DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engem ez a fejezet némileg zavarba hozott, hisz az eredeti koncepcióban az a mondat szerepelt, hogy a közigazgatásról a folyó közigazgatási ésszerûsítési munkákkal párhuzamosan kell az alkotmányban gondoskodni, illetõleg az alkotmányban szerepeltetni.
(13.40)
Na most, tudomásom szerint a kormány még nem találkozott ilyen közigazgatás-korszerûsítési anyaggal. Én magam láttam egyet, abból az alkotmányra következtetni nem könnyû, tehát végül is itt én nem tudom, milyen megfontolásból, úgy látom, hogy ez a párhuzamosság nem találkozott az alkotmánykoncepció szavazásának idõpontjáig, és némi bizonytalanság lengi körül emiatt ezt az egész fejezetet.
Most önmagában nézve a közigazgatásra vonatkozó rész eléggé hiányos, és felvet bizony számtalan olyan problémát, amit azért alkotmányban, alapelvben jó volna rögzíteni - de anélkül, hogy tudnánk, hogy hol tart ez az ésszerûsítési munka, abból mit fogadott el a kormány, és valóban csak az a kérdés, hogy a decentralizált ágazati szervezeteket, azokat összevonják vagy áthelyezik a közigazgatási hivatalba, amibõl itt már volt is vita, mert egyiket akarták, aztán mégse, azt hiszem éppen az állat-egészségügyit.
Szóval nem tudom pontosan, hogy mi a kormány álláspontja a közigazgatás- korszerûsítéssel kapcsolatban, ezért nagyon nehéz most errõl vitatkozni, de azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy ez a két ténykedés: az alkotmányozás és a közigazgatás korszerûsítése, a koncepció javaslatával vagy szövegével ellentétben, nem találkozott.
Ami a nem támogatott javaslataimat illeti, van köztük olyan, amire nehezen találok magyarázatot - szóvá kívánom tenni. Úgy szól a koncepció, hogy a kormány miniszterelnökbõl és miniszterekbõl áll; érthetõ módon felmerült az a gondolat, hogy vajh' mi akadályozhatja meg a kormányt alakító miniszterelnököt abban, hogy miniszterelnök-helyettesi funkciókat teremtsen. Ennek azonban van valami egyéb jelentõsége is azon túl, hogy a miniszterelnök kormányalakítási képességét növelni kell, annak lehetõvé kell tenni, hogy ezt megtegye, de hát a koalíciós kormányzásnak is van önmagában valami konzekvenciája, mégpedig az a konzekvenciája, hogy általában és megszokott módon a kisebbik koalíciós partnerek tagjai - függetlenül attól, hogy tárcát vezetnek vagy nem - miniszterelnök-helyettesi funkciót töltenek be.
Én nagyon bízom abban, hogy megfontolásra kerül ez az elhangzott nem, és lesz belõle még igen is, mert szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez mégis kapcsolódik a kormánymunkához.
Koalíciós kormányzati rendszerek esetében a polémiák természetesek. Nem mindegy azonban, hogy a kormányon belüli polémiák elintézése kormányon kívüli mezõben történik, vagy éppen kormányon belül. Természetes módon egy kettes- hármas koalícióban természetes módon szerepelnek részt vevõ kisebb pártok elnökei miniszterelnök vagy vezetõ megbízottjai miniszterelnök-helyettesi funkcióban - ez egy szûkebb kabinetet jelent normális kormánymunka esetén, és a szûkebb kabineten belül történnek azok az egyeztetések, amelyek ebben az esetben a kormánymunka érdekében kevesebb visszhangot váltanak ki, kevesebb politikai manõverezésre adnak lehetõséget, hisz egy kormány iránti bizalom hatékony és szervezett, és a rend benyomását keltõ mûködéstõl is függ.
Tehát itt én pontosan nem tudom, ki mondott nemet, és egyelõre nem találok rá magyarázatot, hogy miért kellett. Most ha az örökösen hozott, bizonyos külhoni, fõleg nyugat-európai példák is azt támasztják alá, hogy van ilyen, van alkancellár, minden van - tehát itt ebben ez az álláspont részemrõl. Szükségtelenül köti meg a kormányalakítási lehetõségeit a miniszterelnöknek, és szükségtelenül akadályozza a minden koalíciós kormány születésekor kialakuló alkurendszert is, amibõl egyéb problémák is származhatnak.
