DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégeink! Õszintén csodálom Vitányi Iván képviselõ urat, és tisztelem, hogy ilyen nehéz évtizedek után meg tudta õrizni ezt a jóhiszemûséget. Nagyon örülnék annak, ha tudnánk osztani ezeket a reményeket.
Minden jó szándékú magyar ember azt remélte, hogy azokban a hetekben, amikor a Kárpát-medencében töltött tizenegy évszázadunkra emlékezünk, erõsödni fog nemzetünkben az összetartozás érzése, és közösen próbáljuk keresni azokat az eszközöket, amelyek segítségével az általános elkeseredettség, reménytelenség oldódhat. Távlatot, cselekvési programot, kiutat vár tizenötmillió magyar. Éljen bár határainkon belül vagy kívül. Többségüket a 34 külpolitika annyiban érdekli, hogy a riasztó hírektõl hemzsegõ világban távol tudja-e tartani az erõszakot és a gyûlöletet a magyarságtól.
Aki ismeri ezt a népet, az tudja, milyen jó szándékú, hogy náluk nyoma sincs azoknak az indulatoknak és szenvedélyeknek, amelyek közvetlen szomszédságunkban is szörnyû bûnökhöz vezettek. Ezért természetes lenne, ha mindenki örömmel fogadná a hírt, hogy végre sikerült azzal a szomszédunkkal, Romániával is létrehozni a jószomszédi viszony garanciáit, ahol Magyarország után a legtöbb magyar él.
Mi az oka, hogy mégis a leginkább érdekeltek, a Romániában élõ magyarok, nemcsak pártjuk és törvényes képviseletük, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, de szinte mindenki - a tanároktól a székely favágókig, a fiataloktól a nyugdíjasokig - szomorúsággal, sõt elkeseredéssel fogadta az államközi szerzõdés szövegében történt megegyezés bejelentését. Mi az oka, hogy itt Magyarországon azoknak a döntõ többsége, akik jól ismerik a romániai magyarok helyzetét, akik gyakran járnak Erdélyben, akik figyelnek arra, mi történik szomszédainknál, azok nem tudnak örülni e szerzõdésnek? Sõt, eltérõ hangon és stílusban, de határozottan ellenzik a szerzõdéstervezet jelenlegi változatának az aláírását.
Ennek az ellenzésnek az okairól szól ez a mai vita. Ezért született meg az elõttünk fekvõ határozati javaslat. Pártom, a Magyar Demokrata Néppárt egyetért a javaslattal és annak indokolásával. Megfogalmazásában nem volt módunk részt venni, ezért terjesztünk be két kisebb módosítást, ami nem változtat a javaslat lényegén, de talán tovább erõsíti annak érveit.
A Néppárt elkötelezett híve annak, hogy valamennyi szomszédunkkal jó, lehetõleg baráti legyen a viszonyunk, s ehhez az államközi szerzõdést jó eszköznek tekinti. De meggyõzõdése, hogy csak jó szerzõdés alkalmas a kívánt cél elérésére. Nem hisszük, hogy elegendõ az egyik fél, a magyarok jó szándéka. Elengedhetetlen, hogy legyen meg a késztetés, a politikai akarat a másik oldalon is. A legtöbb, zömével még az elõzõ kormány által aláírt szerzõdés esetében, ez a politikai szándék vitathatatlanul, kölcsönösen megvolt. Ez volt a helyzet az ukrán, a szlovén és a horvát szerzõdés esetében. S ez tükrözõdött a szerzõdéseket kiegészítõ kisebbségvédelmi megállapodásokban is. Ezek vitathatatlanul hasznára váltak az érintett kisebbségeknek, s aki valóban szívén viseli a sorsukat, az jól tudja ezt.
Sajnos a szlovák szerzõdés esetében a politikai jóakarat hiányzott. Ez magyarázza, hogy az aláírás után számos, a szerzõdésnek mind a szellemével, mind a betûjével ellentétes törvény és egyéb intézkedés született, sõt továbbiak készülnek.
Van-e jele annak, hogy a jelenlegi román kormány változtatott volna eddigi magatartásán, és üres deklarációk helyett elindult volna a valódi megbékélés útján? Vagyis megkezdte volna a romániai magyarok régi panaszainak az orvoslását. A szerény kívánságlista ott van a bukaresti kormány asztalán. A tanügyi javaslaton félmillió román állampolgár aláírása is rajta van. De a velünk most szerzõdni készülõ kormány semmi jelét nem adta, hogy méltányolná magyar nemzetiségû állampolgárai kívánságát. Talán majd a szerzõdés aláírása után? Aki jóhiszemûen ezt remélte, az már megkapta a választ az illetékes minisztertõl, aki sietett kijelenteni, hogy szó sem lehet az 1959-ben bezárt kolozsvári magyar egyetem helyreállításáról.
