DR. GICZY GYÖRGY (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igaza van Eörsi Mátyásnak, ránk maradt, és innen kezdõdik a történet. Higgyék el, kedves képviselõtársaim, meg akartam érteni, hogy miért. Õszintén, már csak praktikus okokból is törekedtem erre, hogy jó ellenérveket kovácsolhassak, hogy képes legyek önöket lebeszélni errõl.
Azt is tudom, hogy ebben a kérdésben szenvedélymentesen kell szólnunk, hiszen a magyar parlament Európa színe elõtt áll, s Európa nemigen szereti a nemzeti, nemzetiségi kérdések nyomán föllángoló szenvedélyeket. De hát hogy hallgathatnánk el mi, magyarok, példának okáért Székelyföld jogos panaszát és százados sérelmeit? Talán ha Illyés Gyula 1960-as naplójegyzetét idéznénk, Illyés talán mindenkinek eléggé európai, s ha jól emlékszem, épp egy parlamenti vita kapcsán jegyezte le: "Nem kaptunk igazat, s hirdetnünk kell az igazságot. Demokráciát kell hirdetnünk, s minket kihagytak a népek demokráciájából. Egyenlõséget hirdetünk, s a magyart nem ismerik el egyenlõnek. Minden népet meg kell becsülni, hirdetjük, s a magyart, épp csak a magyart nem becsülte senki."
Alighanem ez az az állapot, amelyet most szentesíteni kívánnak egyesek, de ez nem Európa követelése. Európa ezt soha nem követelheti tõlünk. ____________________ 2 ebbõl? 19
Márai Sándor a világháborúra készülõdõ Európától a Vasárnapi Krónika címû könyvében búcsúzott. És éppen a búcsú pillanatában az elvesztés fájdalma tette világossá elõtte, mit is jelent ez a kontinens. "Az értelem és a hit ereje uralkodott e tájak fölött." - írja Márai - "Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit. S most, mikor az értelem meghátrál egy pillanatra a legalacsonyabb emberi ösztönök parancsszava elõtt, nem akarom elhinni, hogy ez a búcsú pillanata, búcsú az értelemtõl és az erkölcstõl, a hittõl és a szolidaritástól, búcsú az európai ember küldetésétõl és feladatától. Mert Európainak lenni tegnap még annyi volt Stockholmban és Budapesten, Münchenben és Manchesterben, mint szolidárisnak lenni minden emberrel, aki a megértést akarja. Ti tudjátok, élõ és halott barátaim - írja Márai - Párizsban és Münchben, Oxfordban és Berlinben, Varsóban és Rómában, ti tudjátok, hogy vétkeztünk, indulatainknak éltünk, önzõk voltunk és elfogultak, de önzés, harag és indulat fölött élt bennünk, európaiakban egy magasabb parancs, egyfajta mûveltség, közös szolidaritásunk parancsa. Ti tudjátok, hogy így volt, élt és hatott az európai lelkiismeret, s hittünk benne, hogy jó hazafiak akkor vagyunk, ha mindazt, ami hazánk egyéni, nemzeti sajátja és értéke, bele tudjuk illeszteni az európai szolidaritás magasabb összhangjába. Sokszor tévedtünk, és rettenetes hibákat követtünk el, de hittünk valamiben, hittünk hazánkban és hittünk Európában. Nekünk dolgunk volt itt a Földön, szerepünk volt, igen, akármilyen elhasznált a szó, küldetésünk volt. Nekünk, európaiaknak közös dolgunk volt és van a Földön. Nekünk vezetni kellett volna a világot, példát mutatni fajtáknak és nemzedékeknek, az örökség, melyet reánk bízott a végzet, az európai örökség irtózatos felelõsség is volt, elbírtuk-e, vállaltuk-e? Mit csináltál hazámmal, Európa? S miért nem hallgattál soha azokra, akik az egyszerû igazságot az értelem lámpásával akarták megvilágítani? Minden hatalom a miénk volt, hogy ez a földrész vezesse új évezred felé a világot. Mit kezdtünk ezzel a hatalommal? Látlak, idézlek Európa, s a búcsú pillanatában is kiáltom, hogy hittem az erõknek, melyek megalkottak, s amíg élek, és szólni tudok, hinni akarom, hogy az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb, mint az ösztönök rémuralma."
