy részének elképzelésével, az az, hogy ezt az utolsó kétéves idõszakot, ami szükségképpen egy differenciált idõszak, ellentétben az elsõ tíz évvel, ami egy egységes és általános képzõ idõszak - gondoljanak abba bele, hogy ma a diákoknak több mint 40 százaléka, majdnem fele olyan iskolákba jár, ami 14 éves kortól egy zsákutcás szakmaválasztásba kényszeríti õket.
Most odáig tudunk ellépni, és azt gondolom, hogy ez óriási elõrelépés, hogy ezek a gyerekek 16 éves korukig egységesen képzõ iskolákba járnak, amit lezár egy alapvizsga, lezár az egész tíz évre szóló alapvizsga. Én azt gondolom, hogy ez egy óriási jelentõségû elõrelépés, ezek a diákok is, amennyiben a törvényt elfogadjuk, egy bizonyos idõ után 18 éves korukig fognak iskolába járni. És ez egy nagyon nagy, jelentõs elõrelépés, csak nem általánosan vagy nem feltétlenül általános képzõ iskolába, lehet egy kétéves szakképzõ intézetbe, amelynek a végén, eredményeképpen egy szakmát kapnak, lehet az egy hároméves intézmény is és így tovább, tehát sokféle lehetõség van, de azt a tényt eltagadni, hogy a magyar közoktatásban a 16 éves korban egy differenciált irányú ellépés lehetõségét kell biztosítani, azt gondolom, mindazok, akik ismerik a közoktatás feltételrendszerét, irányait, egyszerûen nem lehetséges. A dolognak tehát lényegét tekintve nem az az eleme, hogy arra készülnénk, hogy a nemzeti alaptantervet kitoljuk a 18 éves korra, hanem az az eleme, hogy meghallgattuk, és ez fontos, az én számomra legalábbis fontos dolog, elsõsorban azokat a szakmai igényeket, amik megfogalmazódtak a középiskolák részérõl, hogy az utolsó két évnek is legyen tantárgyi követelményrendszere. Mi azt gondoltuk, hogy az érettségi követelmények elegendõek, de tudomásul vesszük - én magam azt gondolom, hogy ez egy elfogadható elvárás, ennek most eleget teszünk -, hogy az utolsó kétéves idõszakra is legyenek differenciált tantárgyi követelmények.
(A jegyzõi széket Szili Sándor helyett dr. Trombitás Zoltán foglalja el.)
(11.10)
Hiszen többen megfogalmazták félelmüket. Én a magam részérõl ezt igazi félelemnek nem hittem, de elfogadom, hogy valóságosak a félelmek, hogy az utolsó két évben akkor például egy bölcsész irányba elkötelezett diák majd nem fog természetismeretet tanulni. Ezt mi sose gondoltuk. Ha ehhez az kell, hogy meggondoljuk, hogy legyen ennek egy differenciált követelményrendszere, akkor legyen. Azt gondolom, hogy ez egy olyan kompromisszum, ami mindenki számára elfogadható lehet, számomra feltétlenül.
A dolognak a másik fele, Szabad tanár úr hasonlatára egy picit visszautalva: sose gondoltuk azt, én legalábbis soha nem gondoltam azt, hogy az érettségi errõl a két évrõl szól. Az érettségi a 12 éves képzés befejezése, ha lehet ezt mondani, egy nagy kolumbuszi tojás. Tehát az egész képzési rendszernek, általában a közoktatásnak a lezárása.
Sokan azt mondják, hogy mi a tétje egy alapszintû, normál érettséginek? - kérdezik tõlünk. Ugyanaz a tétje, mint eddig. Az a tétje egyrészt, hogy valaki lezárja a közoktatásban való részvételét. A szakmák több mint 60 százaléka ma már érettségihez köttetik. Tehát nemcsak a felsõoktatásba belépés feltétele, hanem a szakképzés jelentõs részének a belépési feltételét is jelenti ez. Másrészt pedig a továbbtanulás feltétele abban az esetben, hogyha valaki normál szinten érettségizik, és késõbb gondolja meg azt, hogy mégiscsak felvételizni szeretne. Azt gondolom, hogy ez a megoldás olyan lehet, ami mindenki számára talán, ha nem is elfogadható, de tolerálható, tudomásul vehetõ.
