BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégeink! A diplomáciában a türelem, a kivárás kemény taktikai eszköz, és van, amikor gyümölcsöt terem. Ennek ellenére az alapszerzõdés körül immáron évek óta tartó vita és huzavona lassan elviselhetetlen lett. Az alá nem írás mindinkább az alá nem írás akarását jelentette. Abból, hogy az alapszerzõdés még mindig nincs aláírva, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy nem is létezik olyan alapszerzõdés, amit alá lehetne írni, vagy megfordítva, az alapszerzõdés egyfajta misztikus dokumentum, melynek aláírásától szinte mindent el lehet várni és a maximumot lehet remélni.
Mégis, aligha érdemes itt pusztán a tartalomról beszélni. Ha többet nem lehetett belevenni a szerzõdésbe, és ami benne van, az mégis kevés, akkor mindez azt jelenti, hogy eljutottunk abba a szakaszba, amikor csak két választásunk van: vagy aláírjuk, vagy elfelejtjük.
Talán azt ma már nyíltan, vagy lelke mélyén mindenki elismeri, hogy elfelejteni nem lehet. Mi indokolja tehát akkor az aláírást? Az egyik igen egyszerû indok, hogy meg kell szabadulni az alapszerzõdéstõl mint megoldatlan problémától. Ha már benneragadtunk abban a gondolatmenetben, hogy kell alapszerzõdés, akkor legyen alapszerzõdés, mert ha nincs, akkor folyton- folyvást hajszolni fogjuk, mint valami délibábot. Lekötjük diplomáciánkat és energiáinkat.
A másik indok abból fakad, hogy ismerjük a román politikai élet tagolódását. Tudjuk, hogy 1989 után nem a számottevõ klasszikus ideológiák, liberalizmus, konzervativizmus, szociáldemokrácia mentén határozták meg magukat a politikai erõk, hanem legfõképpen a nacionalizmus mentén. Romániában még ma is az egyik legfontosabb kérdés a homogén nemzetállam eszméjéhez való ragaszkodás. Az alapszerzõdéstõl éppen azt lehet várni, hogy ennek a politikai értékmérõnek, igazodási pontnak a szerepét nagyban csökkenteni fogja. Egy nacionalista kurzus lételeme, ha a politikai élet a nacionalizmus körül zajlik. Ha a nacionalizmus már nem akkora tét, mert hogy úgymond rendeztük ügyeinket, akkor a nacionalizmussal remélhetõleg kevesebb szavazatot is lehet majd szerezni. Szemmel láthatóan a nacionalista szavazatokért folytatott versenyfutás tegnap sokat lassult azáltal, hogy Ion Iliescu szakított Gheorghe Funarral. Utóbbi maradt a legfõbb várományosa a nacionalista szavazatoknak. A választási kampány pedig vélhetõleg és remélhetõleg egyéb témákra fog átcsúszni. Ha pedig így történne, akkor ez amellett is érv, hogy az alapszerzõdést most kell aláírni.
Ami pedig a mostani helyzetet illeti, a jelenlegi román kormány nem ügyvezetõ kormány, hanem kisebbségben lévõ kormány. Azért van kisebbségben, mert távoztak a szélsõségesek. Kíváncsi volnék, hogy akkor egyesek milyen kormánnyal szeretnék aláírni az alapszerzõdést.
Tisztelt Ház! Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország és Románia közeledésének útja Európán keresztül vezet. A jelenlegi alapszerzõdés is ezt mondja. Amit e két ország jelenleg elérhet, az - s higgyük el, benne foglaltatik az alapszerzõdésben és csak egy egyesült, Magyarországot és Romániát egyaránt magában foglaló Európán belül nyílik majd lehetõség arra -, hogy a munkaerõpiac és tõkepiac liberalizációja, a regionális együttmûködések, a szubszidiaritás elvének érvényesülése, egyszóval az állami túlsúly és központosítás feloldódása meghozza majd a vágyott autonómiákat is. Mert képzeljük el, mit is jelent mindez. Kevésbé elvontan talán: mintha Németországból Franciaországba, Olaszországból Ausztriába utaznánk. Az emberek ide-oda mennek, munkát vállalnak és befektetnek. Tanulni lehet ezen vagy azon az egyetemen, éppen hova sikerült bejutni. A kirakatokban hasonló áruk, melyek ugyanannyiba kerülnek. Ezt a viszonyt két ország között ma a román-magyar alapszerzõdés nem garantálja, viszont van esély arra, hogy a Romániát és 28 Magyarországot egyaránt magában foglaló Európa tudni fogja, meglehet, éppen az alapszerzõdés mellett, éppen a csatlakozás elõtt. Hiszen például most a szerzõdésbe nem sikerült belefoglalni a diplomák kölcsönös elismerésének szükségességét, de várható, hogy a román fél is felismeri az érdekek láncreakcióját. Vagyis azt, hogy minél több diplomát sikerül Magyarországnak elismertetni, annál több román diplomát ismernek el külföldön, ha a két ország már elismeri eleve egymáséit.