De hát hogyan legyünk szolidárisak Európával, s hogyan várhatjuk nálunk szerencsésebb nemzetek szolidaritását, ha nem vagyunk szolidárisak önmagunkkal, ha Magyarország nem szolidáris Erdéllyel? Ez az alapszerzõdés kiválthatja ugyan Európa vállonveregetését, de megbecsülését soha. Mert értsék meg, ha Magyarország, ha Magyarország mindenkori kormánya nem áll ki következetesen a határon túli magyarokért, akkor semmilyen más - legyen az bármilyen nagy hagyományú demokrácia - nem fog kiállni mellettünk. De azért mégis akadnak olyan politikusok, akik még emlékeznek a kereszténydemokrata Schumann és Adenauer Európájára.
Wilfrid Martensnek, az Európai Néppárt elnökének, a korábbi belga kormányfõnek a Magyar Nemzetben megjelentetett interjújában olvassuk az idézetet: "A nemzeti kisebbségek kérdése valóban a fõgondot jelenti Közép- és Kelet-Európában, én azt hiszem - nyilatkozza Martens -, hogy ezen országok csatlakozása az Európai Unióhoz nagy esélyt kínál arra, hogy elismerjék a nemzeti kisebbségek kollektív jogait."
(15.00)
Arra a kérdésre, hogy Romániában - például - a magyarok nagy része bizonyos területeken összefüggõ, szinte homogén tömbben él, hogy ilyen esetben elképzelhetõnek tartja-e az autonómiát, ezt válaszolja: Igen, akárcsak Flandriában és Vallóniában, az Európai Unió számunkra a szubszidiaritás elvére épülõ föderatív Európát jelenti. Miért nem jelenti ez az Európa a magyar kormányzat számára is ugyanezt?
Ott van a sokat vitatott 1201. ajánlás értelmezése, amit - rosszul hivatkozott erre Eörsi Mátyás - nem a szerzõdõ felek pillanatnyi ügyeskedésétõl függ ennek az értelmezése, és a másikat mindenképpen leigázni akaró szófacsarás magyarázza meg, hanem maga az Európa Tanács az illetékes ennek magyarázatában, illetve annak szakértõi és konzultatív testülete, a Velencei Bizottság. Õk már meg is tették, hogy értelmezzék ezt a cikkelyt. Ha pedig megtették, akkor nincs semmiféle oka, vagy joga a szerzõdõ feleknek, hogy a testülethez kapcsolható állásfoglalást másként értelmezzék és más értelmet adjanak neki. A Velencei Bizottság értelmezésébõl pedig világosan kitûnik, hogy az ajánlásokat megfogalmazó testületnek egyáltalán nem az volt a 20 célja, hogy a kisebbségi jogokkal kapcsolatos fejlõdést, az autonómia fogalmát kizárja, vagy akár csak korlátozza is.
Eörsi Mátyás is beszélt arról, hogy nyilvánvalóan az iskoláztatás, az oktatás föltételezi az autonómiát. Még sincs így a szerzõdésben benne. Márpedig, ha nincsen autonómia, ha nincsenek autonóm személyiségeknek autonóm közösségei, akkor mégiscsak az a kérdés, hogy vajon mi õrizhetõ meg a kultúrából, az anyanyelvbõl, az oktatásból. A Bolyai Egyetemet említették itt képviselõtársaim. Tudjuk, milyen helyzetben van, és tudjuk azt is, hogy a Külügyminisztérium egyik felelõse azt mondta nagyvonalúan, hogy az alapszerzõdés megkötése nem veszélyezteti a Bolyai Egyetemet. De alapszerzõdés nélkül is, tudjuk nagyon jól, hogy milyen veszélyekben3 van a magyar oktatás Erdélyben.
Ami a nemzeti identitás megõrzéséhez szükséges, az csak közösségben, csak autonómia révén, csak területi autonómia révén érhetõ el és õrizhetõ meg. Hiszen az ember maga is csak akkor válhat igazán felnõtté, nagykorú állampolgárrá, ha nem individualista elszigeteltségben él, hanem a közösség és az autonóm közösségek sokasága õrzi meg és õrizteti meg az emberekkel csorbítatlanul mindazt, ami az ember személyi méltóságából következik, hogy élete, neveltetése során továbbvigye azokat a szenvedések árán megszerzett értékeket, melyeket elõdei ráhagyományoztak, legjobbjai kivívtak, hogy õ is csorbítatlanul adhassa át tovább az elkövetkezendõ nemzedéknek. Erre érdemes alapszerzõdést kötni, enélkül nincs mire.
