MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azzal kell kezdenem, hogy a Magyarországon élõ állampolgárok 25 százalékának nincsen választójoga. Vagyis nincs reprezentációja a képviselõházban, nem tudja érdekeit képviselni. És akkor, amikor finom vitákat folytatunk arról, hogy szükség van-e második kamarára és szükség van-e különbözõ rétegeknek, csoportoknak, szervezeteknek a parlamenti artikulációjára, akkor nagyon régóta elmegyünk amellett észrevétlenül, hogy 25 százaléka a lakosságnak, kb. 25 százaléka, semmiféle artikulációval nem rendelkezik ebben a Házban.
Ez pedig a 18 éven aluli gyerekkorúaknak a helyzete és sajnálatos, hogy észre is lehet venni, hogy nincs artikulációjuk. Nyugodtan lehet hozni olyan rendelkezéséket, amely a nagycsaládoknak, a családosoknak az érdekeit sérti, és egész egyszerûen nem számol vele a politikai mértan, hiszen nincsen artikulációjuk.
A nyugdíjasok helyzete is nagyon rossz. Körülbelül ennyi nyugdíjas van az országban. Azonban a nyugdíjasoknak van választójoguk, ezért a politikai erõknek figyelembe kell venniük a nyugdíjasoknak az érdekeit. Többé-kevésbé számolni kell velük, hiszen eltipegnek az urnákhoz és voksolnak.
Ezzel szemben azok a családok, amelyek a legnagyobb terhet viselik, azok egész egyszerûen nem rendelkeznek képviselettel, ugyanakkor pedig rajtuk van a teher, hiszen a jövõ õrajtuk alakul.
Ez egy anomália. Anomália, amit úgy lehetne rendezni, hogy az alkotmánykoncepció legelején, a szuverenitásról szóló fejezetben lévõ általános elvet a késõbbiek folyamán is figyelembe vennénk. Ez úgy szól, hogy "a népképviseleti testületbe történõ választás során a választójog általános és egyenlõ".
(10.40)
Általános és egyenlõ, vagyis minden magyar állampolgárt megillet. Azt hozzák fel kifogásul, hogy egy kétéves gyermek, vagy egy hatéves, vagy tizenkét éves nem tud dönteni, nem tud dönteni a politikai erõk között, nem tud dönteni a választáson. De ott van a gyámja, ott van a természetes gyám, a szülõ, aki neveli, aki köteles arra, hogy gondoskodjon gyermekérõl, a gyermeke nevelésérõl, ellátásáról, lelki és testi egészségérõl, oktatásáról, és arra, hogy dolgos állampolgár legyen, aki viseli majd és viszi a hátán a terheket.
Miért ne képviselhetné természetes módon a szülõ vagy a természetes gyám a gyermekeit, hiszen számtalan joga van a gyermeknek, amelyet nem tud gyakorolni, nem tudja például a tulajdonjogát gyakorolni közvetlenül, helyette a szülõ gyakorolja, számtalan más jog is van, amiben a szülõ képviseli a gyermeket. Úgy gondolom, hogy egyszerû módon a gondviselõ szülõk, a természetes gyám - hogy ezt a régi szakkifejezést használjam -, az érvényesíthetné a gyermek jogait. És ebben a pillanatban helyreállnának az arányok a parlamentben, helyreállna az artikuláció.
Úgy gondolom, hogy akkor nem fordulhatna elõ az, ami sajnos az utóbbi hat évben annyiszor elõfordult, hogy a gyermekek érdekeit nem vették figyelembe ebben a Házban, sorra csökkentették azokat a minimális támogatásokat, amellyel az állam hozzájárult a legnagyobb beruházás, az élõ beruházás, a társadalom továbbélése szempontjából szükséges beruházásnak - hogy ezt a gazdasági szót használjam - a támogatáshoz, abban való részvételhez.
Én tudom, hogy tudós kollégáim számtalan ellenérvet fognak felhozni, de azt hiszem, hogy kristálytiszta az a logika, amit elmondtam, teljesen világos, és sajnos az események pontosan igazolják és bizonyítják. Ezért nyújtottam be a 195. lajstromszám alatt feltüntetett javaslatot, amely szerint egész egyszerûen az általános elvek érvényre jutását kívánom, vagyis minden magyar állampolgárnak legyen választójoga. És annyi kiegészítés szükséges, hogy kiskorú állampolgár választójogát természetes gyámja révén gyakorolja.
Azt meg lehet a kodifikálásnál oldani, hogy a passzív választójogban korlátozás legyen, hiszen valóban nem választható egy kiskorú gyermek, valóban nem tölthet be funkciókat, egész egyszerûen, mert képtelen rá, és nem is helyettesítheti szülõje. De az elemi, az érdekeket illetõ választójogot a szülõje vagy a természetes gyámja helyette gyakorolhatja.