Mi nem vonjuk kétségbe, hogy a kormánykoalíció képviselõi õszintén kívánják a magyar-román viszony javulását, és az erdélyi magyarság jogos kívánságainak a teljesülését. De attól tartok, önmaguk sem hiszik el, hogy ennek a szerzõdésnek meglesz ez a remélt eredménye.
A Néppárt egyetért azokkal a fenntartásokkal és aggodalmakkal, amelyeket a tzervezettel kapcsolatban az RMDSZ és a Romániai Magyar Történelmi Egyházak vezetõi megfogalmaztak. Véleményünk szerint Romániával is csak olyan szerzõdés aláírásának van értelme, amely egyrészt orvosolja az ott élõ magyarok legsúlyosabb panaszait, másrészt jó esélyt ad a két nép közötti kapcsolatok minél szorosabbá és jobbá válására.
(16.30)
A jelen szerzõdés egyikre sem nyújt kellõ garanciát. Képviselõtársaim és más elemzõk a szerzõdés szövegébõl megállapíthatták, mennyire igaza van utódomnak, Kovács miniszter úrnak, hogy ez bizony nem egy ideális szerzõdés. 35
Nemcsak az a baj, hogy az Európa Tanács 1201. számú ajánlása kérdésében elfogadja a pontatlan román értelmezést, s ezzel alkalmat ad olyan következtetések levonására, amelyek komoly károkat okozhatnak, nemcsak a romániai, hanem a másik országokban élõ magyar kisebbségeknek is. Sajnos, számos pontban elmarad a szerzõdés a szlovákokkal tavaly kötött hasonlótól. Még a szerzõdés ígéretesebb pontjainak értékét is nagyban csökkenti a számos szûkítõ kitétel, jogi kibúvó, valamint az ellenõrzés és a garancia hiánya.
A szerzõdésben nem szerepel és egyelõre semmiféle megbízható ígéret nem hangzott el a magyar egyházak és más intézmények tulajdonát képezõ, de a kommunista hatalomátvételt követõen elkobzott épületek és vagyontárgyak visszaszolgáltatására, noha erre nézve az Európa Tanácsba történt felvételekor Románia ígéretet tett. Nincs szó a Ceauseºcu, az egykori diktátor által 1988- ban bezárt kolozsvári magyar fõkonzulátus újbóli megnyitásáról sem. Amennyiben - mint hallottuk -, ennél jobb szerzõdésre a román fél magatartása miatt nem volt lehetõség, s a nemzetközi közvélemény eléggé világosan látta is, melyik országon múlik a dolog, akkor miért kellett most hirtelen az augusztusi ünnep békéjét megzavarva, tetõ alá hozni ezt a szerzõdést?
Sajnos magam sem tudom kizárni, hogy a román részrõl kapott sok diplomáciai pofon ellenére Horn Gyula és kormánya valóban meg akarja támogatni a küszöbön álló romániai választásokon azokat az erõket, amelyek a jelenlegi rossz helyzetért elsõsorban felelõsek.
De ha jóhiszemûségünkben ezt nem tudjuk elképzelni, akkor hallgassuk a kormány magyarázatát. Azt mondja, hogy a NATO-felvétel és az Európai Integráció érdekében volt sürgõs ez a lépés. Én is olvasok újságot, még diplomáciai jelentéseket is kapok, és nem gondolok arra, hogy a jelentésekben szereplõ mondatok nem, vagy nem úgy hangoztak volna el. De mirõl beszélnek nyugati barátaink? Arról, hogy mennyire fontos az euro-atlanti integrációra törekvõ országok esetében a szomszédsági kapcsolatok javítása, a vitás kérdések rendezése. De azt is mondják, hogy mind a NATO-ba, mind az Európai Unióba történõ felvétel elõfeltétele a kisebbségi jogok biztosítása (Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Úgy van!), a nyugati elvekkel és gyakorlattal összhangban álló kisebbségi politika megvalósítása.
Nekünk szólnak a figyelmeztetések? Reánk gyakorolnak nyomást azok a demokráciák, akiknek a képviselõi jelen vannak mind Magyarországon, mind Romániában? Lehet, hogy nekünk is, de akkor valami nincs rendben. Én ismerem ezeknek a diplomáciai képviselõknek és más megfigyelõknek a felkészültségét és korrektségét, és ezért nem hiszem, hogy õk egyformának látják a két oldal felelõsségét, amiért a román-magyar viszony ma nem olyan, mint az olasz- osztrák vagy a német-francia vagy a svéd-finn.
