DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! E törvényjavaslat annak idején történõ tárgyalása során a Független Kisgazdapárt arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatosan az erdõ védelme nem érvényesül, elsõsorban az erdõgazdálkodás érvényesül a törvényben.
Aggályosnak találtuk azt is, hogy a tulajdonjog rendezése e törvény beterjesztéséig nem nyert rendezést, ugyanis a magánerdõ-tulajdonosok, vagy az állami tulajdonban maradó erdõk, ezen túlmenõen még egy nagyobb erdõfelület nem került tulajdonba. Ennek következményeként állapította meg a frakció, hogy a kárpótlás során a tulajdonba adás ideje alatt a részaránytulajdonok kiadása során nagyon sok esetben a leendõ tulajdonosok, illetve tulajdonosok tuskót kaptak erdõmûvelési ág változása során, illetve erdõmûvelési ág feltüntetése következtében.
Mindezekre tekintettel a Független Kisgazdapárt, miután látta, hogy az erdõgazdálkodás elsõsorban jelenik meg a törvényben gazdasági oldaláról, ezért a Független Kisgazdapárt nem támogatta e törvényjavaslatot. Köszönöm szépen.