A másik, szintén nem támogatott javaslatom a konstruktív bizalmatlansági indítványhoz kapcsolódik. Tulajdonképpen Salamon Lászlóval egyetértek én. A konstruktív bizalmatlansági intézmény, lényegét tekintve, én azt hiszem, a stabilitás egyik bevált intézménynek tekinthetõ, de a miniszteri felelõsségre már nem tudom elfogadni Salamon képviselõtársam véleményét teljes mértékben, mert az, hogy interpellációra választ köteles adni, hogy a bizottság elõtt megjelenik a miniszter, ez nem a felelõsségi rendszerhez kapcsolódik, hanem a kötelezettségei körébe, és a kettõ között nagyon lényeges különbség van.
Lehet, magam talán a koncepcióban nem szerencsés fogalmazással szélsõséges esetekre utaltam, és itt közel áll hozzám, amiket Salamon László elmondott, hogy valóban teremteni kell olyan helyzetet, amelyikben immáron ne függjön csak a miniszterelnöktõl egy miniszter esetében valamilyen formában történõ felelõsségre vonás, ami végül is a miniszteri poszttól való távozással jár, vagy legalább annak nyomatékos felszólítása elhangzik a miniszterelnöknek, hogy bizonyos okok miatt egyes miniszterek mégiscsak leváltandók.
Nem ellentétes - még egyszer hangsúlyozom - a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményével. És praktikusan - hadd tegyek annyit hozzá koalíciós kormányzásra utalván ismét -, koalíciós kormányzás esetében némelykor a miniszterelnök számára egyszerûbbé is teszi azt, ami koalíciós viharzásban esetleg nehezebben megoldható. Nálunk a miniszterelnök kancellári típusú funkciót tölt be; nagyon lényeges, hogy ilyen kérdésekben éppen ne akadályozza bizonyos határesetekben a miniszter leváltását az a tény, hogy bizonyos koalíciós egyensúlyok ezt nem tennék lehetõvé, aminek a miniszterelnök is ki van szolgáltatva, a dolog természetébõl adódik.
Tehát én úgy hiszem, egy szerencsésebb fogalmazással nem kell teljesen kizárni a miniszteri felelõsséget, mert jelenleg Magyarországon valójában miniszteri felelõsség nem a miniszter felelõssége valamiért, hanem miniszteri felelõsség nincs. Ez csak deklaráció, valójában nincs. Úgy hiszem, hogy ilyen - még egyszer mondom, nem szerencsésen szélsõségesnek minõsített - esetben érdemes lenne ezt a kérdést felülvizsgálni.
Annyit szabad legyen még ugyancsak a módosító indítvánnyal - számra nem tudok utalni, mert nem pontosan az a számozás van nálam... Mi a kötelessége a kormánynak a regisztrációval kapcsolatban? Én elhiszem, hogy alkotmányos szabályozásban lehetnek ezzel fenntartások, de azzal kapcsolatban is lehetnek fenntartások, hogy a kormányülésrõl semmiféle okmányszerû nyilvántartás nem marad. Úgyszólván minden egyes, bizony... pénz - 20 forint - kifizetéséhez bizonylat kell, sõt kell is, hogy ki adott utasítást a 20 forint kifizetésére - hát ez a dolog természetébõl adódik.
Na most ugye a kormánydöntések vagy annak folyamata, vagy azon belül a miniszteri felelõsség megállapítása... - hisz miniszter félrevezetheti a kormányt; olyan információkat adhat, ami a kormányt helytelen döntésre vezeti. Én nem hiszem - most történetiséget is mondhatnék, szándékosan nem azt mondom -, hogy a kormány mûködésérõl, a kormány döntéshozatali idõszakáról ne legyen kötelezõ regisztrációkat vezetni. Én sajnálattal értesültem, hogy ilyen nincs, én bízom benne, hogy a kormány felülvizsgálja mindezt, hisz az természetes lojalitás, kormányok egymás iránti kötelessége, hogy az elõzõ kormány jegyzõkönyveiben nem turkál, és nem azzal érvel valahol, mert hisz egy váltógazdálkodás esetén ez magától értetõdik, azt hiszem.
Nem hiszem, hogy különösebben kell érvelnem, hogy létezik politikai moralitás is ilyen szempontból, de a regisztráció-történetiségben az nem lehet, hogy évtizedek múlva ne legyen megállapítható az a számtalanszor ismételt példa, honnan tudja az ország, hogy Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a háborúba lépés ellen szavazott azon a bizonyos kormányülésen, amikor Bárdossy László volt a kormányfõ.
(13.50)
Hát azért mégis jelenjenek meg itt olyan érdekek is, amelyek ezt a regisztrációt elkerülhetetlenné tették. Én azért szerepeltettem itt a javaslatban, mert ha nincs regisztráció, akkor azt ki kell kényszeríteni.
Sajnálom, hogy ez is ott... nem géppuskázódott körbe, és ezért a dolog jelentõségét talán nem mérték fel, akik voltak, akik résztvevõk voltak.
