DR. KÁDÁR BÉLA, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Valóban, amikor politikákról beszélünk, amelyeknek az ország érdekeit kellene szolgálni, akkor nem támaszkodhatunk érzelmi, vagy belpolitikai megközelítésekre.
De igenis nemcsak az ellenzéki, hanem valamennyi politikai erõ kötelessége, hogy egy adott politikának a költségeit vizsgálja.
1989 és '93 között Magyarország gazdasági történetének legsúlyosabb visszaesését élte át egy rendkívül súlyos nemzetközi környezetben. Szovjetunió összeomlásakor, a jugoszláv háború idején, nyugat-európai recesszió idején, három aszály idején. Természetes, hogy ezzel növekedéscsökkenés jár, természetes, hogy ezzel egyensúlybomlás jár.
Ez a külsõ helyzet megváltozott, és ebben a kedvezõre fordult külsõ helyzetben 1995-ben az államháztartási deficit az összjövedelmek 1,7 százalékával javult. Kérem, ez az 1,7 százalékos javulás hogyan arányul a 12 százalékos reálbér és a 14 százalékos reálnyugdíj-csökkenéssel a tavalyi évben?
A folyamat nem állt meg. Nem azt hibáztatjuk, hogy a kormány egyensúlyjavító lépéseket tett, hanem azt, hogy nem talált képzelõerõt, cselekvõképességet, szervezeti képességet arra, hogy ezt másfajta módon, kisebb költséggel nem csupán a reáljövedelmek szûkítésével, nem csupán a növekedés visszafojtásával, és a vállalkozó tevékenységek beszûkítésével érte el. Itt a gond. Mennyiért sikerült egyensúlyt javítani, mi volt az ára, és hogyan távolít el ez minket a jövõ céljaitól? Itt a kritika lényege. (Taps a jobb oldali padsorokból.)