DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tulajdonképpen ehhez a módosítványcsoporthoz tartozó két módosító javaslatommal szeretnék foglalkozni. Röviden a 70. számon jegyzettel és a 96. számon jegyzettel. A vitában már felmerült és éppen elõttem szólt képviselõtársam is említette a pozitív diszkrimináció kérdését, ami mindjárt a 70. ajánlási számmal rendelkezõ javaslatnál felmerül, mint kérdés, ha nem is az egyházi iskolák vonatkozásában, de nemzetiségi oktatók vonatkozásában.
Én is azt hiszem, hogy ez nem pusztán jogi kérdés. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy egy kialakult történelmi helyzetben, milyen politikai döntést hajlandó egy közösség hozni. Akar-e olyan, helyzeténél fogva hátrányba került csoportokat, vagy szervezeteket támogatni, amelyeknek le kell küzdeniük egy történelmileg kialakult hátrányt. Vonatkozik ez mind az egyházi iskolák esetében arra a helyzetre, hogy az egyházak például nem hozhatók minden további nélkül azonos, bár jogi szempontból lehet párhuzamosságot hozni, de azonos helyzetbe nem hozhatók az önkormányzatokkal, hiszen az önkormányzatoknál a vagyonjuttatás megtörtént, az egyházak egyrészt vagyonfosztott állapotba vannak, még mind a mai napig. De rátérve arra a módosítványra, amelyik kapcsán ez a gondolat is elhangzik részemrõl, ebben azt rögzítem le a 70-es módosító javaslatomban, hogy javasolnám azt, hogy nemzeti vagy etnikai kisebbségi óvodában, iskolában, kollégiumban meghirdetett álláshelyre több pályázó esetén elsõsorban azt alkalmazzák, aki az adott nemzetiséghez tartozik és a nemzetiségi nyelvvel, és rendelkezik, ezen túlmenõen természetesen, a pályázatban meghirdetett képesítési feltételekkel. Én úgy érzem, hogy jogot kéne adjon a tisztelt Ház arra, hogy a nemzetiségi iskolában elsõsorban nemzetiségi pedagógus nyerjen kinevezést, abban az esetben, ha rendelkezik a megfelelõ képesítéssel. Nem vonhatjuk kétségbe, hogy másként és többet tud adni az az oktató, az a nevelõ, aki a szükséges képesítésen túl maga is egy bizonyos kultúrkörhöz tartozik, ismeri, tehát belülrõl látja, vagy egy bizonyos szociológiai egységet képezõ csoporthoz tartozik. Nyilvánvalóan a kontaktusvétel és a nevelés példaadása is egészen másképp jelentkezik, mint hogyha ezt az elõnyt nem adjuk meg neki.
Ezt szolgálja egyébként a közoktatási törvény 19. §-ának javasolt (6) bekezdése is, amikor a nemzetiségi pedagógus továbbképzésének egy részét az anya-, illetve a nyelvország területén ad lehetõséget, hogy végezze. Ez a javaslat összhangban van a kisebbségi törvény kulturális önigazgatásra vonatkozó paragrafusaival is.
És itt térnék rá a másik kérdésre, amit a 96. módosító paragrafusom foglal össze, hogy a közoktatási törvény 19. §-ának javasolt (7) bekezdésében azt a módosítást kívánom tenni, hogy a határon túl élõ magyar pedagógus az anyaországban, vagyis Magyarországon anyanyelvi továbbképzésre számíthasson, ennek a lehetõségét teremtsük meg.
Én azt kérem tisztelt képviselõtársaimtól, hogy méltányolják annak erkölcsi és gyakorlati jelentõségét, ami ebben a javaslatban foglaltatik, hiszen ez a továbbképzés egy, szintén egy hátrányhelyzetet szándékszik csökkenteni. Azonkívül meggyõzõdésem, hogy ez nem jelent külön költségvetési terheket sem, legfeljebb a költségvetési törvényben rögzített pénzeszközöknek egy olyan szempontú elosztását, ami lehetõvé teszi ezt a fajta továbbképzést. És köszönöm a figyelmüket.