Szíves figyelmükbe ajánlom ezt, hiszen ezzel egy rendkívül súlyos igazságtalanságot lehetne orvosolni, és az a két és fél millió gyermek, illetve a szüleik jelentõs nagy társadalmi réteget képviselnek, azok megelégedésére lennénk, azok megelégednének ezzel, és megnyugodnának, és a késõbbiek folyamán, a törvénykezés során kellõ nyomatékkal venné az Országgyûlés figyelemmel a gyermekes családoknak és a gyermekeknek az érdekeit.
A 199. szám alatt feltüntetett javaslatban azt indítványozom, hogy maradjon el a választójog megvonása a közügyek gyakorlásától eltiltó jogerõs ítélet esetén, továbbá a jogerõs szabadságvesztés-büntetés letöltésének az idején. Úgy gondolom, hogy abból a helyes alapelvbõl kell kiindulni, ami az alkotmánykoncepción végigvonul, hogy alapvetõ emberi jogai vannak minden állampolgárnak, és ezek a jogok csak kivételesen, átmenetileg és indokoltan korlátozhatók.
Úgy gondolom, hogy aki a büntetõ törvénykönyv hatálya alá kerül, és ezért egyes jogait, mint például a szabadság, a személyes szabadságra vonatkozó jogát átmenetileg korlátozzák, ez nem jelenti azt, hogy õt mint államalkotó állampolgárt teljes mértékig ki kell szorítani a jogaiból. Tehát valaki a börtönbüntetését tölti, akkor egyensúlyba kerül a bûn és a bûntett, a büntetés, de õ attól függetlenül nem veszíti el az állampolgárságát, õ attól függetlenül a Magyar Köztársaság állampolgára marad, és joga van neki politikai akaratát kifejteni. Hiszen azért, mert valamilyen köztörvényes bûncselekményt elkövetett, vagy bármilyen bûncselekményt elkövetett, attól õ még állampolgár marad.
De van ennek pedagógiai hatása is. Ha egy büntetõeljárás alatt álló személy - ugye - büntetõszankció él, akkor ott nevelési szempontok is vannak. Ebben a nevelésben rendkívül hátráltatja az, hogy õt kirekesztették az állampolgárok közül, hiszen nem gyakorolhatja alapvetõ állampolgári jogait, ugyanakkor pedagógiailag és az átnevelés szempontjából rendkívül hatékony lenne és hatásos lenne, ha õ tudna választani, és ezzel közölné vele a társadalom, hogy számít rá, közölné vele, hogy jogai vannak, ezekkel a jogokkal élhet, és meghatározója lehet õ is az állami élet alakulásának.
Ami pedig a közügyek gyakorlásától való eltiltást jelenti, nagyon fontos lenne, hogy ezt a jogintézményt alaposan felülvizsgálnánk. Ez a jogintézmény az elmúlt 40-50 év alatt arra volt jó, hogy a hatalom kirekessze a politika gyakorlásából, a politikai élet gyakorlásából kirekesszen rétegeket és igen sok embert. Magam is 10 évig álltam ennek a hatálya alatt, és vagyunk jó pár tízezren, akik ezt elszenvedtük, és ez egy olyan jogintézmény, amivel nagyon könnyû visszaélni.
Ugyanakkor nem látom be, hogy köztörvényes bûncselekmények esetén miért szükséges a joghátrányokat még ezzel is fokozni. Ne felejtsük el, hogy a közügyek gyakorlásától való eltiltás számtalan más következményt von maga után, például nem folytathatok egyetemi tanulmányokat, tudományos fokozatot nem szerezhetek, nem tölthetek be bizonyos állásokat, és így tovább. De ezt kiterjeszteni még a választójogra, alapvetõ jogra, és kirekeszteni tulajdonképpen az állampolgárságból eredõ egyik legfontosabb jogból, én nem tartom indokoltnak. Ezért javasoltam, hogy ez maradjon ki a koncepcióból.
Kérem a Házat, vegye figyelembe azt, hogy én a gyakorlat alapján beszéltem, hiszen évtizedeken keresztül tapasztalhattam a saját bõrömön is ezt, és nem hiszem, hogy a Házban itt lennének még olyan sokan, és az alkotmányszerkesztõ tudós kollégáim között pedig egyáltalán olyanok, akik valaha is a közügyektõl való eltiltás hatálya alatt álltak. Jó lenne, ha egy kicsit beleélnék magukat ebbe, jó lenne, ha átgondolnák, és nemcsak mechanikusan átvennék a korábbi választási törvényekbõl ezt a passzust.
Ami a választási rendszert illeti, és itt Trombitás Zoltán képviselõ által beadott javaslathoz szeretnék hozzászólni, nagyon fontos annak világossá tétele, hogy miért volt szükség ennek a vegyes választási rendszernek a létrehozására, és mi indokolta ennek az alapvetõ momentumait.