Tudatosulni kell bennünk, éppen most a millecentenárium évében minden magyar képviselõnek, ahogy Bocskai István írta megrendítõ szavakkal végrendeletében: "Meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az erdélyi és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atya-fiúi szeretetre az erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy erdélyieket tõlük el ne taszítsák, tartsák õ atyjuk fiaiknak és õ véreknek, tagoknak."
Miért kellene hát most önként és dalolva odaadnunk mindazt, amit elraboltak tõlünk? Hiszen Trianont Lenintõl Mitterrand-ig mindenki rablóbékének nevezte. Érdemes-e politikai elõnyökért odadobni évszázadokat? Mintha Erdély nem lenne ma is erõforrás megtöretettségében is számunkra is, hiszen a rendszerváltoztatás évei elõtt is fiatalok százai mentek erõt meríteni a nemzettudat megõrzésének hõseivel találkozva. A száz évvel ezelõtt született Márton Áron püspök szelleme, felekezeti és nemzetiségi különbségeket békéltetõ, s éppen ezért magyarságában kikezdhetetlen alakját éppen napjainkban idézzük. Nekünk már nem kell Erdély tanúságtevõ ereje? Mit akarunk igazolni Európa elõtt? Romániát akarjuk igazolni? A Balkánnal kell megállapodnunk ahhoz, hogy Európába juthassunk? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úristen!) Erdély túlélte. (Taps az ellenzék padsoraiból.) Erdély túlélte, hogy a határokat elmozdítsák, de nem éli túl, ha az anyaország is magára hagyja õt. Ha valóban az Európai Unióba akarunk jutni, akkor nem kívánhatunk mást, mint átjárható, légies határokat és a kollektív jogokból származó erõs magyar autonómiák sokaságát. Ez Európa jövõje és nem az, amit most ez az alapszerzõdés tartalmaz.
A szerzõdéskötésben - bármit is mondjon a magyar kormányzat és külügyi vezetés - Magyarország nem Európának lett a partnere, hanem Romániának. És ez nem nyújt semmiféle biztosítékot a jövõnk tekintetében. Területi revízióról is szót ejtett itt a külügyminiszter úr. A helyzet az, és tudja õ is reálisan, semmilyen magyarországi komoly politikai erõ ilyet soha föl nem vetett. Ha Európa ezt föltételezi, akkor rossz a Külügyminisztériumnak az információ- áramoltatása. (Közbekiabálás: Így van!) Ha ilyen föltételezés megszületik, akkor azt gondolom, ezt a szlovák-magyar alapszerzõdés megkötését követõen éppen Meèiar is megfogalmazta. Tehát a nagy Magyarország gondolatát õ is, még az alapszerzõdést követõen is elmondja és megfogalmazza, tehát ezt a kérdést az alapszerzõdések megkötése igazán nem hozza nyugvópontra.
Úgy gondolom, nekünk nem a Vatrát, nem Meèiart, és nem Illiescut kell meggyõznünk európaiságunkról, hanem a magyar nemzetet, a határon túli magyarokat, mert Erdély nélkül Magyarország számára sem létezik Európa. Erdély is Európához tartozik. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
Végül egy mondat, hiszen nemsokára vendégünk lesz a pápa. Azt gondolom, az õ megnyilatkozásai mindig is elgondolkodtathatják azokat, akik ezért a régióért valóban aggódnak. Õ mondta 1991-ben, debreceni látogatása alatt a következõ mondatot, ami valamennyiünk számára irányt mutató lehet: "Európa új ____________________ 3 Így? 21 arculata nehéz vajúdások árán születik meg szemünk elõtt. A magyar nemzet azt kutatja, hogyan határozza meg céljait a Közép- és Kelet-Európában bekövetkezett óriási változások után. Mi, keresztények a legjobb szolgálatot most azzal tehetjük, hogy újból közösen teszünk tanúságot azokról a keresztényi értékekrõl, amelyek Európa és Magyarország alapjait megvetették."
Ilyen szellemû alapszerzõdést várunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)