ZSIGMOND ATTILA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Interpellációm témája igaz és nem egyedi történet. Súlyosan mozgássérült választóm kérte, tegyem szóvá a szakértelem és emberség újabb diadalát.
Az 1996. január 1-jén életbe lépett kormányrendelet újabb megalázó bizonyítási procedúrát kényszerít a mozgássérültekre. Minden mozgássérültet arra kötelez, hogy újra felkeresse háziorvosát, és különbözõ igazolásokat szerezzen be ahhoz, hogy megkaphassa a súlyos mozgáskorlátozottaknak járó közlekedési támogatást. Hiába van 1996. januárt megelõzõen kiállított elsõ- és másodfokú hivatalos orvosszakértõi igazolása maradandó rokkantságáról, el kell mennie a polgármesteri hivatalba a kérelemhez szükséges nyomtatványokért, utána pedig a háziorvoshoz az igazolásokért. Mindezt annak a súlyosan mozgássérültnek, akinek egy lépés, egy méter megtétele is óriási erõfeszítést jelenthet. És mindezt miért? Évente ötezer forintért, ami negyven liter benzin ára. Ennyi közlekedési támogatást kaphat ugyanis egy egyedülálló inaktív 18 és 60 év közötti súlyosan mozgáskorlátozott.
A háziorvosnak pedig pontoznia kell oly módon, hogy a járásra terhelhetõséget és a jármûhasználatot nehéz: 1 pont, súlyosan nehezített: 2 pont vagy képtelen: 3 ponttal kell regisztrálnia.
A nyomtatványok, amelyet a háziorvosnak ki kell töltenie, természetesen nem tartalmazzák a fenti pontozás értelmezését és következményét. Így azután, ha a háziorvos páciensét a járásra terhelhetõség és a jármûhasználat szempontjából súlyosan nehezített kategóriába sorolja, akkor a végeredmény szerint a beteg nem súlyosan mozgáskorlátozott, mivel a megalázó pontozás, a háromszor két pont végeredménye csak hat pont, és ezért nem jogosult a súlyos mozgáskorlátozottnak járó közlekedési támogatásra.
E támogatásra csak akkor lenne jogosult, ha járásra terhelhetõségre és jármûhasználatra is képtelennek minõsítené az orvos.
Kérem, aki érti, szóljon! Ha tehát a háziorvos nem böngészte a rendeletet és rejtjeles mellékleteit, csak a szokásos orvosi terminológia szerint értelmezi mindezt, akkor elkezdõdik a mozgássérült kálváriája.
Fellebbez a Budapesti Fõvárosi Közigazgatási Hivatalhoz. Ha elfogadják a fellebbezést, akkor a mozgássérült, akirõl 1996. január 1-je elõtt egyébként több ízben megállapították, hogy véglegesen és súlyosan rokkant, újra mehet az Orvosszakértõi Intézet elsõfokú orvosi bizottsága elé. A háziorvos pedig hiába kérvényezi az Orvosszakértõi Intézetnél, hogy fogadják el az eredeti pontozás módosítását, ebben leírja, hogy a rendelet mellékletének terminológiái orvosilag értelmezhetetlenek, ezért pontozta páciensét úgy ahogy, és hogy páciense teljesen összeroppant, és orvosilag nem tudja vállalni ezért a felelõsséget.
Az Orvosszakértõi Intézet az orvos beadványára nem válaszol, azért sem veszi elõ a beteg régebbi iratait, hanem beidézi vizsgálatra.
Kérdezem tehát államtitkár urat. Elõször, kérem mondja meg nekünk, államtitkár úr, õszintén, hogy mi a kormányrendelet célja: a megalázás vagy a súlyos mozgássérültek megrövidítése? Mert hogy segítése nem, az biztos. Második kérdés: mennyibe kerül ez a rendelet az egészségügyi pénztárnak? Harmadik kérdés: mit kíván tenni a minisztérium ennek az embertelen, megalázó kormányrendeletnek a megváltoztatásáért? Köszönöm. (Taps a bal oldalról.)