Amennyiben azonban egyes megfigyelõk még nem vették volna észre, hogy nem a magyar és a román kormány viszonya a rendezetlen, hanem Romániában a jelenlegi elnök és kormánya nem hajlandó az állampolgárok egyik csoportja a közel kétmilliós magyarság létét és jövõjét garantáló lépések és intézkedések megtételére, akkor meg kell kérdeznem, mit csináltak az elmúlt két évben azok a magyar diplomaták és politikusok, akiknek módjukban állt volna megfelelõ tájékoztatást adni. Persze, ha egyik prominens kormánypárti képviselõtársam ma is úgy gondolja, hogy mi csak maradjunk csöndben, nehogy - bocsánat, nem én mondom - görögnek vagy töröknek nézzenek, s beszéltessük magunk helyett a derék dánokat és a hollandokat, de ezt is csak a strassbourgi büfékben és a fogadásokon készítgessük elõ, akkor ne csodálkozzunk, hogy egyesek egyenlõségjelet tesznek a tettes és az áldozat között és nem tudják mi a különbség Funar és Tõkés László között.
Én õszintén köszönöm, hogy Washington, London, Bonn és Brüsszel annyira örül a jó hírnek, a magyar-román szerzõdés küszöbön álló megkötésének, de attól félek, hogy barátaink hatalmasat tévednek, ha azt hiszik, hogy ezzel a szerzõdéssel tényleg megoldódott a probléma. Arra kérem - személyesen is - jó szándékú nyugati barátainkat, ne Budapesten, de még ne is Bukarestben tudakozódjanak, hanem küldjék el megbízottaikat Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Csikszeredába, de Szatmárnémetibe és Temesvárra, sõt, a kis magyar falvakba is.
Fordíttassák le, miket írnak a magyarokról a romániai lapok, köztük a hivatalos körökhöz közelállók. Számolják meg, hány rendõr van a közismerten törvénytisztelõ székelyföldi városokban és falvakban. Nézzenek utána, hogy a többségben magyarok lakta vidékeken tevékenykedõ rendõrök és a közpénzbõl fizetett más közalkalmazottak ismerik-e, használják-e az ott élõ polgárok nyelvét. A Romániába sûrûn látogató NATO-katonát is megkérdezhetnék, hogy a civilkontrollt szolgálja-e a magyar nemzetiségû lakosság nyakára újabban 36 telepített és ott demonstratív módon hadgyakorlatukat végzõ nagyszámú katonaság.
De minderre bizonyára nincs szükség, hiszen a nyugati kormányok ismerik e tényeket. Tõlem és másoktól is, bizonyára a magyar kormánytól is, képviselõitõl is hallottak már minderrõl és más panaszokról. Ki is lehet egészíteni az információkat és meg lehet kérdezni a velünk szomszédos országok magyar politikusaitól, hogy miért volt szükség a júliusi, nem az elsõ és remélem, nem is az utolsó magyar csúcstalálkozóra.
Tisztelt Ház! Én tudom, hogy nyugati barátaink jót akarnak a magyaroknak, a szlovákoknak és a románoknak is. És mi magyarok ennek csak örülünk. De annyit azért kérhetünk, hogy vegyék halálosan komolyan azokat az elveket, amelyeket a kisebbségi jogokkal kapcsolatban Koppenhágában, Genfben, New Yorkban és Strassbourgban lefektettek, amik alapján 1991-ben kidolgozták a Jugoszláv tragédia megelõzését célzó speciális státusokat javasló Carrington-tervet, a Bosznia-Hercegovina számára az önkormányzati modellre, az autonómiára épülõ különféle tervezeteket vagy éppen saját országaiknak a helyi demokrácián és a szubszidiaritás elvén alapuló gyakorlatát.
Ha ezek a nyugati barátaink látják, hogy ezek az elvek és a nyugati gyakorlati megoldások megjelennek a szomszédsági szerzõdésekben és a gyakorlatban is érvényesülnek Szlovákiában és Romániában, akkor gratuláljanak. De amíg ez nincs így, addig csak nyugodtan gyakoroljanak nyomást mindenkire, akire ez ráfér. Ne higgyék, hogy e szerzõdéssel a kérdések rendezõdtek, hogy ezentúl a romániai magyarság panaszaival nem kell találkozniuk. Mivel a Néppárt tisztában van azzal, hogy a nagyhatalmi döntésekkel határainkon kívülre került magyar közösségek helyzetét Magyarország és az érintett kisebbségek egyedül nem tudják javítani, ehhez határozott nemzetközi fellépésre, támogatásra van szükség, a jövõben még nagyobb figyelmet fog fordítani a nemzetközi közvélemény jobb tájékoztatására, hogy pótolja a kormány e téren elkövetett mulasztásait és egyben segítse közös nemzeti céljaink megvalósulását.
Kedves, határainkon kívülre került magyar Barátaink! Arra kérem önöket, és azt hiszem, hogy itt két oldal nevében is mondhatom ezt, ne keseredjenek el, bízzanak a demokráciához és az emberi jogok elveihez ragaszkodó világ támogatásában. Bízzanak továbbra is Magyarországban. Bízzanak az RMDSZ-ben. Figyeljenek Ady szavaira, hogy: Tartsd magad! Emlékezzenek Reményik Sándor figyelmeztetésére, és ne hagyják veszni - mindenekelõtt - a templomot és az iskolát. Tudják meg, hogy nincsenek egyedül! Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)