POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Ebben a Házban valamennyien, azt gondolom, valamennyien egyetértünk abban, hogy a Magyar Parlament tekintélyének a megóvása, az nem egy-egy párt ügye, nem a parlament belügye, hanem annak a többpárti demokráciának az egyik alapkérdése, amit szerintem sokan tisztelünk ebben a teremben.
Vannak országok, nyilván boldogabb országok, mint Magyarország, ahol azt sem illik megkérdezni valakitõl, hogy mennyit keres, mi a jövedelme, mert ez a magánszférán túlmutató illetlenség. Nem illik turkálni a más pénztárcájában, a más magánszférájában, ahogyan ezt szokták mondani. A politikusok anyagi viszonyai, jövedelmi viszonyai azonban, érthetõ módon, mindig a figyelem középpontjába, nyilvánosságra kerültek.
Különösen így van ez egy olyan országban, ahol egyre nõ azoknak a száma, akik úgy érzik, hogy lecsúsznak, úgy érzik, hogy elveszítették azt a vagyoni biztonságot, amit magukénak tudhattak valaha is. Nõ a különbség a társadalmi csoportok között, nõ az elszegényedés, s azt látják, hogy igen kis létszámú gazdagok jelennek meg és igen nagy létszámú tömeges szegénység jelenik meg ebben az országban.
Ebben az esetben nem a politikusok magánügye, nem a magánszférájának a kérdése, és nem a jóízlés szférájának a kérdése az, hogy ki milyen jövedelmet húz, ki milyen vagyonnal rendelkezik. Ezt a kérdést átfogó módon és nem csak egy-egy ilyen kommunista szombatra vonatkozó felajánlás formájában lehetett volna rendezni, ha a parlament napirendre tûzte volna kellõ idõben az összeférhetetlenségrõl szóló törvényt.
Sajnálatos az, hogy ezt nem tette meg, és mindenképpen pótolni kell ezt a hibát most. Hiszen megoldatlan a '94-ben leadott vagyonnyilatkozatok hitelességének a kérdése és megoldatlan az azóta eltelt két évben tapasztalt vagyongyarapodás forrása. (Az elnök megvonja a szót a képviselõtõl, mivel a hozzászólási ideje lejárt.)