A másik kérdés ez az egész egyházi iskolák, nem állami iskolák ügye. Amirõl én most egyszer szeretnék szólni, azért nem akarnám ezt a magam részérõl
állandóan elõvenni, hiszen hónapok óta, sõt azt kell mondani, évek óta eme kérdés körül vitatkozunk egymással, és nem nagyon tudunk dûlõre jutni. Úgyhogy csak jelezném azt, hogy ez a törvénytervezet-módosítás jelentõs elõrelépés a '93-hoz képest, hiszen azt mondja, hogy nem köti a finanszírozást egy közoktatási megállapodáshoz. Óriási jelentõségû elõrelépés, azt gondolom, pontosan a nem állami, nem önkormányzati iskolák irányába, tehát az egyházi iskolák irányába is, és ne csak a történelmi egyházakra tessenek gondolni, hanem bármely felekezeti alapon esetleg létrejövõ, sõt nemcsak esetleg, hanem már ilyenek vannak, mûködõk, tehát világnézeti alapon szervezõdõ iskolákra, hogy azt mondja ki a törvénymódosítás tervezete, hogy kötelezõ ezekben az iskolákban az állami normatívát mindenki számára biztosítani. Ez állampolgári jogon jár.
Azt gondolom, hogy ez iszonyatos nagy jelentõségû elõrelépés, nem hagy mérlegelési lehetõséget, nem egy kétes közoktatási megállapodáshoz köti a továbbiakban a finanszírozásnak ezt a részét.
Az, hogy ez a rész mekkora, ez a feladat még elõttünk áll, ma is fogunk errõl beszélni, hogy hány százalékos, mennyi, amit az állam vállal, és nyilván ennek a tényleges mértéke pedig minden évben a költségvetés vitájában fog eldõlni.
A dolognak azonban van egy másik oldala is. Azt tudomásul kell venni mindenkinek, azt gondolom én, hogy a nem állami iskola az attól nem állami, hogy nem az állam és ennek megfelelõen nem az önkormányzat finanszírozza azt. Szét kellene tudnunk végre választani az egyházi finanszírozás problémáját a közoktatás vagy a felsõoktatás finanszírozásának problémájától. Én nagyon egyetértek azzal, hogy itt és most Magyarországon az egyházi intézményeket többletfinanszírozásban kell részesíteni. De nem a közoktatási törvényen keresztül, nem a felsõoktatási törvényen keresztül.
A tegnapi vitára csak egy fél mondattal visszautalva, mindannyian egyetértettünk a Házban azzal, hogy teljes abszurdum az, hogy a köztársasági elnöknek kellene kinevezni felekezeti intézmények vezetõit, vagy akár a miniszterelnöknek, ha ez fõiskola. Ugyanígy abszurdum az én értelmezésemben az is, hogy 100 százalékos állami garanciával mûködjenek nem állami intézmények. Éppen ezért azt gondolom, hogy ezt a két dolgot végre szét kellene tudnunk választani. Egyik oldalon tudomásul venni azt, hogy a közoktatási intézmények számára egy biztonságos alapmûködés feltételrendszerét próbálja meg a törvény körülírni, és amennyiben a hitélet vagy bármely más területen az egyházak intézményeket tartanak fenn, ott ennek finanszírozását az egyházi finanszírozással kell közösen megoldanunk. Ezt nem tudjuk szerencsére egyikünk se elkerülni.
Még annyit hadd tegyek ehhez hozzá, és akkor tényleg befejezem, hogy sehol nem szerepel a törvénymódosítás tervezetében a 20 évre kötött közoktatási megállapodások megkérdõjelezése. Tudomásom szerint, sehol nincs is ilyen szándék. Tehát nem arról van szó, hogy a már mûködõ egyházi közoktatási intézmények veszélybe kerülnének a törvénymódosítással, hanem arról van szó, hogy a még létre nem jött intézmények, nem állami intézmények, lehetnek ezek egyháziak vagy magán-, vagy alapítványi intézmények, mégis egy kiszámítható, biztonságosabb feltételrendszerrel tudnak elkezdeni mûködni. Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)