(10.50)
A nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon rendkívül nagy vita során alakítottuk ki a listás és az egyéni választókerületi rendszernek azt a módját, amit azóta két választáson is használatba vettünk. Itt egyrészt figyelembe vettük a
weimari jelenséget, ezenkívül a De Gaulle elõtti francia nemzetgyûlés ellehetetlenülését, valamint az olasz képviselõház és politikai rendszernek az ellehetetlenülését, a német tapasztalatokat, és az ellenzéki kerekasztalon lévõ erõk egymással szemben álló véleménye között kompromisszumként született meg az a megoldás, hogy egész egyszerûen kettéosztottuk a választó- kerületeket, mivel ez praktikus volt, nem kellett a választó-kerületek határát megváltoztatni, és a fönnmaradó 50 százalékra pedig listás választási rendszert alakítottunk ki.
A probléma a következõ. Az egyéni választókerületi rendszerben, a tiszta, egyéni választókerületi rendszerben a szavazatok jelentõs része elvész. Így érvelnek azok, akik azt mondják, hogy minden egyes választó akaratának meg kell jelennie az Országgyûlésben, az országgyûlési artikulációban. A másik, a történelmi tapasztalat, hogy tiszta lineáris, tiszta arányos választórendszert alkalmaznak, akkor nem tud határozott kormányváltás létrejönni. Akik fizikával és technikával foglalkoznak, ismerik ezt a jelenséget, amely azt jelenti, hogy lineáris rendszerekben nem lehet stabilizálni, stabil állapotokat létrehozni, és mindenféle stabilizáláshoz nominalitást kell a rendszerbe bevinni. Tehát aki tervezett elektronikus berendezéseket vagy gépeket, az pontosan ismeri ezt a jelenséget, és a tervezés metódusa során mindig az a mûvészet, hogy ezt a nominalitást hogy viszik be a rendszerbe és milyen mértékig alkalmazzák.
Itt is arról van szó, hogy nominalitást viszünk be a rendszerbe akkor, amikor nem vesszük figyelembe teljes mértékig azokat a voksokat, amelyek nem érvényesültek az egyéni választókerületben. A listás, az 50 százalékos listás rendszerrel viszont egy linearitást viszünk be. A linearitás és a nonlinearitás arányának megválasztásával, vagyis annak a megválasztásával, hogy a nyerõ mennyi prémiumot kap, hogy biztosabb legyen a kormányalakítás és a kormánytöbbségnek a kialakítása, és ennek következtében a kisebb pártok aránytalanul keveset kapnak, ennek a kettõnek az aránya mikor fog megfelelõ stabilitást biztosítani anélkül, hogy jelentõsen csökkentené az igazságtartalmát.
De észre lehetett venni azt, hogy annak ellenére, hogy jelentõs nonlinearitást vittünk be az elõzõ választási rendszerekben, itt a jelenleg is érvényes választási törvényben, itt fordulhatott elõ az, hogy a jelenlegi választások, például az SZDSZ 1 millió 250 ezer szavazatot kapott, a Szocialista Párt 1 millió 960 ezer szavazatot, mégis háromszor több mandátumhoz jutott. Ez egy rendkívül erõs nonlinearitás, tehát az SZDSZ által is támogatott és hát személyes véleményem szerint is mértékadó javaslat az, hogy a nonlinearitásnak ezt a mértékét csökkenteni kell, de nem kell teljesen eltüntetni. Meg kell maradnia éppen azért, hogy a kormányváltások biztonságosak legyenek. És ugyancsak praktikus szempontok alapján, fõleg a weimari tapasztalatok alapján vált szükségessé a küszöbnek a bevezetése, hogy ne jussanak be morzsalékpártok vagy kis pártok a parlamentbe, ami lehetetlenné tenné a döntéshozatalt és elnehezítené a parlament munkáját. A nemzeti kerekasztalon két álláspont volt, a 3 százalékot és az 5 százalékot artikulálták. A kompromisszuma 4 százalék lett. Tehát akkor, amikor az Országgyûlés a késõbbiek folyamán fölemelte 5 százalékra, akkor lényegében a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõ értéket és az akkor általunk képviselt 5 százalékot biztosította. Úgy gondolom, hogy az eredeti javaslata az alkotmány- elõkészítõ bizottságnak megfelelõ, amely azt mondja, hogy meg kell vizsgálni a módosítás lehetõségét. És nem helyes Trombitás Zoltánnak a javaslata, hogy törekedni kell a választási rendszer arányosítására. Hiszen a teljes mértékû arányosítás káros lenne.. Csupán azt kell megvizsgálni, hogy ez a nonlinearitás ami jelenleg van, ez túl nagy értékû, ezt egészségesebb mértékben kellene csökkenteni, és ez már a törvényhozás feladata lesz, és nem az alkotmányé. Köszönöm szépen a türelmüket.