És végül egy ugyancsak nem támogatott módosító indítvány szerepel a koncepcióban: hogy az alkotmányban szabályozni kell a közigazgatás alapelveit. Én ezt egy mondattal egészítettem volna ki: a köztisztviselõk jogait, kötelezettségeit és felelõsségét meghatározó elveket is tartalmazni kell az alkotmánynak.
Miért? Tisztelt Ház! Aki a közigazgatás kérdéskörével valaha foglalkozott, az bizonyára találkozott olvasmányaiban azzal, hogy a múlt század végén Magyarországról az volt az általános kép a világ különbözõ részein, hogy Magyarországot fejlett közigazgatása emelte ki a balkáni államok sorából. És bizony ez egy nagyon jelentõs dolog. A magyar közigazgatásnak nagyszerû hagyományai vannak. Azt kell mondanom, voltak idõszakok, amikor a magyar közigazgatás mûködése, szervezettsége, jellege, talán hatékonysága is meghaladta az európai átlagot, és azért ez ezzel a kérdéssel valahogy figyelmesebb foglalkozásra int bennünket.
És itt hadd utaljak a közigazgatás ésszerûsítésére, a közigazgatás racionalizálására, a közigazgatás átszervezésére mint állandóan gyakorolt sportra és ismételten visszatérõ kitûzött feladatra, amely alapjában véve azért még szerencsére Magyarországon a közigazgatási szektorokat nem rendítette meg. Talán a járási közigazgatás felszámolásával igen, de egyébként nem rendítette meg oly módon, ahogy megrendítette volna.
De ennek a közigazgatásnak van egy lényeges szereplõje: a köztisztviselõ. A köztisztviselõ, akivel szemben olyan követelményt kell támasztani, hogy a közszolgálati étosz hassa át mûködését. A köztisztviselõ az egy minõség, annak kellene lennie, célul azt kell kitûzni, hogy újból az legyen, képzettségben, sokféle egyéb követelményben, ugyanakkor mûködési feltételeiben is.
Nagyon rosszkedvûen olvasom azokat az újsághíreket, hogy most a közigazgatásban körülbelül százezer köztisztviselõ van Magyarországon - nem is mind az, mert ha a szervezeteket nézem, talán van olyan, amit nem is köztisztviselõvel kell ezt mûködtetni -, de hogy abból most ötezret el kell bocsátani. Tisztelt Ház! A közigazgatás munkájának nem mércéje, hogy ötezerrel többen vagy kevesebben vagyunk. Egész más kritériumok alapján kell kiindulni. Ezzel szemben mércéje, egy nagyon fontos követelmény: a köztisztviselõ személyi stabilitása. Én úgy hiszem, hogy nagyon sürgõsen le kellene zárnia a közigazgatást és a köztisztviselõ kart érintõ különbözõ ilyen meg olyan létszámcsökkentési terveket, amelyet két év múlva, ha valaki megnéz, akkor mindig rá kell döbbennie, hogy még sincsenek kevesebben, azt hiszem, erre számtalan példa van. De elsõsorban azért, hogy megjelenhessen az a köztisztviselõi minõség, aminek egyik bázisa többek között az, hogy nincs annyi jövedelme, mint üzleti és egyéb szférában hasonló felkészültségûeknek, de van egy elõnye, ez pedig az egzisztenciális biztonság. Ha ezt nem teremtjük meg, akkor a magyar közigazgatás, amely nagyon mély sebeket kapott azért, ha át is vészelte az idõket, a magyar közigazgatás nem alakul olyanná, mint amilyenre alakítani szeretnénk, és nem jelennek meg azok a minõségi kritériumok, amelyek kell, hogy megjelenjenek.
Magam részérõl ezért tartom a közigazgatás alapelveinek megjelölése körül a köztisztviselõi karra vonatkozó biztosítékokat, mert különben köztisztviselõi kar nálunk nem alakul ki. Márpedig ha a köztisztviselõi ténykedés a kívánt nívót nem éri el, akkor az egy ország civilizációs színvonalát is aláminõsíti a kívántnak.
Nem akarok hosszabban érvelni, a "nem támogatom" kitételt találtam itt is. Meggyõzõdésem, hogy ez a része a koncepciónak az, amely tán egy normaszövegben is pótolható, vagy egyebütt, másutt. De hát visszatérve az alapvetõ problémára, hogy folyik egy közigazgatás-korszerûsítés, a koncepció azt mondja, hogy azzal párhuzamosan kell alkotmányozni, de nem találkozott az alkotmány-elõkészítés a közigazgatási koncepcióval - hát enyhén szólva itt némi zavart érzek. Köszönöm. (Szórványos taps.)