Ami pedig az autonómiát illeti. A szlovák-magyar alapszerzõdés kapcsán jelent meg Szlovákiában egy elemzés, amely azt mondta, hogy addig, amíg az autonómia kizárólag egyetlen formában jelentkezik, éspedig az etnikai autonómia formájában, ráadásul egy nemzeti kisebbség követelés-listáján, addig nincs esély semmiféle autonómiára. Vélhetõleg azonban csak-csak megfordul a folyamat, s nem a nemzeti kisebbségek vívják ki a többségi társadalom számára is az autonómiát, hanem az európai integráció teszi majd szükségessé az autonómiák rendszerét, melyek ebben az esetben nemcsak a többség, hanem a nemzeti kisebbségek számára is hozzáférhetõek lesznek. Ez az, amit a romániai magyaroknak is kínálni tud az alapszerzõdés. Nem most, és nem mindjárt. Hiszen míg a politikus gyors sikerekben gondolkozik, a kisebbségi lét hosszú távra szól.
Be kell hát látnunk, hogy a 70-es évektõl kialakult és 1989 forradalmai vagy álforradalmai dacára töretlenül érvényesülõ nacionál-kommunista legitimáció korszakában nemzeti autonómiákkal kezdeni a liberális demokráciák építését lehetetlen.
Az alapszerzõdés ezt a keserû igazságot láttatja be velünk, és a kisebbségi kérdések megoldását egy késõbbi idõpontra halasztja, bízva abban, hogy létrejöhet az a nemzetközi konstelláció, amelyben az autonómia kérdése ezúttal a siker reményében vethetõ fel.
(15.50)
Egy esettanulmányon gyorsan bemutatható mindez. Az esettanulmány címe az lehetne: Az iskola mint az állami ellenõrzés és központosítás terepe. Másképpen szólva: Miért lehetetlen a nemzetiségi oktatás?
Nem azért fõként, mert nemzetiségi, hanem azért, mert fõként csak állami oktatás lehetséges. Romániában szinte minden az állam dolga. Az Oktatási Minisztérium feladata megszabni az oktatási programokat, tanterveket, elõírni tankönyveket. Magániskolát csak úgy lehet alapítani, hogy az Oktatási Minisztérium elõbb megvizsgálja az oktatás tartalmát. Azt, hogy az oktatás milyen kritériumoknak kell hogy megfeleljen, azt az Oktatási Minisztérium által felállított akkreditációs és értékelõ bizottság mondja meg. De még elõbb, csak olyan iskolákat lehet létrehozni, amelyek már elõzõleg megfeleltek a minisztérium által jóváhagyott oktatási programoknak. Aztán a tanfelügyelõk mindent közvetlenül ellenõriznek.
Ebben a kutyafuttában elkövetett áttekintésben még szó sem esett a nemzetiségi oktatást akadályozó rendelkezésekrõl. Így hát joggal vetõdik fel az a kérdés, melyet már említettem volt: Hogyan lehetséges a kisebbségi autonómia egy olyan rendszerben, amely a többségiek számára sem ismeri az autonómiát? Ez még akkor is jogos kérdés, ha egyúttal megállapítom, az egyházi ingatlanokért járó kárpótlás kimaradása az alapszerzõdésbõl azt eredményezi, hogy a legtöbb magániskola-fenntartó anyagi háttér hiányában képtelen megszervezi iskoláit, ezzel pedig romlanak az államközpontúság lebontásának esélyei.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az alapszerzõdés hiányosságai, de pozitív tartalma ellenére sem változtat majd számottevõen a kisebbségi lét mindennapjain. Mégis beszélhetünk fordulópontról. A szerzõdés utáni helyzet ugyanis mindannyiunk számára világossá kell hogy tegye azt, amit a legjobb romániai politikusok eddig is jól tudtak.
A román belpolitikában kell majd kiküzdeni azt, ami a Magyarország-Románia viszonyban nem volt lehetséges. Így van ez fõként akkor, ha belátjuk: eleve nem is volt esélye annak, hogy Magyarország meg tudja oldani mindazokat a problémákat, melyekkel a határon túli magyarok szembekerülnek. 29
Az alapszerzõdés tehát arra jó, hogy leszámoljunk illúzióinkkal. Ha voltak olyanok, és vannak olyanok, akik 1989 után azt hitték, hogy Trianon lezáratlan, és visszatérhetünk a versailles-i békekötések korszakába, akkor ezzel az illúzióval immáron le kell számolniuk. Ha voltak olyanok, mint jómagam is, akik azt hitték, hogy 1989 eufóriája alkalmas energia a szabad és autonóm közösségek életfeltételeinek megteremtéséhez, akkor most látni kell: Kelet-Közép-Európa egyes országai más utat vettek.
Talán a múlt század végi Lord Echtonnak és a huszadik század végi Claus Offénak van igaza, akik egyaránt valami olyasmit mondanak, hogy ahol sok a baj és e bajok orvoslásának nincs meg a nekik megfelelõ eszköz, ott az egyetlen ésszerû magatartás a nacionalizmus. Ez az ésszerû nihilizmus. S ott, ahol a nacionalizmus ésszerû, az autonómia, a szabadság ügye ésszerûtlen. Persze, még ekkor is megmarad egy illúzió, amit táplálok magamban, amikor az alapszerzõdés támogatására szavazok. Jelesül az, hogy elõbb-utóbb eljön az autonómia, a szabadság korszaka. (Taps.)