POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Én köszönöm a szót. Valóban örömömre szolgált az, hogy az oktatási bizottság támogatta ezt a javaslatomat, amirõl Szabados Tamás is az elõbb beszélt. Én megértem azt, hogy egyfajta kompromisszumra törekszik, de én azt gondolom, hogy az általam benyújtott javaslat a jobb, az, amelyik nem engedi meg, hogy a mai állapothoz képest 2 héttel hosszabb ideig legyenek kénytelen iskolába járni a diákok. Vagy - hiszen ez az egyik folyománya annak, amit most a törvénytervezetben olvashatunk, hogy - ennek lehetséges alternatívája az, amire Szabados Tamás is utalt, hogy megszûnik, vagy szinte megszûnik, oly módon lerövidül az az évközi lehetõség, az iskola számára szervezési lehetõséget nyújtó idõkeret, amelyik valóban az iskolai élet keretét, terét teremtette meg. Nemcsak azzal, hogy szünetet rendelt el, hanem olyan körülmények között is összehozta a diákokat, hogy nemcsak az iskolapadban kellett ülniük, hanem más, nem tanítás jellegû tevékenységet végeztek. Ez a harmadik rossz lehetõség nyilván az, ami között valahogy ezen az egyensúlyt keressük az, hogy egy nap túl sok órát, 4-5-6-7 órát kelljen tanulnia a diákoknak. Ez utóbbit próbáltuk korlátozni, keretek közé szorítani, és sokan úgy érvelnek a 190 napos tanév mellett, hogy azért van erre szükség, hogy ne legyenek kénytelen a nebulók 6-7 órát vagy úgynevezett nulladik órákat járni reggel 7-tõl.
Én fontosnak tartom elmondani, hogy ez az érvelés szép, nemes, humanisztikus, de nem igaz. Hiszen, ha azt a 10 napos hosszabbítást tekintjük, az ugye, két munkahét, ha úgy tetszik. Ha megnézzük, hogy ez mit jelent egy tanévben elnyújtva, akkor azt látjuk, hogy egy hétre, egy tanítási hétre egy órányi terhet jelent. Tehát hogyha visszahozzuk ezt a 190 napot 180 napra, azaz nem július végén, a kánikulában osztjuk a bizonyítványt, hanem úgy, ahogyan nagyjából most, június elsõ felében, akkor ez azt jelenti, hogy hetente egy órával kell többet tanulniuk a diákoknak, hogy ez megoldható legyen. Én azt gondolom, hogy ez még nem jelentene egy antihumánus, gyermekellenes pedagógiai gyakorlat kialakítását vagy megmerevítését Magyarországon. Ezért érvelek emellett, a javaslatom mellett és fontosnak tartom fölhívni a figyelmet, hogyha az oktatási bizottság következetes - és remélem, hogy a parlament az lesz, és támogatni kívánja ezt a javaslatot -, akkor hasonlóan támogatnia érdemes a 156. és 157. is, hiszen ezek egymásból következnek, lévén a tárgyuk ugyanaz: megóvni a két hét fölösleges hosszabbítástól mind a családokat, mind pedig a gyermekeket. Köszönöm a figyelmüket.