KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Ház! Két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik: én remélem, hogy Keresztes Sándor képviselõ úr, aki négy évet szolgált nagykövetként a Vatikánban, azért nem komolyan gondolja azt, hogy a diplomáciai munkához mindössze nyelvtudás és némi protokolláris ismeret kell. Ez ennél sokkal komolyabb hivatás, sokkal több kell ehhez.
A másik: az a megjegyzése, hogy a magyar külpolitika semmi mást nem tesz, mint átcsomagolta a szovjet külpolitikát '90 elõtt. Talán ennek cáfolatára néhány tényt hadd mondjak. 1982-ben Magyarország csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz, akkor, amikor errõl a két szervezetrõl a hivatalos szovjet vélemény az volt, hogy ez a nemzetközi, és mindenekelõtt az amerikai imperializmus eszköze. 1984-ben, amikor Gromiko azt mondta, hogy az Egyesült Államok és a NATO lerombolták a tárgyalások alapjait, februárban Margaret Thatcher brit, áprilisban Bettino Craxi olasz, júliusban Kohl kancellár és szeptemberben Martens belga miniszterelnök járt Magyarországon.
(19.40)
'88-ban megállapodás született Magyarország és az Európai Közösség között a diplomáciai kapcsolatok felvételérõl, mikor a KGST még szinte elismerésre sem tartotta alkalmasnak, méltónak az Európai Közösséget az Európai Unió elõdjének. '88-ban Magyarország egyedül a térségbõl felvette a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat a Koreai Köztársasággal, '89-ben Izraellel és '90- ben a Vatikánnal. És akkor még nem említettem a '89-es határnyitást. Egyik sem a Szovjetunió egyetértésével, vagy a szovjet külpolitika átcsomagolásával történt. Nem vicc ez, kedves Orbán Viktor, hanem valóság. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)